LFG.HU

HammerTimeCafe
Tennoko
novellaCimkek

Tennoko: Alia Silk

2.rész

Dom Taresh reggeli frissítőjét szopogatta, amikor a lány megjelent a
könyvtárszoba ajtajában. Alia arcán friss karcolások (a faágak
vérvörös nyomai), ruháján szakadások és rengeteg piszok látszódott.
Donad felhorkant, de a lány rávetette jáde-zöld szemét és a férfi
dühödt szikrákat látott felvillanni Alia amúgy nyugodt tekintetében.
Alia Dom Taresh-hez fordulva enyhén meghajolt. A mozdulatra elszakadt
vállán a pánt és szemérmetlenül nagy területet engedett láttatni
melléből. Taresh és Donad szinte ugyanabban a pillanatban nyelt egyet,
megpillantva a lány gyönyörű domborulatát.
-Uram, – szólalt meg Alia. – engedelmével, elvonulnék a szobámba. Majd
folytatnám az edzést. Örömömre szolgálna, ha mindketten végignéznék.
-A Dom szava elállt a lány hangjából áradó hidegségtől.

`Azért is megtartom az összpontosítást. Nem engedem, hogy kizökkentsék
a szellememet.` Alia kiegyenesedett derékkal állt a gyakorlóállvány
előtt. Tőle néhány méterre feküdt a széttört fa. Kezét szertartásosan
összetéve meghajolt az `ellenfele` előtt. Néhány mély lélegzetet vett,
tudatán végigsöpört a Harc Szelleme. Az első ütés után már érezte a
Harc erejét.
Donad gyönyörködött az elé táruló látványban. A Nap már magasan járt
az égen, amikor Alia elkezdte ütni az állványzatot. A lány öltözete
csupán egy rövid nadrágocska és egy hasát szabadon hagyó trikó volt.
Donad hamarosan késztetést érzett arra, hogy csókjaival borítsa el a
lány izzadtságban úszó testét.
Dom Taresh enyhén bosszúsan figyelte fia reakcióját.
`Mit vártam? Alia Silk egy gyönyörű, vonzó, fiatal nő. Nem
utolsósorban intelligens. Az önfegyelme nagy. A fiam meg a szebbik nem
kedvence. Jóképű és gazdag. De Alia nem illik hozzá!` – hangulata
meglepte. – `Istenek az égben! Mit akarok én ettől a lánytól?
Vénember vagyok. `- gondolatait szégyellve, fordította el tekintetét a
lánytól.
Alia néhány rúgással próbálkozott. Az állványzat minden rúgásra
megrezzent, Egyre több erőt fejtett ki és az állvány nyikorogva dőlt
ki. A lány egyenesen állt. Homlokáról sós verejték folyt szemébe, így
nem került nagy erőfeszítésébe, hogy könnyeit elrejtse. A fájdalom a
lelkébe mart. Az első rúgáskor elszámította magát. Alia biztosra
vette, hogy a bokája estére meg fog dagadni. De nem akart gyengének
mutatkozni a két férfi előtt, ezért tesztelték. De büntetlenül senki
sem próbálhatja ki az ő képességeit és ezért most bosszút áll.
A rongyos ingért nyúlt és letörölte arcáról a könny- verejtéket.
Mosolyogva fordult a tanácsoshoz.
- Szeretném megkérni önt és a fiát, hogy állítsák fel azt a fát, és
addig üssék az általam kijelölt részét, amíg szét nem törik.

Donad felpattant.
- Csak nem képzeli…
- Alia a férfi elé lépett. A föld egyenetlen felszíne miatt szemük egy
magasságba került.
- Tegye meg a becsületemért és a háláért, amit az apja iránt érzek.
Donad zavartan pislogott, majd a fához botorkált és erőlködve
felállította.
Alia mosolyogva nézte a fiatal férfi szenvedését, majd a dermedt
öregemberhez fordult.
- Uram, tegye meg az ön iránti szeretetem nevében.
Dom Taresh ereiben meghűlt a vér a lány vallomása hallatán. Szótlanul
poroszkált a fiához és felváltva ütögették a fadarabot.
A lány lelke nyugalmat sugárzott. Csendesen felment a szobájába.
Összepakolta a holmiját. Vett egy kis fürdőt, közben fél szemmel a két
férfit ellenőrizte az ablakból. Úti ruhában lépdelt vissza hozzájuk, a
fa még mindig stabilan állt. Alia torkát nevetés szorította össze.
Elnézte Taresh és Donad próbálkozásait.
Hirtelen ötlettől vezérelve, felszabadította mágikus energiáit
(egyetlen örökségét apjától), és hangos csatakiáltással, tenyerében
apró tűzgömböt formált. A két férfi ijedten figyelte a különös
jelenséget, amely lángra lobbantotta a fát.
- Azt hiszem, elég volt a leckéből. – szólt a lány. – Most pedig,
elköszönök önöktől.
Vállára kapta csomagját és útnak indult. A két férfi egyszerre
kiáltott a lány után.
- Alia, mit csinál?
A lány könnyes szemmel nézett vissza rájuk.
- Tudják, ez az elmúlt 10 hónap teljesen értelmetlen volt a számomra.
Értelmetlen és felesleges. Olyan volt, mint egy különösen hideg
éjszaka takaró nélkül. E miatt a munka miatt hagytam ki életem nagy
lehetőségét a Khanay-i Chindar an`Gesad-nál. – szeme a távolba meredt,
mintha a ködbe burkolózó ormok előtte álltak volna. – El sem tudják
képzelni, milyen erőt próbáló vállalkozás feljutni a Nagymesterhez.
Nekem csak egyszer sikerült, alig múltam tizennégy.
Szavai különösen csillogtak a nyári verőfényben. A lány, mintha
tényleg a zord északi hegységben lett volna. A képzeletbeli hideg az
ajkából előtörő meleg levegőt látható párává alakította.
Emlékek törtek rá.

Alia felkapaszkodott az utolsó meredek emelkedőn is. A pici lány
lerogyott a földre. Élete tizennégy évének első igazi erőpróbáját
tette meg néhány óra alatt. Khanay Hegyének Nagymestere elégedetten
nézte a pihegő lánykát.
- A legtöbb próbálkozóval ellentétben, te elég gyorsan felértél. -
szólalt meg a férfi.
Alia dermedten nézte.
- Hogy? Gyorsan? Az egész napom ráment, hogy megmásszam a te szaros
hegyedet. – szeme dühödten csillogott.
Chindar an`Gesad felnevetett a lány szavai hallatán.
- Hidd el, csak kevesen próbálkoznak és még kevesebbnek sikerül a
vállalkozás. Viszont, te vagy az egyetlen, aki reggel elindult és este
megérkezett.
Alia végignézett a férfin. Egy magas, szikár alakot látott. Fekete
haja a hátát verdeste. Fiatalnak látszott, de kortalannak is.

- Ezek szerint, elvállalod a tanításomat? – kérdezte pimaszul a pici
lány.
Chindar mosolyogva nézte Aliát. A lányka apró termete ellenére már
láthatóak voltak a majdani fiatal nő izmai. Fekete, sűrű pillái alatt
drágakőzöld szemek néztek vissza a férfira. Olajfényű középhosszú
haján megcsillant a lenyugvó Nap utolsó sugara. A lány hátát egy – a
testéhez képest aránytalanul hosszú – kard verdeste.
- Ma este csak pihenj. Majd holnap meglátjuk.
Alia álomtalanul aludt el, ott a sziklán, ahová lerogyott.
Meleg érintésre ébredt, a Nap lágyan simogatta Alia arcát. Elindult
megkeresni a Nagymestert. A férfi a házikó mellett edzett.

A lányka tátott szájjal figyelte a lassú, méltóságteljes csapásokat.
Chindar meztelen, izmos felsőtestén csillogott a verejték.

Miután a férfi befejezte, meglepve látta, hogy az apró lány egy fát
ütöget, ami már nem sokáig állja a megpróbáltatást.
`Érdemes tanítanom.` – villant át a gondolat, nagy vörös betűket
hagyva maga után a Nagymester tudatában.

A két férfi megbabonázva nézte a lányt. Írisze fényesen csillogott,
ajka lágy mosolyt formázott, bájos arcán táncoltak a pajkos
napsugarak. Váratlanul járomcsontján megfeszült egy izom. Lassú,
kimért mozdulattal dobta le válláról az imént felvett bugyrot. Keze a
kardmarkolatára csúszott.
Nem tehetett róla, de élvezte, amit az ellenséges csapat megjelenése
okozott. Hangos csatakiáltással vetette bele magát a tömegbe. Tudta,
hogy elérkezett az ő ideje. A Harc céltudatosan vezette mozdulatait.
De a majd 20 emberből álló csapat ellen nem tehetett semmit. Ha egyet
levágott, három másik állt a helyébe. Kiegyenlítetlen küzdelem volt,
de nem keseredett el.

Szeme sarkából látta, hogy mereven bár, de Donad rövid kardjával védi
a tanácsost a haramiáktól.
Izmai lassan lángba borultak. Ez a küzdelem mégis csak más volt, mint
az edzések a faállványon. Most élő emberek ellen harcolt és a
szerkezettel ellentétben nekik kiszámítatlanok voltak a mozdulataik.
Rövidesen egy óvatlan mozdulattal beleszaladt egy handzsárba. Karja
égett a vágástól, de küzdött tovább. Érezte, hogy kúszik el vérével
együtt, az életereje is.

Nem számított az Élet, csak az, hogy fogadalmát betartsa, de áldozata,
úgy látszik, hiábavaló, mert Donad elszakadt az apjától és a tanácsost
elhurcolták a banditák. Alia utánuk nyomult, amerre járt felek
gurultak el, karok hullottak a porba. A tömeg a kastély irányába
tartott. Aliának minden egyes lépésért meg kellett küzdenie.
Kudarcot nem vallhatott, és ahogy harca közben Donad viadalát nézte,
mélységes érzés vágott az agyába. Tetszett neki a férfi, de nem, mint
harcos, hanem, mint egy hímnemű lény. De ugyanakkor tudta, hogy neki
csak egyetlen férfi létezik. A Nagymester.

Három kemény évet dolgozott végig a lány, amikor rájött, hogy nem a
férfitól származó tudás tartja vissza a távozástól,

hanem az iránta érzett mély, erős érzelem. Ez gyönyörű volt, de
fájdalmas. Mind addig, amíg Chindar meg nem tudta, és elküldte a
lányt.
Az utolsó este egy finom bor mellett ültek, amikor a Nagymester
felkínálta a lánynak az ágyát. Alia döbbenete nagy volt, de

határtalan csak akkor lett, amikor a férfi meztelenül bújt mellé a
meleg prémtakaró alá.
A lány káprázattal simogatta végig a férfi testét, bár sokszor látta
meztelenül fürdeni. Apró hegek mutatták a régi harcok nyomait.
- Alia, szeretlek. – suttogta a férfi. – Tüneményes lényed
megváltoztatta a lelkem. Tökéletes munkája vagy a Természetnek.
Kitartásod senkiéhez sem fogható. Mindig légy önmagad. Ne légy
senkinek sem a rabja. Vallomásától a lány testében ezernyi csillag
robbant szét. Testét a férfiéhoz szorította.
- Nagymester. Nem akarlak elhagyni. – a házikó falai százszorosan
verték vissza suttogó szavait.
- Most nem a Nagymester vagyok, hanem csak egy szerelmes férfi. Már
nincs mit tanulnod tőlem a Harcban. De mint férfi, még van valami,
amit át kell neked adnom. Bízd rám magad, én nem sértem meg a lelked.
Azzal lassú, ügyes mozdulatokkal vetkőztetni kezdte a lány. Alia ajkát
halk sóhaj hagyta el, ahogy Chindar kezébe zárta melleit.
Ez is valamiféle harc volt, csak nem a Halálé, hanem az Életé. Alia
testét lágy, éhes csókok borították, Chindar sebhelyes

hátán halvány karmolás nyomok égtek. Vadul ölelték egymást, mintha ez
lenne életük utolsó lehetősége.
Az őrület határán ingadoztak, majd eszük és testük mély álomba merült.
Reggel Chindar nem búcsúzott el tőle, még csak nem is intett utána,
jelezve ezzel, hogy visszavárja.

Alia szúrós tekintettel vágott sort magának a banditák között, de nem
volt elég gyors. A bokája sem engedelmeskedett az agy parancsának. Egy
penge az oldalába vágott, érezte a mérget. A kín elborította az
elméjét, védekezésül elájult.

Dom Taresh arra eszmélt, hogy nem érzi végtagjait. Komor nevetést
hallott, felpillantott és Andash báró hideg tekintetébe ütközött.
- Most meghalsz. A nő és a fiad elbuktak.
- Vadállat. – hörögte az öreg. – Megölted a fiam, aki nem tehetett
semmiről és egy védtelen lányt.
- Védtelen? – cincogta Andash. – tizenegy emberemet ölte meg, mielőtt
egy mérgezett pengétől elájult. – Taresh reménykedő pillantását látva
újra felnevetett. – Ne reménykedj. Mielőtt magához térne, ez az egész
kóceráj égni fog. Beleértve téged, a fattyad és a ribancot is.

Alia fáradt elméjét egy hang rázta fel kábultságából.
`Alia, szerelmem. Ne menj el. A feladatod.`
Chindar mentális hangja mélyen zengett a lány tudatában. Felébredt
halálosan mély álmából.
Minden olyan nehéz volt. A teste, a lelke, az érzékei. Alia mindent
megpróbált, hogy legyűrje a fájdalmat. Erőt vett magán és

az oldalába nyomódott vashoz ért. A penge fogazott volt, de kínjait
nem ez okozta. Szilárdan érezte az ereiben szétáradó mérget. Egyébként
a vágás nem volt mély, csak a kard cakkos lapja roncsolt.
Elfojtott egy sikolyt, amikor kirántotta. Ingének ujját letépte, és a
sebre szorította. A fájdalom elviselhetetlen volt. Meditációs légzést
alkalmazott, majd csak azután nézett szét a szobában, ahol volt. Donad
mellette feküdt, arccal lefelé borulva. Alia felsikoltott. A férfi
fejéből jól látható vérpatak szivárgott. A lány a nyaki ütőérhez ért
és érezte a halvány lüktetést. Minden mentális erejét összeszedte és
átáramoltatta a gyógyító energiát a tanácsos fiába. Szeme láttára
forrt össze a seb és a lüktetés megerősödött.
Lassan teljesen magához tért. Tudta, hogy most lábra tud állni.
Kardját kezébe szorítva lépdelt a folyosón. Csak két katonával
találkozott, akik már nem mondhatták el hírüket. Alia csendes, tiszta
munkát végzett. Néhány gyors ütés és a két

fickó már halott volt, még mielőtt a földre rogyott volna. Az egyiktől
elvette a kardját. Néhány lépés után a könyvtárszoba

ajtajában állt. Alakja betöltötte az ajtónyílást.
- Uram, itt vagyok. – szólalt meg. Andash báró emberei a lány felé
nyomultak. Aliának már nem volt saját akarata. A Harc a bensőjében
tombolt. Titkos technikák bújtak elő gyakorlott elméje legmélyéről.
Zsákmányolt kardja és saját pengéje lassú kecses táncot jártak.
Andash báró nem hitt a szemének.
`A nőnek már rég meg kellett volna halnia, ehelyett itt jár halálos
csűrdöngölőt a katonáim között.`
A rövid kard halkan, de vészjóslóan suhant a levegőben. Nem lehetett
nem hallani a halálsikolyt. A hosszú kard félkörívben tartotta sakkban
a támadókat. Lassan, de biztosan a magas férfi elé ért. Alia szemében
színtiszta gyűlölet égett. Andash báró már nem tehetett semmit.
Egyedül maradt. A lány halálos táncot járt előtte. Pengéi
követhetetlen gyorsasággal cikáztak.

A báró hamarosan belefáradt, hogy tekintetével végigkövesse
mozgásukat, így nem is látta a torka felé tartó kardot. A padlón
guruló arcon még mindig a döbbenet uralkodott. Alia lassan
leeresztette karját, kezéből kiestek a fegyverek.
Homályos tekintettel botorkált Dom Taresh- hez. Kioldotta a tanácsost
fogva tartó köteleket, majd lágyan meghajolt az öreg előtt és
elmosolyodott:
- Megtettem a kötelességem. Szerelmem, odaát találkozunk. Ígérem.

Az öreg dermedten nézte a lány lassacskán kihűlő testét. Nem hitt a
szemének, de tudta, hogy a Végzet megmásíthatatlan.

Aliának ennyi volt kiszabva és a feladatát végül is teljesítette.
Tudta, hogy el kell temetnie a lányt és erre a legalkalmasabb hely az
erdő volt, ahol a lány jól érezte magát.
Donad lassan bebotorkált a szobába, sajgó fejét fogva. Taresh könnyes
szemmel nézett rá.
- Alia meghalt. Az életét áldozta értünk. – az öregember zokogva
mesélte el a lány utolsó perceit. Donad döbbenten kérdezte,

szemében kevésnyi féltékenységgel:
- Szerelme? Te vagy én?
Az öreg megrázta a fejét.
- Szerintem egyikünk sem.

Valahol messze, a távoli hegyekben, egy harcos, szemében könnyekkel
siratódalt énekelt. Feje fölött az éjszakai égen egy csillag hullott
le az égboltról.

VÉGE

Tennoko.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.