LFG.HU

tarsasjatekok.com
Petrus
novellaCimkek

A Halott Nemzet Fiai

Meghalni könnyű volt.
Az ébredés volt a legnehezebb…

Usiszov élvezte a hadjáratot. Hazájában, a messzi Karagandában sem
élő, sem holt nem mozdul már a lerombolt, üszkös falak között;
családja, rokonai mind ott vesztek a Csillagok Éjszakáján, amikor
Karmük kán az ostrom negyedik napján ura hatalmához fordult és az eget
rárogyasztotta a városra. Usiszov, meg még néhányan, akik jobban
féltek a Tanácsot és a várost uraló Brezsov főtitkár vörösingeseitől,
mint a kántól – akiről pedig az a hír járta, hogy Pavlodar bevételének
éjszakáján hekatombát emeltetett az engedetlenek egyharmadának
fejéből, a másik harmadot tizennégy napig futtatta megállás nélkül,
míg az utolsó ember is holtan nem esett össze, a maradék harmadot meg
a serege elé hajtotta, hogy élő hidat alkossanak az Irtisen átkelő
seregének, mivelhogy a városiak felrobbantották a hidak jó részét -
még időben kiszöktek, pedig ez – tekintve a véragarak és a Szaglászok
képességeit – ugyancsak nehéznek bizonyult. Néhányan ott maradtak az
acélfalakon, ő maga sem úszta meg egy csúnya harapás nélkül. Amikor a
csillagok lehulltak az égről és a város egyetlen óriási katlanná vált,
Usiszov sebláztól gyötörten feküdt a Bölény század egyik félig üres
szerkocsiján, töltényes hevederekkel megpakolt ládák és benzineshordók
között. A vén Olcsej lecsíty fogta le, amikor kipillantva a
ponyvarésen meglátta a vörös izzást és megpróbált elrohanni, hogy…
maga sem tudta, hogy miért. Nem volt magánál, az emlékek pedig hamar
kifakultak.

Apja, a részeges másodtitkár bitón végezte a szeretőjével, a Népbíró
feleségével együtt, anyját hozzáadták egy vasgyári `tiszta erkölcsű`
munkásvezetőhöz, aki később rendszeresen megerőszakolta alig
felserdült húgát. Usiszov ritkán volt otthon, akkor is csak pénzért,
vagy pár nap védelemért ugrott haza. Az ő igazi világa a Mol, a Móló
volt. Titkos csapszékek, csempészraktárak, kéjnők, a
szerencsejátékosok gyorsan felállítható és eltüntethető pultjai; ital
és drog. Persze, semmi sem volt legális, ha ott elkapták volna, akkor
ugyanúgy kivégzik, mint azt például a Főtitkár lányával is tették,
miután kiderült, hogy ott futtatott lányokat és fiúkat is vegyesen,
sőt, néha ő maga sem riadt vissza a `fizikai munkától`. Usiszov
mindennel foglalkozott, mindenhez értett egy kicsit, de a szakterülete
a pengejáték volt. Üres konténerekben bújtak el, állandóan mozogtak,
változtatták a helyüket. Szerencsére a Mólón mindíg olyan halszag és
bűz volt, hogy a Szaglászokat nem tudták bevetni ellenük. Így is elég
volt a fekete ballonkabátos Csillagosok elől bújkálni, akik
hőkövetőkkel, felerősített látással és hallással jártak a nyomukban.
A pengejáték nagy összpontosítást, kitűnő reflexeket és mellesleg nem
kevés hidegvért kívánt. A próbálkozóknak nyitott tenyerüket a földre
téve egy hegyes, éles késsel az ujjak közötti közökbe döfve kellett
minél gyorsabban végrehajtaniuk különféle kombinációkat. A tét
lehetett pénz, értékes tárgy, de komoly küzdelemnél akár valamelyik
ujj is. Ujjak nélkül pedig nem lehet játszani… Számított az idő és
hogy a kés hegyének nyomai milyen közel jártak az ujjak között feszülő
bőrlebenyhez. Usiszov élvezte ezt a játékot és az sem rendítette meg
igazán, ha néha – főleg eleinte – megvágta magát. Ismerősei között nem
egynek hiányoztak már az ujjai, de ő sohasem bocsátkozott ilyen komoly
küzdelmekbe.
Iskolába sohasem járt, írni és olvasni csak annyira tudott, amit
hatéves korában minden kazah gyereknek megtanítottak: egy hónapon át
minden este a hipnosisakkal aludt és így vésték a fejébe a szocialista
eszméket ugyanúgy, mint a mindennapi élethez szükséges jelképek,
ikonok jelentését. Ismert egy embert, a csaknem százéves éves Mihajlov
bácsit, aki még rendes iskolában tanult és minden leírt – ő `betű`
-nek és `szó` -nak nevezte – ismeretlen ikont el tudott olvasni. Írni
nem tudott, mindkét kezét elvesztette `39 -ben, amikor Omszkban az
angyalpártiak a Harmadik Napon betörtek a városba és őt több társával
együtt ráfektették a vasúti sinekre, hogy soha többé ne foghasson
fegyvert a kezébe. Usiszov tudta róla, hogy sátánista, habár igazából
fogalma sem volt arról, hogy mit is jelent ez. Karagandában nem volt
hit, nem volt egyház, csak a Központi Bizottság és a vörösingesek.

Harmadnapra tért magához, de akkor már messze jártak a romoktól.
Valahogy üresnek érezte magát belül, ahogy a családjára gondolt. A
Bölényekkel tartó pap, a messze földről odavetődött Gabrov, és a
parancsnok, Leskov százados elé a negyedik nap került, hogy a sorsáról
döntsenek.
Jól kifaggatták és ő mindent őszintén elmondott. Később beszéltek neki
a hadjáratról, Karmük kánról és a még nála is nagyobb lényről, a Néven
Nem Nevezhetőről, a Halálhozóról, aki beteljesíti a próféciákat. A
napkeletről jött, hatalma felmérhetetlen és tűzbe borítja az egész
világot, hogy a romokból egy új rend, egy jobb világ szülessen. Végül
választás elé állították.
Nem volt hülye. Tudta, hogy ezzel a tudással sehová sem mehet
szabadon. Csatlakozik, vagy meghal. Nincs más alternatíva.
Nem gondolkozott sokáig és válasza megmosolyogtatta a végig merev arcú
papot is.
-Mindhalálig!

Az eltelt fél év alatt nemegyszer nézett már farkasszemet a halállal.
Eleinte csak a lőszeres ládákat cipelte az ostromárkokba, később egy
könnyű lánctalpas lőszeradagolója lett. Kijev bevételekor kilőtték a
tankját, a társai odavesztek, de ő életben maradt. Átkerült a
Szarvasokhoz, akik gyors, erős motorjaikon felderítő és
futárszolgálatot láttak el. Mindíg is imádta a motorokat, de
Karagandában tiltott jármű volt az ilyen. Ami azt illeti, minden jármű
tiltott volt, csak a magas rangú kivételezetteknek jutott egy-egy
páncélozott, mattfekete Volga. A motorok kínai Heicsiuk voltak,
amerikai mintájú ökörszarv kormánnyal, széles lábtartókkal és másfél
literes motorral. Ketten ültek egy ilyenen, az egyik vezetett, a másik
- aki a hátsó, megemelt ülésen kapaszkodott – figyelt és lőtt, ha
kellett. Usiszov lövész lett egy Kuutti nevű tejhajú, örökké mosolygós
finn-kínai félvér mögött. Csapatuk túl mélyre merészkedett és Lvov
mellett elvágták őket a főerőktől. Usiszov tudta, hogy a félvér őrült,
de amikor az egykerékre állított motorral megrohamozta az utat elzáró
fehér kozákok barikádjait és a golyók az alsó lemezről pattogtak szét
a szélrózsa minden irányába, megfogadta, hogy az első adandó
alkalommal kéri az áthelyezését. A barikádot áttörték, de Kuutti
haslövést kapott és Usiszovnak kellett vezetni, míg ki nem fogyott a
benzin a tankokból. Még négy napig cipelte, bújtatta, ápolta a
félvért, mire visszajutottak az övéikhez. Kuuttit visszaküldték a
hátországba, ő pedig egy csillaggal gazdagabban tért vissza az
egységéhez. Két hét sem telt bele és a Szarvasok ismét csapdába
futottak. Egy kis faluban sáncolták el magukat és négy napig
kitartottak, míg a segédcsapatok megérkeztek. A század így is
megsemmisült, a megmaradtakat beolvasztották a többi motorosszázadba.
Usiszov pedig ment, ahová küldték és végigharcolta az egész
hadjáratot.
Az ungurok fővárosa, Bodpes bevétele után a tartalék hadtestbe került,
miközben a fősereg továbbvonult az uszturákok országa felé. Az ostrom
alatt – először az egész hadjárat alatt – kétszer lábon lőtték,
egyszer majdnem megégett egy ungur gyújtóbombától, a motorját pedig
repeszek szaggatták darabokra. Mikor átlépték a határt, nemigen hittek
a felderítőknek, akik előre megjósolták, hogy itt minden lépésért meg
kell majd harcolniuk.
Igazuk lett. A papoktól tudta, hogy az ungurok voltaképp rokonaik,
csak elárulták az ősi hitet, elhagyták őseik földjét és a bálványimádó
nyugati vidékeken leltek új hazát. Később hallotta azt is, hogy Gabrov
maga is ungur volt és hazai földre érve elárulta a Bölényeket,
alattomos aknamezőre vezetve őket. Usiszov maga is nemegyszer
tapasztalta, hogy fenemód veszedelmes és ravasz néppel van dolguk és
hogy az utolsó erejükig küzdenek.
A főváros eleste után minden zugot végigkutattak, minden túlélőt
előrángattak és a szent folyamukba ölték őket egytől egyig. Százezer
ember, százezer hulla mutatta meg az unguroknak, hogy a Halálhozó
hatalma mérhetetlen. Ennek ellenére felhúzódtak a hegyekbe és
állandóan zaklatták a helyőrségeket és a járőrcsapatokat, utakat,
hidakat aknáztak alá, kommunikációs épületeket robbantottak fel.
Usiszovnak elege volt belőlük, szívesebben harcolt volna, mintsem
botra támaszkodva, sántikálva kelljen ebben az elátkozott országban
élnie. Már a kórházban sem voltak biztonságban. Az elmúlt éjszaka két
őrt és egy gyógyítót öltek meg a legkisebb zaj nélkül.

-Sohasem felejtenek, sohasem bocsájtanak meg… -nyögdécselte a
mellette fekvő Aszamirov. Egy éjszaka az összes bajtársát megölték,
miközben ő nyugodtan aludt. Reggel arra ébredt a körletében, hogy
vértől iszamos minden, még az ő fekhelye is. Úgy találtak rá, meredten
bámulva maga elé.
-Ugyan! Eltiporjuk a férgeket! -vetette oda Usiszov.
-Nem kellett volna… Testvéreket nem kellett volna…
Aszamirovnak voltak néha tiszta pillanatai, de Usiszovnak úgy tűnt,
hogy ez most nem az. Az ágyához sántikált. Az orosz a repedezett
mennyezetet bámulta meredten, pislogás nélkül. Usiszovnak csak a
nézésétől megfájdult a szeme. Ha pedig fájt valamije, akkor általában
ingerültté is vált.
-Bolond vagy! Bakuskin atya is mondta, hogy ők már kétezer éve eladták
a lelküket és azóta nem testvéreink.
Aszamirov tekintete megrebbent és felsóhajtott. Usiszov bosszúsan
otthagyta és kinézett az ablakon. Odakint tavaszodott, a hófoltok már
eltűntek a gödrös betontérről, de a fák még csupaszon álltak az elmúlt
évben lehullt levelek rothadó halmaiban.
-A vér az vér… -sóhajtotta mögötte Aszamirov. Usiszov dühösen
perdült meg, de az orosz furcsa tekintete láttán meghökkent. Oda sem
kellett mennie, hogy tudja: a bolond felajánlotta a lelkét a legfőbb
úrnak.
Aznap estére már új beteg került a kiürült ágyra, egy mongol motoros,
akit valahol az ungurok nagy folyamán túli hegyekben löktek szakadékba
a hegyi emberek. A kazah végre kedvére kibeszélhette magát egy
olyasvalakivel, aki hasonló feladatot lát el a Néven Nem Nevezhető
roppant seregében, mint ő. Órákon át nem is esett szó másról, mint a
lökettérfogat, a végsebesség, vagy az apró kis beállítási trükkök,
mire valaki rájuk szólt a túlsó sarokból, hogy aludjanak már végre,
mert az érthetetlen beszédük rosszabb, mint az ungurok kése. Erre
elnevették magukat, aztán ők is lepihentek.

-Az az én helyem.
A recsegő hang felriasztotta Usiszovot, aki az éjszakai behatolóktól
félve amúgy is félszemmel aludt, de most – hosszú ideje először – mély
álomba merült. Egy igazi, hozzá hasonló bajtárs közelsége megnyugtatta
- és elbizakodottá is tette egy kicsit, így történhetett meg, hogy nem
vette észre a kórterembe bejutó idegent, aki most ott állt a mongol
ágyánál.
Világítás híján nem sok minden látszott belőle, csak az, hogy
nagydarab, de görnyedten jár. Usiszovnak háttal állt, de a szintén
felébredő mongol jól láthatta az arcát, mert iszonyú üvöltésben tört
ki.
Usiszov ágya mellett ott volt a falnak támasztott bot, a kazah elsőre
azt ragadta meg és ütött is. A nyakszirtre mért erős csapásnak le
kellett volna taglóznia az idegent, de csak előrebillent kissé és egy
kézzel rátámaszkodott az ágyra. A másikkal hátrakaszált és a bot – a
kazah erős, motoron edzett fogása ellenére – kifordult az ujjai közül
és elrepült.
Mire az idegen őfelé fordult volna, a tőre, az egyetlen emléke
szülővárosából, már a kezében volt és gyakorlott mozdulattal döfött. A
csontnyelű, borotvaéles tőr markolatig hatolt az idegen hátába, a
bordák alá, a tüdőbe. Pontos, halálos szúrás, Usiszov egyik kedvence.
Az idegen felnyögött, de aztán kuncogni kezdett.
-Ejnye…
Egy mozdulattal megfordult és a kazah lerepült a hátáról. Kihúzta
magát és mit sem törődve a hátából kimeredő tőrrel, felé indult.
Usiszov felismerte: Aszamirov volt, a bolond, aki alig fél napja halt
meg. Nem esett pánikba, látott már ilyet és tudta, hogy semmi esélye
sincs. A pokólnyik megy, míg a belé költözött lélek hajtja, vagy míg
szét nem darabolják, vagy fel nem robbantják. Akár hónapokig is
húzhatja, míg szét nem rohad. Nem lélegzik, nem táplálkozik, nem árt
neki sem golyó, sem penge. Csaknem elpusztíthatatlan.
Menekülni próbált, de a hulla elkapta a nyakánál és az arca elé
emelte. Ugyanaz a meredt szempár, ugyanaz a nyúzott arc. De a
tekintete más volt, egyáltalán nem üres.
-Ejnye, no lám, mit fogtam.
A szavak recsegve, surrogva törtek elő a hulla torkából. Vele jött a
bűz, a kezdődő bomlás szaga.
-Usiszov szoldát, Bölény század. A karagandai menekült. Nocsak,
nocsak.
Usiszov megdermedt a rémülettől. Aszamirovnak soha nem mesélt arról,
hogy honnan jött. Hallott eleget a pokólnyikokról, hogy tudja, nem
tudnak az ember emlékeiben olvasni. De ha a megszálló lélek már
régebbről ismerte…
-Igen, látom rajtad, hogy mire gondolsz. Hogy ne kelljen töprengened,
mely ellenséged, vagy barátod áll itt előtted, ebben a testben,
megmondom: Gabrov vagyok, az ungur, akinek megbocsájtottak, mikor
ősapja földjére lépett. Kölcsönvettem egy kis időre ezt a testet, míg
elvégzem, amit rám szabtak vezeklésül. Megértem őket, a Halott Nemzet
Fiait nem küldik ilyen alantas munkára, ők most a Dunántúlon büntetik
a népedet. Kedveltelek, szoldát, így abban a kegyben részesülhetsz,
hogy te leszel az első, aki a Mérlegre kerülhet.
A szorítás egyre erősödött és Usiszov hiába kapálódzott, Aszamirov
életében is köveket morzsoló vasmarkát most földön túli akarat
irányította. Elsötétült előtte a világ…

Amikor magához tért, az első dolog, amit megpillantott egy apró
férgecske volt, amely lassan vonszolta püffedt, sápadtszín testét az
orrnyergén. A látás után jött az érzet, az ezernyi kis apró
teremtmény, melyek egyenként oly sebezhetők és oly ártalmatlanok
voltak, de tömegükkel jelképezték mindazt, amit Usiszov eddig
igyekezett minél későbbre halasztani: a halált. Öklendezve oldalt
fordult, de gyomra helyén csak valami száraz ürességet érzett és
döbbenten tapasztalta, hogy szájában sem gyűlik a nyál. Igazából
semmit sem érzett magából; gyenge volt, elesett és oly száraz, mint a
sivatag. Aztán eljutott a tudatáig, hogy immár hosszú percek óta egy
korty levegőt sem vett…
-Öltél, hogy életben maradhass, aztán öltél egy szánalmas báb kedvéért
a szabad akaratodból és végigdúltad mindazt, amit az Armageddon
életben hagyott, hogy esélyt se adj a túlélésre, a vezeklésre, …
vagy akár a büszke halálra. Eltűrted mindazt, amit a családoddal
tettek és később ugyanezt viszonoztad sokezer családnak. Azt hitted,
kiválasztott vagy, aki kijátszhatja a neki rendelt sorsot, de tudd meg
hát, minden elrendeltetett már a fogantatásod pillanatában.
A hang betöltötte a termet és Usiszov felpillantott. A kórterem
mészárszékké változott, mindenütt széttépett, törött tagú hullák, volt
bajtársak hevertek szanaszét. Az ajtó a folyosón hevert darabokra
zúzva és Usiszov tudta, anélkül tudta, hogy körülnézett volna a többi
helyiségben, hogy az ungur démon bevégezte küldetését és igazi élő már
nem moccan e falak között. Odakintről sápadt derengés szivárgott be a
betört ablakokon, leszakított redőnyökön keresztül, a falakon
tenyérnyi foltokban mállott a vakolat és előbukkant a
gyorsépítészetben használt rácspanel egy-egy szála, máshol gombák
pettyezték tele rothadó váladékukkal a valaha kékre mázolt
festékréteget. A padló repedéseit, lyukait nagy, rozsdabarna alvadt
vértócsák töltötték ki és mintha mozgott volna bennük valami, de a
kazah nem mert belenyúlni egyikbe sem, hogy megtudja az igazságot.
Usiszov döbbenten nézett körül. A kórterem soha nem volt ilyen
lepusztult, ilyen elhagyatott. Rémülete fokozódott, amikor a hullák
mozgolódni kezdtek. Egy bizonytalan, kaparászó ujj, egy láb rándulása,
halk nyögések.
Felpattant és nyomban visszaroskadt megint, olyan szédülés tört rá.
Aztán észrevette, hogy egy furcsamód ismerős ruházatú tetemen fekszik.
Pontosabban nem is rajta, hanem benne, mintha a testének körvonalai
beleolvadnának ebbe az ismerős mintázatú övkendőt és inget hordó
halott mellkasába.
Az arcot, a kidülledt szemeket, a kilógó nyelvet megpillantva hosszú
sikolyban tört ki…
Halk kacajok érkeztek válaszként és a törött ajtó roncsaira hosszú
árnyak vetültek…

Tóth Péter
petrus@elender.hu
————–

A novella a készülő Kaos A.D. 2040 szerepjáték világához íródott. Ha
többet akarsz tudni a játékról, keresd fel az oldalaimat (a linkek
között a Mindenféle címszó alatt a Petrus Oldalai), ahol rendszeresen
közöljük az elkészült írásokat és ahol megismerheted a fejlesztők
elgondolásait is.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.