LFG.HU

HammerTimeCafe
Skulo
novellaCimkek

A kísérlet.

Éles, hideg neonfény, fehér falak. Fehérköpenyes nők és
férfiak sürögnek körülötte, mindannyiukon a cég jelvénye.
Különböző számítógépeken és szekrény magas, kapcsolókkal,
kijelzőkkel tűzdelt konzolokon dolgoznak. Beszíjjazták egy
fogorvosi székre emlékeztető, de annál sokkal bonyolultabb és
mindenféle, számára ismeretlen rendeltetésű műszert tartalmazó
székbe. Majdnem teljesen meztelen teste nekifeszül a szék
hideg, műanyagának. Izgul adrenalin dübörög az ereiben. Jeges
verejték csorog végig a gerince mentén. De ez nem csak egy
egyszerű kísérlet, ez a szék az újkor hajnalának technikával
teleszőtt előhírnöke. Az ember és a gép összeolvadásának a
trónja. Tegnap lettek kész vele és a sok kiválasztott közül
végül is ő lesz az első, akin tesztelik. Pár hónapja már itt
élt a cég külvárosi kutatótelepén és arra készült, hogy részese
legyen a nagy áttörésnek. Most egy nő lép oda hozzá és
elektródákat helyez el a fején és a testén. Belép a
laborvezető, egy erősen kopaszodó, kis, kerek, drótkeretes
szemüveget viselő férfi.
– Minden készen áll?
– Akkor kezdhetjük!
A laboránsok a számítógépek elé lépnek és újult erővel kezdik
el nyomkodni a gombokat. A szeme elé fekete szemüveget
helyeznek. Minden elsötétül. A néma csendet csak a gépek halk
alapzaja és a klaviatúrák ütemes kopogása töri meg.
- Kapcsoljon át! – Szólal meg a vezető hangja.
Először csak finom bizsergést érez, aztán a világ millió, apró,
csillogó szilánkra robban szét a fejében. Még egy pillanat és
bent van. Egy neonkék szálakkal átszőtt, sötétszürke alagútban
áll. A levegőt megtölti a digitális jelek kakofóniája. Elindul
előre amerre egy nagyobb nyílt tér látszott a távolban. A
mozgás nem mindennapi, csak arra gondol, hogy előre szeretne
haladni a folyosóban és máris szédületes sebességgel suhan
benne. Egy pillanat múlva máris odaér a hatalmas terembe vagy
inkább térbe. Sok száz különböző formájú, méretű és színű
alakzat lebeg körülötte. Elkezd lavírozni köztük és a tér
különböző pontjain még több hasonló alagút kezdetét látja meg,
mint amelyikből az előbb előjött. Sőt még egészen másfajtákat
is felfedez. Örömmámor borítja el, hihetetlenül élvezi a
testetlen száguldást. Aztán elindul megkeresni azt, amiért
küldték.
– A tesztalany állapota kielégítő.
– Minden rendszer rendben.
– Lépjenek kapcsolatba vele.
Elérte a célt. Egy óriási vibráló, zöld gömb előtt áll,
amelyből megannyi vékony fonál fut szét minden irányba, hogy
aztán eltűnjön a szürke falban vagy csatlakozzon a színes
objektumok egyikével. Elérte hát a rendszer szívét, a
főprocesszort. Ő hát az első ember a világon, aki össze tudott
kapcsolódni egy számítógéppel pusztán az agyával. Újra kitörő
lelkesedés önti el a szívét. Aztán megszólal a hang, a semmiből
jön. Neki nincs teste, mégis halja.
– Labor hívja a tesztalanyt, jelentkezz.
– Itt vagyok, ez csodálatos! – A hangot, amit kiad, nem
hallja csak gondol rá és tudja, hogy ők értik amit mondani
akar.
– Minden rendben?
– Igen, minden tökéletes.
– Akkor figyeljen, az első feladata az lesz, hogy …
Nem figyel rá tovább, hogy mit mond a hang, mert most valami
feltűnik a látótere szélén. Valami, aminek az emberekhez
hasonló alakja van, de még messze van és nem tudja jól kivenni.
Az a valami nagy sebességgel közeledik felé. Még egy másodperc
sem telik el és odaér. Felé fordul. Igen, most így közelről
megnézve kimondottan emberi alak, csak a színe és a feje mintha
túl nagy lenne és a szemei …
Aztán felismeri és üvöltésben tör ki.
– Valami történt uram! A szívritmus megnőtt.
– Összeomlik!
Az üvöltése betölti az egész labor és a fehérköpenyesek
felugrálnak.Valaki lerántja róla az elektróda csatlakozókat.
Még mindig üvölt.
– Gyorsan szedjék ki onnan!
A szék pántjai engednek és ő leveti magát onnan. Erős kezek
próbálják lefogni. Az egyik sarok felé ugrik lesodorva egy sor,
különböző műszert és papírokat az egyik asztalról.
– Uramisten láttam! Az volt! – Kiabálja tébolyult hangon.
- Láttam, láttam, lááááttaaaam!
Többen rávetik magukat és leszorítják a földre. A mellette lévő
szekrény sarka az oldalába vágódik. Egy nő jön és injekciót
nyom a karjába, amitől kissé megnyugszik. A laborvezető fölé
hajol.
– Ember mondja már el, hogy mit látott?
– Az volt egy, egy idegen. – Mondja zihálva.
– Micsoda?
– Egy olyan nagy, mandulaszemű szürke!
– Ez megőrült.
Egyre erősödő statikus zaj. A tesztrendszer monitora kékes
villódzásba kezd, majd lassú színes örvénylésbe. Mindenki a
furcsa jelenséget bámulja a szobában. Majd pedig az
örvénylésből előbukkanó nagy szürke fejet a sötét, nagy,
mandulavágású szemekkel, kicsiny orrlyukakkal és vonalszerű,
kis szájjal.
A többi néma csend.

SKULO ’99


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.