LFG.HU

HammerTimeCafe
Ramirez
novellaCimkek

Ramirez : Zöld meg Kék

I.
A helyiségben ahol félhomály uralkodott, csak ketten voltak.
-Hozz egy újat ez már teljesen kiürült. Miután megkapta visszaült az
asztalához, és…..

II.
Két alak lépett hozzá. Felpillantott. Az egyik hatalmas fegyvert
tartott a kezében.
Hosszú haját nem fogta össze, hagyta, hogy rendezetlenül hulljon le a
válláig.
Mellvértje ezüstösen csillogott. A horpadások rajta még a
tudatlanoknak is egyértelművé tették, bizony megélt már egy-két
furcsaságot. Arcában, már ami látszott a sisakból, két nyugtalan
fekete szem vizslatta az asztalnál ülőt.
Társa nem duzzadt annyira az erőtől ám mozdulatai ruganyosságról és
könnyedségről árulkodtak. Ruházata nemesi származásra utalt, a selyem
ugyan megélt már szebb napokat, az út pora, a kisebb szakadások az
alján, gazdájának, mégis úri külsőt kölcsönzőtt. Fegyvert nem látott
nála. Majd megszólalt…..
-Ha megengednéd csatlakoznánk egy ital erejéig hozzád. Nevem Bertigo
di Navallo. A mellettem álló úr pedig a társam, Dalron con Marses
lovag.
-Máskor nem szokásom idegenekkel együtt iddogálni, de van egy gyanúm,
hogy ti mást is szeretnétek tőlem. Foglaljatok hát helyet! Az én nevem
pedig Atrevis.
-Miben lehetek az urak szolgálatára?
-Bár te nem ismerhetsz minket, mi mégis tudjuk, hogy te ki vagy. A
küldetésed eljutott más helyekre is.
-Milyen küldetésről beszélsz?
-Óh! Tőlünk igazán nem kell tartanod, mert mi is ugyanannak a
szervezetnek dolgozunk. Ez a papír talán eloszlatja minden kétségedet.
- azzal egy írást nyújtott át.
Miután Atrevis elolvasta, kérdőn nézett a két emberre.
-Mi az , amire kíváncsiak vagytok? – kérdezte halkan.
-Elmondták nekünk hogy te megtudtad kik állnak a gróf meggyikolásának
hátterében. Mi azért jöttünk hogy segítsünk neked.
-Majdnem pontos az információtok, de csak egyetlen személy van akit
meg kell keresni. Mint tudjátok a gróf kínosan ügyelt arra, hogy ne
derülhessen ki róla, hogy a szervezet tagja. Ezért sorra vettem azokat
akikkel kapcsoaltban állt az utóbbi időkben. Találtam egy érdekes
dokumentumot. Az állt benne hogy, sikerült egy idegennel felvennie a
kapcsolatot, aki információkat akart rábízni a környéken műkődő
orvgyilkos klánról….
-Tudjuk ki volt az informátor? – kérdezte, mély zengő hangon a lovag.
-Sajnos nem. Mindössze annyit, hogy a szemszíne zöld meg kék.
Feltételezem, mivel ezzel a személlyel volt utóljára, hogy őneki lehet
köze a gróf meggyilkolásához.
-Így elég nehéz lesz megtalálni. A találkozó helyét ismerjük? – vette
át újra a szót, Bertigo.
Nos, igen is, meg nem is. A város másik oldalán van egy fogadó. A `Kék
Madár`. Itt szállt meg utóljára a gróf, és én már előre gondolván
üzentem a fogadósnak, hogy egy ember fog jönni, aki kérdéseket tesz
fel neki a gróffal kapcsolatban. Szinte biztos, hogy a gyilkos fülébe
is eljutott a hír.
Nekünk már csak az lesz a dolgunk, hogy a magatartásunkkal,
kérdéseinkkel arra késztessük a gyilkost, hogy keresse meg a
kíváncsiskodókat.
-Rendben. Javasolnám, hogy osszuk ki a szerepeket! Atrevis, mivel te
tudod a legtöbb információt, légy te, aki a fogadóssal beszél. Dalron
lesz a tesőröd, jómagam pedig elvegyülők a fogadó vendégei között és
figyelek mindenre. A lovag tudja hogy, melyik jelzésem mit jelent. Jó
lesz így vagy van jobb terved?
-Nekem jó; hisz ti már régóta együtt dolgoztok és ismeritek egymást és
ebből remélhetőleg mi kovácsolhatunk előnyt.
-Kocsmáros fizetnénk!
A megszólított nem volt az az átlagos csapos. Úgy a negyvenes éveiben
járhatott, nem volt elhízva, de a tekintetében ott bujkált az igazi
kereskedőé amely mindig mosolyog jó vendég láttán, de ha fizetésre
kerül a sor, ha csak egy pillanatra is, felcsillan az a kapzsi fény.
-Lássuk csak. Volt ugyebár három sör és egy kupa jóféle házi bor. Az
annyi mint…… annyi mint………. Kereken három ezüst!!!-mondta
szinte rikkantva.
A kocsma három vendége adott egy-egy ezüstöt, majd kifelé indultak.
Kint átvették a lovaikat az istállós fiútól és lóra szálltak.
Jeges szél süvített, odakint ahogy elhagyták a kocsmát. Az utcákon
kevesen jártak, az emberek szorosra húzták magukon köpenyeiket és még
így is vacogva lépkedtek céljuk felé. Néha találkoztak őrjárattal, de
azok nem állították meg őket, hanem sietősen rótták útjukat a
célhelyük felé. Mindhárman fáztak, de gondolataik nem az időjáráson,
hanem a küldetésen jártak.
Lassacskán megérkeztek a város másik felébe, és valóban a tér
átellentétes oldalán a szél egy kék madarat ábrázoló cégért fújdogált.
Szétváltak. Atrevis és a lovag kicsit lemaradtak és utat engedtek
Bevergonak, aki könnyüléptű lovával besietett a fogadó ugvarába.
-Hé te fiú itt van két réz, csutakold le a lovat és legyen rá
gondod!-vetette oda egy hétéves forma gyereknek.
-Igenis nagyúr!-válaszolta tisztelettudóan a kölyök, és a pénzt olyan
gyorsasággal tüntette el a zsebeiben, hogy azt egy tapasztaltabb
tolvaj is megirigyelte volna.
Bevergo leugrott a lováról, a kantárszárat odavette a kicsiny kezekbe,
majd acélos léptekkel a fogadó ivórészébe sietett.
Bent igencsak vegyes társaságot talált. Megállt egy pillanatra és
körbekémlelt.
Az ovális alkú terem hátsó frontját foglalta el a kocsmapult, mögötte
állt a ház gazdája. Két fiatal férfi és egy lány segítette a
munkáját. A fogadóstól balra volt egy kis ajtó, ami valósznűleg a
konyha birodalma lehet. Mindenesetre ínycsiklandozó illatok áradtak
arról a részről. A kandalló mellett egy gyönyörű nő és egy
gyermekarcú úr mulatta az időt, a mellettük lévő asztalnál a
hölgy testőre ült, aki nagyon ideges pillantásokkal méregette az
ifjút. Volt egy másik asztal, ahol helyi emberek kártyáztak. Néhány
helyen medig magányos emberek ücsörögtek.
Bevergo letelepedett az egyik üresen maradt asztalhoz. Nemsokára
odalépett hozzá a fiatal lány.
-Szép jó estét az úrnak!-köszöntötte
-Mivel szolgálhatok?
-Egy vacsorát szeretnék valami jófajta szárnyasból és mellé egy kupa
bort.
-A libasült megfelelő lesz?
-Tökéletes. Meg is szállanék este egy szobába, ha van?
-Természetesen. Mindjárt előkészítünk egyet.
-Ki is fizetném ha nem jelentent gondot.
-Három ezüst hatvan réz összesen.
-Itt van négy. A többit tartsa meg.
-Nagyon köszönöm uram.- azzal gyorsan elsietett.
Ekkor újra kinyílt az ajtó és két ember lépett be rajta. Atrevis és
Dalron. Körbe tekintettek ők is majd a kocsmapult felé vették az
irányt. A lovagot mindenki megnézte, volt aki női szemmel, kihívó
mosollyal, volt aki irgykedve.
Akadtak kik erejét, hatalmas termetét bámulták meg. Dalron nem jött
zavarba.
Elhaladtában rámosolygot a hölgyre, a többiekre rá se hederített.
Odaértek. A fogadós éppen a kupákat rendezgette, háttal állván az
újonnan érkezeteknek.
Egy erőtleljes, mély hang zavarta meg munkájában.
-Üdvözlet fogadós! Az uram és én szállást, italt, ételt kérnénk ma
estére.
Becsületére legyen mondva a megszólított nem ejtette el az éppen keze
ügyében lévő kupát, sőt mire megfordult arcán már a nyugodt fogadós
tekintet nézett a két jövevényre. Hangja pedig kellemes volt akár egy
jófajta mézsör.
-Üdvözletem nektek is, jó urak. Milyen étlre és italra gondoltatok,
míg előkészítetem a szobájukat.
-Egy tál forró erőleves, egy jól átsütött disznópecsenye esne a
legjobban, valami jófajta borral.-folytatta a lovag mély hangján.
-Már is hozzák. Addig is foglaljanak helyet egy üres asztalnál!
A fogadós kiadta az utasításokat, majd vissza akart térni félbe maradt
foglalatosságához, ám érezte, hogy két szempár erőteljesen hátráltatja
ebben.
Megfordult hát újra.
-Segíthetek esetleg még valamiben?-jött a kérdés
-Óh igen! Ha lenne egy kis szabadideje kérdéseket tennénk fel.
-Mivel kapcsolatban?
Atrevis közelebb hajolt.
-Nevem Atrevis am Divo di Gelledo, A levelet is én küldtem.
-Derrus fiam vedd át a helyemet egy kicsit. Megbeszélni valóm van az
urakkal.- szólt oda az egyik legényének.
Helyet foglaltak. Megkapták ételüket italukat és közben halk
beszélgetésbe kezdtek.
-Utolsó információm a tekintetes Litorus nagyúrról, hogy az ön
fogadójában szállt meg.
-Ez így is volt. Négynappal ezelőt érkezett ide és két éjszakára vett
ki szobát.
Természetesen a legjobbat adtam a tekintetes úrnak. Jól fizetett és
igazán kedves volt mindenkihez. A halála minket is nagyon
megdöbbentett.
-Az érdekelne minket, hogy ittartózkodása alatt kikkel találkozott,
beszélgetett?
-Hát az igazat szólva, nekem nem tisztem figyelni a vendégeket, de azt
bizton állíthatom, hogy ő nem kereste senki társaságát. A megérkezése
utáni reggelen korán kelt és ellovagolt valahová, majd úgy déltájban
visszaérkezett és megebédelt. Úgy emlékszem, nagy étvággyal evett és
jókedvű volt. Utána a szobájába ment és estig ki sem jött onnan. Este
vacsorázott majd útra kélt, de nem mondta hová. Mindössze annyit, hogy
mire visszaér bontsak ki egy üveg bort a kedvencéből.
Ekkor Dalron óvatosan meglökte Atrevis könyökét. Éppen azt látták hogy
egy ember megy ki az ajtón és nem messze tőlük Bevergo indul a
nyomába.
Atrevis pattant volna fel, de egy erős kéz nyomta a lábát a székhez.
-Nagy jóuram ! Ideje ennünk, hogy végig gondolhassuk közben, a
hallotakat.
Köszönjük az értékes információkat, ha eszünkbe jut valami
megkérdezzük. – mondta a lovag.
-Jó étvágyat az uraknak !-azzal a fogadós magukra hagyta őket.
Atrevis idegesen fordult `testőréhez`.
-Miért nem mentünk utána?
-Mert én ebben a nagy vértben nem tudok halkan közlekedni, és Bevergo
az, aki észrevétlenül tudja követni azt a férfit. Egyébként te is
láthattad hogy annak a személynek mindkét szeme barna volt. Ha
visszatért majd megbeszéljük közösen a további teendőket.
-Igazad van! Hiszen az a legfontosabb hogy az álcája megmaradjon, mert
így szabadon mozoghat, míg a gyilkos velünk van elfoglalva.
-Én is így láttom.-fejezte be a beszélgetést Dalron.
Jót ettek, és hozzá elfogyasztották italukat. Múltak a percek, az órál
de Bevergo nem jött vissza. A lovag is kezdett nyugtalan lenni, majd
nem bírták tovább és elindultak, hogy megkeressék harmadik társukat.
Lovaikat az istálóban hagyták, gyalogszerrel vágtak neki a városnak,
csak úgy, `minden cél nélkül`. A szél rendületlenül fújt, és a kisebb
utcákban bizony igencsak jegessé változott. Úgy félórai séta után
futottak bele az első őrjáratba. Érdekes módon ez a csoport
megállította őket.
-Veszélyes utakon járnak az urak. Nem tanácsos így éjféltájt kint
lenni az utcákon. Négy napja egy grófot öltek meg, ma peddig egy
külhonit.
Egy nagyon rossz érzés kezdett körvonalazódni bennük.
-Hol van annak az embernek a holteste, akit ma öltek meg?
-Két utcával arrébb. Mi is oda tartunk, majd mi elvezetjük odáig
magukat.
Egy kis sikátorba érkeztek, ahol egy másik őrjárat felügyelt a
terepre. Ahogy beléptek, egyből meglátták a tetemet. Ülö helyzetben
volt, karja furcsa szögben állt, egészen ki volt csavarodva.
Atrevis odasúgta Dalronnak.
-Őrizzük meg az álcánkat, hagyd, hogy én beszéljek!
Az egyik katona rávilágított a holtestre. Bevergo volt habár arca a
sártól mocskosan nehézzé tette a felismerést. Ruházatta azonban
biztossá tette baljós gyanújukat.
-Ismerik ezt az embert?-kérdezte az egyik városőr.
-Igen láttuk a `Kék Madár` nevű fogadóban. Mi is ott szálltunk meg.
Többet nem tudunk róla, kérdezzék meg a fogadóst, talán ő több
információval szolgálhat.
-Köszönjük! Innen átvesszük mi a nyomozást, ha eszükbe jutna még
valami feltétlenül értesítsenek minket!
-Meg fogjuk tenni! További sokkal nyugodtabb éjszakát kívánunk!
Azzal tovább indultak. Magukba roskadtak mind a ketten. A gyilkos
gyorsabb volt náluk és megfosztotta őket a meglepetés esélyétől,
mindezt tette úgy, hogy ő okozott nekik egy igen csak érvágó
meglepetést.
Dalron szólalt meg először.
-A legjobbak egyike volt, akit csak ismertem. Nem értem hogyan tudták
megölni.
Óvatos volt és az árnyékokat úgy ismerte, mintha ott született volna.
-Én nem ismertem annyira, de most nem szabad elcsüggednünk, mert
lehet, hogy a gyilkos itt ólálkodik körülöttünk.
A mondat megtette hatását, a lovag szemeibe újra visszaköltözőt a vad
elszántság. A harcosé, aki tudja, hogy egy csata elvesztése nem
jelenti a háború végét. Keze fegyvere markolatán nyugodott és
gondolatai ide-oda cikáztak.
Végül megfogalmazódott benne egy megoldás.
-Vagy hát ezt ő így gondolta-
-A fogadóba most nem lenne tanácsos visszamennünk, és az utcán sem
időzhetünk túl sokáig, mert ugye itt túl könnyü célpontokká válunk. Az
időjárás sem kedvez nekünk. Javaslom, hogyha már úgyis itt vagyunk,
térjünk vissza ebbe a fogadóba, ahonnan elindultunk, és vessükössze a
híreinket, melynek bírtokába jutottunk.
-Ezzel én is egyetértek. Ez a szeles idő valóban nem tesz jót nekünk.
Újra betértek ismerkedésük színhelyére. A fogadóban magányukat nem
zavarta meg senki. Összesen öten voltak velük együt a helyiségben. Az
istállósfiú jöttükre azzonnal felpattant és kiment a helyére. A
kocsmáros a pult mögötti kis kamrába cipelt egy nagy hordót. A
kocsmárosinas, miután leültek, hozzájuk lépett.
-Parancsolnak valamit, így záróra előtt?-kérdezte
-Igen! Két nagy kupa bort!-dörmögte Dalron
A fiú elsietett és pár pec után az asztalukra helyezte a teli kupákat.
A lovag nagyot kortyolt belőle. Bánatában vagy búfelejtő képpen? Ki
tudhatja mi játszódik le ilyenkor egy emberben.
-Most mitévők legyünk, Atrevis? Nekem semmi ötletem sincs, és ha lenne
akkor sem bírnám szavakba önteni.-újra ivott az italából.
Várnunk kell! Legalább is… -mondatát nem fejezte be, mert valami nem
volt rendben a lovagnál.
Dalron is megérezte, mert éktelenül nagyott kiáltott.
-Kocsmáros milyen italt szolgáltál te fel nekem?
-A legjobbat nagyjó uram!-jött a válasz, de nem az a személy állt a
pult mögött, akivel már találkoztak hanem egy zöld meg kék szemű
ember.
Dalron con Marses lovag kihúzta erőtlenül, irdatlan lovagkardját, ám
utána eldőlt, és csak csendben szuszogott. Atrevis értelmetlenül állt
az események előtt. Meglepődött és……

III.
-Kiürült ez a tintás üveg is! Találsz ott a másik asztalomban
mégegyet!
Köszönöm Ledon, hű szolgám! Szerinted mi legyen a vége? Életben
maradjon a harmadik, avagy nem?
-Nagyjó uram, ha engem kérdez, ez a történet már be is van fejezve.- a
tintásüveget az asztalra helyezte csak a szeme, mintha olyan furcsán
villant volna.
Olyan zöldesen meg kéken…..

Ramirez
ramirez@cia.hu


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.