LFG.HU

Clown
novellaCimkek

Csak egy kard.

A kard a kandalló felett függött amióta csak az eszemet tudom.
Kicsiny gyermekként csodálkozva álltam előtte és bámultam a fekete bőrből
cserzett ezüst veretekkel megtört hüvelyét és díszes rózsamotívumokkal
díszített keresztvasát.
Tudtam ez nem egy közönséges penge, ezt a kardot nagy hősök és sárkányokat
legyőző királyfik forgatták egykoron.
Azt hogy, hogyan került nagyapám kicsiny falusi házának szépszobájába nem
is volt kérdés előttem hiszen tudtam nagyapám fiatal korába messzi
országokban vándorolt és társául szegődött az ottani hősöknek, hős volt Ő
maga is.
Még ma is hallom dörmögő hangját, olyan hang volt ami az ember lelkében
vert visszhangot ha mesét mesélt, látom hajlott hátú alakját ahogy a
sámlin ül a verandán és engem hív.
`Gyere kicsi vitéz mesélek neked valami szépet és talán igazat is ` -
mondta – Én persze rohantam hozzá és ölébe pattanva, kényelmesen
elhelyezkedve vártam a csodát.
És a csoda mindig bekövetkezett, minden egyes történet egy-egy új addig
nem ismert világot tárt fel gyermeki énem előtt.
Mesélt egy világról ami `messze fenn északon van ahol köd lepi be a tájat
gyakran még nappal is, és ezen a földön egy bölcs és nagyhatalmú király
uralkodott békében szeretetben. De ezt a gonosz szomszéd király nem nézte
jó szemmel és megtámadta szörnyű seregével .
A Jó Király seregei hiába küzdöttek derekasan lassan de biztosan
elveszítették az országot.
A Jó Király ezt nem nézhette tétlenül és az udvari Bölcs tanácsára
elküldte legderekabb lovagjait hogy keressék meg a Legyőzhetetlenség
Kelyhét és hozzák el neki. Mert egy rég elfeledett legenda azt meséli ,
hogy aki ebből a kehelyből iszik azt nem fogja a kard, kerüli a nyíl és
legyőzhetetlen harcos válik belőle.
Egy magas szőke lovag, amolyan lóra termett dalia megtalálták a Kelyhet és
elvitték a királynak aki így le tudta győzni az ellent.`
Nagyapám a lovag fegyverhordozója volt és hősiessége jutalmaként kapta a
királytól a kandalló felett lógó kardot
Imádtam a meséket és imádtam a nagyapám.

Az idő csak addig állt amíg mesélt az öreg ha tehette szinte rohant,
lassan-lassan felcseperedtem. Iskolába jártam és ismerkedtem a valós
élettel a szerelemmel a csalódásokkal.
Elköltöztünk faluról egy messzi városba , nagyszüleinket szinte nem is
láttuk évente egyszer.. karácsonykor gyűlt csak össze a család.
Néha elkezdtem mesélni nagyapámról az iskolába vagy máshol de általában
kinevettek a többiek és kicsúfoltak mondták : `Te még hiszel a mesékbe ?`
Egy idő után én is beláttam hogy amit kiskoromban hallottam az nem valóság
az csak egy bolondos öregember kitalációja.
Attól fogva nem meséltem senkinek el a történeteket és én is nevettem
azokon akik meséket olvastak felnőtt létükre.
Már családos ember voltam az eső gyermekünk 5. születésnapjára készültünk
feleségemmel amikor egy napfényes hétfői napon egy táviratot kaptam.
`Nagyapád meghalt. Csütörtökön temetés. Anya`
Valahol nagyon messze egy eldugott kis szegletében a lelkemnek egy kisfiú
sírni kezdett..
Elmentünk a temetésre, ott volt az egész család és pár addig még soha
nem látott idegen .
A szertartást egy kicsiny vékony kortalannak tűnő pap celebrálta , nem a
falucska papja em. De beszédéből kitűnt ismerte az öreget. Valahonnan
nekem is ismerős volt…
A beszéd szép volt és magávalragadó, abból a fajtából amikor a szavak
elvesztik értelmüket csak jelentésük és érzésük van. Lassan belemerültem én
is ebbe az érzésekkel teli folyamban.
Tekintetemet körbehordoztam a gyászolok maroknyi csoportján, és hirtelen
tudtam, hogy
ki a pap.
ki az az alacsony bőrkabátos férfi azzal az érdekes hajviselettel és
sétapálcával..
ki az öreg hölgy aki annak az aranyhajú kislánynak a kezét foglya.
Régről és jól ismertem mindet, pont ugy mint azt az embert akit olyan
meredten bámultam egy magas szőke öregember, egy magas szőke lovagot
amolyan lóra termett daliát…
Fiam meredt tágra nyílt szemekkel bámult rám.még nem látta sírni az apját..

Clown
clown@tata.hu


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.