LFG.HU

HammerTimeCafe
Giffen
novellaCimkek

Hová tűntek a csodák ?

Írta, rendezte és a szereplők hangját adja : Giffen bá’

Réges-rég, egy messzi-messzi galax…. izé, galagonya bokor
tövében …..

Hajnalodott, a nap éppen csak kibukkant a keleti hegyek
orma mögül és kíváncsian tekintett szét a földi birodalmon.
Na nem sokáig, mert sötét felhők takarták el előle a
kilátást, és úgy tűnt ez így is marad egy darabig. A
francba, megint egy unalmas nap –gondolta a Nap.
Ez alatt Mörtens a félmanó, éppen ébredezett a híres
galagonyabokor tövében. Kidörgölte szeméből az álmot és a
csipát – valahol hallotta, hogy ez egészséges – és
felcihelődött.
Száraz gallyakat szedegetett és tüzet gyújtott a reggelihez.
Mellette Sub-Loth a varázslótanonc még az igazak és
együgyűek álmát aludta. Mörtens, akit
környezete csak „ az a zsémbes egyfülű dugacs „ néven
emlegetett, ezt nem nézhette tétlenül – azaz nézhette
volna, de nem akarta – ezért egy rúgást helyezett el társa
alfelén ébresztő gyanánt.
- Riadó ! Támadnak a mágusevő élőholtak ! – kiabálta, mivel
a gyors ébredés híve volt.
- Hogy ? Mi ? Merre ? – ugrott fel Sub-Loth még félálomban
dülöngélve – Hol vagyok ?
- Most éppen a tábortűzben – jegyezte meg a félmanó, és
kedvtelve nézegette a másik nadrágszárát nyaldosó lángokat.
- Ááááá –ugrott nagyot Sub-Loth, fellökve a reggelis
bográcsot.
- Ááááá –ugrott nagyot Mörtens, fellökve a fiút – a reggeli
! Téged eszlek meg ha odaég !
Szerencsére szegényes és rágós reggelijükön a tűz már nem
sokat ronthatott, így hát éhesek lévén hamar végeztek vele.
- Igyekezzünk, még sötétedés előtt be kell érnünk a városba
–szólt a félmanó – és arra a vacakra is vevőt kell találnunk
minél előbb ! – bökött a siheder tarisznyájában dudorodó
dologra.
Az a vacak nem volt más, mint egy különös kis göcsörtös
pálca, mindenféle még különösebb
vésett jelekkel az oldalán. Alsódűlő polgármesterétől kapták
jutalomként, amikor megmentették a helységet egy mágus
pusztításától. A jutalom tulajdonképpen ingyenbe volt a
falusiaknak, ez maradt csak a varázsló után. Hogy hogyan
sikerült nekik, az egy nagyon érdekes és fantasztikus rege.
Történt ugyanis, hogy ………. de erről majd legközelebb.
Sub-Loth elővette a pálcát, és kíváncsian nézegette:
- Muszáj eladnunk ? Tuti, hogy varázsholmi, én messziről
felismerem az olyat !
- Ugyan már ! Te és a felismerés, hah ! – zsémbelt Mörtens –
Ha értenél valamit a mágiához, már régen megtanultad volna
használni és gazdagok lennénk. Legalább kapizsgálnád ….
- Kapizsgálom én, de még mennyire ! Már a varázskönyvemet is
megnéztem –védekezett a fiú.
- A „ Hogyan tanuljuk meg a világ tíz legerősebb varázslatát
7 nap alatt „ címűt ?- kérdezte gúnyosan a félmanó –
Nahiszen …
- Azt, azt ! Már a harmadik oldalon tartok, mert csak lassan
szabad vele haladni, hogy leülepedjen a tudás ! – szónokolt
a tanonc. Meg különben is, ősi nyelven íródott és nehezen
fedi fel a titkát .
- Harmadik oldal ?? És milyen szörnyű titkot rejt az, he ?
- Hát, ha jól olvasom a rúnákat, akkor valami „Beavatás”
vagy „Rávezetés” esetleg „Felkészítés”.
- Mutasd csak ! Valamicskét én is értek a régi írásokhoz
– kérte el a könyvet Mörtens és lassan betűzni kezdte a
szöveget.
- B… B… BE …BEV…. BEV…. BEVE … ó te lótök, ez csak a
BEVEZETÉS !! – vágott elgyötört képet a félmanó – Mit
véttettem, hogy így büntet az ég !
- Tulajdonképpen kezdhetem a negyedik oldalon is –
merengett el Sub-Loth, akin nem fogott sokat a dorgálás, az
ő szeleburdi természete nem fért össze a szomorkodással.
Felkerekedtek hát és elindultak. A tágas mezőn színes
virágok nyújtogatták nyakukat az ég felé egy kis napfényért
esedezve, de a komor felhők még mindig uralták az eget. Dél
felé a távolban feltűnt egy kis liget.
- Ott megállunk ebédre – döntött Mörtens – addig is
énekelhetnél valamit, hogy jobban teljen az idő. Ha észt nem
is, legalább szép hangot adott neked a teremtő. Nem is értem
ilyen hanggal mért nem lettél bárd ? – fordult a fiúhoz –
Bááár, ahogy végignézek brutális felsőtesteden, azért már
érthetőbb a dolog.
- Az éneklésből nem lehet megélni – vélte a
varázslótanonc – és különben is, nagy a konkurencia. De
azért szívesen teljesítem a kívánságodat. Mit szeretnél
hallani ?
- Az a vadállatos nóta jó lesz, amit a hegyi vadászoktól
tanultál.

Megszaporázták lépteiket és Sub-Loth ajkáról felhangzott a
dal :

„ Hófehér jaguár, oda künn vár
Érted jöttem bátyám, tudom hívtál
Lőjünk együtt rá, még a bokorba vár
Még a bokorba vár ….. „

Fél óra múlva már a liget közelében jártak. De nem csak ők
gondolták jó ebédlőhelynek a facsoportot, az ágak-bokrok
közül éhes és mohó szempárok követték minden mozdulatukat.
Egy csapat ork briganti táborozott ott, csupa nagydarab,
kíméletlen és kegyetlen fickó. A két
védtelennek tűnő utazó könnyű zsákmánynak ígérkezett.

- Na, ez tényleg szép volt – nyugtázta a félmanó a dalok
végeztével – te legalább nem kornyikálsz olyan fülsértően,
mint az a mágus ott Alsódűlőn. Az valami rettenetes volt.
- Hogy is hangzott ? Valami Sha – sha – la – la – tarr
vagy La – la – tarr – sha – sha ? – próbálkozott Sub-Loth .
- Amikor disznóvá változtatta azt a pár parasztot ?
–kérdezte a félmanó – Akkor éppen azt nyekeregte, hogy
Shalatarrdala ! Csak azt nem értem, miért erőlködött, hogy
varázslás közben még áriázzon is, már ha lehet egyáltalán
annak nevezni azt a fejhangú károgást !
- Áhá ! Szóval Sha – la – tarr – da – la – próbálgatta
a fiú és nem vette észre, hogy tarisznyájában a pálcán
felizzott a legelső rúna. Sha – la – tarr – da – la , Sha –
la – tarr – da – la utánozta Sub-Loth komikusan a mágus kar
és hanglejtéseit .Ebben a pillanatban egy szivárványszínű
fénygömb vált el a bot vékonyabbik végéből, átbújt a
tarisznya szakadásain és elszáguldott a közeli liget felé.
Ott bevágódott a meglepett orkok közé és egy pukkanás
kíséretében felrobbant. És láss csodát ! Az orkok mind
disznóvá változtak egy szempillantás alatt.
Mindebből a két bátor kalandor semmit nem vett észre.
Szívükben a közeli ebéd reményével lassan beértek a ligetbe.
Jobbról is, balról is nagy röfögés fogadta őket.
- Mi a manó ! – lepődött meg a fiú, aztán társára
pillantva gyorsan helyesbített – Akarom mondani, azt a hét
meg a nyócát ! Mekkora kövér disznók ! Hol lehetnek a
kondások ? Csak nem talál az ember – még egy pillantás
oldalra – és a manó csak úgy egy csomó óriásmalacot!
- A nyomokból ítélve orkok jártak itt, biztos azokkal
csaphattak össze valahogyan a falka őrizői – vélte Mörtens –
de hogy hová tűnhettek, az rejtély .
- Na mindegy, nagyon úgy néz ki, hogy disznó szerencsénk
van ! Bekapjuk az ebédet, aztán betereljük a malacokat a
városba – rendelkezett a félmanó – Biztosan kapunk valami
jutalmat hogy hazavittük őket! Mekkora állatok ! Még nálam
is nagyobbak !
- Így van, így van – helyeselt buzgón Sub-Loth – nálad
nagyobbak, de én mégiscsak nagyobb vagyok !
Szó ami szó, az orkok valóban jól festettek disznóként,
eredeti méretük majdnem megmaradt, mivel úgy változtak át.
Mörtens a maga 109,5 cm-ével két fejjel kisebb volt, Sub-
Loth pedig 195 cm-ével kimagaslott közülük. Tüzet raktak és
elköltötték ebédjüket, miközben a disznók a földet túrták
körülöttük élelem után kutatva. Közben kiderült az ég is.
Ebéd után a félmanó faragott egy ostort és odaadta a fiúnak,
maga pedig az ork bandavezér láncos buzogányát választotta
terelőeszközül és a kondát terelve megindultak. Sub-Loth a
társa unszolására belekezdett egy nótába, amit a nekromanta
varázslótanoncoktól hallott még annak idején :

„ Egy páratlan páros voltunk mi ketten
Két rothadó hulla egy kriptateremben
Egy páratlan páros, két buta kis szellem
Egy szívembe mártott pengére leltem….”

Így folytatták útjukat, vidáman dalolva, fütyörészve.
Eközben a tarisznyában egy-egy dallamfoszlány hatására fel-
fel villantak a rúnák, de aztán ki is aludtak gyorsan. A nap
már lemenőben volt, mikor megérkeztek a városkapuhoz. Ott az
őrök megállították a menetet.
- Állj ! – kiáltottak Sub-Lothra, mivel a félmanót
eltakarták a röfik. Hová-hová barátocskám ! Nem lehet itt
csak úgy ki-be sétafikálni ! Ork rablók garázdálkodnak a
környéken, megerősítettük az ellenőrzést. Meg itt van az a
sok nyavalyás zarándok is, akik a csodaforráshoz készülnek.
- Meghoztam a disznókat ! – felelte a legény – Engedj be
minket !
- Ki fia-borja vagy te, hogy így parancsolgatsz nekünk ?
– kötött belé az őr – Mindjárt móresre tanítalak !
- Nem borjú, disznó . – próbálkozott újra a fiú – csak
olyan nagyok, mintha borjak lennének, de valójában disznók
és nem borjak, még ha a méretük azt is mutatná, hogy borjak
valójában …
- Elég ! –kiáltottak rá egyszerre – A neved mond, de
tüstént !
- Én Sub-Loth vagyok a nagy varázsló – változtatott
taktikát a srác – és ha nem engedtek be minket akkor
elvarázsollak benneteket.
- Ha-ha-ha-ha – röhögtek az őrök – Nem nézel te ki nagy
varázslónak ! Thomas, a leggyávább őr viszont felemelte az
ujját :
- Várjatok egy cseppet ! Tudjátok, hogy én vagyok a
legéberebb köztetek, kérdem én, mi van akkor, ha igazat mond
? Ezek az állatok nem normális méretűek, könnyen lehet, hogy
bűbáj van a dologban.
A többiek elhallgattak és gyanakodva méregették őket. A
disznók ez alatt élelem után szimatolva közelebb húzódtak a
kapuőrséghez. Mörtensnek már nagyon elege lett az egészből,
ezért kikiabált a röfik közül .
- Most már elég !! Ha nem mehetünk be tüstént, disznószar
lesz belőletek !
- Áááá ! – kiáltott fel Thomas – Beszélő disznók !
Mindjárt felfalnak minket, nézzétek ezeket az éhes és
kegyetlen disznószemeket !
A többi őr egy emberként ugrott hátrább és kórusban
kiabálták :
– Mehettek, mehettek, csak ne bántsatok ! Kíméljétek meg az
életünket !
Megnyílt a kapu és ők bejutottak a városba. Bent elég nagy
forgalmat találtak, mindenfelé emberek siettek a dolguk
után. Sok különös ruházatú utazót is láttak csoportokba
verődve beszélgetni.
- Menjünk a fogadóhoz – döntött a félmanó – A fogadós
mindent tudni szokott, biztos tudja azt is kié a konda, vagy
ha senkié, akkor majd eladjuk neki.Ennyi embert etetni is
kell valamivel.
- És akkor gazdagok leszünk ! – lelkesedett fel Sub-Loth
és nagyot húzott az előtte poroszkáló disznó hátsójára – És
akkor újra beiratkozhatok egy varázslóiskolába, és lesz
varázsbotom, varázssüvegem, varázsgömböm – sorolta egyre
lelkesebben a fiú és egyre nagyobbakat húzott az éppen elé
keveredő röfikre. Azok persze megriadtak és megszaporázták
lépteiket, kikerülve a félmanót.
- Ujjííí ! Ujjííí ! – visították a disznók.
- Ajjííí ! – visította Mörtens is miután a legutolsó
csapás az ő hátsóját érte.
- A Ranagol-hívők focizzanak a fejeddel, te elfuserált
égimeszelő ! Temessenek össze egy nekromantával, te vaksi
colostok ! Mit gondolsz, mi vagyok én ?? Disznó ???
- Hoppá ! – ébredt fel álmodozásából Sub-Loth – Bocsi ..
- Semmi bocsánat ! Egyedül megyek be a fogadóba, te kint
vigyázol a malacokra ! Megértetted ?! Add ide azt a vacakot
is, hátha rá tudom sózni majd valakire.
Így mikor a fogadó közelébe értek, a fiú beterelte a
disznókat egy üres karámba és leült a kerítés tövébe, a
félmanó pedig elindult a pár háznyira lévő fogadóba.
Bent a fogadós éppen a városi őrség parancsnokával,
Janusszal beszélgetett.
- És mikor indulhatnak meg újra a kereskedő karavánok ?
–kérdezte a fogadós, miközben egyik sunyi szeme a szolgákat
felügyelte – Egy se jár már erre, mióta megszállták az
Árnyas-ligetet a banditák.
- Még szerencse, hogy délután befutott az erősítés a
fellegvárból – válaszolta az őrparancsnok bizakodva – nem
kell tovább reménykedni egy erős kalandozócsapat
segítségében. A disznó orkokra kitűzött vérdíjat is
megtarthatja Nagyjó Urunk. Vagy – csillant fel az alkoholtól
már kitágult szembogara – szétoszthatja azt bátor és vitéz
katonái között ! Egy szó mint száz – emelte meg a hangját,
hogy a fogadóban mindenki hallja – holnap hajnalban útra
kelünk és kifüstöljük azokat a mocskos állatokat a
rejtekhelyükről !
Éppen az utolsó szavaknál lépett be Mörtens :
- Pálinkás jó estét mindenkinek ! –köszönt és a
fogadóshoz lépett – Meghoztuk a disznókat !
- A… a… disznókat ?! – kerekedett el a fogadós sunyi
szeme.
- A disznókaaat ?! – szűkült össze Janusz kerek szeme.
- Azokat hát ! A ligetből ! – próbált további
információval segíteni Mörtens a két láthatóan megzavarodott
emberen .
- A ligetbőől ??!! – kérdezte egyszerre hitetlenkedve két
száj. Egy elkerekedett és egy összeszűkült.
- Onnan hát ! Nem kellenek ?
- De .. de …- éledt fel a kocsmáros – Nagyjó Urunk
megjutalmaz érte !
- Már ha igazat mondasz ! – tért magához meglepetéséből
az őrparancsnok is – Beszélj !
Mi történt, kik vagytok ?
- Messze földön híres és rettegett kalandorok vagyunk,
mind a ketten. Én Mörtens lennék, a harcos, segédem pedig
Sub-Loth a próbavarázsló.
- Ketten ??!! – ismét nem akartak hinni a fülüknek. Egy
pár zsírosnak, és egy másik pár még zsírosabbnak – Ketten
bántatok el velük ?!
- Hát persze ! Úgy néztek rám, mintha tudomisén .. egy
egész hadsereg kellene ahhoz a huszonvalahány döghöz – húzta
ki magát Mörtens. Közben az emberek lassan köréjük gyűltek.
- Neeem, ezt nem hiszem, nem hihetem el – hitetlenkedett
Janusz – hogyan csináltátok ?
- Nem volt nehéz – fölényeskedett a félmanó –
összetereltük őket és a társam ostorral én pedig ezzel itt
ni – mutatta fel az ork vezér láncos buzogányát –
elhajtottuk az egész bagázst.
- Főnök, én megismerem ezt – súgta az őrparancsnok fülébe
a buzogányra sandítva az egyik katona – ez a főbriganti
fegyvere, mindig ezzel harcolt, még a nyoma is itt van a
hátamo…, akarom mondani … sokszor láttam nála.
- Háát akkor… rendben – rebegte Janusz – Legalább többet
nem lesz gond velük. Ott a tömlöcben jó helyük lesz azoknak
a disznóknak.
- A tömlöcben ?? – értetlenkedett Mörtens – Vágóhídra
velük, azután hadd süssön a szakács belőlük finom pecsenyét
! Küldj egy pár embert a karámokhoz, fogadós ! Ott kószálnak
szabadon az egyikben. Nyársat beléjük, aztán irány a
tábortűz !
- Szabadon ??!! – kiáltott fel az őrparancsnok rémülten
és a fogadóban lévő katonákhoz fordult – Gyerünk emberek,
szedjünk össze mindenkit és irány a karám ! Igyekezzetek !
Azután a félmanóhoz fordult és hangjában tisztelettel így
szólt :
- Velünk jössz Uram ? A te nagy erődre szükségünk lehet.
- Ugyan már ! Mindent én csináljak ? Eredjetek és
küldjétek be a társamat . Korcsmáros ! Két kupa predoci
óbort, meg pecsenyét hozzá, de izibe ! – használta ki
hirtelen jött népszerűségét a félmanó, mivel pénze nemigen
volt.
- Hozom már, hozom ! Foglaljon helyet itt a legjobb
asztalomnál Nagyuram. Nem kell fizetni se, ön a vendégem –
tüsténkedett a fogadós és elsietett.
Került is nyomban az asztalra minden, mi szem-szájnak
ingere, „még nézni is tereh”. Mörtens nem is kérette magát,
hozzálátott az evéshez. Miközben táplálkozott, szemét
ráérősen körbe legeltette a fogadóban. Az asztaloknál
helybéliek és zarándokok ültek szép számmal. Mindenki a
holnapi csodáról és az ork banda felszámolásáról
beszélgetett. Közben lopva a félmanóra pillantottak. Csak
hárman nem vettek részt az általános diskurzusban. Az egyik
egy gyógyfűárus anyóka volt, aki az egyik sarokban füveit és
talizmánjait rendezgette az eladáshoz. Tipikus ősz
öregasszony kinézete volt, a meseírók így képzelhetik el a
gonosz boszorkányokat. A látszat azonban csalt. De nem
sokat.
A másik egy pökhendi siheder volt, aki a söntésnél álldogált
is unalmában azzal szórakozott, hogy magnetikus
vasércdarabokkal dobálta a nénét, az orrát célozva. A
vénasszony egy darabig türelmesen szedegette görbe orráról
az odatapadt mágnes darabokat, de egy nagyobb darabnál –
amely még szikrát is vetett – bosszúsan egy gyökeret vágott
a szemtelen ifjúhoz, némi torokhangú vartyogás kíséretében,
mire annak libafos színűre váltott a feje és mellékhatásként
kirügyezett a füle. Mörtens szeme egyből felcsillant. A
harmadik alak kissé távolabb állt a többiektől, szinte az
árnyékba húzódva. Fekete csuklyája alól csak ritkán villant
ki alamuszi tekintete, ennek ellenére mindent látott-
hallott, sőt még azt is kifürkészte amire mások nem is
gondoltak. Született tolvaj és gonosztevő volt a gazember.
Mikor a félmanó befejezte vacsoráját, megtörölte száját és
kezeit köpönyegében és lassan az anyóka asztalához
ballagott.
- Aggy isten Banya ! – köszöntötte illedelmesen.
- Szerencséd, hogy nem szólítottál öreganyádnak –
nyekeregte a vénség – de még nagyobb szerencséd, hogy jó
kedvemben találsz, mert nem szeretem azt se, ha banyának
szólítanak.
Mit akarsz ? Gyógyfüvet ?
- Nem, már ettem és amúgy sem vagyok vegetáriánus. Hanem
láttam ám, hogy értesz a varázsláshoz.
- Értek, értek . Mi kell ? Rontás ? Megidézés ? Szerelmi
oldás-kötés ? Mézeskalács ??
Ahogy elnézlek, inkább szerelmi kötés, de abból is a
legerősebb fajta. A te fejeddel …..
- Semmi ilyesmi. Hanem – vette elő Mörtens a vésett
pálcát az iszákjából – te talán tudnád ezt használni
valamire. Jó pénzért neked adom.
Közben a csuklyás alak közelebb húzódott hozzájuk és
észrevétlenül kihallgatta beszédüket.
- Hadd lám ! – nyújtotta ki májfoltos kezét a mama, aztán
a botocskát forgatva, a rúnákat gondosan tanulmányozva így
vartyogott – Minden úton jártam már, minden lépcsőn ültem
már, és ha eldobtam egy követ amerre repült, arról
káromkodtak. De ilyet csak nagyritkán láttam. Nem más ez,
mint egy varázspálca, amit a hangmágusok tudnak csak
használni. Én már nagyon régen találkoztam ilyennel, nem is
értek sokat a hangmágiához, de ha veszel egy pár kiló füvet
tőlem, egy-két dolgot azért elárulok.
- Amint megkapom a jutalmat, veszek – ígérte Mörtens –
Csak folytasd tovább !
- Ne sürgess, hallod-e ! Csak szép sorjában ! Nna, hol is
hagytam abba …, tehát ez a varázspálca úgy működik, hogy a
varázsigét egy dallamra kell elénekelni és akkor aktiválódik
a varázslat.
- Aha, emlékszem ! – derült fel a félmanó arca – az a
buggyant mágus is kornyikált varázslás közben, akit megöl…
izé, aki sajnálatos körülmények között hagyott itt
bennünket.
- Ne szólj közbe, mert elvesztem a fonalat – ripakodott
rá a néne – Több fajtája is van a botnak, a modernebb „
deluxe „ változaton eleve kódolva van egy speciális
hangkóddal már a bekapcsolás is, és ezután jön az egyszerűbb
varázsdallam. Az olcsóbb „ noname” változat viszont, nem
tartalmaz előkódot, de ezt már betiltotta a varázsló
szakszervezet, mivel balesetveszélyes.Volt ilyen ? – nézett
szúrósan a félmanó szemébe a banya – Tapasztaltatok
varázslatot magatok körül az utóbbi időben ? Bármilyet ?
- Semmit, egyáltalán semmit – gondolkodott el Mörtens -
Pedig a barátom igencsak dalos kedvű, ráadásul öt oktávon
énekel, mint a király gnómja, az a Bimbó Immy. Hacsak azt
nem számítom, hogy napról napra szebb leszek.
- Azt nem kell számítanod – hűtötte le a vasorrú – Ezek
szerint ez a kódolt fajta. És ahogy nézem, van is éppen
beletöltve varázslat, de azt már nem tudom megmondani, hogy
sok kicsi vagy csak egy nagyobb. Mindent összevetve ez egy
igen értékes műszer, viszont van ám egy bökkenő. Így kódolva
csak az tudná használni, aki ismeri a rejtjelet –
vigyorodott el a néne, ami hiányos fogazatát tekintve nem
volt egy ajándék – más nem nagyon, vagyis eladhatatlan.
- Hajajj ! – sóhajtott egy hatalmasat Mörtens.
- Hajajj ! – sóhajtott egy egész halkat a még mindig
feszülten fülelő tolvaj.
- Hacsaak .. – kezdte a néne – de nem…, nem …
- Hacsak ?? – kapaszkodott a szavakba a félmanó – Mondd
már !
- Tudod mit ? Gondoltál már arra, hogy gyógyfüveket árulj
? Nekem van egy csomó fajta, eladó, kiváló minőség.
- Kell a francnak ! Álmomban se jöjjenek elő ! De hogy
jön ez ide ??
- Hááát … – húzta a szót a vénasszony – ha esetleg
megvennéd a készletemet, én is tudnék megoldást a gondodra .
- Megoldást ?! – derült fel a félmanó arca, azután így
folytatta – az előbb félrenyeltem ezért bizonyosan rosszul
hallatszódott. Az mondtam : már régóta álmodozom róla. Amint
megkapom a pénzt, veszek a gazodból. Csak fogd halkabbra a
mondandódat, nehogy más is hallja – vetett egy
oldalpillantást a csuklyás alakra, aki a közelben ácsorgott
– Nem bízom én az itteniekben.
- Persze, persze. Jól van, halld hát a megoldást. A
csodaforrás ! – vágta ki az anyó.
- Csodaforrááás ?? Milyen csodaforrás ? – képedt el
Mörtens.
- Te nem hallottál még a csodaforrásról ? – csodálkozott
a banya – Pedig ez a világ nyolcadik csodája, amióta
megkorosodtam és a szépségem már nem a régi. Itt ered, nem
messze a szent Mászdmeg-hegy oldalában egy barlangban, ez a
természeti-isteni-szuper-hyper csoda. A forrás havonta egy
napig hangokat ad ki. De nem ám csak úgy összevissza, hanem
mindig más nyelven, közben dallamokat játszik. Hogy mitől
van így, azt senki sem tudja, bár már sokan próbálták
megfejteni. Hétévente pedig, hallj csodát, egy napig az
összes nyelvet és zenét egyszerre adja le !
- Szép, szép, de hogy segít ez nekem ? – Mörtens még
mindig nem értette.
- Annyi eszed van, mint egy bakancsnak – dorgálta meg a
vénasszony – Abból is a nyáron hordható fajtának. Nagy
szerencsédre holnap lesz az a kivételes nap, ami csak
hétévenként jön el. Elviszed oda a varázspálcát, persze csak
titokban, mert az őrség nem engedné a forrás közelébe és
előveszed. A rengeteg sok egyszerre szóló hang FELTÖRI a
kódot !!
Onnan veszed észre, hogy a pálcán lévő összes rúna
felizzik jó pár másodpercre. Ekkor gyorsan tekerd be egy
vastag rongyba, nehogy elinduljon egy varázslat és húzd
el a csíkot.
Ezután már bármelyik hangmágus megveszi jó pénzért,
beállítja saját kódját, és vígan használja tovább. A
forrás már nyolckor elkezdi a műsort, de csak
félkilenctől látogatható.
- Ez remek ! – lelkesedett a félmanó – És melyik vallás
tulajdona ez a csodaforrás ?
- Ökomenikus.
- Erről a vallásról még nem hallottam. De nem számít,
most már tudom mi a teendő. Tőled meg hamarosan megveszem a
gyomokat, ne aggódj.
- Van hasmenésre, szorulásra, orrdugulásra, takonykorra,
aluszékonyságra, álmatlanság ellen, továbbá izzadásra .. –
sorolta volna még a nyanya világnak, de ebben a pillanatban
hangos robajjal kivágódott az ajtó és berepült rajta Sub-
Loth, mögötte pedig előtűnt az őrparancsnok dühtől tajtékozó
alakja és így kiáltott :
- Hol az a másik gazember ?!! Hadd taposom ki a belét !!
– aztán meglátva Mörtenst, rátámadva folytatta – Ezek
DISZNÓK, te alávaló !! Te disznókat hoztál !!
- Mér ?? Én nem azt mondtam ?! – védekezett a félmanó –
Elhoztam a disznókat, amiket a ligetben találtam. Azt
mondták kellenek, vagy nem ?
- De hát.., de hát .. – kapkodott levegő után Janusz – én
az ork banditákról beszéltem !
- Ork banditák ?? – lepődött meg Mörtens – azokkal mi nem
találkoztunk, mondjuk nem okoztak voltak gondot ők sem, de
csak a nyomaikat láttuk.
- De a buzogány..!
- Azt találtuk.
- Becsaptál te hazug, kettészellek nyomban ! A jutalomról
meg ne is álmodj !
- Rendben, próbáld csak meg ! – feleselt a félmanó –
Csúnya halálod lesz, azt bizton megígérhetem ! A malacokat
meg viszem máshova !
- Csillapodjanak uraim, csillapodjanak ! – ugrott közéjük
békítőleg a fogadós – Nem érdemes ezen a kis félreértésen
vitatkozniuk, inkább egyenek-igyanak egy jót az én kontómra,
a disznókat majd megveszem én, nagy szükség van rájuk, éppen
kifogytunk a készletből, a sok vendég meg itt van a
nyakunkon. Kérem, uraim …
Az ingyen ellátás említése megtette a hatását, a háborgó
felek megnyugodtak és letelepedtek asztalukhoz. Sub-Loth is
megvacsorázott, Mörtensszel megtárgyalták a történteket és a
holnapi teendőket. A kocsmáros kifizette nekik a röfikért
kialkudott díjat. Azután felvonultak a szobájukba és
nyugovóra tértek.
Másnap hajnalban, amikor a nap kibukkant a keleti hegyek
orma mögül, érdekes dolgok játszódtak le tekintete előtt.
Ahogy sugarai elérték a disznóvá vált orkokat, azok
elkezdtek visszaváltozni eredeti mivoltukba. Egy kicsit még
kábán a varázslattól ébredeztek.
Na végre, egy izgi kis nap – gondolta a Nap és figyelt
tovább.
A város és hőseink szerencséjére azonban éppen arra
ténfergett a falu bolondja, aki fellármázta a népet.
- Ébjesztő !! Itt vannak a Majslakók ! Támadnak a zöjd
ójiások ! – rikoltozta.
Felbolydult az egész város, mindenünnen álmos katonák
rohantak elő és felvették a harcot a még zavart orkokkal. A
fogadóban is nagy lett a sürgés-forgás. Sub-Loth és Mörtens
is felkeltek – csipatörlés, rúgás, stb. – és lementek a
lépcsőn, hogy megtudják mi történt. Nem vették észre a sötét
árnyat, aki fellopakodott a szobájukba. A harc nem tartott
sokáig, a túlerő hamar legyűrte a fegyvertelen rablókat.
Lassan megnyugodtak a kedélyek, a vendégek visszatértek a
szobájukba és a reggelihez készülődtek, hiszen a kakas már a
hetediket kukorékolta és félkilenckor nyitott a csodaforrás.
A félmanó és a varázslótanonc is hamarosan így tett,
lementek reggelizni. A gyógyfüves öregasszony már ott volt a
sarokban, előtte az asztalon vagy húsz kis csomagban
kiporciózva feküdt a sokféle fű. Mikor meglátta a két
kalandort, odaintette őket. Mörtens kényszeredetten
kifizette a készlet árát abból a pénzből, amit a
kocsmárostól kapott előre a disznókért. Persze a zsugori
vendéglátós jócskán levonta belőle a szoba árát, most pedig
tovább fogyott a pénz. A banya még segített Sub-Lothnak
berakni a tarisznyájába a sok szütyőt és így szólt :
- Mit szóltok a támadáshoz ? Milyen vakmerőek ezek a
banditák. Betörtek a városunkba.
- Biztos a malacok után jöttek – vélte a varázslótanonc.
- Vethetnék még egy pillantást arra a varázspálcára ? Az
éjjel eszembe jutott még valami.
- Add elő – szólt rá a félmanó a fiúra.
- Én ?? De hiszen nálad van !
- Nálam ? Már hogy lenne nálam ? – mérgesedett fel
Mörtens – Hiszen üres a zsákom. Azt hittem te vetted ki.
Eredj fel a szobába és keresd meg.
- A szobában biztos nincs ! – világosította fel Sub-Loth
– Onnan elhoztam mindent, ami mozdítható, még a gyertyákat
is.
- Hát .. – kotyogott közbe a néne – Amikor az előbb hátul
voltam a retyón, láttam egy sötét alakot kimászni az egyik
emeleti szoba ablakán.
- Hogy a sárkány böfögjön utána ! – káromkodta el magát
Mörtens – Az a tegnapi gyanús fazon ! A hóhér túlórázzon
rajta ! Ő lopta el bizonyosan ! Nőjön bogáncs a legkényesebb
részeire !!
- Mihez kezdjünk most ? – szontyolodott el a fiú.
- Gondolkozzunk ! – toporgott idegesen a félmanó – Az a
gazember tegnapeste itt állt a közelünkben, tutira hallott
mindent.
- Ezek szerint a csodaforrásnál kell keresni – szólt
közbe a vasorrú ismét – Ő akarja feltörni a varázspálca
kódját. Siessetek, utol kell érnetek.Ha nem az úton, hanem
az erdei csapáson mentek, még behozhatjátok az előnyét.
Kevesen ismerik azt az ösvényt, ott kezdődik az istálló
melletti nagy tölgynél. Igyekezzetek és járjatok
szerencsével !
Megköszönték az öregasszony segítségét, aki még rájuk
tukmált egy marék amulettet és elsiettek. Az útmutatás
alapján hamar megtalálták a rövidebb utat. Sub-Loth nagyon
ideges lett, hogy elorozzák előlük a varázspálcáért kapható
pénzt, ezért saját maga megnyugtatására egy balladát kezdett
énekelni, miközben fürgén szedték a lábukat. Amikor odáig
ért a dalban, hogy „ és változtatá által hűséges országát
.. „ , megbotlott egy kiálló gyökérben és így énekelte a
sort : „ és változtatá által hűséges … orkságát , s minden
mi volt, átalakult mássá „
- A fene vigye el ezt a sok gyökeret !
- Mit mondtál az előbb ?!? – állt meg Mörtens és
Mörtensben az ütő – Te egy lángész vagy!
- Hát .. , káromkodtam – válaszolta meglepődve Sub-Loth –
De ha tetszett, tudok különbet is ! – lelkesedett fel a fiú.
- De előtte, előtte !! Az orkokról !!
- Ja, csak eltévesztettem a balladát. Mindjárt folytatom
!
- Ne , ne folytasd ! – kérte a félmanó – Inkább gondolj
bele egy kicsit. Hogy kerültek az orkok hirtelen a városba ?
És pont a disznók helyére ? És fegyvertelenül ? És láttál
egy darab disznót is ? Na, kapizsgálod már ?
- Biztos megették őket – vélte a varázslótanonc.
- A te eszedet ették meg ott a varázslóiskolában, te
töklámpa ! Hát nem érted ?!? AZ ORKOK VOLTAK A DISZNÓK !!!
- De .. , de .. hogyan lehetséges ez ? – hebegett Sub-
Loth.
- Hát úgy, hogy nekünk a MÁSIK FAJTA varázsbotunk van,
illetve volt, amíg el nem lopták ! – vágta rá Mörtens –
Amelyik nincs kódolva. MI varázsoltuk át őket véletlenül
állatokká, mikor a mágust utánoztad. Azután ma reggel
visszaalakultak eredeti csúf állapotukba.
- Áhá ! Tényleg ! – gyúlt világosság a fiú agyában –
Most, hogy mondod …, a faluban a parasztok is
visszaváltoztak másnap reggel. Nahát .., csak így
történhetett.
- És most az a gaz tolvaj viszi a botunkat a
csodaforráshoz. Ha nem szerezzük vissza, biztosan elrontja
és akkor lőttek a pénzünknek. Fussunk, el kell kapnunk
mielőtt nyolckor beindul a műsor !
A két bátor kalandor erre futásnak eredt és meg sem állt a
hegy lábáig. Ott már gyülekeztek egy felállított kordonnál a
zarándokok és az utazók. A forrásőrök igyekeztek fenntartani
a rendet közöttük, már ők is a csoda lázában égtek. Mörtens
és Sub-Loth türelmetlenül lökdösődve haladt a tömegben és
közben a fejüket forgatva keresték a tolvajt, de nem látták
sehol. Mikor a kordon széléhez értek, a fiú meglökött egy
tekintélyes külsejű öreget, mire az rászólt.
- Lassan a testtel fiacskám ! Más is fel akar menni, nem
csak te. Én például már három éve úton vagyok, hogy tanúja
legyek a csodának.
- Én meg öt ! – szólt bele egy fonott szakállú törpe – Ne
tolakodj, még nem engednek át senkit.
- Hát akkor az meg kicsoda ? – kérdezte egy odafurakodó
sötét elf, és a hegyoldalra mutatott, ahol egy fekete alak
mászott felfelé, kezében egy apró tárggyal.
- Ott a tolvaj !! – kiáltott Sub-Loth – Ellopta, ami a
miénk ! Add vissza a varázsbotunkat !
- Ne hangoskodj, inkább gyere, kapjuk el ! – hívta
Mörtens, mire mindketten átbújtak a kordon alatt és sebesen
mászni kezdtek a gonosztevő után, nyomukban az őrség egy
részével, akik így kiabáltak :
- Állj ! Tilos varázseszközt bevinni a forráshoz ! Tilos
nyitás előtt bemenni ! Vissza mindenki !
Már a távolság negyedénél jártak, mikor a tolvaj elérte a
barlang peremét és bemászott azon.
Sub-Loth haladt legelöl, hosszú lábainak köszönhetően
mindenkit megelőzött. Megállt egy pillanatra és visszaszólt
a félmanónak :
- Igyekezz ! Mindjárt beérjük ! – bíztatta.
Ebben a pillanatban, a városban megkondultak a harangok.
Nyolc óra volt. A forrás felöl tompa moraj hallatszott,
jelezve a csoda kezdetét. A két kalandor megkettőzött erővel
kapaszkodott felfelé. Éppen a fele útnál jártak, mikor
hatalmas robbanás vetette szét a hegyet. A lökéshullám
lesodort mindenkit oda, ahol a zarándokok és utazók álltak
megkövülve a döbbenettől. Azok meredten nézték a krátert,
ami a hegy helyén tátongott. Mörtens és Sub-Loth lassan
felkászálódott és leporolta magát. Ők már tudták mi
történhetett, de a többieknek csak most indult meg a szava.
Káromkodva, jajveszékelve, átkozódva, sírva, megrendülve
találgatták a szörnyű katasztrófa okát. A félmanó oldalba
bökte a tanoncot és lassan hátrálni kezdtek a tömegben, pont
a fonott szakállú törpe felé, akit fejbe talált egy
szikladarab. Az a földről felkönyökölve rájuk mutatott és
így visított :
- Ők voltak ! Övék volt a varázsbot ami ezt a borzalmas
szentségtörést okozta !! Öljük meg őket !!!
- Mi is csak találtuk ! – próbált védekezni Mörtens és
magával húzva társát, futni kezdett. A tömeg meg utánuk.
- Ne aggódjanak, a varázslat csak időleges ! – kiáltott
hátra nem túl nagy meggyőződéssel Sub-Loth miközben rohantak
az üldözőik elöl, azok pedig őrjöngve kergették őket.
Eközben a hátuk mögött lassan az égig emelkedett a romok
közül egy furcsa alakú felhő, ami leginkább egy jól táplált
gombára hasonlított.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.