LFG.HU

HammerTimeCafe
Skulo
novellaCimkek

A bosszú

Fülledt nyári nap volt. A csapszékben vágni lehetett a füstöt.
Italok nehéz szaga keveredett a bent lévők melegszülte
izzadságának bűzével. A vasalt faajtó, hozzá nem illő halk
kattanással csukódott be mögötte. Beljebb lépett hát és lassan,
minden részletre ügyelve végignézett az odabent mulató
társaságon. Azt a férfit kereste, akit napokkal azelőtt a
temetőnél látott. Sötét volt, a felhőkkel takart hold sem adott
elég fényt, mégis örökre megjegyezte az arcát és ruházatát. Nem
szokott ilyen dolgokba belefolyni, most mégis itt van a Tarka
nyúlban. Sok másik helyet végignézett már, mire a leírásából
egy öreg, félrészeg matróz, végre fel nem ismerte, akit
keresett. Ő mondta neki, némi ital ellenében, hogy a Nyúlban
keresse az emberét. Bár nem hős lovag, akinek hivatása az
ilyesmi, mégsem tudja feledni, amit látott. Megpróbálta, de
ahányszor álomra hajtotta fejét, mindig felrémlett előtte a
kép, ahogy a nagydarab, fekete köpenyes férfi megölte azt a
törékeny nőt. Két rövidkardja szinte felnyársalta, ahogy
egyszerre döfte őket a mellkasába. A lány, hiszen fiatalnak
tűnt még, csak lógott a hatalmas alak karjaiban és reszketett.
Halála előtt még néhány szót mondott, ahogy a szája szélén
átbuggyanó vérhabon keresztül még át tudta préselni a szavakat.
Nem hallhatta, hogy mik voltak ezek, hiszen ahhoz messze állt,
de látta a férfi arcán szétáradó mosolyt. Ez a mosoly köszönt
vissza rá azóta minden éjszaka, pokollá téve álmait. Hol
gurgulázó gonosz kacajba fulladt, hol pedig vékony, őrült
sikítássá erősödött, ilyenkor verejtékben úszva ébredt az
ágyán. Megfogadta hát, hogy bosszút áll az ismeretlen nőért,
még akkor is, ha hetekbe, vagy hónapokba telik mire megtalálja
a gyilkosát. Tisztában van vele, hogy nem kiemelkedően jó
kardforgató, de kiváló iskolába járt és a társai között ő az
első. Nem számít, hogy a kiszemelt ellensége két fejjel is
magasabb nála. Fűti belülről valami ismeretlen erő, hajtja,
hogy véghezvigye amit eltervezett. Megpróbálja még akkor is, ha
a harc kimenetele felől nem lehet túl sok kétsége.
Szíve erősebben kezdett verni, ahogy meglátta a férfit.
Egyedül ült az egyik sarokban lévő asztalnál. Éppen a
vacsoráját fogyasztotta, bőven kortyolva hozzá az előtte lévő
kupa tartalmából. Ugyanaz a fekete köpeny volt a mellette lévő
székre terítve, mint amit akkor éjszaka viselt. – Talán még a
lány vére is rajta van – gondolta. Sötétbarna bőrnadrágot és
kopott, fekete lovaglócsizmákat látott rajta. Világosszürke
inge makulátlanul feszült izmos felsőtestére. Rövid, szőke
haja, éles kontrasztban állt a mögötte lévő kormos fallal. A
két rövidkard pedig, a fegyverövébe dugva, hanyagul lógott a
lába mellett. Nem tudta mit tegyen, sokszor elképzelte már a
találkozást, mégis most, hogy ott látta maga előtt a gyilkost,
nem bírt mozdulni. Csak állt ott az ivó ajtajában és őt bámulta
mereven.
– Jó, estét uram ! Hozhatok valami italt, esetleg egy
vacsora ? – zökkentette ki a bénultságból, egy mellé lépő
csinos szolgálólány.
Összerezzent a nő kérdésére, hogy ne keltsen feltűnést és mivel
az embere amúgy is evett, elfogadta a javaslatot. Evvel időt
akart nyerni, hogy valamiféle tervet eszelhessen ki.
– Ó, igen. Köszönöm kisasszony, éppen a gyomrom korgása
vezetett ide. Annál az asztalnál leszek – mutatott, egy a fal
mellett lévő üres asztalra, amit kinézett magának. Onnan
figyelemmel kísérheti az egész kocsma tevékenységét, beleértve
a szőkét is.
– Akkor, egy jól átsült oldalast kérnék burgonyával. Hozzá
egy pohár fehérbort.
A szolgáló elsietett, ő pedig az asztalához telepedve,
gondolataiba mélyedt. – Talán, ha a kocsmából távoztában, majd
utána eredek, akad egy alkalmas pillanat. Nem akarta csak úgy
megtámadni, mint holmi bandita. Előtte közölni fogja vele, hogy
a temetőnél meggyilkolt lányon áll bosszút. Közben a sültje és
itala is megérkezett. Evett valamicskét, de csak úgy ímmel-
ámmal, gyomra össze volt szorulva, torkában hatalmas gombóc
trónolt. Nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy végre
megmérkőzhet a férfivel.
Nem telt bele sok idő és látta, hogy a másik fizet, indulni
készül. Gyorsan odaintette hát az egyik felszolgálót és ő is
kifizette vacsoráját.
Kissé lemaradva követte csak a gyilkost a párás, meleg nyári
estébe. – Milyen szépen ragyognak most a csillagok, nem úgy,
mint akkor este – gondolta felpillantva. Utcákon és sikátorokon
át követte a bosszúja tárgyát. Sohasem szem elöl tévesztve
annak világos, szőke haját, de mindig ügyelve arra, hogy ő
rejtve maradjon. Jó tíz perce gyalogoltak így, mikor egy kihalt
kis térre érve a másik megállt és felé fordult. Illetve nem is
felé, hanem csak arra a pontra nézve, ahol ő az árnyékban
lapult egy ház falánál.
– Gyere elő, tudom, hogy már a Nyúl óta követsz. Jól látok a
sötétben is, nincs esélyed, hogy elrejtőzz előlem ! – mondta
mély bariton hangján.
– Miért követsz ? Nem ismerlek, nem vagy az ellenségem és
nem olyannak nézel ki, aki rablásból él.
Pulzusa emelkedni kezdett, szinte remegve lépett ki a
rejtekhelyéről. Lassan, a sikátorok alkotta kis tér közepére
sétált és előhúzta dísztelen hosszúkardját.
– Nevem Roth del Kobo. Azért követlek, hogy megöljelek, vagy
legalábbis megpróbáljam !
Az a szörnyű mosoly volt a férfi válasza, amit a haldokló lány
is kapott.
– Valóban ? Megtudhatnám, hogy milyen okból akarod a
halálomat ?
– Pár nappal ezelőtt éjjel megöltél egy nőt a nyugati
temetőnél. Én láttam, ahogy hidegvérrel kivégezted. Azért
vagyok itt, hogy bosszút álljak érte ! – kiáltotta és kardját
magasra emelve a férfire rontott.
A szőke arcáról lehervadt a vigyor és kardjait kirántva
védekezni kezdett. Roth két kézre fogott pengéjének csapását
könnyedén hárította a nála magasabb és izmosabb férfi. Kardjait
keresztbe téve megakasztotta a támadást és kifordulva oldalba
rúgta a fiút. A levegő kiszaladt tüdejéből, ahogy a rúgástól
hátratántorodva a falnak vágódott. Kis híján elejtette a
kardját is. Erőt véve magán felállt és újra az óriásra vetette
magát. Végig a lány járt a fejében, az ajkán lecsorduló vér, a
fekete fürjei, kecses, vékony karja, ahogy élettelenül lóg. A
vér elöntötte az agyát, kardját előreszegezve, futva
közeledett, át akarta szúrni a férfit. A fickó, egyik kardjával
félreütötte a feléje rohanó pengét. Majd oldalt fordulva tovább
vezette Roth testét, másik fegyverével pedig, hosszú vágást
ejtett a hátán. Fájdalom hasított testébe, de nem törődött
vele, tudatát egyetlen dolog kötötte le, a bosszú. Érezte,
ahogy a halott lány képe szinte erőt ad neki, lépései
könnyebbek lettek, támadása kiforrottabb az előzőknél. Egy
felülről indított csapást, a hárítás előtti pillanatban jobbra
rántott, majd ívben a két kard közötti résen át hosszan, mélyen
felhasította a másik gyomrát. A férfi összerogyott, fegyvereit
eldobva, kezeit az iszonyatos sebre szorítva a fiúra nézett.
Ujjai közül vörös patakok csordogáltak a mocskos földre.
- Miért ? – kérdezte a másik elfúló hangon.
Roth zihálva állt meg melette. Így, hogy a férfit haldokolni
látja, furcsának tűnik az egész. Nem értette, hogy mért akart
olyan ellenállhatatlanul bosszút állni rajta ? Most, hogy
sikerült, miért érzi mégis üresnek magát ?
– Tudod, hogy ki volt az a nő ? Egy boszorkányszekta
vezetője ! A városi tanács megbízásából öltem meg. – mondta a
haldokló férfi, látszott rajta, hogy egyre inkább nehezére esik
a beszéd. A térdei között a kövön, sötét tócsába gyűlt a vér.
– Jahirra a boszorkány, átkot mondott rám a halála előtt, de
nem hittem volna, hogy valaha beteljesül.
Roth szájából akarata ellenére és nagy ijedségére egy női hang
tört elő síron túli hangzással, szinte sikítva válaszolt a
férfinek.
– Dreimur ! Tudhattad volna, hogy nem marad megbosszulatlan
a halálom ! A fiú remek, könnyen irányítható eszköz volt. Ha,
ha ,ha ,haaa !
A halott boszorkány kacaját még sokáig visszhangozták
sikátorok. Azután Roth újra önmaga lehetett.
– Nem haragszom rád, csak áldozata lettél Jahirra
varázslatának. – mondta Dreimur akadozó hangon, aztán arcra
zuhant és meghalt.
Elszállt hát az élet a híres, hírhedt zsoldos Derimur testéből.
Hiába számolt hát le, az Éjszaka ékköveinek a vezetőével,
Jahirrával. A boszorkányúrnő átka utolérte. Evvel a történettel
kezdődött a kalandozások kora az ifjú Roth del Kobo számára. A
mai napig álmodik még néha a harcosról és a lányról. Olykor, ha
a Tarka Nyúl felé jár, összeszorul a szíve és talán könnyet is
ejt.

Skulo 2k
lukoczki@fomterv.hu


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.