LFG.HU

BitWizard
novellaCimkek

Katonadolog

Három métert repülni nem nagy dolog. Foleg ha elötte repültél 80
kilométert, és még segítenek is. Így hát semmi okom sem lehetett panaszra,
amikor nekicsapódtam a metálkék Audinak, majd könnyedén szelve a levegot,
hangos reccsennéssel az árokban landoltam. Sajnos a hangot, a nyakam adta.
Nem vesztettem el az eszméletem, de a testem azonnal lebénult. Tehetetlenül
vártam a gázolómra, hátha van benne annyi emberiség, hogy legalább
értesítse a mentoket.
A kocsi felol ajtónyitódást és bizonytalan lépteket hallottam. Az árok
szélén elhaltak a zajok, némi digitális pittyegés után, egy akadozó hang
szólalt meg felettem.
- Hallóóó…Shimer vagyok…elcsaptam mégegyet…
A név ismerosnek tünt. Shimer egy meno üzletember fiacskája volt. Éjszakai
mulatók sztárja, kétes értékü zenei karrierrel. A tini csajok megorültek a
zenéjéért, a korosabbak meg a pénzéért. Szóval, ismert playboy, mint
ilyennek drága ügyvéd, és különbejáratú hullaeltakarító személyzet járt.
`De hát én nem vagyok hulla!!!` – sikoltottam fel. Természetesen csak
gondolati szinten, mert bénultságomban még arra is képtelen voltam, hogy az
árok alját díszíto három fuszál helyett mást bámuljak. Hamarosan
motorzúgást hallottam. Teherautónak, vagy terepjárónak tippeltem. A sofor
leállította a motort, és kiszált.
- Mi a francot ütöttél el már megint?! – szólalt meg egy higgadt hang.
Valószínüleg Shimer testore, olyan aki redszeresen takarítja a piszkot a
gazdája után.
- Valami turistát…hátizsákost…biztos,hogy meggebedt,… mert már tíz
perce mozdulatlan…furcsán áll a feje…
A fuszálakat egy bakancsos láb tiporta el. Megfordíthattak, mert a bakancs
helyett láttam a kocsikat, és a gázolómat. Az utóbbi nézett ki a
legrosszabbul. Az öltönye lehányva, a nyakkendoje félig kioldódott.
Távolról sem tünt annak a magabiztos arcnak, mint a magazinok címlapján. A
friss levegötol szemlátomást józanodott valamennyit.
- Ennek vége. – summázta a látottakat a testor -De ne higgye a fiatalúr,
hogy ezt is el fogom takarítani. A legutolsó csovest, még meg lehetett
oldani, de ez egy nyavajás siklóernyos. Ezt keresni fogják. Ráadásult nem
is sokára. Neeem. Ehhez már én nem nyúlok.
- És ezt apának is megmondja? – kérdezte dacosan Shimar
- Igen, memondom Bartnak, hivja csak fel nyugodtan! Elegem van a takarító
szerepbol.
Shimar tárcsázott a mobilján. Közben a testor is kimászott az árokból, így
végre ot is láthattam. Osz haj, szarkalábak a szem körül, makulátlan fekete
öltöny. A bakancsa és a mozgása katonamúltra utalt. Az utcán, tíz ember
közül, kilenc bérgyilkosnak, vagy titkosügynöknek nézné. A szemében inkább
bosszúságot láttam, mint szánakozást. Amennyire megitélhettem, az a fajta
aki elég hullát látott, hogy egy ujabb ne váltson ki belole érzelmi
reakciót.
- Apa, Dave nem akarja eltüntetni a faszit! – a kölyök hangja egy akaratos
taknyoséra emlékeztetett. Átadta a telefont a testornek.
- Nézze uram, a fia elgázolt egy siklóernyost. Ezt, nem lehet egyszerüen
megoldani. Balesetnek, még be lehetne állítani, de nincs hozzá elég
háttérinfónk. Nem tudjuk, értesített valakit arról, hogy leszállt, vagy
sem. Nem tudjuk jon érte valaki, vagy sem. Így nem vállalhatom a
felelosséget….Igen, uram! Értettem, uram! – azzal letette a telefont -
Apád üzeni, te ütötted el, takarítsd is el!
A kölyök elkáromkodta magát, és lemászott az árokba. Kiráncigált az árokból
és bevonszolt a közeli bozótosba. Nekitámasztott egy fiatal fának és
elkezdte kirángatni az ernyomet a zsákból. A kupolát feldobta a bokrokra.
Itt – ott húzott a zsinórokon, hogy jól beakadjanak.
`Ha eltépted az ernyom, véged!`-gondoltam, miközben a távolodó hátát
néztem. Valamit mondott a kényelmesen szivarozó Davenek, és elviharzott a
törött Audival. A testor elrakta a csikket, és egészen közel jött.
Megszemlélte a belolem alkotott kompozíciót, egy olyan mesternek a
vonásaival, akinek egy kontár muve került a kezébe.
- Pancser. – mondta félhangosan, aztán valamit észrevehetett rajtam, mert
két kézre fogta a fejemet és oldalra rántotta. Egy reccsenés és forróság
öntötte el a gerincemet, majd elvesztettem az eszméletemet.

Iszonyatosan buzre tértem magamhoz. Valami nedvesben ültem, fájt a fejem és
a nyakam, iszonyatosan forrónak éreztem a gerincem. Az elso amit megláttam,
az Robert volt, a klubtársam, kezében egy ammóniás ampullával.
- Hé, haver élsz még?
- Aha… – nyögtem, magamat is meglepve.
- Nyugi, mindjárt itt a mento. Már látom a villogóját. Csúnyát zakózhattál.
Nem fáj semmid? Fel tudsz állni?
- A nyakam fáj – válaszoltam, közben a lábamat tapogatam.
- Mitol, vizes a nadrágom? -kérdeztem, amikor a kezem hozzáért a nedves
folthoz.
- Szerintem, összecsináltad magad…
- Miii? – kérdeztem, és azzal felpattantam. Ez egy meggondolatlan lépés
volt. Hirtelen, mintha egy tucat kést vágtak volna a hátamba. Arra még
emlékszem, hogy az épp akkor feltüno mentoorvos karjaiba estem, aztán sötét
lett minden.
Két hónapig jártam nyakmerevítovel. A dokik szerint óriási mákom volt, hogy
épen megúsztam az egészet. Azóta fáj a nyakam, ha idojárás változás van, és
nem tudok sokáig ülni. A cégnél kiirtak betegszabira, úgyhogy rengeteg
szabadidom lett hirtelen. Ídom javarészét a könyvtárban töltöttem,
végigolvastam mindent ami Shimarral kapcsolatban csak felleltem. Még a
sziruposan csöpögo tinimagazinokat is. Ahhoz, hogy közvetlenül valahogy
bosszútálljak rajta, túl nagy falat volt. Ahogy lenni szokott, minden
nagykapu mellett itt is volt egy kiskapu. Ebben az esetben David Miller
százados volt, az a testor, aki megmentett a tolókocsitól és a pépes
ételektol. Mélységi felderíto kiképzés, fél tucat kitüntetés. Shimar
apjának a biztonsági fonöke. Némi puhatolózás árán az is kiderült, hogy
tele van a töke a kölyökkel. Így hát elovettem a tökös Jones formámat, és
találkozót beszéltem meg vele a Bakkecskébe, ami egy nyugodt hely volt,
közvetlenül a rendorség mellett.
Miller ugyanúgy nézett ki, mint a balesetem éjszakáján. Fekete öltöny,
napszemüveg, bakancs. Tisztára úgy mozgott az öltönyben, mintha
egyenruhában lenne. Hiába a katona, az katona marad. Kézfogás gyanánt
megropogtatta az ujjaimat, és egy fekete dobozkát tett az asztalra.
- Mennyi? – kérdezte, miután bekacsolta a fekete dobozt.
- Csak meg akartam köszönni, hogy megmentett a tolószéktol. – válaszoltam.
Érdeklodve feljebb vonta a szemöldökét.
- A kiképzoim azt oktatták, hogy az ilyet legalább egy sörrel illik
meghálálni. -folytattam. Millernek még magasabbra csúszott a szemöldöke.
- Maga katona volt?
- 12. Hiradó-ezred, 2. század, az elejétol a végéig.
- Akkor maguk végig mögöttünk voltak. – váltott döbbentre az arckifejezése.
- Tévedés. Nagobonnál maguk elött. Egy Hobbs nevü toletek, majdnem
kilyukasztotta a borömet
- Nem egy kopasz, ragyás alak?
- Az,az, és állandóan köpködött.
- Pontosan. Az Turhás Hobbs volt a 4.-esektol. Te jó ég…
Épp idoben hozták ki a söreinket. Hagytam hadd gondolkozzon egy kicsit,
addig arról faggattam melyik hadszintéreken járt a háború alatt. Elég
sokfelé járt. A legtöbb helyet én is ismertem, de a háború utánról.
- Hát ha ezt tudom, a kölyöknek ott helyben vége. Törodök is vele, mit szól
az apja…-mondta jó órával késobb, amikor a negyedik körnél jártunk.
- Rá se, ránts. Majd, arra is találunk megoldást. Hallottál, már a
`Custer-jel`-rol. Állítólag a 12-es tüzéreknél, egy robbanásnál, az egyik
srácnak, eltörött a gerince az ötödik és a hatodik csigolyánál. Namármost,
a gyereket azzal vitték, be a bajtársai, hogy áll a farka és nem tud
mozogni. Erre a doki közölte a sráccal. Van egy jó és egy rossz híre. A jó,
hogy most olyan merevedése van, mint senki másnak az egész seregben, a
rossz, hogy soha többet semmilyenje nem lesz. Még szerencse, hogy a novérek
együttérzoek voltak, és emlékezetessé tették az utolsó állását….
Hangosan felnevetett a viccen. Közben láttam a szemén, megértette a
célzást. Még két órán át, beszélgettünk a nagy háború, híres és kevésbé
híres hoseirol. Azzal búcsuztunk el, ha öszzeülök, pár másik veteránnal,
felhívom ot is.
Pár hétig csend volt, már arra gondoltam, hogy túlbecsültem Miller értelmi
képességeit, vagy alábecsültem a lojalitását, mígnem egy reggel az egész
média megbolondult. Mindenhol csak egy kék Audiról lehetett hallani, aminek
a bekábítózott soforje kicsúszott az útról, és súlyos balesetet szenvedett.
Hamarosan jöttek a jelentések a kórházból. A foorvos ideiglenes bénulásról
beszélt a tévében. Pár órával késobb, maradandó részleges bénulásról. Ismét
pár óra, és maradandó, teljes bénulásról. Az utána következo hisztéria, már
csak szokásos elojátéka volt, egy sztárocska dicstelen végének. Én azért,
küldtem neki egy, szép, siklóernyos képeslapot.
Remélem megkapta…

BitWizard
boreger@softhome.net


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához