LFG.HU

HammerTimeCafe
Leslie
novellaCimkek

Világvége

Ez volt a végállomás, egyetlen vágányon egy kis motorvonat
közlekedett erre naponta kétszer.

Gerald lezökkent a rogyadozó peronra, vállára kapta
hátizsákját, majd elindult a fôutca irányába. Betért a
legközelebbi vegyesboltba, és bevásárolt pár napi élelmet a
kiránduláshoz. Az utcai kútnál megtöltötte két kulacsát,
majd megérdeklôdte az utat a Lapos-dűlô felé. Komótosan
végigballagott a poros, lepusztult falucskán.

Egy hete idult el otthonról, stoppal, busszal, vonattal
haladt úticélja felé, amirôl csak annyit tudott, hogy
Világvége a neve. A leírás alapján amit véletlenül talált
meg a levéltárban céltalan matatás közben valami kisebb
település lehetett, és nyugat felé, a tenger irányába kellet
elméletileg elindulnia. Gerald remélte, hogy nem tévedett. A
térképen a mostani volt az utolsó fellelhetô lakott
település, de már ez is eléggé Isten háta mögötti volt; akár
erre is ráillett volna a leírás.

Lassan kiért a jellegtelen faluból. A málló aszfaltot lassan
földút váltotta fel. Gerald felszabadultan, jókedvvel
szippantott a friss levegôbôl. Ebben az utóbbi két évben nem
igazán volt része. Mindig is nagyvárosban lakott, de amióta
fôiskolára járt, még kevesebbet csavargott. Kerékpárja
másfél éve tönkrement, azóta a testmozgást is hanyagolta.

Két óra gyaloglás után egy kicsit megszaporázta lépteit,
hogy hamarabb felérjen a közeli domb tetejére.

A látvány teljesen megnyugtató volt. Jobb kéz felôl egy
patak szaladt a látóhatár felé, szemben egy kisebb
platán-liget takarta a kilátást. Gerald úgy döntött, hogy az
éjszakát már itt várja meg.

Lekocogott a ligetbe, majd megkereste azt a helyet, ahol a
patak a fák között folyt. Itt egy kisebb tisztáson
leterítette hálózsákját, megvacsorázott, majd a liget szélén
a lenyugvó Nap fényénél belelapozgatott még kedvenc
könyvébe. Ezt a könyvet utoljára négy éve olvasta el az
elejétôl a végéig. Azóta csak kisebb részeket,
szemelvényeket futott át belôle.

Másnap reggel a Nappal ébredt. Kicsit furcsállotta, hogy hat
óra alvás után teljesen kipihenten ébredt, de ez csak egy
pici gondolat volt fejében. Ezt a napot már semmi sem
ronthatta el.

Csodálatos volt a vidék, amin keresztülgyalogot. Estére,
jópár kilométer megtétele után kezdett benne erôsödni az
érzés, hogy mindjárt a céljához ér. És tényleg, az egyik
dombocska mögül egy falu tárult szemei elé. Tíz perc alatt
lent volt a faluhatárt jelzô fatáblánál, amire a Világvége
szó volt felfestve.

A falu körülbelül fél kilométer hosszú lehetett, közepén egy
kis térrel és egy keresztutcával. Távolabb látszott már a
perem, ahol korlát védte a kíváncsiskodókat a lezuhanástól.
Egy kisebb kilátótorony is állt ott. Ahogy Gerald
végigballagott az utcán, meglepôdve vette észre, hogy ez a
hely cseppet sem hasonlít arra a helyre, ahol leszállt a
vonatról. Az ehhez képest forgalmas és zajos volt, por
szállt mindenütt. Ebben a faluban a földút ellenére sem volt
por, a házak egytôl egyig tiszták, takarosak voltak, sehol
sem látott gépjárművet, villanypóznát, vagy csatornafedôt.

Az emberek, akik kinéztek a házak ablakain, vagy a kerítések
mögött álltak, mind nyugodtak voltak, és talán egy kicsit
közvetlenek is. Mindegyikük köszönt, vagy csak egyszerűen
bólintott a jövevény felé.

Gerald a térnél, a sarkon balra fordulva egy kis kétszintes
vendégfogadót látott meg. Úgy döntött, elôbb kivesz egy
szobát, majd csak utána tekint le a semmibe.

Belépve az épületbe egy elég nagy teremben találta magát.
Jobbra egy recepciós pult állt, valamint egy lépcsô fel a
galériára. Szemben egy söntéspult állt a fal mellett.

Az ajtónyitás hangjára egy negyvenes évei körül járó, enyhén
molett hölgy sietett elô.

Üdvözlöm fiatalember. Miben lehetek szolgálatára?
kérdezte széles mosollyal.

Hát… egy szobát szeretnék ma éjszakára. Amennyiben
persze ez lehetséges… jött azonnal zavarba Gerald.

A hölgy csak mosolygott a srác zavarán, leakasztott egy
kulcsot a falról, majd elindult a lépcsô felé.

Jöjjön, megmutatom a szobáját. Remélem, meg fog felelni.
tessékelte elôre a lépcsônél Geraldot.

Hát persze, biztosan. jött a megilletôdött válasz.

A szoba minden igényt kielégített. Egy kellemes tetôréri
helység volt, fa burkolattal, egy nagy ággyal, szekrénnyel,
és egy asztal székkel.

Mivel tartozom ezért? kérdezte egy kis idô műlva Gerald,
akit még mindig a hely varázsa tartott fogva.

Egy köszönöm szépen-nel. jött a furcsa válasz.

Dehát…

Komolyan.

Tényleg?

Ha mondom.

Hát… Köszönöm szépen.

A hölgy mosolyogva letette a kulcsot az asztalra, majd
kiment a szobából.

Negyed óra múlva Gerry már a kilátón ücsörgött, és bámult
bele a semmibe. Ennél megnyugtatób látványban eddig még nem
volt része.

A perem után már csak felhôk úszkáltak, és egy gyenge szellô
fújt állandó jelleggel. Körülbelül tíz kilométerig tartott a
légkör a perem után, utána már csak a semmi látszott.
Illetve nem látszott, hiszen a semmit látni sem lehet.

A Nap lassan eltűnt a horizont alatt. Gerald könyvecskéjének
lapjait forgatta ujjaival. Elégedett volt és lusta.
Mosolyogva elterpeszkedett a padon, és semmi kedve sem volt
megmozdulni.

Arra eszmélt, hogy valaki leült mellé a padra. Oldalt
nézett, és egy pillanatra elállt a lélegzete. Egy egészen
sötétszôke hajű lány ült mellette. Nem volt túl szép, túl
-csúnya sem, pont gyönyörű volt a srác számára. És furcsamód
ismerôs.

Nos, hogy érzed magad? kérdezte egy kis idô múlva.

Ami azt illeti… úgy… meglehetôsen teljesen jól.

Akkor jó. Nagy öröm, ha egy idegen érkezik ide. Nem
szokott ez olyan gyakran elôfordulni.

Aha. De most mégis.

Igen. Megláttalak, és úgy gondoltam, számomra jöttél.

Úgy? Ez errefelé így szokás?

Itt senki sincs egyedül hosszabb ideig.

Az lehet, de szerintem én sem leszek itt hosszabb ideig.

Ugyan hová mennél. Vissza a nyüzsgô társadalomba? Senki
sem fog keresni, ha itt maradsz. Ez a világ vége. Mágikus
hely természetesen. Itt még az idô is elveszti értelmét.
Én hat éve érkeztem és azóta is huszonegy éves vagyok.

Azt mondod, csak úgy maradjak itt?

Csak úgy. Egy kis döntés az egész. Egy döntés, amin a
további sorsod múlik. Döntés, amitôl meg szokott retteni
az átlagember.

És hogy megy itt az élet? Ahogy a szoba, minden más is
ingyen van, hepiszánsájn, ingyen Tenerife?

Aha, valahogy így. Nem kell félni, nem lesz üdülôközpont.
Aki lelkileg nem érett rá, ide sem talál. De aki egyszer
ittmaradt, annak utána nagyon jó.

És hány embernek “nagyon jó”?

Százhetvennégyen vagyunk most. De ahogy jönnek néha-néha
újak, elôfordul, hogy valaki továbbmegy. Ez itt a földi
élet végállomása. Már szinte nem is a Földön van. Ez…
végül is ez bennünk van. Te is elindutál valamikor, hogy
megtaláld magad. Elindultál befelé magadban, és most
megérkeztél ide.

Geraldnak nem volt kedve tovább élcelôdni, inkább átkarolta
a lány derekát, behunyta szemeit, és átadta magát a boldog
nyugalom érzésének.

Van egy kis házam a keleti utcában, mondta a lány. Ott
majd jó lesz nekünk.

Gerald csak bólintott. Ez teljesen természetesnek tűnt.

A lány egy csókot lehelt ajkaira.

Aludj egy jót a szobádban. Holnap reggel érted megyek.
mondta, majd felállt, és leballagott a kilátóról.

Gerald magában vigyorgott: “A mesék arra vannak, hogy
higgyünk bennük. Azt hiszem, ez pont megfelel nekem.”

Leslie


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához