LFG.HU

Kovi
RPGCimkek

forrás: www.domb.hu

Státusz: Játszható
Kaszt: Harcművész
Szint: 4
Faj: Ember (abasziszi)
Jellem: Rend, Élet

Életerő-pont: 10
Fájdalomtűrés-pont: 57

Pszí: Slan Pszi alkalmazó
Szint: 4.
Pszi-pont: 25

Erő: 16
Állóképesség: 15
Gyorsaság: 20
Ügyesség: 17
Egészség: 16
Szépség: 13
Intelligencia: 14
Akaraterő: 17
Asztrál: 13
Műveltség: 15


Fegyverei KÉ TÉ VÉ CÉ Sebzés
Puszta kéz
Nisen-nid-to/ kéz 42 66 119 — k6-2
–láb 43 68 114 — k6-1
Shien-ka-to/ kéz 40 71 114 — k6-1
— láb 41 71 110 — k6
Bot, hosszú 35 65 120 —
Bot, rövid 40 64 121 —
T&otilder* 41 66 106 —
Egyenes kard 37 71 120 —
Kétkezes harci bárd 31 63 110 —
Dárda* 39 68 109 —
Slan csillag 40 59 104 —
Buzogány, egykezes 38 66 116 —
Könny&ucirc nyílpuska — — — 27
Rövidkard* 40 67 118 —
Másfélkezes kard 37 69 120 —
A *-gal jelölt fegyverek dobásában képzett

Képzettségek Fok

10 fegyver használat Af
4 fegyverdobás Af
Vakharc Af
Lovaglás Af
Úszás Af
Írás/ olvasás Af
Pszi Slan-út
Sebgyógyítás Af
Futás Af
Fegyvertörés ( puszta kézzel ) Mf
Nyelvismeret ( Közös 4, Erv 3 ) Af
Vallásismeret Af
Kötéltánc 28%
Titkosajtókeresés 16%
Mászás 57%
Esés 64%
Ugrás 67%

Felszerelés:
Könnyű nyílpuska, 3 Slan csillag, 2 Dobótőr, Bot hosszú

Menden Loandar Abasziszban született, tehetős kereskedőcsalád második gyermekeként. Szülei mintakereskedőt szándékoztak faragni az ígéretes képességekkel megáldott fiúból, ám Menden tanulmányai mindegyre rácáfoltak ezekre a reményekre. Nem mintha az ifjú esze bármi kivetnivalót hagyott volna maga után – az igazi gondokat féktelen és szörnyen makacs természete okozta. Sem tanítói, sem szülei nem tudták megváltoztatni, a kereskedőnek szánt fiú pedig egyre több kellemetlen esemény részese, majd okozója lett. Kisebb-nagyobb verekedések, iskolai botrányok… mindet Menden neve fémjelezte. Az idő telt, ő is lassan felnőtt – ám semmi sem változott. Az akkortájt 16 esztendős Menden igazi hírnévre tett szert a környék lakói között. Többször összecsapott városőrökkel is, de szülei befolyásának hála, ez semmiféle komoly következménnyel nem járt. Ki tudja, meddig folyt volna ily mederben a család s Menden élete, ha az apának nem kell hosszabb utazást tennie a Városállamok egyikébe. Ez az út azonban mindent megváltoztatott.

A kereskedőcsalád fejének utazásán tetemes vagyon sorsa döntetett el, az Abaszisztól két heti lovaglásra elterülő városállamban, Penerogban. Az út Caedon és más államok átszelésével vezetett végig a Quiron-tenger partján. Az első másfél hét nyugodtan telt, a családjával és 12 őrrel utazó kereskedő karavánja elrémítette az áldozatokra vadászó útonállókat is. A második hét végén történt a katasztrófa. 40-50 goblin csapott le rájuk, orkok és emberek vezetésével. A meglehetősen nagy létszámú csapat három hajón érkezett Gro-Ugonból, rabszolga-beszerzés céljából. A csata rövid volt – a többszörös túlerő percek alatt legyűrte a karaván őreinek ellenállását. A rablók kifejezetten szép zsákmányt mondhattak magukénak aznap. A karaván szállította áru, no meg hét erős, szívós és négy nem túl értékes rabszolga gyarapította vagyonukat. Menden szülei elestek az összecsapásban, semmiképp nem akartak az ocsmány támadók kezére kerülni. Hallottak már történeteket a Gro és Ugon hegység mélyén tekergőző bányákról és lakóiról – a könnyebb megoldást választották hát. A fiúnak nem volt ilyen \”szerencséje\”.

Heves természetétől vezérelve, rögtön az őrök segítségére sietett – szülei hangos tiltakozása ellenére. Rövid tőrrel ritkította a goblin támadók sorait, míg egy kőbunkós alak le nem terítette. A fiú bevérzett szemmel tért magához, éppen a legjobb pillanatban, hogy lássa az arcot, melynek tulajdonosa a kezére erősítette bilincseit. A goblinok úgy határoztak, az eddigi foglyokkal együtt elég rabszolga gyűlt össze a hazatéréshez. Hajóra szálltak hát, a raktérben százegynéhány szerencsétlen, lánca vert emberrel. A tengeren hatalmas vihar csapott le a rajra – szétszórta őket, az egyik vitorlást pedig teljesen elpusztította. Az út további része viszonylag zavartalannak volt mondható, így sikeresen partra szálltak az ork-goblin birodalom déli részén. Itt kerültek elosztásra a rabszolgák. Menden semmit sem értett a visszataszító orkok és goblinok szörnyű nyelvén, így arra sem talált választ, miért éppen ő és hat társa került a Gro-hegység egyik kisebb, alig hat-hét szintes kőbányájába, bár a kérdésre adott válasz semmiben sem befolyásolta volna a tényeket. Kemény, túlélésért folytatott harc következett.

Az első hét végére Menden csontsoványra fogyott, csak szerencséjének köszönhette, hogy legyengült szervezetét egyetlen betegség sem támadta meg. A továbbiakban azonban a fiú akarata kerekedett fölül. Élni akarása átlendítette az első mélyponton, teste kezdett hozzáedződni a megpróbáltatásokhoz, lelke nemkülönben. Megtanult tűrni és tervezni. Csak a szökés reménye tartotta életben, nem tett hát mást, mint megpróbált kikerülni a figyelem középpontjából, miközben ő maga mindent megfigyelt. Négy hónap telt el a bánya fülledt, poros poklában, mire Menden elérkezettnek látta az időt tervei megvalósítására. Midőn épp azon gondolkodott, kiket is avasson még be tervébe – akikben megbízhat, s akik semmiképp sem hátráltatják a gyors menekülést – különös dolog történt. Szűk vájatban csákányozott társaival, amikor a két goblin őr hirtelen lehanyatlott. Az egyik hátából véres csákány meredt elő, másikuk nyakán vékony, lilás csík éktelenkedett. Egy különös, intelligens tekintetű, szakadt öltözékű ork és egy nyurga, árnyékba vesző alak állt az áldozatok mögött. A folyosóról két további idegen – egy több sebből vérző törpe, és egy furcsa, légies mozgású lány – lépett elő. A törpe mindkét kezében goblin őröktől zsákmányolt bárdot tartott, a Mendennel egyidős lány pedig köveket szorongatott. A szétvert lábbilincsek nyomai kétséget sem hagytak afelől, hogy ők is a bánya vendégszeretetét élvezték az utóbbi időben. Nem vesztegették az időt hosszú bemutatkozásra, hiszen minden perc csak szökési esélyeiket csökkentette volna.

A négy ismeretlen megszabadította Mendent és társait a lábbilincsektől, majd együtt folytatták útjukat. Egyre közelebb jutottak az aknarendszer szívét jelentő lifthez, melyet rabszolgák hajtottak a bánya legfelső folyosóján. Ezenközben számuk egyre nőtt. Az idegenek meglehetősen hatékonyan használták a csákányt, hajítóbárdot és minden más, kezük ügyébe kerülő tárgyat, mellyel bármilyen módon goblinvért lehetett ontani. Csak a villámgyors, vékony férfi nem használt soha semmiféle fegyvert – a lanthúrhoz hasonlatos fojtóhurkon kívül, melyet a kétes éberségű goblinok nem vettek el tőle foglyul ejtésekor. A négy különös alak – egy zsineggel harcoló, néha szinte láthatatlanná váló férfi, egy köveket dobáló, alig 16 éves lány, egy dühös, baltákat lengető törpe és egy csákányt forgató udvari ork – minden foglyot kiszabadított, eszük ágában sem volt kiosonni a bányából. Menden két-három összecsapás után rájött az idegenek taktikájára. Az újonnan kiszabadított foglyok kerültek minden esetben az első sorba, így az életképesek maradtak csak meg a következő ütközetre.

Kíméletlen elképzelés az ütőképes csapat előállítására, de mindenképp figyelemre méltó – gondolta Menden. Majd` egyórás gyaloglás után elérték a liftet. Itt már hemzsegtek az őrök ez volt a legfontosabb csomópont a bányában, hiszen innen lehetett feljutni a felszínre. Mire a csapat ide érkezett, már 25-30 főt számlált. Menden kiemelkedően harcolt, bár csákányforgatás terén nem érhetett az udvari ork nyomába. Szinte leghátul haladt, alig hárman-négyen voltak csak mögötte – az idegeneket leszámítva. Közülük hamarosan kivált a vékony alak, s a menekülőket megelőzve, a lifthez osont. Elérte, megkapaszkodott a fenekén, és az éppen felfelé igyekvő négy őrrel feljutott a liftet húzó rabszolgákhoz, az első szinte. Rövid csata – három halott goblin – után a rabszolgák visszaengedték a liftet, s kezdetét vette a harminc szökevény kirohanása. A liftet csak húszan érték el, a felső szinten pedig újabb összecsapás várta őket. A liftet csak az odarendelt rabszolgák fele húzta, iszonyú erőfeszítéssel. A többiek a fojtóhurkos alak vezetésével az őrök sorait ritkították. A lifttel feljutók az utolsó pillanatban érkeztek, az őrök már majdnem eljutottak az emelőkereket forgató rabszolgákhoz. A foglyok csapata megháromszorozódott, gyorsan felmorzsolva a goblin ellenállást. A bánya liftjének tartóköteleit elvágták, így az őrök nem juthattak fel a felszínre, értesíteni társaikat. Sajnos, ennek következményeként a további szinteken dolgozó foglyok csapdába estek, menekülési esélyük semmivé foszlott. Nos, áldozatok nélkül nincs győzelem… Menden nem is tudta, mit gondoljon a négy vezetőről. Szabadulásuk legalább tízszer annyi életet követelt, de nekik sikerült kijutniuk. Végül tizenhatan érték el a bánya kijáratát. A bányavároson való áttöréskor újabb nyolc rabszolga vesztette életét. Nyolcan jutottak ki – a négy idegen persze hiánytalanul köztük volt.

Kezdetét vette a hosszú menekülés a Gro-hegységből. Együtt maradtak mindannyian, de a birodalomból csak öten menekülhettek el. Tiadlan biztonságot jelentett, magát az életet. Több héten át vándoroltak, hol megdolgozva a pénzért, hol inkább csak megszerezve azt. Mindőjük iskolát keresett, ahol képességeit, tudását fejleszthetné. A nyurga férfi egy fejvadászklán tagja lett. Az ork és a törpe szinte testvérként kalandozott tovább, eljutva egy magányos mesterhez, aki különös harcmodorra tanította ki őket. A fiatal lány, Cybelle Arethusa végülis a boszorkánytanokat választotta. Mendent egy harcművész iskola fogadta be, hosszú évekre elszakítva társaitól, a világtól…

Itt kezdődött a zabolátlan abasziszi fiú igazi nevelése. Az iskola négy éven át edzette acéllá Menden testét és akaratát. Megtanulta harcművészként szemlélni a világ dolgait, de lelke mélyén megmaradt fékezhetetlennek, sok szempontból meggondolatlannak. Három éve kalandozik Yneven, hol dicsőségért, hol vagyonért, hol az igazságért. S nyughatatlan lelke mindegyre űzi tovább…


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.domb.hu]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához