LFG.HU

Attila
ismertetőCimkek

Újabban akárhová megy az ember, folyamatosan vámpíros könyvekbe botlik. A metró tele van ezeknek a reklámjával (lásd: “Beléd vágja. Mélyen”). A könyvesboltokban – online és offline – már külön kategóriájuk van.
 
Ez még önmagában nem is lenne gond. Vámpír témában már egész csomó igen jó alkotás született: Buffy. Stephen Kingtől a Borzalmak városa. Alkonyattól Pirkadatig. … Buffy. És még sorolhatnám. A Twilight és társai megjelenése óta viszont mintha fazonigazításon estek volna át ezek a monszták, nem biztos, hogy előnyükre.
 
Oké, rendben van, ez még geek szinten sem az első nyálhullám, elvégre ott voltak mondjuk Anne Rice softcore vackai, vagy éppen a White Wolf játékaiba kissé irritálóan beleborult játékosrétegek tizenakárhány éve – aki volt levlistán, tudja, miről beszélek -, ez a mostani áradat viszont kissé meglepő. Direkt utánanéztem a szakirodalomban, vámpírból random encounternél 1-4 darab bukkan fel, míg zombiból 3-24 – ezeket az arányokat jelenleg nem hozza az élet. Vagy esetleg ez már Ravenloft? Ha igen, miért nem kaptam meg a memót?
 
A dolog nem hagyott nyugodni, ezért tudományos alaposságú kutatómunkába kezdtem. (Jótanács mindenki részére: logolható chaten kerülje a könnyelmű ígéreteket. Ezt csak úgy mondom.) Az újgenerációs vámpírirodalomból hosszas megfontolás alapján választottam mintát: kerestem valamit egy online boltban, ami nem sokadik része egy sorozatnak.
 
És lehetőleg nem túl drága.
 
A választás a Megjelölve című darabra esett, amelyről csak utólag derült ki, hogy szerzőgárdája egy anyukából és tizenéves lányából áll. Közönséges ember itt meghátrált volna.
 
A meghátrálás nem is tűnt túl rossz ötletnek, ahogy olvasni kezdtem a cuccot.
 
Nem feltétlen az a gond, hogy a könyvet láthatóan a tizenévesekre méretezték. Nem kell messzire menni, ott van például Pratchett, aki képes arra, hogy bárki által élvezhető ifjúsági könyveket írjon. Vagy ott vannak a Pixar filmek, amik röhögve alázzák szanaszét az un “komoly” alkotásokat. Sajnos ez a könyv szigorúan a tizenéves csajokra, illetve a szellemileg ezen a szinten maradt anyukákra van méretezve. Passzentosan. Szorosan. Játéktér nélkül. Mélyen és tövig.
 
Mikor ezt megállapítottam, még nem voltam túl a második fejezeten. A hátralévő kétszázharmincvalahány oldalra pillantva elmondhatom, a Nap minden hője nem lett volna elég ahhoz, hogy megolvassza a rémülettől belém fagyó szart.
 
A sztori háttere nagyjából a következő: van ez a világ, ami tök olyan, mint a miénk, csak vannak benne vámpírok is. És néha kijelölnek egy-egy halandót – jel a homlokon, meg minden -, akikből vámpírjelölt lesz, és ehhez el kell menniük a vámpíroskolába, ami bentlakásos. Főszereplőnk egy tinicsaj, akit a suliban jelöl meg egy ilyen jelölőbácsi.
 
A vámpírmitológiának ez a sajátosan kiherélt, herripotteresen PC változata elég érdekes. Kétségtelenül fogyasztóbarát, de mintha éppen a lényeget felejtené el egy kissé. Oké, díjazom, itt nem csillognak napfényben, de mintha az egész élőhalott rész egy kissé háttérbe szorult volna.
 
Persze a főszereplő kiscsajnak amúgy se könnyű, miért kéne továbbnehezíteni az életét. A pasija bunkó, ráadásul piál(!) is, anyuval se jön ki, ráadásul ott a vallási fanatikus mostohaapa is, akit találóan mostohabaromnak nevez. Nem csoda, ha hamar megerősödik az elhatározása, hogy irány a vámpírsuli. A bentlakásos.
 
“De mit vigyek magammal?
A két kedvenc farmeromat, plusz azt, ami rajtam van. Néhány fekete pólót. A vámpírok mindig feketében járnak, nem igaz? Egyébként is a fekete karcsúsít. A cuki kis kék kombinémat majdnem kihagytam emiatt, de aztán eszembe jutott, hogy a sok feketétől csak még depisebb leszek, és végül beraktam azt is. Az oldalzsebeket megtöltöttem melltartókkal, tangákkal, illetve haj- és sminkcuccokkal.”
 
Nem akarom túldimenzionálni a helyzetet, de a fenti részlet talán jelzi, hogy Tantalosz kínjai valószínűleg wellnesskezelésnek tűnhettek az enyéim mellett. És itt még csak bele sem lendültek a szerzők. Az ötödik fejezetre a kiscsaj már nem csak vámpírnak kijelölt kirekesztett kiválasztott volt, hanem – mint kiderült – cseroki törzsi mágiák örököse, és egy testen kívüli élmény keretében a Vámpírok Istennőjével is találkozott, aki biztosította arról, hogy különleges. Már a kiscsaj.
 
Lehetne itt okosan, szemüveg szárát rágcsálva hümmögni, felvázolni az eszképista fantáziálgatás minden előnyét és hátrányát, analizálni a főszereplő Mary Sue-faktorát (10-es skálán 8.5-nek saccoltam ennél a pontnál). Felhozhatnám azt, hogy szakértő kollegám értékelése szerint a fenti részlet hitelesen hozza egy valós tizenéves kiscsaj szellemi működését. Felmutathatnám azt, hogy a kötet fordítása relatíve egész jó, fogalmazás szempontjából veri az átlag hazai SF novelláskötetek és félamatőr szerzők szintjét, ami nem komoly teljesítmény, de mégis valami. Elemezgethetném azt, hogy a célközönségnek szánt többi kategória grafikonján – pónik, barbik, romana-kötetek – körülbelül milyen koordinátákon helyezkedik el a cucc.
 
Az ötödik fejezet végén mégis jobb ötletnek tűnt egy rövid, magzati pozícióban elvégzett vinnyogás, amíg alábbhagyott a fájdalom. 
 
Aztán ez az eszképista vonal kezdett szürreálisan erősödni és a Mary Sue értékkel egy valószínűtlenül magas érték felé konvergált. A vámpírsuliba érve olyasfajta információk birtokába juthat az olvasó, hogy:
 
- A főszereplő nagyon különleges és ezt mindenki elismeri.
- A vámpírok dögösek.
- Komolyan, annyira dögösek, hogy csak na. És matriarchális társadalomban élnek.
- Szuperképességeik is vannak, de nem nagyon nézik le az elég béna embereket, mert tök toleránsak.
- A főszereplő annyira különleges, hogy a vámpírok istennőjének főpapnője lesz a mentora, aki dögös, vö korábbi pontok.
- A vámpírok olyan eszméletlenül rohadtul dögösek, hogy csak na. Általában minden filmszínész meg zenész az, mert olyan kreatívak.
- És dögösek.
- A suli meg. Tök. Állat. Van MTV is. És nincs matek.
 
És érkezés után egyből bele is botlik egy kis orálba, egy tökrendes szobatársba és annak tökrendes barátaiba valamint egy tökszemét és irigy és gazdag és ellenszenves tyúkba és annak a hülye barátaiba. Már a főhős, nem az olvasó. És már meg is indul a sulin belüli konfliktus. A menzán, ahol a vámpírjelöltek fokhagymás spagettit zabálnak.
 
Sweet Zombie Jesus.
 
Aztán ez az egész kezd átmenni valami politikailag korrekt New Age tiniszappanoperába, dögös csávókkal, doromboló cicákkal meg ilyesmikkel. Lugosi Béla üvöltve rúgná le magáról a koporsófedelet, ha valaki megemlítené neki ezt az izét.
 
A túlterhelés miatt felrobbant Mary-Su-O-Meter gyártója meg a mai napig nem hiszi el, hogy rendeltetésszerűen használtam az eszközt.
 
Olyan ez, mint az a pár évvel ezelőtti Shayren című regénypróbálkozás, csak ott a szerző a tizenéves srácok szemszögéből próbálkozott: űrhajók, csaták, ilyesmik. Ez meg itt a női szakasz, jobb szöveggondozással, marketinggel és több megjelent résszel a tervezett sorozatból. Van persze némi jelzés arra, hogy akadnak problémák, de ezek elhalványulnak a csini ruhák és dögös srácok mellett. Cselekmény, mint olyan nincs, bár halovány utalások vannak arra, hogy a következő kötetben esetleg lesz valami ahhoz hasonló, vannak ellenben kartonból kivágott szereplők, nem létező stílus és az olvasó részéről egy ideges tenyérmozgás, ahogy öntudatlanul is egy karót keres.
 
 
Elolvasva ezt az izét, továbbra sem értem, miért van ennyi vámpíros bizbasz a könyvesboltokban, illetve feltevésem az van, de inkább nem kezdem el minősíteni az olvasótábort. Majd kinövik. Vannak ilyen irracionális dolgok, mint mondjuk óvodás keresztlányom megmagyarázhatatlan vonzalma a lovakhoz, hercegnőkhöz és a rózsaszínhez – ezt se nagyon értem, de legalább neki jól áll és képes arra, hogy engem is szanaszét tüncögjön, emiatt el kell fogadni.
 
Mindent összevetve, egyértelműen nem nekem készült a mű és sajnos minden alkalmazkodóképességem ellenére nem sikerült felvennem az élvezetéhez szükséges tudatállapotot. Ha viszont valaha tizenéves lányom lesz és ilyesmit látok meg a kezében, valószínűleg elfogadom döntését, hiszen ennek az embercsoportnak a működése kiszámíthatatlan. Ettől függetlenül olvasni csak mirelit borsón térdelve olvashatja, illetve ha végzett, öt oldalas fogalmazást kell írnia arról, miért jobb minden szempontból bármelyik Pratchett könyv, mint ez a cucc, ami inkább tűnik egy fanfictionról írt fanfictionnak, mint valódi regénynek.
 
Mert én egy megértő, és rugalmas atya leszek, de azért szerezni fogok a szobájába egy plakátot az eredeti Nosferatu filmről, ha kell.
 
 
Attila
 
 
Ps: kortárs vámpirológiával kapcsolatos véleményem illusztrálásához lásd a következő szakanyagokat:
 
A Twilight sorozattal foglalkozó blog, amely egyszerűen gyönyörűen forgatja a szikét: http://reasoningwithvampires.tumblr.com/
 
 
 
 
illetve:

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához