LFG.HU

BePe
hírek

“Nagy-nagy örömmel jelentjük be, hogy elindult az SFportal E-Book, az első olyan magyar e-könyv vásárló és letöltő szolgáltatás, ahol komplett sci-fi regényeket és antológiákat lehet megszerezni. A tervezett 5 kötet helyett ráadásul 7 művel indult el a rendszerünk – karácsonyig pedig összesen 15 sci-fi könyv lesz elérhető rajta.

Igyekeztünk minél barátságosabb feltételeket és árazást kitalálni. Ahogy már korábban beharangoztuk, az általunk kiadott fájlokon nincsen semmiféle másolásvédelem – ez feleslegesen drágítaná a könyveket, és tapasztalataink szerint leginkább a vásárlók életét nehezíti meg. A letöltött könyvek tehát szabadon mozgathatók bármilyen saját eszköz – e-olvasó, okostelefon, számítógép, netbook, tablet – között.

A regényeket bruttó 900 Ft-ért, míg az antológiákat bruttó 750 Ft-ért lehet megvásárolni, úgy gondoljuk, hogy ezzel sikerült az e-könyveket sújtó 25%-os ÁFA ellenére is kedvező árat kitalálni. De most, a nyitás alkalmából még tovább megyünk: a hét kötetet csomagban is meg lehet vásárolni, 6150 Ft helyett 4500 Ft-ért. Az akció december 10-ig tart.

Köszönetet kell mondanunk sok-sok embernek, akik támogattak minket, elsősorban is azon szerzőknek illetve a Tuan Kiadónak, akik felmérve az e-könyv kiadás kockázatait, megtiszteltek minket bizalmukkal, és megadták nekünk a lehetőséget, hogy a fenti feltételekkel adhassuk ki könyveiket. Jövőre sci-fi kínálatunk tovább fog bővülni, reményeink szerint olyan művekkel is, amelyek nyomtatásban még nem jelentek meg, tehát csak elektronikus formátumban lesznek olvashatók.

A böngészéshez, vásárláshoz kattints az SFportal E-Book oldalára!”

Forrás: SFportal


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához