LFG.HU

slaGerzson
ismertetőCimkek

Az LFG.HU Letöltés rovatába az elmúlt hetekben több ingyenes szerepjáték teljes változata is bekerült. A feltöltő (köszönet érte) rövid ismertetőket és ajánlókat is írt róluk, amelyeket alább olvashattok.

Ábécé sorrendben

All Flesh Must Be Eaten – Introductory Pack

Zombis-hentelős filmek hangulatára épülő népszerű szerepjáték ingyenes bemutató változata. 18 oldal, borítóra nem pazarolnak, negyed oldalban összefoglalják a szerepjátékos alapokat, negyed oldalban a a zombis történetek háttérvilágairól szólnak. Ezt követően hat és fél oldalban tipikus szereplőket mutatnak be (Megbízható Barát, Menő Kollégista, Naiv Zöldfülű, Vadorzó Partiállat, Profi Diák, Jószándékú Lógós) és adataik rövid értelmezését. Öt oldal szabályismertetés, hat oldalas mini kalandmodul.

Alternity

Egykor a TSR Inc. úgy gondolta, hogy a D&D (és AD&D) általános fantasy szabályrendszer mellé készít egy olyan szabályrendszert is, melyet sci-fi vagy olyasmi világokhoz fog használni. Ennek első eredménye volt az Amazing Engine, ami százalékos dobásokat használt. Később újra úgy gondolták, hogy csinálnak egy újabb általános szabályrendszert, amit főként szintén sci-fi világokhoz szeretnének majd felhasználni, de közben visszatérnek az összes különböző oldalú dobókocka használatához és ebből születtek az Alternity szabálykönyvek és a hozzájuk készült világleírások. Az Alternity Fast-Play az eredeti könyvek rövid és ingyenes összefoglalásai, melyekkel nagy vonalakban már játszani is lehet.

Nem tudom, hogy külhonban mekkora sikernek számítottak az Alternity kiadványok, mert aztán jött a Wizards of the Coast, felvásárolta a Gary Gygax-et (vagyis az alapítót) kitúró TSR-t és nem sokra rá, már jött is a d20 szabályrendszer. Az eredményt ismerjük: a d20 teljesen kiütötte az Alternity-t.

Player’s Handbook Fast-Play. Öt oldalon a szabályrendszer általános leírása, a játék alapvetően húszoldalú kockát használ, de a helyzettől függően használni kell az összes többi kockát is. Aztán négy oldalnyi előre kidolgozott mintaszereplő, minden oldalon két példa a négy alapvető szereplőtípusra (harci specialista, diplomata, szabad ügynök és technikus). Végül két oldalnyi nyálcsorgató szöveg következik, hogy mit találhatunk még a nagy könyvekben.

Gamemaster Guide Fast-Play. Négy oldalon taglalja a mesélő helyét a játékban, legfőbb feladatait és mire kell leginkább figyelnie. Ezt követi egy öt oldalas mintakaland, ami illik a Player’s Handbook Fast-Play-ben ismertetett mintaszereplőkhöz.

Big Eyes, Small Mouth – Fast Play Rules

A Big Eyes, Small Mouth (BESM) az első (és majdnem az egyetlen) szerepjáték, ami a japán képregények és rajzfilmek világaira épül, és azok általános jellemzőit veszi célba, ami alatt nem csak a grafikát kell érteni – igyekeztek egy olyan szabályrendszert összerittyenteni, amivel szinte bármilyen már meglévő manga/anime sztorit eljátszhatsz, de persze újakat is kitalálhatsz. A BESM Fast Play Rules a második kiadású alapkönyv 22 oldalas, ingyenes kis tesója. Bemutatja röviden a japán rajzfilmes stílust, a szerepjátékot, valamint a játék motorjául szolgáló Tri-Stat rendszert. Hét oldalban összefoglalják a szereplők készítésének általános szabályait, amiben viszont csak a különleges képzettségekre adnak példákat, általános jártasságok nem szerepelnek, bár ilyeneket nem nehéz kitalálni. Öt oldalban bemutatják az alapszabályokat, majd végül felvázolnak négy különböző és rövidke alapsztorit, amiből igazi, tipikus százhúszezer részes anime-szappanoperás kalandfüzért gyárthatunk magunknak.

Tri-Stat dX. A BESM és néhány egyéb játék (Dreaming Cities, Hong-Kong Action Theatre!) motorjául szolgáló ingyenes, 106 oldalas szerepjátékos szabályrendszer. A rendszer alapja, hogy a sikerhez két hagyományos dobókocka összegének nem szabad magasabbnak lennie a célszámnál (főjellemzők, képességek, módosítók, stb.).

Conspiracy X – Introductory Game Kit

Az X-akták filmek összeesküvéses vonalának hangulatára épülő szerepjáték ingyenes bemutató változata. Másfél oldalas általános bemutatkozás a játék világában (melyhez jelenkori világunk szolgált alapul) levő összeesküvés hátteréhez és hangulatához. Ezután jön a szereplők jellemzőinek általános bemutatása, hat darab mintaszereplő (tudós, kiugrott titkos-ügynök, FBI ügynök, szabadúszó pszi-használó, DEA ügynök, titkos bevetésű pilóta) és az általuk alkotott Sejt rövid ismertetése. Fél oldalnyi felszereléslista a legfontosabb jellemzőkkel, két oldalnyi szabályismertetés, hat oldalas bevezető kalandmodul.

Dune: A Dream of Rain

Frank Herbert Dűne-regényeiből készült rajongók által készített szerepjáték, mely a d20 motort használja (211 oldal). Kasztjai: Katona, Bene Gesserit Adeptus, Párbajozó, Fremen, Gazfickó, Mentát, Nemes, Tudós. Van itt minden, ami szükséges: a nemesi házak leírása, felszerelés, szabályok igazítása „Dűnére”, különleges képességek, Bene Gesserit-kedés, haladóbb kasztok, mesélői segítség, ellenségek és szövetségesek, spéci teremtmények, világleírás („campaign” címen), bolygók rövid leírása, spéci kifejezések szótára.

Lektorálás után akár ki is lehetne adni hivatalosan, bár lehet, hogy nincs értelme, találtam vagy tíz éve egy francia nyelvű Dűne szerepjátékot, arról sem hallottam többet. De ugyanígy sikertelenség és bénázás övezi az érdeklődés hiányában (?) végül csak pár példányban (és úgy is csak nagy nehezen) napvilágot látott talán egyetlen hivatalos adaptációt, ami a Dune: Chronicles of the Imperium az egykori Last Unicorn Games-től.

Dungeon Squad

Rövid, ingyenes, pehelyszabályos („rule-light”) fantasy szerepjáték-szabályrendszer, amit „way” fordított le magyarra. Szerintem nagyon ötletes, viszonylagos hátránya, hogy kifejezetten klasszikus labirintusos-hentelős-kincsvadász játékokhoz írták (persze egy kis fantáziával pikk-pakk ki lehet egészíteni, hogy bármilyen játékhoz megállja a helyét). Valószínűleg másoknak is megtetszhetett, mert aztán hozzáigazították a Warhammer 40000 világához is.

Futurama: Now with Dice!

Rajongók által készített szerepjátékos adaptáció, melynek háttérvilágához a népszerű sci-fi paródia rajzfilmsorozatot használták fel, szabályrendszernek pedig a Steve Jackson Games által kiadott Toons játékot. Ez utóbbi kifejezetten a blődli rajzfilmek (Tom&Jerry, a Hanna-Barbara rajzfilmek legtöbbje, Bolondos Dallamok, stb.) hangulatát kívánta megragadni, de a Futurama szerepjátékhoz nem szükséges beszerezni. Az alapszabályokat a Futurama is tartalmazza, csak a lelkes és szorgalmas játékosoknak ajánlott beszerezni a Toons-t.

A 38 oldalas szabálykönyvben minden lényegeset megtalálunk, de csak pár mondatban, amit a rajzfilmből vett képek egészítenek ki (bár némelyiknél gyanítom, hogy a készítők rajzolták a rajzfilm alapján), nehogy megártson a játéknak a túl sok betű. Fél oldal szerepjátékos alapok és rövid példajáték, fél oldalnyi alapszabály. Fél oldal elhalálozással kapcsolatos tudnivalók. Fél oldal a képzettségekkel foglalkozik. Kétszer majdnem fél oldal a fajok főbb típusairól ír (emberek, robotok, mutánsok és idegen lények). Kilenc oldalon mutatja be a sorozat főszereplőit és játékos adatait, majd tizenhat oldalon a főbb mellékszereplőket. Fél oldalas szereplőkészítési szabályok. Fél oldal kalandírási séma mesélőknek. És egy fél oldalnyi megszívlelendő jó tanács. Ennyi. Tuti!

Hegylakó Szerepjáték (GURPS, d20)

Hát erre nem sokat tudok mondani. Három szabályrendszerre készítették el a rajongók a híres film (és filmsorozatok és a belőlük sokszor nem túl szerencsésen kinövő többi filmek) hátterét: a Storyteller szabályokat használó Sötétség Világára, a GURPS szabályokra és a D20-as szabályokra. Normál világunkhoz képest annyi a különbség, hogy szabályokat kellett kitalálni „gyorsulás” és a halhatatlanság kezelésére, valamint a halhatatlanok egymáshoz és a Figyelők Rendjéhez fűződő viszonyáról.

Mobsters

A ’20-as évek Amerikájának gengsztertörténetei felelevenítésére készült szerepjáték. A 64 a5-ös oldalon szinte minden megtalálható, ami csak kellhet egy Alkapónés játékhoz: szereplőkészítés, mesélési tanácsok, különböző merénylő technikák, szabályok sérülésekre, felszereléslista, szerencsejáték, piszkos ügyletek, bandaháborúk, kalandírás, mintakaland, mesélői szereplők, New Orleans ismertetése 1925-ben (gengszterbandák leírásával együtt), véletlen-probléma táblázat. Mindez úgy van megoldva, hogy 32 a4-es oldalra van megszerkesztve, hogy kétoldalas nyomtatást kezelni tudó nyomtatókkal ki lehessen nyomtatni („short edge” beállítással), majd végül összetűzni. Ennyi oldalra ennyi mindent belezsúfolni… egyszerűen profi, követendő példa. (Finnek követték el.)

Pulp Era

A ’20-30-as évek jellegzetes (amerikai) fantasztikus kalandregényei és filmjei alapján készült házi szerepjáték (30 oldal). A stílusra jellemző 34 szerep típust ismertetnek hat külön kategóriára bontva. A szereplő elkészítése ügyes megoldás első látásra, de most türelmetlen vagyok precízen átbogarászni. Mindenesetre úgy tűnik, izgalmas és hangulatos szereplőket kaphatunk általa. Aztán a „Fények… kamera… csapó!” fejezetben megismerjük a játékszabályokat, aztán van még egy ötoldalas fejezet a „különleges effektek” számára.

Spycraft – Introductory Rules

A James Bond, Mission: Impossible és hasonszőrű szuperkémfilmek hangulatát megcélzó szerepjáték ingyenes bemutatkozó (32 oldalas) változata, ami egyébként a d20 szabályait használja. Tartalmaz egy kis bemutatkozást; a szereplőkészítésnél választhatunk 8-féle részleg és 6-féle beállítottság (kaszt) közül; képességek és jártasságok rövid leírása; felszerelés és menő kémketyerék; rövid alapszabályok (próbadobás, harc, járművek).

Terminator: Future Fate

Híres filmek jövőképe alapján készült szerepjáték, mely a d20 Modern szabályait egészíti ki (64 oldalon), vagyis az alapszabályok nincsenek benne, viszont tartalmaz új foglalkozásokat, fejlesztett kasztokat, felszerelést, az időutazás leírását, mindenféle terminátor típusokat, illetve kapcsolódó linkeket.

Útvesztők és Útonállók (beta)

Saját készítésű általános szerepjátékos szabályrendszerem beta változata. Amit kiemelnék, hogy kifejezetten pehelyszabályos („rule-light”) stílus, a szereplőknek csak az átlagostól való eltérését kell feltüntetni, vagyis csak azt, hogy miben jobb és miben rosszabb a szereplőnk egy képzeletbeli átlagos személynél. Vannak hozzá opcionális szabályok és továbbiakkal is tervezem bővíteni.

Warhammer 40.000 RPG (nem-hivatalos)

Történt pedig (a legendák szerint), hogy a Games Workshop a Warhammer Fantasy Roleplay elkészítése után nekifogott a Warhammer 40.000 Roleplay elkészítésének is, végül a cég úgy döntött, hogy félbehagyja, az addig elkészült anyagokat pediglen szabadon a rajongók rendelkezésére bocsátja, hadd fejezzék be ők saját maguknak, ha szeretnék. Ők pedig nekiestek. Ennek lett a (vég?)eredménye ez a laza 949 oldalas szabálykönyv… nekem még nem volt elég kurázsim, hogy végigböngésszem.

Link:  Ingyenes szerepjátékok rovat a Letöltéseknél


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához