LFG.HU

HammerTimeCafe
freelancer
ismertetőCimkek

Aki szerepjátékozik, az egy idő után alighanem törvényszerűen eljátszadozik a gondolattal, hogy novellát, regényt, esetleg egy önálló világot, vagy játékrendszert ír. Százból kilencvenkilenc kínos próbálkozás, ami soha nem kerül napvilágra, legfeljebb alkotójának okoz pár szégyenkezéssel vegyes döbbenettel teli percet, amikor rábukkan a kockás füzetekbe jegyzetelt zsengéire egy nagytakarítás során. Akadnak, akik tanulnak fiatalként elkövetett hibáikból, és mindent megtesznek, hogy élvezhető produktumot alkossanak. Vannak azonban, akik ilyen vagy olyan okokból képtelenek a fejlődésre: rájuk lassan egy egész komoly kis iparág épül: blogok, kiadók, amik bármit megjelentetnek, ha az illető fizet – és úgy néz ki, játékfejlesztéssel foglalkozó cégek is. A Gothic 4 ugyanis egy az egyben olyan összhatást kelt, mintha valaki egy dollármilliókban mérhető komolyságú projektet tolt volna valami WoW-on szocializálódott tinédzser alá.

A főszereplő már önmagában megalapozza, mire lehet számítani: hősünk egy titokzatos álmokat látó juhászlegény – külsőre leginkább egy budapesti underground zenekar esztétika szakra járó énekesére hajaz, aki már túl van két liter boros kólán: csak a kockás sál hiányzik a nyakából – aki a karddal is jól bánik, született tehetség az íjjal, és még lappangó mágikus energiái is vannak.

Juhászunk élete nagy napja előtt áll: készül elvenni szíve szerelmét. A lagzira készülődve olyan felejthetetlen és utánozhatatlan szereplőkkel futunk össze, mint a Kivagyi, Fellengzős, De A Lánya Jólétét Mindenek Elé Helyező Apa, vagy az Önmagáról Egyes Szám Harmadik Személyben Beszélő Ork, és akkor még a Félőrülten Kacagó, Alighanem egy Pubertáskor Vége Felé Járó Lány Által Szinkronizált Nyolcvan Éves Boszorkányt, valamint A Bunkó Szerelmi Riválist nem is említettem. A lagziból azonban nem lesz semmi: falunkat megtámadja a király serege, és mindenkit kardélre hánynak. A helyzet innentől kezdve egyértelmű: bosszút kell állni a gyilkosokon. A későbbiekben is hasonlóképpen váratlan és fordulatos történetre lehet számítani, ugyanilyen finoman árnyalt karakterek szereplésével: a Xéna közepesen sikerült részei is több izgalmat és meglepetést tartogatnak, mint ez a sztorinak csúfolt ötlethalmaz.

Mivel bosszúról van szó, és emberünk a külseje ellenére nem az az önmagát fákhoz bilincselő, és passzívan ellenálló alkat, a harc központi részét képezi a játéknak: kivitelezésének igényessége pariban áll a történetével. A csaták vérfagyasztóak: többször is kivert a hideg veríték, hogy ha hangosan felröhögök este tizenegykor és felkeltem a családot, anyám eltöri a hátamon a piszkavasat.

Kalandozásaink közben vak és süket, szellemi és testi fogyatékosok tengerével fogunk találkozni, akik borzalmas, epilepsziás rohamra hasonlító görcsökben törnek ki, ha meglátnak minket, és eközben furcsa, akár támadásnak is vélhető mozdulatokat tesznek. Hamarosan rá kell azonban jönnünk, hogy nem a helyi elmegyógyintézet lakói szöktek meg: ők volnának az ellenfelek. Legyőzésüknél a legnagyobb gondot a saját lelkiismeretünk fogja jelenteni, mert a védekezésre majdnem teljesen képtelenek. Választhatunk, hogy közelharci, esetleg távolsági fegyverrel, vagy mágiával akarjuk megakadályozni őket a legapróbb részletekig hibás genetikai állományuk esetleges továbbörökítésében, de nincs nagy különbség. Ha nem akarunk tapasztalati pontokat szerezni, egyszerűbb elfutni előlük: ilyenkor szemet gyönyörködtető látvány, ahogy egy 10-20 fős, különböző fajokból álló horda csak és kizárólag minket követ, az esetleges npc-kre vagy egymásra ügyet sem vetve. Igaz, nem is lenne jogos ilyesmit elvárni tőlük, hiszen erre mi magunk sem vagyunk képesek: pár, kijelölt szereplőn kívül senkivel sem lehet szóba elegyedni, vagy ne adj’ isten kizsebelni vagy legyilkolni őket; de cserébe például órák hosszat élvezhetjük annak a látványát, ahogy emberünk fát fűrészel, arcot mos, ül egy széken, vagy egy ágyban fekszik. A mérhetetlenül szellemes és kreatív fejlesztőknek hála, ez utóbbi két tevékenység egy órán át történő műveléséért külön achivement jár.

Az rpg elemeket pár képesség – ezek között vannak a megtanulható varázslatok is – jelentené, de ezek kínos közhelyessége már tizenöt-húsz évvel korábban is ásítozásra ingerelte volna az embert. A varázslatok terén a legborzalmasabb a helyzet: tizenkét darab mágiát tanulhatunk meg: a tűz, a jég és a villám erejét hajthatjuk uralmunk alá, ami – ahogy azt némi fejszámolás után megállapíthatjuk – négy egész varázslatot jelent iskolánként. Ezt az iszonytató misztikus armadát sem kapjuk meg természetesen egyből: a legutolsó varázslatok használatához már igen magas szinten kell lennünk. De a harci képességek sem jobbak: forgószél-támadás szintű mozdulatoknál egyedibb dolgokra senki se számítson. 2010-ben ezt szerepjátéknak nevezni legalábbis olyan, mint ha a Sonic sorozat tagjai kisállat-szimulátorként kerültek volna a boltba.

Az i-re a pontot azonban a küldetések teszik fel: ezek a játék leggyengébben kidolgozott részei, ami azért a fentiek tükrében minimum említésre méltó teljesítmény. Már ha egyáltalán küldetésnek lehet nevezni azt, hogy tárgyakat kell megszereznünk, hogy azokat aztán odaadjuk olyanoknak, akik egy újabb tárggyal lepnek meg minket, amit remekül felhasználhatunk egy harmadik tárgyért folyó alkudozás során. A játékpiac által eddig hanyagolt autistákat kétségtelenül megnyugtatja ez a biztos, kiszámítható játékmenet, de a többiek valami pokolbéli unalommal nézhetnek szembe. Három órányi játék után meg voltam róla győződve, hogy az esetleges főellenséggel sem hagyományos harc lesz, hanem tárgygyűjtögetési vetélkedő, aminek a vesztese kénytelen lesz a kardjába dőlni. A csekély számú mellékküldetés sem áll másból, mint hogy begyűjtsünk pár tárgyat: ennél alighanem csak a “gyilkolj le x darab szörnyet” féle missziók vannak lentebb, de belőlük lényegesen kevesebb akad.

Nagyon erősen keresek érveket amellett, miért lenne érdemes bárkinek is beruházni ebbe a programba, de egyet sem találok. Tipikusan az a termék, amin még az sem segítene, ha jókora, haragos vörös és neon zöld betűk hirdetnék a tokon, hogy a bevételt egy az egyben a rák gyógymódjának kutatására fordítják. Nagy ívben kerülendő.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához