LFG.HU

HammerTimeCafe
Jakirte_Jak_Cyr
ismertetőCimkek

Titokzatos mágia, egy ellentmondásos szerelem, egy ősi könyv, egy lassan kibontakozó háború, másvilági lények, fejlődő technika és persze léghajók – mindez egy műben. Röviden így lehetne összefoglalni, mi várja az olvasót, ha elolvassa Anthony Huso első regényét, a The Last Page-et. Első pillantásra kissé soknak tűnhet, de a szerzőnek sikerült remekül összekapcsolnia és egységes koncepcióvá gyúrnia az egyes elemeket. De haladjunk szépen sorjában.

A könyvet nem előzte meg nagy reklámhadjárat, de a dicsérő kritikák, valamint nem utolsósorban az egyszerű és mégis gyönyörű borító meggyőzött arról, hogy érdemes megrendelnem. Nem is csalódtam.

A már emlegetett szerelem Caliph Howl, Stonehold hercegség (Duchy of Stonehold) trónörököse és egy Sena nevű lány között szövődik Desdae patinás egyetemén. A hölgy azonban boszorkány, és nem tiszta szándékok vezérlik. Célja nem más, mint megtalálni a Cisrym Ta nevű ősi könyvet, mely elképesztő titkokat rejt, és ehhez a kulcs Caliph vére lesz. Nem csupán érdekkapcsolatról van szó azonban, az emberi szív sokkal bonyolultabb annál. Szerelem keveredik önzéssel, de Sena érzelmei szép lassan erősödnek, és ez a kelleténél talán kiszámíthatóbbá teszi a titokzatosnak szánt figurát. A többi szereplő hozzájuk hasonlóan hús-vér lény: a regényben alig van fekete-fehér karakter, sokkal inkább a szürke különféle árnyalatait találjuk.

A mű azonban messze nem csak egy szerelmes regény. Több konfliktus bontakozik ki az egyes fejezetek során. A hercegségben polgárháború indul, melybe külső hatalmak éppúgy beavatkoznak, mint Sena rendje (Shradnae Withocracy) és egy titokzatos, félig szörnyetegekből álló kultusz, melynek céljai ugyanúgy homályosak, mint a tagjainak kiléte. Hozzájuk és a ritkán feltűnő, másvilági lényekhez kapcsolódik a regény néhány kimondottan horrorisztikus jelenete.

Pirospont jár az írónak a világ, s benne leginkább Stonehold fővárosának, Iscának az aprólékos kidolgozásáért. Az eligazodást két térkép (egy a hercegségről, egy Iscáról és a kerületeiről) segíti. Legnagyobb szükség talán az Isca-térképre van, hisz a mű legnagyobb része a kétmilliós fővárosban játszódik, a szövegben pedig rengeteg apróságra bukkanhatunk az egyes kerületekkel kapcsolatban. Negatívum azonban, hogy jó pár földrajzi nevet találunk, melyek kívül esnek Stoneholdon, s ezek elhelyezkedéséről az olvasó csak találgathat, vagy épp a leírásokra támaszkodva próbálhatja kikövetkeztetni hollétüket. A részleteket Huso nem zúdítja az olvasó nyakába, hanem szépen elhinti a regény lapjain. Itt egy kis történelmi részlet, ott egy kitérő az adott kerület építészetéről, másutt pedig a mágia működéséről mesél egy keveset. Ez számomra különösen szimpatikus írói fogás, hisz így a legtöbb fejezetben kapunk egy kis „csemegézni valót”, és elámulhatunk azon, hogy mennyire aprólékos munkát végzett a szerző. Ennek azonban az az ára, hogy figyelnünk kell. Ha elbambulunk olvasás közben, könnyen lehet, hogy lemaradunk valamiről. Huso ugyanis ritkán magyaráz.

Sajátos pontja a regénynek a mágia és a technika viszonya Stonehold hercegségében. Bár a holomorphy névre hallgató mágiaformát, mely a vér erejét használja fel, és sajátos matematikai egyenleteken alapul, oktatják Desdae nyilvános egyetemén is, mégis megőrzi misztikus mivoltát. Ez szerintem annak is betudható, hogy senki sem dobálózik tűzgolyókkal, a mágiát ritkán alkalmazzák, és az olvasónak végig csak sejtései vannak, hogyan is működik. Állítólag ezen alapul jó pár gépezet is, de erről nem tudunk meg sokat. A technikai szint valahol a kora huszadik század körül járhat: vannak itt léghajók, de még egyfajta villamoshálózat is a fővárosban (streetrail). Korántsem uralkodik azonban steampunk hangulat a könyvben, gőz helyett itt a kémia áll az energiatermelés középpontjában (chemiostatic engines/swords/cells/stb.). Sajátos példája a technika és mágia összefonódásának Caliph uralkodói kardja: a mágiával edzett fegyver kardmarkolatába egy energiacellát építettek, mely elektromossággal tölti fel a pengét, súlyos sebeket okozva a célpontnak.

Anthony Huso

A regény nyelvezete gördülékeny, kellemesen ötvözi a leírásokat és a párbeszédet. Nem anyanyelvűek számára azonban nem mindig könnyű olvasmány. Érdekes hangulati elem a nyelv bevonása. A földrajzi nevek hangzása engem időnként Középföldére emlékeztetett, noha hangulatilag semmi közös nincs a két világban. Sok sajátos magán- és mássalhangzó van a szavakban, melyhez a regény végén kiejtési útmutatót találunk. Felesleges hatásvadászatnak tartom azonban, hogy néhány mondatot más nyelven írtak, melyek jelentését, időnként kiejtését, lábjegyzetben mellékelték. Zavaró volt továbbá, hogy néha indokolatlanul elég vulgáris kifejezéseket használ egyik-másik szereplő.

A fentiekből látható, hogy Huso sokféle hangulati elemet sűrített össze a regényébe. Ezek azonban nem válnak egymás kárára, mindez koherens egészet alkot, főként, ha az olvasó vevő az elborult dolgokra. A The Last Page így egyaránt szerelmi történet, misztikus hangulatú urban fantasy és steam- vagyis inkább chemiopunk, melytől nem idegen néhány horrorisztikus elem sem. Nem mondanám azt, hogy a világ viszi el a hátán a regényt. Az élvezet inkább a háttér, a szereplők és a történet kellemes együtthatásából keletkezik, és az utolsó fejezetekben előtérbe kerülnek a sötétebb, bizarrabb elemek. A folytatás, amely a The Black Bottle címet viseli, 2011 második felében érkezik és lezárja a történetet. Remélem, hogy az író visszatér még a világra, mert parádésan sikerült megalkotnia. Remélem továbbá azt is, hogy ezúttal mellékelnek egy világtérképet is.

Kapcsolódó linkek:

Megvásárolható a BookDepository-n


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához