LFG.HU

HammerTimeCafe
lorinczy_judit
VegyesCimkek

Aki regényt ír, előbb utóbb meg akar jelenni, a kézirat eladásához azonban kénytelen szinopszist írni. Van-e értelme? Sajnos be kell látnunk, hogy a kiadók nem fogadnak kéziratot, vagy csak nagyon szűk körtől. Hiába jelent meg esetleg néhány novellánk, az elsőkönyveseknek minimális az esélye a megjelenésre.

Ezért aztán általában ismeretségi alapon próbálkoznak az emberek – ennél fogva attól függ, milyen lesz a szinopszis, hogy tudjuk, kinek küldjük. Esetleg már beszéltünk is a szerkesztővel, ismeri az alapkoncepciónkat, a stílusunkat, ha korábbi írásainkat is látta stb. Nem szorítkozunk kínos másfél oldalra, hanem akár részletesebb vázlatot küldünk, mert tudjuk, úgyis elolvassa. Sőt, lehet, szintet lépünk, és egyenesen a kéziratot postázzuk…

Mégis, szinopszist írni több okból célszerű:

- sosem tudni, végül elküldjük-e a kéziratot próba szerencse alapon valahová,

- könnyebb a cselekményt/ötletünket véleményeztetni, mintha egyből a kész kéziratot adnánk oda az áldozatainknak,

- ráadásul a cselekmény felvázolásával kiütköznek a logikai és történetvezetési problémák.

Lehet, hogy most úgy fog tűnni, csupa ismert, triviális dolgot mondok, de az a tapasztalatom, hogyha egyértelműnek gondolunk valamit, annál inkább elfelejtjük, figyelmen kívül hagyjuk őket.

Nyilvánvalóan nem érdemes meg nem írt ötlettel, elképzeléssel kilincselni, szóval feltételezzük, hogy van egy kész kéziratunk, amit kipofoztunk.

Milyen a jó szinopszis?

Mindenek előtt nem vázlat. Sokan írnak úgy, hogy előbb megírnak egy vázlatot, mielőtt belefognának a regénybe. A vázlatot magának szánja az író, nem másoknak, kimerítő cselekményvezetés, karakterjellemzés, háttérvilág leírása egyaránt belefér. És nem szentírás. Segít az elindulásban, és remélhetőleg abban is, hogy rájöjjünk a végkifejletre. Segít belerázódni az írásba, a regény hangulatába, valahányszor gép elé ülünk.

A szinopszist ezzel szemben sokszor a regény megírása után készítik el; nem pontos térkép az útról, hiszen már megérkeztünk. A szinopszis a regény eladásához kell, a vázlat a megíráshoz.

A továbbiakban a szinopszisról lesz szó, nem pedig a vázlat megírásáról, amelyet ráadásul nem is mindenki használ, írói módszer, megszokás válogatja.

Magyar nyelvű, szinopszisírással foglalkozó útmutató nem igen van a neten, inkább filmes vonatkozásban találunk tippeket:

„A szinopszis szó jelentése: ránézni az egészre. Tehát azért írjuk, hogy egyben láthassuk a teljes történetünket. Fizikailag ez nem jelent mást, mint egyetlen oldal terjedelmet. A szinopszis a legszűkebb értelemben vett cselekményvázlat, amiben egyelőre kerüljük a részleteket. Kiről szól, miről szól, honnan indul, hová jut el és milyen úton? – ezekre a kérdésekre kell választ adnunk, egy-egy jól eltalált mondattal leírva az út akadályait, de még egyszer hangsúlyozom: a részletek boncolgatása nélkül.”

A neten – angol nyelvű anyagokból – más találó megfogalmazásokat is olvashatunk:

„A szinopszis révén madártávlatból látunk rá az egész történetre”

„A szinopszis célja bemutatni, miről szól a regény, és nem az, miként történtek meg a dolgok.”

Borzasztó nehéz néhány ezer leütésben bemutatni egy akár 700 ezer karakteres történet lényegét. Pedig elvileg egy mondatban is össze kellene tudni foglalni, miről szól a regényünk. Ez az egy mondat pedig nem más, mint a premissza. Már csak azért is meg kell tudnunk fogalmazni, mert a szinopszis részben az írói ígéret, a regény központi kérdésének kibontása, ha úgy tetszik, de még nem valódi cselekményvázlat.

A szinopszisról általában (angol nyelvű anyagok kivonatai alapján)

Az írók éveken át írnak, és írnak, és mikor el kéne adni a regényüket, mind azt mondja: utálok szinopszist írni. A szinopszis kiszívja az életet a történetből, üres vázra egyszerűsíti, nem mutatja meg a mélységeit. Nehezebb megírni, mint magát a regényt, de ugyanannyi gondot kell rá fordítani.

A szinopszisírásnak azonban vannak jó oldalai is. Fejleszti a lényeglátást, legközelebb ügyesebb, feszesebb történetívet vázolhatunk fel, vagy a már meglévő szövegen húzunk. De mint minden máshoz, ehhez is gyakorlás szükséges.

A szinopszis egyben reklám, úgy is kell megírni, mintha a kiadó e szöveg felhasználásával reklámozná majdan a regényt, és azt is jó tudni, hogy később ennek segítségével írják meg a fülszöveget. Kiadás – ideális – esetén a szinopszist kapja meg a borítófestő.

Az igazi kardinális kérdés természetesen az, hogy milyen hosszú a szinopszis? Van olyan elképzelés, amely szerint a szinopszis minden egyes oldalának a regényből huszonöt oldalt kell felölelnie. Vagy minden fejezet egy bekezdésben foglalandó össze. Ennél azonban sokkal rövidebbeket szeretnek látni a rendkívül elfoglalt szerkesztők, általában 2-10 oldal terjedelemben gondolkodnak. Mások gondolkodása 5 oldalig tart. A még elfoglaltabbak egy oldalnál húzzák meg a határt… Egyszóval több elképzelés is létezik a hosszát illetően. Azt hiszem, ha ismeretlen szerkesztőnek küldjük, törekedjünk egy-másfél oldalas szinopszist írni, abból baj nem lehet.

Az egész történetet el kell mondanod a szinopszisban, ne tégy olyat, hogy elküldöd az első három fejezetet és a negyedik vázlatát, ne hagyd nyitva a végét, azt remélve, hogy a szerkesztő majd lerágja a tíz körmét izgalmában, és a befejezésre kíváncsian bekéri a maradékot. Le kell lőnöd minden poént.

Ismerned kell a történeted, ismerned a főszereplőid motivációit, a konfliktusokat. Ez könnyűnek, evidensnek hangzik, pedig ha jobban belegondolsz, mindig van mit felfedezned a szereplőid személyiségén és sorsán, döntéseik logikáján.

A szinopszisban kizárólag a fő cselekményszálra figyelj, ha pl. a regényed tárgya románc, akkor koncentrálj a románcra, minden más vonalat csak akkor említs, ha az hatással van a főszereplőkre és a kulcsjelenetekre.

Ha első alkalommal írod le egy szereplő nevét, használj NAGY betűket, és utána következetesen ezen a néven említsd őt („Dr. Evans”-ból ne legyen néha „Jerry”, vagy „a doktor”). Megjelölheted a nézőpontkaraktereket egy egyszerű rövidítéssel (angolban POV), amikor először leírod a nevét.

Ne készíts listát a szereplőkről, soha ne írd le, hogy néznek ki külsőleg, koncentrálj az érzelmi világukra, arra, hogyan viszonyulnak másokhoz és a világhoz. A mellékszereplőket ne nevezd néven, inkább szerepük szerint említsd őket, pl. a „főhősnő legjobb barátja”, a „főhős apja” stb.

Ne ugrálj a cselekményben és az időben össze-vissza.

A szinopszis igeideje jelen idő, egyesszám harmadik személyben (csak akkor használj egyesszám első személyt, ha a regényed is abban írtad, és feltétlenül szeretnéd megmutatni ezt az egyéni hangot), és ugyanabban a stílusban írandó, mint amilyenben a regény íródott (pl. ha horrort írsz, ne fogalmazz közvetlen, vidám hangnemben).

Mikor írjuk meg a szinopszist, regényírás előtt, alatt vagy utána? Kinek hogy, de szerintem utána érdemes: az, amit előtte/regényírás alatt írunk, inkább vázlat, a szinopszis igazán a kézirat végleges formájának kialakulása után készíthető el. Ha ugyanis előtte/alatta írod, amint befejezted a műved, vissza kell térned a szinopszisra, és a munka során történt változásoknak megfelelően átdolgozni.

Konkrét tanácsok, módszerek

1. módszer

A regényírás során készített jegyzetekből utólag írunk szinopszist, avagy „kivonatolás jegyzetekből”. Tarts a kezed ügyében egy jegyzetfüzetet írás, vagy vázlatírás közben. Ebbe rögzíthetünk minden olyan fontos dolgot, ami hatással lehet a történet alakulására, és amiket könnyen elfelejthetünk írás közben. Később, amikor a szinopszist írod, nagyszerűen orientálnak ezek a kis jegyzetek. Természetesen át kell nézned őket, mielőtt nekiülsz a szinopszisnak. Találd meg és jelöld meg a kulcsjeleneteket. Ezek között a pontok közt bújnak meg a részletek, ahogy a főhősök haladnak előre a cselekményben.

2. módszer: „Lépésről lépésre”.

Tudatosítsd magadban, hogy szinopszist fogsz írni. A legjobb akkor megtenni, mikor utoljára ülsz le, hogy letisztázd a kéziratot, és azt mondhasd rá, kész van. Végy a kezedbe egy papírt és egy ceruzát, és amint végigolvastál egy fejezetet, írd le 1-2 bekezdésben, hogy melyik szereplővel mi történt.

Újraolvasáskor feltűnhetnek olyan dolgok, amik írás közben nem jutottak eszedbe. A tudattalan létrehoz bizonyos visszatérő elemeket, jellegzetességeket, motívumokat, amelyek utólag tűnnek fel. Ezeket is jegyezd fel a papírra. Kibukhatnak az üresjáratok is, rájöhetsz, melyik fejezetben nem történik valójában semmi, vagy nincs jelentősége bizonyos karaktereknek, nem tesznek hozzá a cselekményhez, vagyis könyörtelenül ki kell húzni őket.

Ezzel a módszerrel egy bővebb vázlatot kapsz, amit ne dobj el, mert még később is jól jöhet. (Segít felidézni olyan részeket, amelyek felett átsiklanál. Pl. arra is használható, hogy ne adj ugyanolyan nevet egy másik regényed szereplőjének. Egy vázlatot végigolvasni pedig mindig egyszerűbb, mint az egész regényt újra átnézni.)

Most pedig nincs más dolgod, mint lerövidíteni ezt a vázlatot. Csak a legfontosabb momentumokra szorítkozz! Kizárólag azokkal a részekkel és szereplőkkel foglalkozz, amelyek előremozdítják a regény fő vonalát, és akikért az olvasó izgul.

A szinopszis így eléggé száraznak, unalmasnak, sőt, még mindig hosszúnak tűnhet, de ezt el kell fogadni. A következő lépésben lehet finomítani a szövegen. (Hasznos lehet, ha úgy gondolsz a szinopszisírásra, mintha fülszöveget írnál a majdani könyvedhez. Hogy belerázódj, olvass el néhányat!)

Példa:

Megnéztél egy félelmetes mozifilmet, és elmeséled a történetét egy barátodnak. Nem azt mondod neki, hogy „a jó fiú üldözte a rossz fiút, és lelőtte, és ez a vége”. Nem hangzik valami érdekesen, ellenben pontosan úgy fest, mint jelen állapotában a te szinopszisod. Mondd inkább így: „a jó fiú megsebesült, de tudta, hogy meg kell állítania az elvetemült Dr. Halált. Az egész világ veszélyben forgott, ezért Dr. Halál után tántorgott, elesett, de valahogy ismét lábra állt, lelőtte a Jó-Fiú-Sugárfegyverével, és megmentette a világot.”

A szinopszis legyen érdekes és csak a legszükségesebb információkat tartalmazza. Ez a legnehezebb. A csontszáraz szöveget fel kell dobnod, izgalmassá, lelkessé tenni, olyanná, ami arra készteti az olvasót, hogy rögtön a kéziratért nyúljon! Koncentrálj a főszereplőkre, a krízisükre, fedd fel a motivációit és érzelmeit, magyarázd meg, miért teszi azt, amit. Idézz a regényből, párbeszédből akár, ha kell – írja a forrás, én azonban ebben nem vagyok biztos, hogy jó ötlet. Ha csak másfél oldal áll rendelkezésre, sokkal egyszerűbb összefoglalni az idézendő szöveg lényegét. Ha izgalmas, újszerű a háttér, villants fel belőle a szinopszisban is, de csak röviden. Egy bekezdésnyi információnak elégnek kell lennie, hogy az olvasó megértse a világot, amit ábrázolsz.

A szinopszis egyúttal azt is megmutatja, hogyan tudsz írni, fogalmazni, kóstoló a regényedből és a stílusodból, úgyhogy adj bele mindent!

Hasznos: foglald össze a regényed lényegét két-három mondatban (ez lehet a történet magva, alapja, lehet az utólag felfedezett motívum, a premissza), és ne felejtsd el beleírni a szinopszisba. Arra is felhasználhatod, hogy ráírd a borítékra, mert felkeltheti a szerkesztők/ügynökök érdeklődését, ráadásul van egy kész válaszod arra a rémes kérdésre is, hogy „miről szól a regényed?”

3. módszer

Ennél a regény felépítését veszik alapul valahogy úgy, mint mikor középiskolában belénk verték a nagyobb irodalomdolgozatok felépítését (bevezetés, tárgyalás stb.). Az első lépés itt is az, hogy fogalmazd meg magadnak világosan, kik a főszereplők és mik a céljaik, miért lehetnek érdekesek az olvasó számára.

I. A „nyitójelenettel” kezdj: probléma/témafelvetés, feszültségkeltés, pl. a főszereplő felfedez egy hullát, romantikus történet esetén a főhős és a főhősnő először látják meg egymást, Hamlet találkozik apja szellemével.

A története kezdete az a pont, amikor valami megváltozik, de az író a változást követően is bevonhatja az olvasót – krimik esetében pl. a prológusban gyakorta a gyilkos jelenik meg nézőpontkarakterként, míg a főhős detektívvel az első fejezetben találkozunk. Érdemes végiggondolni, mi történik, ha a regényt A – a fordulópont előtt (milyen volt az élet a háború előtt), B – éppen a változás pillanatában (rábukkannak a hullára), C – éppen a változás pillanata után kezdenéd. A nyitánytól függ a karakter első lépése, első megjelenése, de a végén a konfliktus megoldása is.

II. A nyitányt követő blokkban továbbgondolod a felvetett problémát, ez a főhős reakciója, első lépése: talán mindjárt sejti, ki a gyilkos, vagy legalábbis utal rá, hogy meg fogja oldani a rejtélyt. Fontos, hogy a szereplő reakciójának hitelesnek kell lennie. Grisham A cég c. regénye nyitányában felajánlanak egy állást a főszereplőnek, aki – és ez már a II. blokk – el is fogadja. Ki nem tette volna a helyében?

III. A történet bonyolódik a harmadik egységben: a főszereplő azt hiszi, minden a legnagyobb rendben, amikor hirtelen történik valami, ami rosszat sejtet. Belép egy új szereplő, új problémák vetődnek fel, pl. a detektív egy másik hullát is talál… A főszereplő első lépése tehát nem oldotta meg a felvetett problémát, sőt, elindult egy úton.

IV. Ez a rész a leghosszabb, a tulajdonképpeni „tárgyalás”, az összeomlás ideje, amikor minden összejátszik a főhős ellen, akinek hirtelen nehéz döntéseket kell meghoznia, és reméli, hogy nem kell szembenéznie a félelmeivel. Megpróbál egy másik lehetőséget, de az szükségszerűen tévútra viszi.

Készíts listát minden rossz dologról, ami a kulcsfigurával történik, és foglald össze egyetlen mondatban.

Krimitörténetben ez az a rész, amikor a detektív hiába követi az összes nyomot, egyre nehezebbnek tűnik számára, hogy megoldja az ügyet, mintha mindenki ellene volna, hazudnak a tanúk stb.

Válassz ki három kulcsjelenetet, amiben a hősnek változnia /reagálnia kell/kihívás elé kerül – egyúttal ezek a jelenetek vezetnek el a rejtély megoldásához is.

V. Bekövetkezik az igazság pillanata, a tetőpont: a főhős az út végére ér. Ideje szembenéznie a történet eleji elgondolásával és a jelennel (a hősszerelmes nem tud ellenállni az érzéseinek, a detektívnek – gyakorta életveszélyes szituációban, élete kockáztatásával – lehetősége adódik megoldani a rejtélyt). A karakter tehát végső választás elé kerül, és itt látszik legjobban az, hogy statikus szereplőt képzelt el az író, vagy a jó döntés meghozásához személyiségfejlődésre is szükség van. Ha ez utóbbi jellemző, a szinopszisban erre is utalni kell.

VI. A hős mindent kockára tesz, ebben a részben választ (helyesen) a főszereplő, ám cserébe elnyeri jutalmát: összejön a hősnővel/kiderül, ki a gyilkos.

VII. A hős jutalma („levezetés”), az örök szerelem/bíróság elé juttatott bűnöző (Happy End). Az írók, meglehet, szeretnék elhagyni ezt a részt, mondván, az előző blokkban minden a helyére került, az olvasók azonban igénylik az érzelmi „levezetést”, szeretnék kiélvezni a „győzelmet”, átélni a hősök beteljesült szerelmét, nézni őket amint ellovagolnak a naplementébe. Mivel a szinopszist témafelvetéssel, írói ígérettel kezdtük, a kérdésre érdemes „válaszolni” az összefoglaló végén.

(Az Írókör – a korábbi Delta Műhely – 2009-es írótáborára készült előadás írott változata)

http://boncnok.freeblog.hu


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához