LFG.HU

HammerTimeCafe
lorinczy_judit
VegyesCimkek

A cikk első részében áttekintettük a szinopszisírás szükségességét és módszereit, most lássuk, melyek a leggyakoribb hibák. Az első mondatok fontosságára is ki fogok térni, és arra is, miként győzzünk meg egy szerkesztőt, hogy a mi írásunkat válassza.

A tíz leggyakoribb hiba szinopszis írásakor (részben külföldi anyagok felhasználásával)

10. Nem megfelelő a formátum

Butaságnak tűnhet ezzel foglalkozni, de a külsőség számít, nem csak a szerkesztő szemének kímélete folytán. A szöveg legyen átlátható, tagolt, helyesírási és elütési hibáktól mentes. Ne használj dőlt és vastagított betűket, inkább húzd alá, ha valami fontos, de csak ha tényleg nagyon fontos. Ne használj idióta grafikákat és csini betűtípusokat, 12-es betűméret, Times New Roman, sorkizárt – ez szerintem teljesen megfelel. A dokumentumon – mondani sem kell – feltüntetendő a regény címe, a szerzője, és hogy ez egy szinopszis. Ne rögtön a lap tetején kezdd a szöveget, hanem egyharmadnyival lentebb, mert az „szebb”. A cím és a szöveg közt hagyj ki legalább két sort. Ne biggyessz oda szerzői jogi információkat, és azt se tedd hozzá a végén, hogy „vége”.

9. A szinopszis a regény első három fejezetére szorítkozik

Ez a probléma akkor jelentkezik, amikor a szerző megírja a regénye első három fejezetét, és úgy gondolja, itt az ideje szinopszist írni, és elküldeni a kiadóknak, hogy kapjon valami visszajelzést. Így nyilvánvalóan nem lesz benne a regény történetének kb. 75 %-a, nincs megoldás, lóg a levegőben a történet. Hogy ezt elkerüld, dolgozd ki pontosan a cselekményt, mielőtt elküldöd az összefoglalóját. (Hasonló probléma, mikor a szinopszis első néhány mondata a regény első néhány oldalát mutatja csak be.)

8. Csapongó stílus

Már volt szó róla; azt eredményezi, hogy tökéletesen összezavarodik az olvasó. Például az író belekezd egy szörnyűséges, gonosz karakter bemutatásába, aztán átcsap humoros leírásba. Nem mutatja meg, milyen is ez a történet, horror? Vígjáték? Győződj meg róla, hogy egyfajta – a regényre jellemző – stílusban írtad meg a szinopszist is.

7. Az író közvetlenül az olvasóhoz beszél

A szerző kommentálja a saját történetét, hogy az olvasó „megértse”. Pl. úgy fogalmaz, hogy „A konfliktust az jelenti, hogy…”, „A történetnek ennek a pontján…” Eltávolítja az olvasót a történettől, szájába akarja rágni az író, hogyan tekintsen a regény bizonyos fordulataira. Ezt a döntést hagyd meg az olvasónak.

6. A szinopszis figyelmen kívül hagyja a piaci viszonyokat

Az író nem foglalkozik az olvasóival, nevezetesen azzal, hogy kiknek szánja művét. Pl. ha románcot ír valaki, ne felejtse ki belőle, miként bontakozik ki a szerelem. Pontos elvárások vannak minden zsánerben, és ennek megfelelően kell megírni a kéziratot és a szinopszist.

5. A szinopszis nem mutatja meg a szereplők érzelmeit

Az író pontról pontra halad, miközben elfelejti bemutatni, miként éreznek, reagálnak és változnak meg a szereplők, pedig az emberek általában az érdekes karakterek miatt olvasnak regényeket.

4. Túl részletes a szinopszis

Felesleges háttérleírásokkal terheli a szöveget az író, részletezi a háttérvilágot, a történelmi periódust, miközben értékes helyet foglal azon a bizonyos egy oldalon. A szinopszisban nincs rá szükség, hogy megtudjuk, hogy néz ki a főszereplő, vagy hogyan működik a kerék, hacsak nem ezek olyan szükséges elemek, amelyek segítenek megérteni a cselekményt vagy a főszereplőt (pl. Quasimodo, vagy Tyrion esetében nyilvánvalóan fontos leszögezni, hogyan festenek.) A felesleges információkkal untatjuk az olvasót. Ugyanígy, ne írjunk listát a szereplőkről. Egy tíz oldalas szinopszisban túl sok nevet kellene észben tartani, úgyhogy csak a főszereplők neveit említsd meg, mellékszereplőkét ne.

3. Megválaszolatlanul hagyott kérdések

A szerkesztő nem fogja elolvasni a kéziratot azért, hogy megtudja, mi lett a történet vége, ellenben kíváncsi rá, vajon kellően adekvát-e a feloldás? A szinopszisban meg kell jeleníteni legalább a fő karakterekkel kapcsolatos eseménysor feloldását.

2. A szereplők nem érdekesek, vagy antipatikusak

Valószínűleg a szerző megint a cselekményre fókuszált, a karakterekkel nem foglalkozott. Győződj meg róla, hogy elmagyaráztad a főszereplők motivációit, cselekedeteik – és a végkifejlet – miértjeit.

1. Kevés az átvezetés (Ez szerintem egyenlő az ötös ponttal…)

Ha az előző összes problémától mentes is a szinopszis, az írók gyakorta elkövetik azt a hibát, hogy tőmondatokban odavetik, hogy „A lány ezt tette. A fiú azt tette. Majd szakítottak.” Hiányzik az összefüggés az egyes elemek között, nincs átvezetés. Gyakori hiba, és még azok is elkövetik, akik a kéziratban egyébként szépen felvezetik a történéseket. A cél az, hogy a szinopszis is ugyanolyan könnyedén folyjék, mint a regény maga. Néha csak egy-egy jól elhelyezett mondat hiányzik a jobb megértéshez. „Mikor a lány ezt tette, a fiú mérges lett, és azt tette. Ettől még inkább megharagudtak egymásra, és végül szakítottak, hogy a saját útjukat járják.” Tehát: ha a szereplők reakcióit, érzéseit és motivációit arra használod, hogy összekösd a mondatokat, a szinopszisod nem csak érthetőbb lesz, de a karakterek is életre kelnek.

A szerkesztő meggyőzése, avagy az első mondat

A szinopszis nem szorítkozhat az események kronológikus sorrendjének bemutatására, meg kell győznöd a szerkesztőt, hogy így kiáltson fel: „Ez az! Látni akarom a kéziratot!”

Gondolj bele, hogy a te írásodon kívül tömérdek mennyiségben kap olvashatatlan irományokat, és néha csak a legvégsőbb esetben húznak a szeméthalomból. (Megjegyzendő, hogy némely szerkesztő nem a szinopszissal kezdi az olvasást, hanem belenéz az első fejezetbe, hogy milyen az írás minősége.)

Az első három-öt mondaton borzasztó sok múlik, úgy kell megírni, hogy torkon ragadja a szerkesztőt. Többségük nem olvas tovább nem hogy egy bekezdésnél, de néha még egy mondatnál sem. (Az a meglátásom, hogy a szerkesztők képtelenek „olvasóként” olvasni, ez szakmai ártalom, ezért aztán úgy kellene tudnunk írni, hogy a szerkesztők elfeledkezzenek szerkesztő mivoltukról, és ismét olvasókká váljanak.)

Kigyűjtöttem néhány tipikus kezdést, amiket alapvetően nem érdemes alkalmazni.

1. Táj- és helyszínleírás Pl. horrortörténetben egy csendes, árnyas temetőben találja magát az olvasó (pedig általában ilyenek a temetők).

2. Időjárás-jelentés. A fantasztikus történetek elején rendszeres, hogy a város/falu/vár/erdő/tóparti házikó fölött sűrű, sötét, villámló fellegek gyülekeznek, és ilyen mondatok kerekednek, mint pl. „Nehéz elképzelni, hogy valaha is rombolóbb erővel zuhogott az eső.”

3. Szereplőbemutatást, E/1-ben bemutatkozást sem érdemes kezdésként alkalmazni, kivéve persze, ha te vagy Graves és az Én, Claudiust írod.

4. Nagyon gyakori a felébresztett szereplő (néha amnéziás, néha fehér szobában ébred, néha görcsösen, verejtékben fürödve ébred, ugye, most már ismerős a dolog?).

5. Álmodó vagy majdnem álmodó – később kiderül, hogy skizofrén – szereplő jelenik meg az első néhány mondatban, csakhogy a sokadik után ki kíváncsi rá? „Olyan volt minden, mint egy álom.” – szól az első mondat, az álom azonban sokféle, ráadásul szürreális. A szerző csak odaveti, nem pedig bemutatja ezt a jellegzetességet.

6. Levelet író szereplő, amolyan prológus helyett megoldásként. Pl. „Kegyelmes uram! Mint bizonyára tudomása van róla Kegyelmednek, újabban különös dolgok történnek vidékünkön…”

7. Felejtsd el a szenvelgést, a szegény ént, a szánni való szereplőt. Drámai helyett depresszív, olvasót elriasztó kezdés: „Kilátástalanság. Aildan csak erre tud gondolni, amikor megpillantja a városka falait.”

8. Kiszámítható az ígéret. Horrortörténetből: „Sötét este volt, amikor barátommal egy tábortűznél ülve a különböző természetfeletti jelenségekről beszélgettünk.”

Milyen legyen inkább az első mondat? Vagylagosan, vagy akár együtt: Utalj az írói ígéretre. Utalj későbbi eseményekre, jelenetekre. Hökkents meg, döbbents meg, lepj meg – a humor nagyon fontos lehet. Facsarj az olvasó szívén, de ne rettents vissza. Fogalmazz meg morális alapvetést, de ne tolakodón. Ritkán az ütős párbeszéd is bejöhet. Fogalmazd meg a változást, ragadd meg a fordulópontot.

Íme néhány nagyszerű első mondat:

„Az Arrakisra való elindulás előtti héten, amikor már szinte elviselhetetlen őrjöngéssé fokozódott az utolsó napok sürgése-forgása, egy vénasszony jött látogatóba a fiú, Paul anyjához.” (Egyetlen mondat, és mennyi információ! És micsoda ritmus!)

„Hát, ha tényleg kíváncsi vagy rá, először biztos azt szeretnéd tudni, hogy hol születtem, meg hogy milyen volt az én egész tetű gyerekkorom, meg hogy mik voltak a szüleim, mielőtt beszereztek engem, meg minden, szóval hogy egy ilyen Copperfield Dávid-féle marhaságot adjak le, de ehhez nincs kedvem.” (Működik a bemutatkozás.)

„Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.”(A humor jelentősége.)

„Ha nincs Mario, az éles szemű olasz tengerész, a hajótörött napnyugtára halott lett volna.” (Megint sok fontos információ, pedig ez is első mondat.)

„Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe.” (Megtörtént és leendő eseményekre utalás, meghökkentés egyszerre.)

„Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában.” (Vagyis működhet a felébresztett szereplő.)

„Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem Írország keleti partjain. De azért ott is elég rossz idő volt.” (Működhet az időjárás jelentés, legalábbis Stephen Leacock Gertrud, a nevelőnőjében.)

A szinopszisban tartózkodj az üres, unalmas kérdésektől:

„Vajon Marcsa megszerzi magának a férfit, akit szeret?”

„Túlélik a kalandot, hogy tovább harcoljanak a Második Részben?”

„Felfedezi-e Jin Jang Jung Mester a történelmet átformáló űrháború végső okát és végső közvetlen következményét?”

Az ilyen mondatokkal két dolgot érsz el: a szerkesztő kizökken, illetve ha kérdést teszel fel, meg kell őket válaszolnod.

Kiadókeresés – avagy a jó kézirat és szinopszis sem elég

Amikor egy ismeretlen szerkesztőnek, kiadónak írsz, légy udvarias (ügyelj a megszólításra) és informatív. Borzasztóan triviális, DE:

- ha sok kiadónál kilincselsz egyszerre, vezess róla listát, hová mikor mit küldtél;

- soha ne felejtsd le az adataidat: név, postacím, telefonszám (a sima e-mail nem biztos, hogy elég, néha egyszerűbb telefonálni! Én egyszer lehagytam a számom, egy novella megjelenése bánta…), és az is ajánlott, hogy minden oldalon ott legyenek ezek az adatok, mivel ha a szerkesztő kinyomtatja, vagy eleve papíron küldöd el, a lapok elkeveredhetnek az irodában;

- tömör, lényegre törő, nem tolakodó stílus, egyszerű fogalmazásmód, HELYESEN ÍRVA (a bizalmaskodás, vagy a nagy magabiztosság taszító lehet, miközben a mondataid szépen elárulják, hogy tudsz-e magyarul, vagy nem);

- az ajánlások általában még akkor is taszító hatást érhetnek el, ha egy kiadott könyv borítóján látjuk, hát még ha egy szerkesztőnek ajánlólevelet is küld az aspiráns. „Az új Stephen King.” „John Grisham és Jackie Collins izgalmas keveréke.” „Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb fantasy regénye.” Az effélék láttán ugyanis a szerkesztő azt mondja: Ó, tényleg? Bizonyítsd be! Vagy pedig gondolkodás nélkül elutasítja a szerzeményt. Csak és kizárólag akkor kérjünk és küldjünk ajánlólevelet, ha tudjuk, hogy a minket ajánló személy ismeri a szerkesztőt, van befolyása és fel is hívta, tehát a kiadó már előre tudja, hogy mi kéziratot fogunk küldeni egy ismert író ajánlásával (bár ilyenkor meg minek, ugye, viszont ellenkező esetben ugyanúgy rossz szájízt hagy az emberben, mint az ostoba bizalmaskodás vagy tolakodás).

Ha nyomtatva küld valaki kéziratot (némely kiadó és folyóirat csak így fogad), ne sajnáld a jó minőségű papírt, a legalább 12-es betűméretet (ne folyjék ki a szerkesztő szeme); a színes papírt, színes betűket el kell felejteni (ez nem vicc, konkrétan megtörtént, hogy a kéziratban valaki rózsaszínnel írta a női szereplő szövegét, kékkel a férfiét). A külsőség igenis számít. Azt mutatja, hogy ez a kézirat fontos, megadta a szerző a módját.

Tagolás, központozás: használj bekezdéseket és szóközöket, különben ismét kifolyik a szerkesztő szeme akár papíron, akár monitoron olvas. Minden egyes elütés, helyesírási hiba azt kiabálja az ítész felé: a szerző nem olvasta vissza a szöveget, vagy nem elégszer, mert nem vette észre a bosszantó, apró hibákat, nem volt elég alapos.

Van, aki szerint először nem érdemes azonnal elküldeni a kéziratot, mondván, a kiadókhoz sok „kéretlen kézirat érkezik”. Pedig ha egy kiadó konkrétan nem kommunikálta a világ felé, hogy nem fogad kéziratot, szerintem az zöld jelzés (egyébként is, ezeknek alapvetően utána lehet nézni a neten). A „pofátlanság” kifizetődő lehet, ezért már az első levélben érdemes csatolni:

- a regény első három fejezetét (vagy más beosztás szerint kb. 70-80 ezer leütésnyi szöveget);

- rövid bemutatkozást (NEM életrajzot!), ami leginkább kimerül abban, hogy név, születési idő és hely, hol jelent már meg írásunk (a net is ér);

- pár mondatot a regényről (ez még nem a szinopszis!): stílusa (vigyázat, nem műfaja) pl. fantasy, kiknek szól /ifjúsági?, 18 év felettiek?/, terjedelme karakterszám szerint);

- és a bűvös szinopszist.

Mindezek ellenére, legyünk bármilyen profik, a kiadók sokszor nem válaszolnak, vagy csak nagyon hosszú idő múlva. De aki nem próbálja meg, annak biztosan nem is sikerül, nincs mit veszteni.

http://boncnok.freeblog.hu


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához