LFG.HU

HammerTimeCafe
magyargergely
RPGCimkek

Psz. 3693.

Jem-irre a Riegoy városállamok egyike, a Riegoy-öböl keleti partjának északi régióján fekszik. A 13 000 lakosú kikötőváros, és önálló városállam, fontos kikötő és kereskedelmi központ, a Kagylóösvény egyik állomása, a szerencsejátékok és állatviadalok itteni paradicsoma.

Földrajz

Jem-irre a város neve, mely egyben önálló városállam is. Tekintélyes földterület, és jó pár falu tartozik hozzá, a szárazföld belseje irányában.

Domborzat

Jem-irre városállama a Riegoy-öböl keleti partszakaszának Perella-félszigetén, és a mellette lévő öböl partján fekszik. A legendák csodaszép halászlányáról elnevezett öböl partján három domb is emelkedik, ezekre épült az idők során egybeolvadó város.

A városok annak idején addig terjeszkedtek, ameddig hajóval egy nap alatt elérték még területeiket, így területe a parton alig harminc-negyven mérföldnyire nyúlik. A szárazföld belseje felé területe Hatam városállamának földjeivel határos, gyakorlatilag elzárja előle az öblöt, mely a történelem során több összeütközéshez is vezetett. A Kék-Doardon hegység emelkedő területei már a szomszédé, így Jem-irre szinte teljes egészében csak sík területet és tengerpartot birtokol. Természetes folyója nincs, ám a Doardonból számtalan apró patak folyik területére, és a tengerbe is, több szép vízesést képezve.

A talaj jó minőségű, az egykori tengeri hordalék a hegyek folyóitól itatva évszázadok alatt sem merültek ki, így a város környékén gazdag kertek, gyümölcsösök sorakoznak. A tengerpart azonban sziklás – innen ömlenek alá a kisebb patakok – és magas, kikötésre kevés alkalmas helyet szolgáltat, ezért is van Jem-irre öblének jelentősége a térségben. A sziklafal magassága öttől húsz lábig változik.

Éghajlat

Az öböl éghajlatát jelentősen befolyásolja a Sirenar partjai előtt elhaladó meleg tengeráram, amely miatt a hideg és a hó jószerivel ismeretlen errefelé. A nyár forró, ám csapadékos, a tél enyhe, kisé szárazabb, szeles. A szél állandó, leggyakrabban a tenger felől fúj, ám gyakori a délkeleti, szárazabb, melegebb szél is, a kettő gyakran okoz heves, ám rövid viharokat.

Másik érdekes helyi jelenség – mely az egész öbölben mutatkozik – a ruakhar. A vízfelszínen terjengő ködöt a meleg tengeráramlás hozza létre, és különösen az alkonyati, és a hajnali órákban aktív, ám időjárástól függően akár nappal is több láb magasságúra nőhet. A helyiek babonás félelemmel tekintenek rá, a ködből elsüllyedt hajók ropogását, elkárhozott legénység jajongását vélik hallani, nem csoda hát, ha elkerülik, amikor csak tehetik. A ruakhar a sirenari partokon gyakori, a keleti partvidék városait szinte soha nem éri el. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy minden évben tűnnek el hajók a partoktól és a zátonyoktól távol úgy, hogy tavasszal, az idő kitisztulásával sem kerülnek elő. Emiatt aztán ki-ki vérmérséklete szerint a kalózokat, az isteneket vagy a Hatodkori átkokat hibáztatja…

Ásványok és természeti kincsek

Jem-irre területe nem nevezhető ásványokban gazdagnak, ahhoz már túl messze van a Doardon. Építkezéshez a helyi tavak agyagos talajából készített, égetett téglákat, és a helyi erdők fáit használják. Néhány külszíni bánya működik ugyan, amelyik a tengerparti üledékes kőzet kitermelését végzi, ám ez nagy erőfeszítésbe kerül az agyaghoz képest, így nem túl népszerű. A jó termőföld mellé a természet kárpótolja a jem-irreieket szegényes ásványkincseikért a tenger adományaival is, amit, a Riegoy városállamok többi településéhez hasonlóan számtalan módon tanultak meg kihasználni az itteniek. Bőséges hal, különleges vízinövény kínálatával a tenger szinte minden évszakban bőséges élelemmel látja el a várost.

Növények

Jem-irre vidékének növényzete gazdag, az alföldi és a tengerparti területek növényvilágának sajátos keveréke jellemzi. A Doardon erdei sok helyen ma is a tengerpartig nyúlnának, ha a városok az idők folyamán ki nem vágták volna őket, így Jem-irre is bőséges fatartalékokkal rendelkezik. Leggyakoribb fája a tölgy és a szil, ami legtöbbször a hajóépítők műhelyeibe kerül, a vízpartokon a fűz, a kosárfonók alapanyaga, valamint gyakori még az aranyló fájú, könnyen megmunkálható gayacca, a híres fafaragók kedvelt alapanyaga. Gyümölcsfélékből az alma, körte, eper és a citrusfélék jellemzőek. Szólni kell nevezetes szőlőjéről is, az alkonyi tűzszőlőről, melyből a híres Napnyugat nevű bort is készítik.

Leggyakoribb cserjeféléi a kedvelt trapam, a kökény és a vadrózsa. A tengerparton szinte csak fű nő, említésre a kövekbe kapaszkodó sirályfű és a szamárgyom, valamint a réteken növő dús szárú haglafű, és a fehér bolyhos termésű vándorfű érdemes.

Jelentős a használata a tenger növényeinek is, legyen szó a hajnalalgáról, vagy a vízicitromról.

Jellemző növények

Gayaccafa

A Riegoy-öböl mellékén honos fafajta, melynek elf elnevezése terjedt el. A magas, vékony fa akár harminc lábnyira is nőhet, törzse azonban ilyenkor is ritkán haladja meg a fél lábas vastagságot. Kérge sötét, és vastag, gyakran egy arasznyi is lehet, fafaragóknál gyakori tüzelő, érdekessége, hogy füstje jellegzetes, enyhe illatú, akárcsak fájának. Fája aranyló sárga, mintha festették volna, színét nem veszíti el szárazon sem. Jól megmunkálható, a fafaragók kedvelt alapanyaga. Levele tenyérnyi, csúcsos, világoszöld, virága apró, fehér, ám a közepe sárga. Termése a makkhoz hasonló, ám azzal ellentétben rossz, keserű ízét még az állatok sem szeretik. Az alkimisták ellenben gyomorfogót készítenek belőle.

Alkonyi tűzszőlő

Riegoyi szőlőféle. Fája barna, csavaros, indái véknyak, levelei apróbb az átlagosnál. Szőlője vörös, nagy szemű, és az alkonyi napfényben mintha belül lángolna, innen kapta a nevét is. Szőlőjéből készül a Napnyugat nevű, félszáraz vörösbor, amely igen erős ital hírében áll, egy-két kupányi is hamar az ember fejébe száll.

Trapam

A Riegoy partvidéken honos cserjeféle. Egy-két láb magasra nő, ága tekervényesek, nem ritkán egymásba akadnak. Fája kemény, világosbarna, kérge vékony, zöldes mintájú. Kedvelt alapanyag, mert nemcsak tartós, de szerkezete folytán kiválóan színezhető is, megfelelő kezeléssel olyanná festhető, mintha a fa saját színe lenne. Fegyvernyelekhez használják, de csak rövidekhez, ugyanis ritkán vágható belőle két-három arasznál hosszabb, jól használható szakasz.

Sirályfű

Tengerparti fűféle, az északi kontinensfélen elterjedt. Sötétzöld csomókban nő, levelei vastagok, hosszúkásak, átlag kétarasznyiak. Szélesen sziklákba kapaszkodó gyökereivel a legszelesebb helyeken, olykor sima köveken is megél. Nevét arról kapta, hogy több tengerparti madár is készít fészket a puha levelek közé – a tojásgyűjtők nagy örömére – ám érdekes módon éppen a sirály a legritkábban.

Szamárgyom

Kék virágú, szürkés szárú fűféle. Nevét makacsságáról kapta, ugyanis a legnehezebben kiirtható gyomok közé tartozik. Az állatok legelik, és apró virágai még akkor is szépek, ha nem rendezetten nőnek. Azt más kevesebben tudják, hogy illatos szirmaiból jellegzetes dzsadvíz nyerhető.

Haglafű

A Riegoy mellék jellemző fűféléje. Akár három arasz magasra is nőhet, szára zöld. Levelei hosszúkásak, vastagok, húsosak, ezért az állatok kedvelt legelnivalója. Virága jellegtelen, zöld, termése virágzatszerű, magjai borsónyiak.

Vándorfű

Gyakori fűféle az északnyugati tengerpartokon, elsősorban a Fendor-tenger partján, és a Riegoy-öböl mellékén gyakori. Alacsony, sötétzöld, cakkos levelű növény, mely nagy telepekben nő. Nevét arról a tulajdonságáról kapta, hogy telepei szinte vándorolnak, az időjárás, csillagállások, és ki tudja, még mitől befolyásoltan hol itt, hol ott nőnek. Termése félarasznyi, fehéres, repülőpamacsokkal ellátott apró magok, melyet a szél fúj messzire, „hófelhővel” borítva a környéket.

Hajnalalga

A Riegoy-öböl északi felén élő algaféle. Különös tulajdonsága, hogy teste halovány, áttetsző, és legjobban csak a hajnali fényben látható, általában ekkor gyűjtik eredményesen. A parti népek az algabor kategóriájába sorolt szeszt készítene belőle, az arzú azonban megtévesztő, ugyanis ereje töredéke a méregerős, up-umbari algaborénak. Az arzút sokan víz helyett is fogyasztják a vidéken.

Vízicitrom

A déli, melegebb tengerpartok köveibe kapaszkodó vízinövény. Szára egy-két lábnyi is lehet, a víz alatt terülnek el nagy, kerek, zöld levelei. Nevét terméséről kapta, mely citrom alakú és színű, ám íze rosszabb annál, és mérgező is, ezért csak a méregkeverők használják olykor.

Állatok

A Jem-irre környéki erdőkben az őz és a szarvas, vaddisznó, míg a mezőkön a fácán és a nyúl a leggyakoribb. A térség ragadozói a róka, farkas, időnként a Doardon erdeiből idáig kóborló hegyi leopárd. Esetenként, ha a tél túl zord a hegyekben, még medve is előfordulhat a város környékén. Jelentős mennyiségű háziállatot tartanak a Jem-irre melletti falvakban, főleg szarvasmarha és a baromfi gyakori, a hegyhez közeledve pedig disznó és kecske, bár e kettő utóbbi a közeli Hatam jellemzője.

Gazdagnak mondható a tengerparti élővilág. A parti sziklákon vízimadarak költenek, tojásaik gyakoriak a városiak étrendjében. A vízből számtalan halféle kerül a piacokra, elsősorban a tőkehal és a maar gyakori, és többen foglalkoznak a ritkább tengeri, vagy parti élőlények begyűjtésével is. Ínyencségnek számít a polip és a cápa is. Az óceán közelsége azonban nem csak a halfélék nagy számára, de a veszélyesebb ragadozók megjelenésére is hatást gyakorol, nem ritka, hogy különböző, sokszor senki által nem ismert tengeri szörnyek bukkannak fel a partok közelében, hogy azután legtöbbször önszántukból távozzanak a vidékről.

Történelem

Jem-irre mai helyén csak a Psz. 1532-től létezett a maival azonos néven város. A területen, még a crantai időkben több halászfalu is működött. A kyr hódítás idején már jegyeztek egy Glen-irre nevű várost, mely a Perella-öböl déli felén állt. Kikötője már akkor alkalmas volt a nagyobb hajók behajózására is, noha a hadi jelentések szerint a pillanatok alatt bevett város parti létesítményeit ki kellett alakítani a hatalmas kyr hajók fogadására és rakodására. Glen-irre nem emelkedett jelentős szerepre a Kyr Császárság elmúltával sem. Egyszerű tengerparti városka volt, mely a közvetlen szomszédságában termelt mezőgazdasági javakat hajózta ki a tengerre, hogy azokat a birodalom távoli vidékeire szállíthassák.

Pe. 2700-2400-ig terjedő időszakban területe a Gobraid királysághoz tartozott, ez idő tájt alakult ki önállósága is. A város feljegyzései szerint Psz. 824-ben Glen-irrét fallal vették körül, melyhez zömével a parti sziklák köveit használták. Mind a városfal, mind több jelentős épület helyét crantai romokra helyezték, néhányuknál ez a mai napig így van. A Psz. 950-1300-ig terjedő időszak Dinis virágkora volt a Riegoy-öböl mellékén, a városállamok többsége, így a lassan ocsúdó, környező falvakat sarcoló Glen-irre is fejet hajtott a déli város urai előtt. Erre az időszakra, a Psz. XII. század elejére (Psz.1211) tehető a Haonwellt és az északi erv hercegségeket a Riegoy városállamokkal összekötő kereskedelmi út, a Nyugati út megnyitása. Bár az út, mely Kahrén és a Fendor-tenger mellékén haladva, a Shanice és a Doardon közötti Krassal-hágónál lép a Riegoy városállamok területére, bár hosszú és nem minden veszély nélküli volt, de beindította a kereskedelmet az addig eléggé elszigetelt régióval. A kereskedelmi út első fontos állomása Up-Umbar, és csak onnan kanyarodik a városállamokat összekötő Kagylóösvény Jem-irre felé, a város jelentősége mégis jelentősen nőtt vele. A Psz. X. századra tehető az első pyarroni hittérítők megjelenése, később a rohamosan terjedő pyarroni vallás, és a csak ide jellemző boithánus rend megjelenése.

Az alig négyszáz esztendős dinisi uralom elmúltával a rend felbomlott, és több városállam is egymásnak esett. A tengerparti települések a közeli, ám a szárazföld belsejében lévő, a Doardon lejtőin felnövekvő településsel, Hatammal kerültek konfliktusba, elsősorban annak nem létező tengeri kijárata, és a kagylóösvény kereskedelmének helyi ellenőrzése okán. A nagyjából Psz. 1400-1500-ig terjedő, a vidéket többször lángokba borító konfliktusnak végül a kölcsönös kimerülés vetett véget, ám a tengerpart tanult az esetből. A glen-irrei városkához két környező domb faluja is csatlakozott, ekkor vette fel a mai Jem-irre nevet is, mely az arkat egy régi dialektusa szerint a három domb városaként fordítható. Psz. 1532-től beszélhetünk tehát Jem-irréről. A várost ebben az időben a területi megosztottság jellemezte, a csatlakozott részek sokáig normális fallal sem rendelkeztek.

A város jelentőségét nem csak kikötői és mezőgazdasági terményei adták, de egyre jelentősebb szerepet öltött a harci kutyák idomítása, valószínűleg a közeli hegyvidékeke kutyás vadászaitól eredeztethetően. A Psz. XX. századra állandósultak a nagy klánok és vezető céhek, melyekből a városállamot vezető Várostanács, a Hassirun alakult. A kereskedelem és a közös fekvés, de ugyanígy a kalózok egyre terjedő, az egész öbölre kiterjedő tevékenysége lassan egy oldalra állította a városállamokat. A sok bevándorló, mely a kereskedelem révén a lassan megalakuló Északi Szövetség területéről áramlott az öbölparti városokba is közrejátszott abban, hogy a városállamok népe ki akarta hangsúlyozni függetlenségét. Ennek következménye lett, hogy a termelés oroszlánrészét végző, és a legtöbb joggal bíró céhek egyre zártabbá váltak. Hosszas politikai előkészületek után Psz. 2250-ben, a vezető szerepű Dinisben megkötötték a Sósöböl paktumot. Az egyezmény sokkal inkább gazdasági és kereskedelmi jellegű, mint politikai, mégis gyakorlatilag laza politikai egységet teremtett a korábban marakodó államok között. A kereskedelmi jogok, területek felosztásával gyakorlatilag megszűnt az ok a további torzsalkodásra, és bár ahogy azt azt a történelem több alkalommal is megmutatta, a saját érdekeit követve számos városállam kész megszegni az egyezményt, mégis egy alapot jelentett az öbölmenti népek számára a békéhez.

Jem-irre városa mint második állomás, kereskedelmi központ szerepelt, előnyét növelte az is, hogy a Riegoy városállamok északi kapuja, Up-umbar elég nagy lett hozzá, hogy több állammal összekülönbözzön, így Jem-irre tökéletes megoldás volt azok számára, akik el akarták kerülni. A városállamból lassan az öbölbeli kereskedelmi hajózás mellett kialakult a távoltengeri kereskedelem is, óceánjáró hajók indultak Erionba, és az Mer’Darayen keresztül az Északi szövetség államaiba is.

Jem-irre városa stabilan haladt a fejlődés és a gazdagodás útján. A kereskedelem mellett az állatviadalok és a szerencsejáték központjává is vált, a fogadás az itteniek életének részévé vált, csakúgy, mint az akár városok becsületét is több esztendőre meghatározó viadalokon való izgulás. A külpolitika rendeződése után a városállamon belüli erőpróbák következtek, a vezető idomár és hajósklánok között kialakult a mai rangsor. A Psz. 2500-as évekre kialakult a klánokon belüli erőviszony is, és szinte mindenütt örökletessé vált a klánvezéri tisztség, a klánvezetőkből lettek a mai patríciusok, a hasseyarok. A klánok vagyonával együtt hatalmuk is gyarapodott, és egyre több területen szabályozták tagjaik életét, a születéstől a taníttatáson át a temetésekig. A klánok nem csak a városban, de azon kívül is egyeduralkodó hatalommal léptek fel, ugyanis egyre több földterületet vásároltak fel, így azon, mint földesúr léphettek fel. Nem csoda, hogy ha a klánok fejei lassan kis uralkodókká, de legalább is nemes urakká váltak. Vagyonuk ma is megkérdőjelezhetetlen, és nemesi mivoltukat is csak kevesen vitatják.

Az öböl vidékét nem érintette a Zászlók háborúinak sora, területük biztonságos messzeségben volt. Bár ügynökök ide is eljutottak, leszámolások, szövetségesek keresése előfordult, a kereslet olykor megnőtt egy-két termékre, és bizonyos időkben többen kerestek menedéket és boldogulást az erv államoktól ilyen távol, mégis azt mondhatjuk, hogy a városállamok, így Jem-irre gazdagságára sem jelentettek befolyást a Zászlóháborúk.

Az öböl városállamait Psz. 3677-ben rázta meg szó szerint a földrengéssel kísért szökőár, melyet az Istenek Haragjaként emlegettek. A több várost, kikötőt romba döntő iszonyat Jem-irrét is elérte, és a kikötő jelentős részét lerombolta, hajóinak majd felét megsemmisítette. A városnak annyi volt a szerencséje, hogy szinte mindenki így járt. Jem-irrének elég hamar sikerült kilábalnia a válságból, így hamar kedvelt kikötővé válhatott ismét.

Jem-irrét azonban a békés boldogulás, a pezsgő kereskedelem, az izgalomtól terhes viadalok jellemzik, ma is, a városból kiváló és keresett borok, állatok és gyümölcsök, harci kutyák és hajók kerülnek ki. Legutóbb a Psz. 3690-ben zavarta meg a nyugalmat egy zavaros eset, mely kis híján a Tyrrat idomárklán bukását okozta, és állítólag egy crantai szellemhez voltak köthetők.

Lakosság

Jem-irre 13 000-es lakosságát a crantai eredetű maldárok, és a hegyi galodok kyrekkel, mára pedig nem kevés elf és erv vérrel kevert népessége alkotja. A városállamban zömében emberek élnek, a tengeri törpéknek nincs számottevő közössége erre, az elfek pedig nem szívesen látott vendégek, mivel korábban többször keveredtek összetűzésbe a városi vezetéssel az állatviadalok kapcsán.

A jem-irreiek legtöbbje átlagos termetű, sötét hajú, kékes, szürkés és világosbarna szemű, izmos alkatú, szőrzetük erős. Elterjedt köznyelve a romlott kyr dialektusra visszavezethető arkat, amely több elf, de még egy-két crantai szót is tartalmaz. Emellett többen beszélik a közöst, és néhányan az ervet is.

Az itteniek kedvelik a bő, gazdagon redőzött ruhákat, fejükre széles karimájú kalapot tesznek. A nők hosszú hajat, a férfiak legtöbbje szakállt növeszt. Az egyszerűbb emberek körében is divatos a mintás szőttes, talán az elfek hatása a növényminták imádata. Színekből a világos dívik, mindenféle árnyalatban, bár a túlzott színpompát nem bírja a jem-irrei ízlés. A férfiak vékony fegyverövet, a nők kevés ékszert viselnek, inkább a minőséget helyezik a mennyiség elé. A nők zárt, szintén redőzött, hosszú ruhákat viselnek, legkevesebb díszítéssel. Gyakori körükben a nagy, ízlésesen mintás vállkendő, amit a szél ellen a fejükre is tehetnek. Divatos a hajfonás, és a színes szalagok használata is, a férjes asszonyok hajukat, a férfiak – talán törpéktől ellesett szokásként – szakállukat fonják két vagy három ágba.

A jem-irrei ételeket a változatosság jellemzi. Felváltva kerül az asztalra a tenger gyümölcseitől a zöldségeken át a marha- és baromfihúsig minden. Legtöbbfélébb változatban mégis a halételeket készítik, alapanyagát főleg az erre gyakori tőkehal és maar adja. Az itteniek ritkán eszik ugyanazt, ám a külhoniak egyként fűszerszegénynek jellemzik az ételeket, nem is alaptalanul. Jem-irre vidéke nevezetes a sajtokról is, melynek legalább százféle változatát ismerik. Legnevesebb a nagylyukú karfal, vagy a dióval ízesített, erős ízű ralakk, melyet az erv államokban is keresnek.

Jem-irrében az emberek többsége gyakran víz helyett is valamilyen szeszt iszik. Legelterjedtebb italuk az algából készült, gyenge arzú, ám szinte minden férfi hódol valamilyen erős italnak is, nem telik el reggel egy pohárka obolke nélkül, ezt a fehér ürömmel készült pálinkafélét nagy mennyiségben és változatban készítik errefelé. Az értőbbek több borból is választhatnak, ám a legkedveltebb a szintén itt termő alkonyi tűzszőlőből készülő Napnyugat, vagy a különböző gyümölcsborok is, mint amilyen a kevéssé erős, ám annak ízletesebb eperfa gyümölcséből érlelt, hangzatos Éjcsepp nevet viselő bor is.

Szólni kell még a különböző bódítószerekről, melyek élvezete ilyen vagy olyan formában, de igen jellemző az itteni lakosokra. Sok helyen találni enyhe hatású füstölőket, gyakoriak a szép álmokat hozó gyertyák és borogatások, de elterjedt a vágyat és örömöt fokozó szerelmi serkentők használata is. A városban több álomtanya és füstkamra is üzemel, és a közfürdőkben is mindig találni olyan gőzkamrákat, ahol valamilyen önpusztító anyagot vegyítenek a sűrű levegőbe. A legsúlyosabbak egyike a démonfüst nevű bódítószer, melynek sárgás füstjét fürdőkben élvezik a meztelenre vetkőzött férfiak, ám, gyakran nőket is beengedve gyakran torkollik orgiába a kábulat.

Kultúra

Külhoni mértékkel furcsák lehetnek az itteni erkölcsök is. Talán a jólétnek köszönhető, hogy az itteniek számára fontos az egyéni boldogság, és ennek a család kötése sem állhat útjába, gyakoriak a szeretők, rövid kapcsolatok, ám az otthon szentsége sérthetetlen, ezt mindenkinek be kell tartani. Ugyanígy sérthetetlen a család is, és – ezt sok külhoni nehezen fogja fel – a család vendégei is annak részévé válnak, még ha csak ideiglenesen is. Általános a vendégek fogadásának szokása, a vendégekkel kedvesek, azok ottlétükig élvezik a család védelmét, és jogait, de kötelezettségeiket is! A Jem-irreiek általában becsületesek, az adott szó számít esetükben, főleg, ha valamilyen szesszel ittak rá. Az üzletben mindkét fél elégedettségére törekszenek, az itteniek nem becsapni igyekszenek a másikat, egyszerűen erősebbnek kell lenni annál, ha nagyobb hasznot akarnak húzni. Ennélfogva más vidékekhez képest enyhébb a zsarolás, a védelmi pénzek de még a rablás megítélése is.

Talán az itteni pyarroni vallás furcsa különbözőségei szülik azokat a szokásokat, melyeken a külhoniak gyakran megdöbbennek. Ilyen például az újszülöttek vérben való fürösztésének szokása. A Riegoy-városállamokban minden háznál, ahol gyermekáldás várható, tartanak valamilyen állatot, melyet a gyermek születése pillanatában levágnak. A kisdedet, miután felsírt, megmerítik az állat összegyűjtött vérében, hogy az megvédje a gonosz szellemektől és betegségektől. A hiedelem szerint a gyermek a legyilkolt állat egyes jó tulajdonságait is örökli, ezért a leggazdagabb házaknál előfordul, hogy párducot vagy medvét fogatnak be e célból, bár egy kiváló vérvonalból származó telivér vagy vadászsólyom is megfelelő áldozat lehet. A legszegényebbek kóbor kutyát vagy macskát, esetleg galambot ölnek le ebből az alkalomból, a halászok között pedig a különféle cápák örvendenek a legnagyobb tekintélynek.

Szintén az állatokkal való egykori szoros kapcsolat megjelenése a védőtotem választása is. A gyermekek ötesztendős korukig a közösségtől védőállat totemét kapják, mely gyakran kapcsolatban áll a majdani foglalkozással is. A hiedelem szerint az állat szelleme vigyáz majd a gyermekre, és miután felnő, a totem állatai is megkülönböztetett figyelemmel viseltetnek iránta. A halászok így tengeri ragadozókat, a vadászok hegyi állatokat, a pásztorok gyakran farkast kapnak, és bizony a felnövő gyermeknek nincs más választása, ha hasznosítani akarja a totemek védelmét, mint a közösség számára kijelölt útját járni. A totemet leginkább az ifjú mellkasára, vagy a melle közé tetoválják, ritkábban – főleg a gazdagabbak körében – valamilyen ékszer formájában viselik is, amelyből ilyenkor mindig csak egy lehet. Nem jó azonban túlzásokba esni és a szerencsét kísérteni, erre int Uszonyos Tradd legendája, aki hét tengeri szörny képét visete mellkasán, és az ostromló hajók körüli véres vízben hemzsegő cápák között is megfúrta azok oldalfalait. Az istenek azonban megharagudtak a nagyképű legényre, és egyik alkalommal, amikor úszótudományával és sérthetetlenségével hencegett, vízi szörnyekkel tépették szét. Vére azóta is minden naplementekor vörössel színezi a tengert a láthatáron.

Jellemző a felnőtté avatás szokása, amely ma is fordulópont egy öböllakó életében. A fiúk tizenhárom éves korukban, a lányok első havivérzésüket követően három hónapig oktatójuk – aki általában a család oldalági férfi-, vagy nőrokona – mellett készülnek a beavatási szertatásokra, ami majd véglegesen lezárja gyermekkorukat.

Sajátos az itteniek temetkezési szokása is. Az ősök agyaggal bevont, szoborrá formázott koponyáit (előkelő házaknál csak azoknak márványmásait) házuk egyik sarkában őrzik, ahol apró oltárt állítanak a tiszteletükre.

Több helyi legenda is született a Riegoy öböl meseszerető népének ajkán, melyet gyakorta felelevenítenek a külhoni bárdok is. Ilyen Perella legendája is.

Perella, még a crantai időkből származó legendája szerint egy csodaszép halászleány volt, akit kalózhajó ragadott el. A kapitány fia azonban szerelembe esett a gyönyörű lánnyal, és haragra gerjedt apja, aki mégiscsak a kalózok kapitánya volt, kidobatta őket a hajóból. Annir azonban – aki igencsak irigyelte a lány szépségét – megsegítette őket, a mélység szörnyei csápokkal nyúltak értük, és egymást váltva terelgették őket a part felé, életükre és épségükre vigyázva. Ahol végül öt nap és öt éjjel után partra értek, egy békés öbölben házat építettek maguknak, és az öblöt a lányról nevezték el. Az istenek azonban nem azért vannak, hogy megkönnyítsék a halandók életét. Perella egy éjjelen jelenést látott, és egy fényesen ragyogó sellő képében maga Annir állt elé. Az istennő segítségéért cserébe a lány szépségét követelte magának, ám a halászleány nem akart rúttá lenni, hiszen egyebe sem volt. Addig-addig beszélt a sellő lelkére, addig bizonygatta, hogy a szépség önmagában nem érték, ám a szerelem az, hogy Annir végül megváltoztatta kérését, és a kalózfiú szerelmét akarta magáénak. Hamarosan egy másik lány jelent meg a parton, akinek nevét, mert sem szép, sem jó nem volt, megjegyzésre sem tartották érdemesnek az ősök. A fiú mégis beleszeretett, ám csak Perella tudta az igazságot, de ő nem szólhatott. A pár odébb költözött hát, az öböl másik partjára, hogy ne zavarja őket a csöndessé vált, ám még mindig meseszép leány. Amit az örökkévaló istenek nem tudtak, abban a halászlánynak igaza lett, mert a fiú szerelme lassan alábbhagyott, és újra látogatni kezdte a halászleányt. Az azonban vissza nem fogadhatta, hogy magára ne vonja az istennő haragját, aki így is minden éjszakán szökőárral pusztította a partot, amikor a kalózlegény odavolt. Ezért a fiú kettejük közé költözött, ott emelt magának házat, eztán hol egyik, hol másik lányt látogatva, hogy egyként tegyen kedvükre, és csillapítsa mérgüket. Ezért épült Jem-irre három dombra, és ezért olyan csalfák az itteni asszonyok.

Jem-irre történetei közé tartozik a Hűtlen Garik legendája is. A szemrevaló ifjút állítólag azzal büntették az istenek, hogy bár vonzódtak hozzá a nők, ő maga nem volt képes örömet adni nekik. A fiú elhatározta, hogy megváltoztatja ezt, és azt eszelte ki, hogy számos nagyhatalmú asszonynak csavarja el a fejét, közöttük a város szemrevaló papnőjének is, akik befolyása, imái talán elegendőek lesznek rá, hogy az isteneket jobb belátásra térítsék. Garik sorra csavarta el a csalfa jem-irrei asszonyok fejét, ám az éjszakai együttlét közeledtével mindig megszökött, és csak egy levélkét hagyott hátra, melyben imát kért a vággyal telt asszonyoktól. Terve azonban nem vált be, Annir haragra gerjedt papnője egy óriási polipot idézett a szemtelen fiú megbüntetésére. A polip a városra támadt, több házat zúzott össze, mire Garikra talált, aki akkor is éppen egy gazdag asszony hálószobájából menekült. A fiúnak nem volt más választása, megküzdött a teremtménnyel, és nyolc karját le is vágta, mire az, az utolsóval halálra sújtotta a jóképű legényt. Jem-irrében azóta is él a mondás, miszerint faképnél hagyta, mint Garik a papnőt, amely sejtetni engedi a megcsalatott haragját, és az esetleges bosszút is.

Gazdaság

Jem-irre gazdaságát a mezőgazdaság és a kereskedelem határozza meg. A várostól keletre fekvő, jól termő talajú területeken gabonából, zöldségből és gyümölcsből is termelnek annyit, hogy az öböl más városaiba is bőven jusson belőle. Takarmányt is bőven termelnek, és nagyszámú szarvasmarhát tartanak. Jem-irre nevezetes a sajtjairól is, nem csak a helyiek kedvelik, de a városállamok más vidékein is szívesen fogyasztják az innen származó sajtokat. Az Északi Szövetség felé induló karavánokat is jócskán megpakolják az innen származó sajtokkal.

Az itt termelt gyümölcsök nem csak leszedett állapotukban keresettek, de Jem-irréből több híres bor és pálinka is származik. Nevezetes borai a Napnyugat és az Éjcsepp, égetett szeszből a fehérürömmel készült, méregerős obolke és az algából nyert arzú szerzet magénak nevet.

Jem-irre környékén keresettek a város körül készített agyagtéglák és mázas cserepek is. Még olyan helyeken is megveszik őket, pusztán nagyzolásból, ahol egyébként más építőanyag is rendelkezésre áll.

A városállam másik nevezetessége a különböző harci állatok – főleg kutyák – tenyésztése. Ez olyannyira jelentőssé és megbecsültté vált, hogy mára a városállam vezetése is a különböző idomárklánok kezében összpontosul. Jem-irre harci kutyái, és harci idomárai messze földön híresek, olyakor még az Északi Szövetség államaiból is felkeresi az itteni klánokat az, aki kivételes képességű harci állatot szeretne.

A termelés mellett a városállam a kereskedelemből is jelentős haszonra tesz szert. Kalmárflottája otthonosan mozog a Riegoy-öböl keleti partjain, hajói akár a legdélebbi városba is eljuthatnak. Északi város lévén jelentős a távolsági kereskedelme is, kikötőjében hasas óceánjárókat pakolnak meg, amik azután Elfendelt megkerülve a földrész keleti partjai mentén indulnak Erion felé, és áruikat a közbeeső kikötőkben rakják le. Más hajók az északi Mer’Daray-tengeren hajózva jutnak el az Északi Szövetség kikötőibe. Több olyan városállam is igénybe veszi Jem-irre kisebb kikötőjét, akik valamilyen oknál fogva el akarják kerülni Up-umbar kikötőit, vagy az ottaniak vigyázó tekintetét.

Jem-irre az egyik északi állomása a régi kyr út maradványaira épült Kagylóösvénynek is, így szinte mindenből rendelkezik megfelelő ellátással és utánpótlással. A piacokon szinte minden beszerezhető, ám az árak magasak, néha a máshol meglévők háromszorosai lehetnek.

Jem-irre fizetőeszköze a zanir. Első alkalommal Psz. 2700-as évek elején verették, és a zanir azóta is a városállam kedvelt pénze. Az arany zanir kisebb tenyérnyi, hatszög alakú, vastag, magas nemesfémtartalmú, hagyományosan Jem-irre látképe díszíti. Az ezüst ötszögletű, recés szélű, általában harci kutyát ábrázol. A réz zanir kerek, apró. A Riegoy városállamokban mindenütt szívesen látják az itteni pénzt, ám külhonban már jobban örülnek az ismert erv, vagy éppen erioni érméknek, akik azonban ismerik, nem utasítják vissza a jem-irrei arany zenirt.

Jem-irrében is vannak céhek, de jelentősen különböznek az erv céhektől. A Riegoy-öböl mellékén csak a legjelentősebb iparágak mesterei tömörültek céhbe, nem elsősorban a gazdasági szövetség, mint a nagyobb haszon megszerzése és elosztása miatt. Később ezek a céhek meggazdagodtak, jelentős földterületeket vásároltak, ahol úgy tevékenykedhettek, mint máshol a földesúri hatalom. A céhek hatalmának megnövekedésével vezetőik lettek a város irányítói és a céheken belül is nagyobb hatalomra tettek szert. A céh mára már az élet minden területén irányítja tagjait és családjait, segítve, támogatva azokat, és persze meghatározza a számukra kijelölt utat. Nem csoda, hogy a céhek vezetői egyre inkább ragaszkodtak egyeduralkodó szerepükhöz, és a Psz. 2500-as évekre a tisztség örökletessé vált, létrehozva a helyi patríciusok, a hassyarok rétegét. Ettől az időszaktól nevezik a céheket klánokként, noha általában csak a vezetésben van vér szerinti kapcsolat.

A klánok mára kevés teljes jogú taggal rendelkeznek, nem is sietik el és nem teszik könnyűvé az új tagok felvételét. Gazdagságuk okán számos külsőst alkalmaznak, és egy klánbeli mester családjához kötődő inasnak nem ritkán több generációt kell a klán szolgálatában – természetesen fizetésért – dolgoznia, mire felvételt nyerhet a céhbe. A klánok szigorúan fellépnek az azonos mesterségű céhen kívüliek ellen, ám számos mesterségben nem alakult ki céh. Ezen mesterek szabadon tevékenykednek, új céhek alapítását az uralkodó réteg nem támogatja, hiszen vetélytárs nemességre semmi szükség nincs. A fentiek miatt a lakosság kis része élvez igazi céhtagsági jogokat, nagy százalékuk csupán ezek alkalmazásában áll. Szintén nagy százalék dolgozik klánon kívüli munkásként törvényesen. A nincstelen kevés, a lakosságot jólét és gazdagság (persze viszonylagosan, kinek-kinek saját szintjén) jellemzi. A külhoniak is hasonló megítélésre számíthatnak, és számos törvény egy kategóriába sorolja őket a céhen kívüli helyi lakosokkal.

Közigazgatás

Jem-irre nem funkcionálisan, hanem a céhekből kialakult klánok fennhatósága alapján oszlik negyedekre. Jem-irrében hét nagy klán van. Ebből négy idomárklán, kettő hajós kereskedő klán, bár az egyik következetesen tengerjáró klánnak titulálja magát, és egy szerencsejátékokkal foglalkozó játékklán. A negyedeket zömével a klánok lakják és a klánpalota – a klán vezetőjének fényűző udvarháza – köré csoportosul területe. A lakók többsége a klán szolgálatában áll, ám természetesen ez nem igaz kivétel nélkül mindenkire. A negyedeket a klánok szervezik, irányítják, és saját hatáskörükben szabályozzák is. A kis uradalomként a klánok irányítása alatt működő városrészek között a kapcsolatot a hassirun, avagy a klánok tanácsa jelenti. A tanács tagja a hét klánvezér, egyben a hét helyi hasseyar, vagyonos, ha úgy tetszik, nemes Ház feje. A város egészét – és magát a városállamot is – ez a tanács vezeti, nincs kijelölt első, vagy uralkodó – általánosan elterjedt ez a Riegoy városállamokban.

Vallás

Jem-irrében is a pyarroni vallás öbölmelléken általánosan tisztelt isteneinek vallását követik. Ezt, a pyarroni vallás boithánusnak nevezett irányzata több sajátos különbséggel is bír, és bár több olyan szokáselem is felismerhető, ami egykori crantai szokásokra, barbár hiedelmekre vezethető vissza, egyik sem lépi át azt a szintet, hogy a riegoyiaknak inkvizítorok seregétől kellene tartaniuk.

Annirnak – ahogy ezen a vidéken Antohot nevezik – két temploma áll a kikötőkben, mindkettő az itt szokott alacsony építésű, vastag falú, kagylómintás cserepekkel fedett épület, melynek oltárrésze a víz fölé ér. Az induló hajók nem felejtenek el apró áldozatokkal kedveskedni oltárainál, mielőtt kifutnának.

Dreunak (Dreina) egy temploma van Jem-irrében, az sem a legnagyobbak közül való. Dreina hívei kevesen vannak, főleg a szárazföldi területeken jellemzőek.

Legnépszerűbb a városban Aari hite. A Riegoy városállamokban építenek templomokat, ezek szellős, nagy tetőablakos fából ácsolt, könnyed épületek, szélforgókkal és viharsípokkal. A városban több is található belőlük. Legnevezetesebb mágia kikötőben található, több hajótestre épített úszó templom, a Viharszentély.

Noha semmi nem tiltja más vallások megjelenését, Jem-irre lakosságának zöme a pyarroni vallás boithánus irányzatán kívül nem érdeklődik más vallás iránt. A kevés kivétel egyike a Tharr vallásának egy kevésbé vérengző irányzatát magáénak valló Dassire idomárklán, akinek birtokain több Tharr-szentélyt is emeltek a klánt szolgáló Tharr-papok. Óvatosan kell tevékenykedniük, ugyanis a város törvényei és szokásai nem támogatják sem az emberáldozatokat, sem a pyarroni eszmékkel nyíltan szembehelyezkedő tanokat. Továbbá igaz, hogy a sok helyen másként értelmezett boithánus tanok nem váltják ki az egyébként is messze lévő Szent Város rosszallását, hiba lenne azt gondolni, hogy a Riegoy-öböl mellékén nincsenek jelent az Inkvizítorok Szövetségének megbízottai.

Városőrség és közbiztonság

Jem-irre városőrsége, ahogy más, klánok tanácsa irányította városnak a partvidéken, igen furcsa képet mutat. Mivel az egyes városrészek közbiztonságáért is az azt uraló klánok felelősek, ők tartják fenn a fizetett városi őrséget. Ennek megfelelően a katonák, vagy még inkább zsoldosok híján vannak a központi vezetésnek, egyenruhának, azonos fegyverzetnek, ellenben a klánok Jem-irrében is elég vagyonosan hozzá, hogy megfelelően képzett embereket foglalkoztassanak. Számos környékbeli fegyveres, kalandozó és északi zsoldos szegődik hosszabb-rövidebb időre a klánok szolgálatába, csak az őrségek közvetlen vezetése kerül ki a klán tagjai közül. Ennek megfelelően minden városrész ötven-százfős, vegyes fegyverzetű, eltérő taktikájú őrséggel rendelkezik, akiktől legfeljebb egy címeres általvető viseletét követelik meg. Mivel az ilyen őrségek a klántól, még inkább annak teljhatalmú klánvezérétől kapják zsoldjukat, gyakorlatilag annak magánhadseregének tekinthetők.

Jem-irréről szólva meg kell említeni a klánok magánhadseregének azon tagjait, akik éppen az idomárklánok nevezetességeit, a harci kutyákat állítják a város biztonságának szolgálatába. Bizony nem ritka, hogy az őrjáratok egy-két harci kutyát is felvonultatnak, és gyakran használják őket őrzésre, nyomolvasásra is.

A közbiztonság Jem-irrében finoman szólva is csak változónak mondható. A sokfelé húzó magánőrségek, üzletelő alvilági klánok, egymással is versengő céhek világában csak az érezheti magát igazán biztonságban, aki valamelyik klán védelmét élvezi, vagy elég erős, hogy bárkivel szemben megvédje magát. A viszonylagos jólét azonban azt is eredményezi, hogy senkit nem késelnek meg néhány ezüstért. Jem-irrében mindenki nagyban dolgozik. Az üzletektől védelmi pénzeket szednek, a kalózoknál pénzzel is megváltható a gyengébb hajókaravánok biztonsága, a tolvajok pedig csak a nagyobb zsákmányért mozdulnak, és gyakoriak a gazdasági csalások, előjogokkal, monopóliumokkal történő visszaélések.

Alvilág

Elmondható, hogy Jem-irre mozgalmas alvilággal rendelkezik. A tengeren, a Riegoy-öböl itteni, északi részén az Albatroszfiókák nevű kalózszervezet az úr. Fürge járású tabrakjaik, melyek négyes, ötös rajokban támadnak, egyre ritkábban csapnak le, ugyanis a kalmárok rég kitapasztalták a módját, hogy előre megváltsák hajóik biztonságát. Cserébe természetesen a kalózok nem engednek mást garázdálkodni vizeiken, és gyakran csapnak össze az északi törpe kalóz klánok krontjaival, és az erre tévedő délebbi kalózokkal. Ennek okán tevékenységük néha a klánok támogatását is élvezi, követhetetlenné téve jogállásukat.

Jem-irre városában több alvilági klán is tevékenykedik, az összecsapások mégis ritkák, ugyanis kialakultak már mind az erőviszonyok, mind a felségterületek. A legerősebbek kétségtelenül az Albatroszfiókák támogatását élvező, annak szárazföldi szárnyának tekinthető Gyöngyhalak nevű szervezet. Elsősorban a hajóüzletek lebonyolításából, kikötői vámmanipulációkból és csempészetből szerzik bevételüket. Jem-irrében jelen vannak a Kobrák is, a toroni gyökerű szervezet információkkal, monopóliumokkal, a piac befolyásolásával, zsarolásokkal foglalkozik. Újkeletű, a Psz. 3690. környékén megjelent klán a Szellemlátók titokzatos szervezete. A külhoniak által alapított, állítólag titkos hatalmak támogatását élvező klán furcsa, túlvilági erőkkel támogatott akcióiról mind többet hallani városszerte. Ahogy a városállamok többségében, itt is jelen vannak a Barrakudák emberei, akik inkább csak megfigyelnek, kémkednek, ám ha egyszer cselekvésre szánják el magukat, jól szervezett, csendes és gyors akciók jellemzik őket.

Épületek

Jem-irre épületeinek túlnyomó többsége a helyben égetett téglákból készül. Ezek változatossága minden képzeletet felülmúl, a kicsitől a nagyig, a mintástól a simáig, a megszokott alakútól a sokat látott mesterek furcsa ötleteitől vezérelt egyedi kialakításúig mindenféle téglát készítenek és alkalmaznak a városban. A téglaépültek külső falait általában nem is burkolják, így a jem-irrei házak sárgásvörös falúak. A házak belsejét általában fával bélelik, a családoknál a vesszőfonat és a deszkák a gyakoriak, míg a középületek és a gazdagabb házak belsejét faragott, festett fakazetták díszítik és burkolják. A különböző épületek padlóit is vastag fapadlók képezik.

Az épületek tetőszerkezetére, de olykor még a felső részek, esetleg emeletek építésénél is előszeretettel alkalmaznak fát. Talán az elfektől vették át a könnyed, díszes és sokféle megoldásokkal készülő faszerkezetek használatát az itteniek. A Riegoy városállamokban sokfelé jellemző a fatetők alkalmazása is, ám ez alól Jem-irre kivétel, nem is igazi polgár az, akinek a háztetője nem készül legalább három fajta agyagcserépből. Ha a téglákra a változatosság jellemző, akkor az égetett agyagcserepek közül kis túlzással talán nem is létezik két egyforma. A tetőfedők külön művészetnek tekintik a különböző színű cserepekből készülő mintákat, olykor még képeket is, melyeket a házak tetejére készítenek. Jem-irrében cserép fedi a melléképületeket, a téglakerítéseket, de még a kutyaólakat is.

Jem-irre városfalának alapját a helyi part mészköve adja. A nem túl jól faragható kő hatalmas tömbjeiből a Psz. 824. esztendőben emeltek említésre méltó falat, amit később kiegészítettek, majd az új részek csatlakozásakor – Psz. 1532-től folyamatosan bővítettek. A régi fal vastagsága 6-8 láb körüli, magassága átlagosan 7-10 láb, míg az új falrészek csak 5-6 láb vastagok és a magasságuk is csupán 5-7 lábnyi. Jem-irre nem igazán ostromálló falát téglafalú, cseréptetős, fedett gyilokjáró egészíti ki és díszíti egyszerre.

A város útjai zömmel kő borításúak, de nem ritka a kőzúzalékkal, törmelékkel felszórt terek, mellékutak látványa sem, ami még a nagyobb esőzések alatt is csak kisé sarasodik el. A városon kívüli jelentős kereskedelmi útvonal, a Kagylóösvény kyr útromokra épült szakaszait masszív kőtáblák fedik, a városállamok a Psz. XI-XII. században közös erőfeszítéssel állították helyre a parti államokat összekötő utat. A Kagylóösvény mentén nagyjából egynapi járóföldre legalább kisebb falvak, félúton gazdag vendégházak, kocsiszínek és istállók sorakoznak. Jem-irre nem rendelkezik állandó térkapuval.

Nevezetes épületei között kell említeni a hassirun, azaz a városi tanács központjának, a Tanácspalotának épületét. A teljesen tégla építésű, boltíves, négy toronnyal is rendelkező, díszes épület ad otthont a klánok tanácsának, és emellett több hivatalnak is. Több tanácsterme is van. Tetejét kékes színben játszó cserepek fedik, ezért gyakran hívják Kék palotának is.

Szintén a város látképét uraló épület a kyr eredetű világítótorony is. A kikötőnegyedben álló hatalmas, több mint harminc láb magas torony még kyr alapokra épült, és a védelme is hatodkori eredetű. A világítótorony eddig ellenállt a várost fenyegető bármilyen pusztításnak, sem a tűzvészek, sem az Istenek Haragja nem tett kárt benne, ezért egyre többen menekülnek szent falaihoz vész idején.

Szokatlan stílusú épület a Taba el-Ibarát idéző, háromtornyú, kupolás épület, az El Hirad bankház. Az idegen stílusú, masszív kőóriás a város északi részén, a kőúthoz közel található.

Említést érdemel még a kikötő hatalmas, több hajó testéből és azok fedélzetére emelt templom, a Viharszentély, mely Aari szent helye.

Fogadók

Jem-irrében az átutazó forgalom és a város mérete is több fogadót teremtett. Érdemes szólni a kikötőnegyed gyöngyszeméről, ami a Bátor tengerész nevet viseli. A fogadó bár egyszerű, mégis drága, az őt körüllengő versenyszellem azonban folyamatosan idevonzza a tengerészeket, akik közül előszeretettel választják ki a legbátrabbakat. Az őrült feladatok – víz alatt úszás elektromos angolnák között, csomóbontás kötélen függve, kötéltánc rumvedeléssel párosítva – nem csak a győztesek ünneplését, de a vendégek rendszeres szórakoztatását is szolgálják. A fogadóban külön hagyománya van a versenyek győzteseire való emlékezésnek, több falat is képek, mini szobrok és faragott nevek díszítenek – érdemeik szerint.

A város legdrágább fogadója az Egykarú Polip. A fényűző, kétemeletes épülethez szorosan kötődik hűtlen Garik legendája, állítólag azon a helyen emelték a fogadót, ahol a városra támadó vízi szörny hosszas harc után végül agyoncsapta. A fogadót azóta is leszármazottai üzemeltetik, ami már csak azért is érdekes, mert Gariknak nem született gyermeke.

Bár az elfeket nem igazán kedvelik Jem-irrében, régebben ugyanis rendszeresen keveredtek összetűzésbe a város vezetésével az állatok harci állatok miatt, mégis, ha nem is tudatosan, az ő emléküket hordozza a Zöld Világ névre keresztelt fogadó. A könnyed faépület még belül is növényekkel van tele, gazdag park tartozik hozzá, és még a kanalak végén is valamilyen növényi minta díszeleg. A legendákra adni kell, így a személyzet több tagja is emlékeztet az elfek titokzatos népére, ha nincs elég vér szerinti alkalmazott, hát egy kis smink segít.

Itt szólunk a város nevezetes bordélyáról, a hangzatos Ködleányok tanyájáról. Nevét állítólag onnan kapta, hogy hölgyei igen gyorsan köddé válnak, amint letelt a számukra rendelt idő. A hely igen drága, ám híres, és noha a minőséghez nem férhet kétség, mégis háromszoros áron kapja meg azt az ember, amit máshol is megtalál a városban. Az itteni lányok gyönyörűek, képzettek és készségesek, és a helynek ugyancsak jó hírét keltik, a lányok híre itt az alidariakéval vetekszik, ami bizonyosan erős túlzás – ám az is igaz, hogy elégedetlen vendég még nem távozott a díszes, vörös tetejű palotából. A ködleányokat azonban nem csak pár órára élvezheti a néha csak ezért erre vetődött utazó, akár több hétre, hónapra is vásárolhat feleséget magának, ha van rá elég pénze.

A fürdők legkeresettebbike a város középső dombjába vájt Lehunyt Szem fürdő. A felszínen csak kicsi épülettel rendelkező intézmény számos földalatti teremmel, folyosóval rendelkezik, ahol mágikus melegítésű medencékben mártózhat meg a vendég, és számos gőzkamra is rendelkezésre áll – akár démonfüsttel is.

(A teljes leírás a Rendek leírásaival, térképpel és szószedettel PDF formátumban letölthető.)


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához