- Uram, nem tudja véletlenül, hogyan nevezik azt az embert, aki anélkül segít másokon, hogy cserébe elvárjon valamit, sőt, vissza is utasít bármiféle ellentételezést?
- …Öntelt?
- Önzetlen! Bizonyára ezt a kifejezést akarta mondani. Önzetlen!
- Óh… De mit gondol, ezen információ most mennyiben segít a jelenlegi helyzetünkben?
- Nézze, a jelenlegi helyzetünkben bármi segít, ami előremozdít abba az irányba, hogy megszabaduljunk végre ettől a helytől, mégpedig mihamarabb, mivel, ahogy látom, hamarost pirkad.
- Hm, maga ezen kifacsart helyzetében is pontosan meg tudja állapítani, merre van kelet?
- Természetesen. A jó kalandor alapismérve, hogy mindig tudja, merre van kelet.
- Akarja mondani: észak.
- Dehogy, kelet!
- Igazán kíváncsivá tett, hogy magánál miért élvez magasabb preferenciát a kelet, mint az észak!
- Nézze, fiatalember, hadd gazdagítsam egy életre szóló hasznos tanáccsal: ha ilyen órán látogatja meg szíve hölgyét, mindig tudja, merre van kelet, hiszen arra kitekintve még a szeme sarkából is láthatja a pirkadat érkeztét, amely minden bizonnyal előrejelzi az éjszakai szolgálatban lévő férj hazatértének időpontját is.
- Hm, tényleg hasznos tanács, ezt megjegyzem magamnak. Akkor most merre is van kelet?
- Jelenleg mögöttünk, Deaumont báró özvegye kastélyának középső tornya iránt, kissé jobbra.
- …Valóban, mintha valamelyest világosabb lenne az ég alja arrafelé.
- De kakast még nem hallott ön sem.
- Nem, azt hiszem, nem.
- Na most, felvéve beszélgetésünk kiinduló pontjának szálát, azt hiszem, lenne mód arra, hogy megszabaduljunk innen… ha egy kicsit önzetlen lenne.
- Mire gondol?
- Például elengedné a lábamat.
- De akkor lezuhanok és összezúzom magam!
- Látja, ezért lenne igazán önzetlenség, ha elengedné a lábam és ellentételezés nélkül átadná magát a halálnak, hogy legalább egyikünk élhessen, ugyanis sajnálattal kell közölnöm, hogy ujjaim már kezdenek megnyúlni, és hamarost mindketten lezuhanunk, akár itt a hajnal, akár nem.
- Sajnálattal hallom, de ennek ellenére nem fogom elengedni a lábát.
- Akkor elengedem a párkányt és mindketten meghalunk.
- Maga most zsarol?
- Tekintve helyzetünket, úgy vélem, az esélyek nekem szólnak, így igen: zsarolom, ha úgy tetszik.
- De akkor mindketten meghalunk, nem érti?
- Dehogynem, nagyon is értem! Nézze, ez a tökéletes zsarolás lényege: belebukhatunk mindketten, de én még kikerülhetek élve az egészből. Ön nem.
- Erre nem tudok mit mondani. Maga nyert.
- Akkor elengedné a lábam végre?
- Nem.
- Ön egy igazi megveszekedett, öntelt, makacs fráter, mondhatom! Mars?
- Nem, Vesta 4 Kolónia.
- Ismertem valakit onnan, az is ugyanilyen makacs fráter volt.
- Sok ezren összezárva néhány konténerben, évekre, egy fejadaggal és stopperórával kimért életben bárkit ragaszkodóvá tenne az apró dolgok iránt. Mint most például engem a maga lába iránt.
- A lábam apró? Már sérteget is?
- Nem úgy értettem.
- Nézze, fiatalember, nem lehetne rövidre zárni ezt az ügyet?
- Mit javasol? Azon kívül, hogy engedjem el a lábát.
- Család, rokonság?
- Akad, de messze.
- Felkutathatók?
- Többé-kevésbé… Mi a célja velük?
- Fizetnék nekik, önért. Jóvátételt, kárpótlást, nevezze akárhogy.
- Hogy elengedjem a lábát és meghaljak?
- Hogy elengedje a lábam és meghaljon.
- Maga azon alkudozik velem, hogy fizetne, ha öngyilkos lennék?
- Úriember nem lesz öngyilkos. Csak önzetlen, ahogy azt már korábban felvázoltam.
- Úriember nem lóg pucér seggel több száz öl magasan egy kicseszett várkastély tornyából sem!
- Segg? Kicseszett? Fiatalember, ilyen szavakat egy művelt ember ki nem ejt a száján.
- Nem mondtam, hogy különösebben művelt lennék. A papírt másra, hasznosabbra használjuk a Kolóniákon.
- Barbár! Kérem, engedje el a lábam, most!
- Nem!
- Könyörgöm, mindjárt ránk virrad és a légijárőrök észrevesznek minket! Ön szerint mi fog történni?
- Nem tudom.
- Lelőnek bennünket, a fenébe is! Az is lehet, hogy előbb szórakoznak egy kicsit az elektrosokkal, hogy melyikünk engedi el előbb azt, amibe kapaszkodik.
- Nem érdekel, kivárom.
- De nem bírom addig, az ujjaim…!
- Igen, igen, tisztában vagyok az ujjaival. De megkockáztatom, a karom-beültetéseket már rég belevájta a kőbe, nem igaz? Szóval leesni nemigen tud, a vállízületek megfogják.
- …Honnan tudja?
- Blöfföltem.
- Ön egy aljas söpredék.
- Nem volt pénze szintetikus izmokra is, hogy felhúzzon bennünket?
- Amint látja, nem.
- Csóró. És öntelt.
- Hogyan?
- Volt ideje felmarkolnia a kincset és megbecsteleníteni a hercegnőt?
- …A hercegnőig el sem jutottam, már jött a férje és ugranom kellett. Már másztam volna vissza, amikor jött ön és majdnem lesodort.
- Meglepett, hogy találtam itt valakit.
- Mindketten majdnem azonnal lezuhantunk! Máskor lehetne egy kicsit körültekintőbb, fiatalember!
- Nézze, terítsük ki a lapjainkat! Maga itt most csak sumákol!
- Hogyan, kérem?
- Már rég feljuthattunk volna mindketten, ha a lábkörmeit is használja.
- Nincsenek lábkörmeim.
- Ne hülyéskedjen, kell lennie!
- Mondom, hogy nincsenek! Nyugodtan elhiheti.
- A francba is! Akkor tényleg itt fogunk megdögleni a falon lógva?
- Nem ezt mondom már órák óta?
- Pedig olyan jó terv volt!
- Mire gondol?
- Maga sem először próbálkozik, nem igaz?
- …Természetesen nem.
- Megfigyelte a férj mozgását?
- Mit kellett volna megfigyelnem rajta?
- Csak éjszaka mozog, nappal eltűnik valahová.
- …Most, hogy mondja, tényleg. De mire megy ezzel az információval?
- A férj egy vámpír! Pirkadatkor visszamegy a pincébe, hogy elbújjon a napfény elől. A toronyba nappal nem lehet bejutni az odakint cirkáló légijárőrök miatt és alul is előjönnek a gólemek, meg a tech-zombik. De ha valaki éjszaka bemegy, nem ébreszti fel a hercegnőt, elkerüli a férjet, és csak kimászik az ablakba, majd pirkadatkor visszamegy, akadálytalanul megcsinálhat minden feladatot a felső szinten, hogy majd napnyugtakor meglépjen a kiürülő alsó szinteken keresztül.
- …Szavamra, ön megoldotta, megcsinálta! De… miért pucér ön is?
- A hercegnőt csak napkeltekor lehet megbecsteleníteni, amíg a napkorong teljesen elő nem bukkan a horizont mögül, mert utána felnyithatatlanul lepecsételődik egy napra a háló-páncélterem ajtaja és altatógáz önti el az egészet.
- Á, értem! A vámpír-férj a nap első sugarára elbújik, a hercegnő ajtaja őrizetlenül tárva-nyitva áll és marad uszkve egy-két perce egy gyors numerára, mielőtt lezáródik az ajtó. Ilyenkor egy öltözködés jelentette késlekedés is végzetes lehet.
- Pontosan! De ez csak az elmélet, a gyakorlatról már sosem tudjuk meg, hogy működik-e, mivel nem tudunk visszamászni…
- …Na jó, kapaszkodjon! Mindjárt itt a hajnal, mindent precízen kell csinálnunk!
- …Hogy… hogy érti? De hát nincsenek lábkörmei és szintetikus izmai!
- Izmaim tényleg nincsenek, de lábkörmeim igen…
- Maga rohadék!
- Köszönöm, de ezt tartogassa majd az akció utánra! Szóval én most ide rögzítem magunkat a falhoz és a hajnal első sugarára ön villámgyorsan felmászik a hátamon, én követem a hercegnő hálószobájába, mindketten gyorsan megbecstelenítjük, aztán az egész nap előttünk áll, hogy kifosszuk a felső szinteket.
- Jó tervnek hangzik. Fele-fele?
- Természetesen.
- De a hercegnő az enyém először!
- Mivel ön mászik fel először és bármiféle sorshúzás csak újabb időveszteség lenne, ebben megakadályozni se nem tudom, se nem akarom.
- Remek, akkor… megegyeztünk?
- Kalandor becsületszavamra, meg!