LFG.HU

HammerTimeCafe
Feczkó `Aleister` Krisztián
novella

A Mikulás álmos volt. Álmos és fáradt. Már hajnal óta hurcolta az ajándékokat faluról-falura. Sőt! Ha jobban belegondolt a hajnal szó nem is elégé kifejező. Mióta a tegnapot jelentő megátalkodott, ezerszer utált homokszemek kifogytak a mennyei órából, majd valaki megfordította ezt a tákolmányt – ekkor kezdődött el minden. Már évek, évszázadok óta így megy, ő maga sem tudta mikor kezdődött, s hogyan. Minden évben eljön ez a nap, s ekkor leküzdhetetlen késztetést érez a hegynyi ajándék kihordására. Néha már-már úgy gondolta egész életében ezt csinálta.

Unottan nézte szép, kecses rénszarvasainak csapzott hátát. A szán csengője ritmikus csilingeléssel járta monoton táncát. Csontig hatoló, kíméletlen északi szél tépte meg hószín szakállát. Kétségbeesetten próbálta az otthoni kandalló meleg, barátságos tűzének emlékével enyhíteni a kínt – eredménytelenül. Szorosabbra húzta hát magán a fehér-vörös köpönyegét, és fázósan húzódott a szán mélyére, miközben az, alvajáró módján vánszorgott a hóbuckák között. Az utolsó métereket is legyűrte, s felért a dombtetőre. Ekkor pillantotta meg a lanka mögött megbúvó kis falut. Tekintete a kígyózó út mentén sorakozó szürke házakra tévedt. Kéményükből kis füstpamacsok szálltak fel, vályogfalaikat majd derékig hó fedte … és igen, a kivilágított ablakok mindegyikében látott egy – de néhol több – üres csizmát. Hírtelen nagyon fáradt lett. Tudta, hogy még legalább tucatnyi, vagy még több falú hátra van. Lelki szemei előtt a csizmák véget nem érő sorát látta.

Keveset gondolkozott csak a Mikulás, majd megállította a szánt. Miután kiszállt belőle a közeli hídhoz ment, s leugrott. Teste nagy csattanással szakította át a befagyott folyó jegét.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához