LFG.HU

Csepeli Noémi
novella

Megjelent a Lavarhion kilencedik száma.

Mostani számunkban folytatjuk a Toron vidékéről és a Quiron tenger partvidékéről származó fóliánsok közreadását!

Téli varázslat képekben

Több heti kutatómunka után akadtam rá ezekre a tekercsekre, amelyeket most a Dorani Nagytanács figyelmébe ajánlok. A feljegyzések mindegyike papiruszra íródott és egymástól távol eső polcokon találtam rájuk. Nem kizárt, hogy még mindig hiányos a gyűjtemény, ezért folytatom a kutatást. A könnyebb átláthatóság kedvéért nem csupán katalogizáltam a tekercseket, de a feljegyzések mellé a mi időszámításunk szerinti dátumot is odaírtam és bátorkodtam lefordítani, az eredetieket pedig időrúnával láttam el. Némelyiket ugyan későn, védőmágiájuk nem bírta ezredévek elmúlását, de még így is értékes tudást rejtenek.

1. tekercs, feljegyzések Javed Yasamin naplójából

Ynev partjai, Kyria szerint 5., Weila hónapjai (P.e.: 17 278.)

Csapataink nagy erőkkel vonulnak előre, már elfoglalták a Crantai Birodalom határmenti településeit. Nehezen tartjuk velük a lépést a keményre fagyott terepen, de még bírjuk. […] Naram-Sin Galahalt nagyúr különleges feladattal bízta meg rendünket. Egy fehéraranyból készült zenélő dobozt hozott magával, amelyben talán ékszereket tarthatott valamikor. Belseje fekete bársonnyal volt kibélelve és tetejébe kicsiny tükröt épített be a készítője. A nagyúr régen nem használhatta, mert a doboz aranyszíne megkopott, a domború rózsaminták fakón hervadoztak, a díszítő elemként szolgáló unikornis szemgödréből pedig hiányzott a kristály. […]

Hozzákezdtem a zenélő doboz átalakításához. Az arany unikornist kissé meglazítottam, így elforgatható. Egy ügyes ékszerkészítő mestert (nem egy dolgozik rendünknél) kértem meg, hogy építsen be egy rejtett zárat és cserélje ki a tükröt, amint befejeztem annak mágikus feltöltését. Közben az egyik inas letisztította a rózsákat, ezeknek a szirmába fogom a rúnák egy részét bevésni. Ez ugyan hosszadalmas munka és igen aprólékos, de a Calowynról hozott puha arany könnyebben formálható, mint azok az ércek, amiket ezen a kontinensen találtunk. Egy ötvösmester segítségével dolgozom: ő valami praktikával egy kissé megolvasztja az ötvözetet, én pedig nagyítóüveg alatt, [….] vésem bele a jeleket. Ezek a rúnák eónokon át megőrzik a doboz szépségét, de nem csak erre szolgálnak. A ládikót tűz vagy jég el nem pusztíthatja, és örökkön hideget áraszt magából. Ez azért fontos, mert a fekete bársonyborítás alá – amelyen rendünk egyik igen ügyes tagja dolgozik, aki fekete selyemfonállal hímzi bele a mágiát – apró jégkristályok százai kerülnek. Weila kegyelméből soha nem olvadnak majd el, és aki megérinti őket, azonnal olyan fagyot érez majd az ujjaiban, mint a leghidegebb calowyni éjszakákon. A kristályokat hatalmas mágikus energiákkal formáztam meg és négy hatás érhető majd el velük.

Elkészült a hímzés, Liuva kiváló munkát végzett: a fekete selyemfonalat tökéletesen elrejtette a bársonyborító redőiben. Én magam a tükrön dolgozom: a hátlapjára írom fel azokat a rúnákat, amelyek a megfelelő varázsszavak kimondásával aktiválják a zenélő doboz mágiáját. […]

Naram-Sin nagyúr elégedett a munkákkal, ami örömmel tölti el a szívünket. Weilát szolgáljuk! […]

2. tekercs, hadijelentés Naram-Sin Galahalt nagyúrnak

Crantai Birodalom határvidéke, Kyria szerinti 8., Weila hónapjai (P.e.: 17 275.)

Weila kegyelméből olyan győzelemről számolhatok be, nagyuram, amelyre ynevi partraszállásunk után alig akadt példa. Egyúttal jelezném, hogy mindez felgyorsíthatja csapataink előrenyomulását kelet felé, a Felhőtartományok központjába.

A mindössze néhány napos küzdelem után a Selva folyó holtágánál pusztult el a határok védelmére rendelt crantai sereg. Az utolsó rohamokban 670 crantai maradt a csatatéren, közöttük az ellenség főparancsnoka és két mágiatudó. A mi veszteségeink csekélyek, csupán a felderítésre küldött kilenc kémet és az előörsben harcoló katonákat veszítettük el. A nehéz terep, a keményre fagyott talaj más esetben talán megnehezítette volna a dolgunkat, most azonban előnyt kovácsolhattunk belőle, hála Weilának! A déli frontszakasz felbomlott, katonáink a befagyott vízen keresztül vonultak vissza. A crantaiak vélt győzelmük mámorában követték őket, amikor recsegő-ropogó hangot mennydörgött a jég. Maga a nagy varázstudó állt a parton testőreitől körülvéve, kezében egy messziről ezüstnek látszó dobozkát tartott, amely mintha lassú dallamot játszott volna. Hangja nyomán karvastagságú repedések nyíltak a jégen, magukba szippantva a rajtuk állókat. A crantaiak legjobb katonái lelték halálukat a rianásban. A többiek a keleti arcvonalon újra sereggé álltak össze, de az összeköttetéseitől elvágott csapatot teljesen felmorzsoltuk. Zsákmányunk jó néhány kézifegyver és több tucat fogoly.

Csapatainknak egy éjszakai pihenőt engedélyeztem. Amikor nagyuram kézhez kapja jelentésemet, mi már erőltetett menetben vonulunk a Felhőtartományok fővárosa felé.

3. tekercs, levél Gauritól Maneeshnek

Toron tartomány, Kyria szerinti 666. Sogron hónapjai (P.e.: 16 617.)

„Kedves Barátom!

Titokban merem csupán megírni ezt a levelet, mert olyan szörnyű dolgot cselekedtem, amit nem tudom, jóvá tudok-e tenni valaha! Bizonyára láttad már apám szobájában a calowyni időkből származó, arany zenélődobozt. Amolyan ékszeres ládikó lehet, még anyám hozta neki nászajándékba. Apám mindig figyelmeztetett, hogy ne nyúljak hozzá, mert összetöröm, de pár nappal ezelőtt elutazott, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy közelebbről is megnézhetem. Ahogy megérintettem, olyan furcsán hideg volt a tapintása, mintha jégcsapot fogtam volna a kezemben. A biztonság kedvéért elrejtettem a ruháimba és átvittem a saját szobámba.

Ahogy kinyitottam, varázslatos dallamot kezdett el játszani, hópelyhes, téli éjszakákba valót. Elhallgattam volna órákig is, de féltem, hogy a bátyám meghallja a zenét, és kérdőre von. Elrejtettem hát, és az éjszaka csendjében, amikor mindenki nyugovóra tért, újra elővettem. Kulcsra zártam az ajtót, és újból kinyitottam a dobozt. Most másfajta muzsikát játszott. A befagyott tavat szélsebesen átszelő korcsolyát, vagy a szánkóba befogott lovak vad vágtáját jutatta eszembe. Elmerültem benne, észre sem vettem, hogy valaki jár odakint a folyosón. Kábulatomból vad dörömbölés rázott fel. Felpattantam az ágyból, a zenélő doboz pedig az ölemből a földre esett. A zene üteme egy pillanatra megtört, majd vad hangorkánná változott. A dísztükör több helyen megrepedt, de úgy láttam, más baja nem lett, így gyorsan becsuktam, és másnap visszacsempésztem apám szobájába abban a reményben, hogy úgysem veszi észre, hiszen soha nem láttam, hogy kinyitotta volna.

A katasztrófa két nappal az eset után következett be. Délelőtt sötét felhők gyülekeztek az égen, és a levegő óráról órára hűvösebbé vált. Sogron legmelegebb hónapjában olyan jégeső zúdult a földre, amilyet még soha nem láttunk ezen a vidéken! Az öklömnyi darabok letarolták az aratás előtt álló búzát, tönkretették a gyümölcsfákat. A navorok házának nádból készült tetejét is átütötték, és volt olyan, akinek nem volt hova menekülnie.

Amikor ezt a levelet írom Neked, már egy hete tart a jégeső, és az ereje egy pillanatra sem csitult. Magamhoz kérettem Házunk magitorát, hogy vizsgálja meg a dobozt, de csak titokzatosan hümmögött, ezért írtam apámnak egy levelet, hogy amint ügyei engedik, térjen haza! Weila kegyelmezzen nekünk!

4. tekercs, beszámoló a Kalerdin-rendházból

Pidera-hegység, Toron szerinti 1949. Tharr hónapjai (P.sz.: 2119.)

„A Hadus’winth Ház hagyatékát tanulmányoztuk itt fent, a Piderák bércein hónapok óta. A fehéraranyból készült ékszeres dobozt a Ház egykori várának romjai alatt fedeztük fel. Csupán találgathatunk, hogy az egykor virágzó és kiterjedt város és a körülötte fekvő falvak miért néptelenedtek el néhány évtized leforgása alatt. Egyetlen korabeli forrást sem találtunk, amelynek alapján biztosan kijelenthető lenne, hogy természeti katasztrófa végzett a térségben lakókkal, vagy hogy emiatt elvándoroltak volna.

Maga a doboz a calowyni időkből származik, tehát értéke felbecsülhetetlen. A készítője valószínűleg egy jelentősebb varázslórend tagja volt, hatalmához csak a ma élő legnagyobb varázstudók mérhetők. A zenedobozt olyan mágiával ruházta fel, amely lehetővé tette a kyr csapatok gyors előrevonulását az időjárás megváltoztatásával. A rúnák tanulsága szerint négy varázslatot zártak bele, amelyek egész seregeket kényszeríthettek térdre, Weila dicsőségére. Ezt bizonyítja a díszítésként szolgáló unikornis szemgödrébe foglalt smaragdkő is, amely a Sorskovács szent köve volt. Nemrég jöttünk rá, hogy a szobrocska elforgatható, így hozzáfértünk a belső bársonyborítás alatti titkos rekeszhez is. Ezt apró jégkristályokkal rakták tele, funkciójuk egyelőre ismeretlen, de annyi bizonyos, hogy mágikus töltetűek.

Mint bizonyára tudják, a dobozban lévő tükör több helyen megrepedt, ez megtörte a varázsjelek bonyolult rendszerét. Megpróbáltam egymáshoz nyomni a darabokat, bár ne tettem volna! Szélkelepekhez hasonlatos csilingelő hangok jelezték, hogy a régóta szunnyadó mágia most újra életre kelt. Sokáig úgy éreztem, hogy semmi sem történik, aztán egyik testvérem meghúzta a nagy toronyban a vészharangot. Az odakint kertészkedő szerzetesek iszonyodva mutattak a hegyről lezúduló hótömegre, de menekülni nem maradt idejük. A lavina elsöpört mindent, ami az útjába került: embert és állatot. A hegy gyomrában születő robaj újabb lavinát indított el, amely lezúdulva maga alá temette kolostorunkat is. […]

Napok óta próbáljuk kiásni magunkat, de a természet nem kegyelmez. A doboz ereje elszabadult és addig nem nyugszik, míg el nem pusztít mindnyájunkat. Több láb hó borítja az egész kolostort, idebent csupán a gyertyák adnak fényt. Az élelmünk és a víz ugyan még kitart egy pár hétig, de a hideg már-már elviselhetetlen. Sogron legyen kegyes hozzánk!

5. tekercs, Fayvel Teárlach szellemének vallomása

Sabbúl, Toron szerinti 2973. Igere hónapjai (P.sz.: 3143.)

„A kutatás több hónapig is eltartott a Pidera-hegységben. A térdig érő hó és a jeges szél nem könnyítette meg a csapat dolgát, a csúszós ormok és a keskeny, felfelé vezető utak pedig több áldozatot is szedtek. A kolostort szinte teljesen beterítette egy lavina, csupán az egyik magasabb torony teteje látszott ki alóla. Pontos térképek híján valószínűleg meg sem találtuk volna. Tábort vertünk az északi sziklafal mentén és nekiláttunk a kutatásnak. Nagyjából két hetünkbe telt, mire kiástuk a kolostor szárnyas kapuját. Odabent sötétség és dermesztő hideg fogadott bennünket. Átkutattuk a folyosókat és cellákat, majd az ebédlő, a könyvtár és az imaterem következett. Ez utóbbiban találtuk meg a szerzetesek megfagyott testét, még ennyi idő elteltével is ijesztően tökéletes állapotban voltak. Vajon milyen lehet úgy leélni a napjaidat, hogy már csak az istenekhez fohászkodhatsz megváltásért? Vajon milyen lehet tudni, hogy nem jön a várva várt segítség és csupán órák kérdése a halál? Ezen törtem a fejemet, miközben óvatosan jártam körbe a testeket. Ilyenkor az ember akaratlanul is csendben lépked, és suttogva szól a társakhoz, mintha még lenne mindennek jelentősége. Mintha megzavarhatná az örökre eltávozottak lelkét a hangoskodással…

A főapát teste valamivel távolabb feküdt a többiekétől, keze még mindig imádságra zárva, ajkai talán Sogron nevét lehelték utoljára. Mellette egy csodálatos, fehér arannyal bevont dobozt találtam. Amolyan ékszeresdoboz-félét. Azonnal átadtam a feltárást vezető tudósnak, aki katalogizálta, majd óvatosan becsomagolta és a többi talált tárgyhoz tette. A könyvtárban is rengeteg értékes iratra akadtunk, ezeknek nagy része visszakerül a papsághoz, a többire a császári bibliotéka jelentette be igényét még az expedíció kezdetekor.

A feltárás nagyjából fél évünket vette igénybe, de odafent olyan egyformán teltek a napok, hogy szinte észre sem vettük az idő múlását. Mesterem, aki közel egy évtizede kutatta a kolostor történetét, igen alapos munkát végzett. Mindent aprólékosan megvizsgált és lejegyzetelt, hogy aztán odahaza minden részlet a helyére kerüljön a könyvben, amit írogatott. Nagyon precíz és szorgalmas ember volt, hazánk történelmét pedig úgy ismerte, mint kevesen. Arra is volt gondja, hogy a kolostorban eltöltött fél év alatt Sogron papokért küldjön, akik aztán lángoló uruknak adták a szerzetesek lelkét.

A feltárások után visszatértünk Sabbúlba, ahol mesterem azonnal nekilátott az összegyűjtött információk és tárgyak rendszerezéséhez. Mindig is kötelességtudó, csak a munkájának élő ember volt. Mindent pontosan lejegyzetelt a készülő könyvében, amelyben átfogó képet festett a Kalerdin-kolostor történetéről, építészeti jellegzetességeiről és a szerzetesek életéről. Sokszor annyira belefeledkezett a munkájába, hogy nem evett egész nap, de sosem mertem ezt szóvá tenni, inkább csodálattal adóztam hihetetlen munkabírásának. Nem mintha bármikor is haraggal fordult volna felém, fiának tekintett és mindenben segítette tanulmányaimat. Csak annyit mondhatok, hogy a vele töltött idő alatt annyit tanultam, amennyit az egyetemen évek alatt sem. Türelmesen magyarázott, ha nem értettem valamit.

Az ékszeres dobozt azért hagytuk utoljára, mert a kolostorban talált egyik beszámoló szerint ez okozta a rendházra zúduló lavinát és az ott élők halálát. Mesterem ugyan nem hitt ebben, de azért óvatosan kezelte. Egyik nap rövid időre kinyitotta, de nem történt semmi különös, ezért onnantól kezdve állandóan az asztalán tartotta, és órákig elhallgatta a belőle áradó mennyei muzsikát. Az egyik ilyen alkalommal történt, hogy megkért, vigyek neki egy csésze forró teát. El is készítettem, de amikor beléptem a szobába, csak ült az asztalánál és mereven bámulta a dobozt. Az egészen halk hangon csilingelt, mint egy apró ezüst csengettyű. Közelebb léptem hozzá, és a vállára tettem a kezemet, majd letettem a teát elé. Amikor megfordult, olyan őrült csillogást láttam a szemében, amitől megijedtem. Valahogy nem volt önmaga. A kezében egy papírvágó kést szorongatott, hogy belefehéredtek az ujjai. Nem tudtam, mit tegyek, a kiabálásra pedig nem maradt időm. Olyan gyorsan szúrt felém, hogy esélyem sem maradt a menekülésre, a kés pedig a bordáim között a szívemet találta el. Nem éreztem fájdalmat, csak olyan hideget, mint ott fent a hegyekben. Abban a pillanatban a lelkébe néztem, a mellkasában azonban egy jégbe fagyott szívet láttam. Tharra, a saját testemben is éreztem a hidegét! A következő emlékem az, hogy valami megfoghatatlan erő rántja vissza a lelkemet ebbe a valóságba, de a testemet már nem lehet megmenteni. Száznagy úr, ez minden, amit halálom körülményeiről mondani tudok…”


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához