LFG.HU

HammerTimeCafe
Attila
ismertetőCimkek

“A borotvaélre fent hajtűvel végighasította a mellbimbóját, kéjes gyönyörrel szisszenve fel a hideg acél érintésétől.”

Új mágus regénysorozat – gondolom trilógia lesz – indult, új szerzővel a tavalyi év végén. Már régen olvastam ilyesmit, szóval…

A borító semmikülönös kategória, háttérben nem-túl-praktikus tornyokkal, előtérben csuklyás ipsékkel, akik közül felismerni véltem  The Thinget, Cobra Commandert és  – talán – Snake Eyest. Egyikükkel sem találkoztam a regényben, tehát lehet, hogy mégsem ők voltak.

Gáspár András előszava nyitja a kötetet, sáros-véres vasruhájú, asztalra valamit kicsapó íróról, az asszociációktól inkább tekintsünk el és lapozzunk gyorsan tovább.

Segítőkészen egyből négy és fél oldal szereplőfelsorolás következik, felteszem azért, hogy tudjuk, éppen kiről van szó a műben. Az ilyesmi hasznos, hiszen az elsőt például Ranrag Hiere Dal Raszisz Otlokirnek hívják, ami nem az a könnyedén megjegyezhető név. Más kérdés, hogy a nevek tulajdonosai közül van, aki csak hullaként vagy öt perc szavatossági idejű hullajelöltként bukkan fel a regényben, sok szerepe nincs, de a szándék a fontos.

Maga a sztori egy komplex hatalmi játszma, amely Ifin trónjának birtoklásáért folyik. Régi, tapasztalt és nagyhatalmú játékosok vívják agyafúrt és komplex táncukat, amely…

…vagy valami ilyesmi lehetett a szándék. Gondolom. Sajnos a megvalósítás inkább teátrálisan konspiráló illetők bonyolultnak szánt, de elég alsó ligás és ötlettelen kombózgatása lett.

Több, igen-igen komoly gond van ugyanis a könyvvel, vegyük szépen sorjában:

- Nincs valódi főszereplő. Mindenféle, igen klisés, többnyire igen tápos, arctalan szereplő van, akik mind nagyon kepesztenek a hatalomért, de tökéletesen érdektelenek maradnak, bármit tesznek is. Nincs bennük semmiféle egyéni – nemhogy szimpatikus – vonás. Komolyan, néhol még a női szereplőket is úgy tudtam elképzelni, hogy jól fejlett Fu Manchu-bajszukat pödörgetik két gonosz vihogás között, háttérben a polcukon a A fejedelem egy emberbőrbe kötött, de feltehetőleg sohasem olvasott példányával. Esetleg megtalálható még náluk a 25 légzőgyakorlat a sátáni kacajhoz, vagy éppen az Amit a kínzásról minden Tharr-hívőnek tudnia kell című könyvek is, ezekbe viszont feltehetőleg belepillantottak már. Érdekesek amúgy a szereplők képességei is. A tűzmágiával, belső időben hentelő boszorkány néninél még vonogattam a szemöldököm, de aztán fokozatosan beletörődtem az egészbe. Hé, indokoltak a különleges képességek, pusztán az eszükkel nem vitték volna sokra…

Ami így utólag kissé különös, az az, hogy viselkedésük alapján nem csak a nők nem tűnnek nőnek. Nem, itt a férfi szereplők se tűnnek élő férfinak, ami azért már teljesítmény. Ez az egész valami bizarr mágus-pleasantville, ahol mindenki felmondja a szövegét a jelenetben, esetleg eltöri valami alacsonyabb rendű nyakát, és ennyi.

“Három szívdobbanás múlva már a földön hevert, mellkasából két tucat nyílvessző meredt az ég felé.”

- Nem lenne akkora gond a főszereplő hiánya, ha a hatalmi játék valamilyen szinten elegáns lenne, esetleg meghökkentené az olvasót a csavarokkal, váratlan fordulatokkal. De nem, semmi ilyen. Az egyes fejezetekben felbukkannak a mindenféle kavaróbácsik és nénik és elmondják egymásnak, hogy éppen mi készül, vagy mi a tervük, meg egyáltalán mi van. Néhol többször elmondják ugyanazt, hátha az olvasó esetleg átaludta a korábbi fejezeteket, de igazi konfliktus – főleg olyan, ami mellett az olvasó esetleg érzelmileg is oda tudná tenni magát – nincs. És nem, az esetleg felbukkanó unalmas harcjelenetek sem számítanak konfliktusnak.

A hasas, kristályüveg butéliában bíborszínű vérbor gyöngyözött, az üveg alján egy csecsemő szívével. Az apró, feketére érett izomcsomó még mindig összerándult olykor, pedig már vagy száz év is eltelhetett azóta, hogy a palack mélyére bűvölték.”

- Szerzői korlátok. Az egy dolog, hogy a megpróbálja imitálni a sajnos mágus-védjegy modoros túlírtság-hagyományokat, sajna nem elvárás az önálló hang. Néha viszont olyan szinten próbál meg darkulni vagy éppen művészi lenni, hogy az teljesen komikus hatást kelt. A nyelvezet nehézkes, erőtlen, plusz a történet és szereplők hiányosságaival kombinálva teljesen érdektelenné válik vele az összhatás.

A szerző mintha nem lenne tisztában azzal, hogy a leírt tápok/durvának szánt ötletek – legyen az élő fegyverekkel nyomuló gladiátor, gyíkszerű bigyóvá mutálódó boszorkány, vagy bármi ilyesmi – önmagukban nem jelentenek semmit. A papír sokat elbír, különösen, ha mágus-regényről van szó. A halmozottan elszállt képességek és néhol röhejesen bizarr szereplők részben inflálják egymás hatását, részben pedig nincs érdemi szerepük, ha nincs alattuk legalább egy távolról érdekes személyiség. Vagy valami, ami erre emlékeztet. Komolyan, olyan ez az egész, mintha az író valami fényeset és csillogót zörgetne kétségbeesetten az olvasó előtt, hátha csak az aquirbálványos, áldozó pofára figyel csak, és nem keresi a sztorit.

És, ami leginkább irritáló, hogy háromszázakárhány oldalon átküzdve magamat, egy “vége az első kötetnek” felirattal találkozom. Az Ifini éjszakák nem regény, legfeljebb az első fele/harmada egynek. Van egy eleje, ez kétségtelen, de semmiféle lezárás, sőt, akár történeti ív nem található benne, önmagában nem áll meg a lábán.

Van tehát 2790 forintért egy ilyen izé, ami nem igazán regény. Nem igazán szerepjáték regény, mivel a benne levő szereplőket még egy red bullal teleitatott gyilokpisti se nagyon tudná összehozni karakternek a szabálykönyvek alapján. Kinek szánták? Más kézirat nem volt?

Attila


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához