LFG.HU

CikkBot
novellaCimkek

‘A harcok véget értek’ c. novellapályázatunkon közönségszavazásra bocsátott novella.

***

Ez a történet egy jelentéktelen és koszos, kondenzvíztől bűzlő bányatelepen kezdődött, az Uránusz egyik holdján, ahol nyugalom van, és a kalandok nem kapnak vízumot. A magamfajta megfáradt és vén veteránnak való vidék. A Rendszer többi planétáján mindig történik valami: a Holdon meg a Marson “ki az erősebb kutyát” játszanak a fehérek a vörösökkel meg a kékekkel, a Vénusz kénbányáiban állandóan hepaj van a szakszervezetek meg a tulajdonosok között, a Jupiter pedig a hasábok ügyködése óta forró zóna. Ja, és persze a Neptunuszon túl ott tanyáznak a szárnyas rákok, és időnként még most is berepülnének a kisbolygóövön belülre, de a vízionok éberen kémlelik a szférákat, és hamar kiszúrják a behatolókat.

Persze nem volt ez mindig így. Két évszázada az űrjárás még csak a fantaszták álmaiban létezett. Amíg az oroszok meg az amerikaiak az arabokkal veszekedtek az olajon, a kínaiak az űrbeli Nagy Menetelés végén megvetették a lábukat a Holdon. Telepítettek pár napfénybányát a stratégiailag fontos pontokra, mint ahogy a palotapincsi pisili körbe a territóriumát. És szavamra, ha lett volna elég kövük, biztos felhúznak egy második Nagy Falat a Hold orbitális pályáján. Erre az indiaiak is léptek, majd a többiek is felhagytak egymás piszkálásával és veszett munkába kezdtek. A század végére már minden nagyobb államnak volt külképviselete a Holdon. Még néhány banánköztársaságnak is, akik a Nyugalom tengere mellett is folytatni akarták az off-shore biznicet.

Aztán elkezdődtek a bajok, egyre több furcsaság történt a kolóniákon. Egyre több jel mutatott arra, hogy valaki beszállt a játszmába, és nemcsak ő keveri a paklit, hanem nála van az összes adu. Eltűnések, rejtélyes balesetek színesítették a holdportól szürke hétköznapokat, és úgy elharapózott a telepesek között az űr-őrület, mint az aranyláz. Nyoma veszett néhány befolyásos politikusnak is, és amikor pár napos továbbképzést követően a szenátor urak visszakerültek, mintha kicserélték volna őket. Az egymás gyanúsítgatása, meg értelmetlen vizsgálóbizottságok felállítása sem vezetett eredményre, s úgy tűnt, megállt a tudomány. A három, esetleg négy dimenzióban meg az euklideszi térben gondolkodó kutatók nem voltak képesek kezelni a helyzetet. Ugyanígy jártak a kvantumfizikusok is, meg az összes többdiplomás fazon. Aztán jött pár habókos alak a holisztikus megközelítésével, akiket még a néprajz-büfé szakról is kivágtak, és ők megmondták a tutit. A média felkapta az Ősi Egyek szektájának kótyagos elméleteit a köztünk élő idegen és ősi intelligenciákról, meg Lilithről, az Elsötétített Holdról. Azt is megmondták, pontosan hol bujkálnak az idegenek. Innen, ahogy mondani szokták, már történelem. Az emberiség kormányai létrehozták a Bürót, hogy irányítsa a rákok elleni háborút. Titkosszolgák kapcsolták le az elmetörést szenvedett politikusokat, és alapos agymosás után hosszú gyógyüdülésre küldték mindegyiket. Közben az Egyesített Űrdeszant cirkálói könnyedén megtalálták a második holdat, aztán a kommandósok lejátszották a meccset a kolóniákat zaklató, szárnyas óriáshomárhoz hasonlító idegenekkel, és egy csapásra megszűntek a bajok. Legalábbis egy kis időre, mert mint később kiderült, ez csak az első félidő volt. Az Ősi Egyek szektájából kisegyház lett, majd hamarosan a világvallások közé emelkedett, maga mögé utasítva a hétfői pünkösdistákat, az orthodox Emanuelle-hívőket, meg a Végítélet Négy Lovasa Klubot.

A második félidőben aztán a rákok visszajöttek és magukkal hozták a böhöm nagy csápos barátaikat is. Elég sokáig úgy festett, a harcoknak egy darabig nem is lesz vége. A beszivárgunk-lecsapunk-eltűnünk akcióik mellett – ami ellen az emberiség hadtörténetében sosem volt működőképes stratégia – az idegenek a belső naprendszerbe csalogattak vagy kéttucatnyi üstököst az Oort-felhőből. Az lett gyanús a csillagászoknak, hogy mindegyik földsúroló pályát választott magának. Egy vagy két kisbolygóval elbántak volna az ósdi rakétarendszerek, de ez meglehetősen kevésnek tűnt a fenyegetés elhárítására. Mindenki tanácstalanul figyelte az eget, és elindult a Világvége-visszaszámlálás. Csúnya vég lett volna az emberiség számára, de mint annyiszor, ezt is megúsztuk.

Egy rutinrepülés során bukkantam rá a Szirénnek elkeresztelt, a Hold túlsó oldalán elrejtett irányító berendezésre, és a rákok inváziós főhadiszállására. Ez a szirén-kütyü vonzotta a Föld közelébe a kométákat, és adta meg a célvektort. Legalábbis ezt okoskodták ki az asztrofizikusok a rommá lőtt idegen technológiát elemezve. Ugyan az akció után a világsajtó tele volt a rugalmasan alkalmazkodó taktikai tervezésről, meg a gyors reagálású egységek helyzetfelismerő képességéről szóló hírekkel, de ez csak a hőscsináló hadi propaganda része volt. Igazából elbénáztam a leszállási koordinátákat és majdnem a főhadiszállásuk közepére tettem le a hadtápos ugróhajót. Ha nem moccannak rám a rákok, hanem csöndben lapítanak, egy káromkodást követően gyanútlanul tovarepülök. Ám amikor rajzani kezdtek a hajó körül az átkozottak, átstartoltam és kiszórtam a rakományt, hogy legyen elegendő nyomaték a rugalmas elszakadó manőverhez. Vagy száz rakasz 0G-akna meg egyéb muníció szállingózott egyenesen a nyakukba. Nem volt ideje a rákoknak a fogadjistenre, akkora kráter robbant a bázisuk helyén. A túlélőket pedig a villámgyorsan megérkező űrdeszantos legények cserkészték be. A hosszú árnyékháború után ez eléggé kézzelfogható célpontnak tűnt nekik, és végre keményen odacsaphattak. A detonáció keltette holdrengések jóformán még el sem ültek, de mi már híresek voltunk. A népnek világmegmentő hősök kellettek és mi fintorogva vállaltuk ezt. Annyi kitüntetést kaptunk utána, hogy ha megjelentem valahol egyenruhában, külön kispárnát kellett vinnem a stráfoknak. Az üstökösök jelentette fenyegetés ugyan elmúlt, de mi a visszavágóra hergeltük az embereket. Nagy szavakat adtak a szánkba a Büró agitátorai, és mi szépen felmondtuk a leckét. Ömlött a sok felajánlás a hadi kutatási alapba, aminek aztán meg is lett az eredménye. A Szirén-bázison talált technológiát újraépítve kisbolygókat lőttünk bele egyenesen a Plútóba. Azóta csak csillagpor kering a helyén, és némi gravitációs anomália jelzi azt, hogy valaha némi anyag és nagyobb tömegű rosszindulat koncentrálódott. Dávid ismét legyőzte Góliátot, és megint egy kis repülő kővel. Ezzel a találattal a harcok is véget értek, én meg hirtelen légüres térben találtam magam. A Büró meg akart szabadulni tőlem, nehogy összezavarjam a kártyáikat. De némi előrelátással és hatalmas szerencsével elkerültem azt, hogy agymosott zombiként kényszerüdülésre küldjenek az elmeroggyant politikusok mellé. Volt nálam némi adóssága egy-két fejesnek, amit ügyesen kiszállókártyára tudtam váltani. Én, O’Nion kapitány, a csillagháborúk nyugalmazott veteránja, a világmegmentő Hős, eltűntem hát a csillagködben és szabad kereskedő lettem a boldog és tunya békeidőkben. Azt csináltam megint, amihez igazán értettem, jöttem-mentem, sefteltem és némi haszonnal kecsegtető rakományokat furikáztam a bolygók meg a csillagbázisok között. De nem voltam igazán boldog. Akire egyszer rávetült a dicsfény a pulpituson, aki érezte már, ahogy százezrek nézik és cselekszenek úgy, ahogy ő üvöltözi a mikrofonba, ezáltal belekóstolt a hatalomba, az az ember nem szívesen játszik eztán statisztaszerepet. Ebben hasonlítottunk egymásra, mármint a Büró meg én. Ugyanis az elnyúló háború alatt a Büro magához ragadta a hatalmat, amit aztán nem akart kiengedni a kezéből. Olyanná vált, mint a tömbházmester felesége: hajdan vonzó volt, segítőkész, hasznos és házias, de aztán tohonya, lompos és kotnyeles lett. Egy rosszindulatú és izgága pletykafészek. Ugyan a lakók jól meglennének nélküle, de nem lehet vele mit kezdeni, mert mindenki piszkos kis titkát tudja, és ezért nem menekülhet előle senki. Még én sem… pedig évekig sikerült megúsznom, hogy a nyomomra bukkanjanak. Ám mivel főszerepet akartam kapni megint, de nem az ő bábjukként, elő kellett bújnom az árnyékokból… Szinte minden készen állt a nagy belépőre, már csak a megfelelő alkalomra vártam…

Az uránuszi bányatelepen végeztünk a fagyasztott metán berakodásával. A jól sikerült üzletet úgy ünnepeltük meg, ahogy azt a régi tengerésznépek sarjai is tették. Ellumpoltuk a haszon jelentős részét.

Indulás előtti este felcsíptem egy lányt az egyik hetéra-házban, és összehazudtam neki mindent a hajómról meg az űr veszélyeiről, amik nem tudtak legyőzni. A beszélgetést a kajütömben folytattuk éjfélig, vagy még tovább. Azzal a kellemes tudattal szenderedtem el, hogy reggel puha csók és egy bögre forró szintikávé ébreszt majd. Ehelyett a szerelőm reszelős hangja ragadott ki zűrzavaros álmaimból.

- Kapten, idegen van a fedélzeten!

- Tudok róla, Jaq – morogtam, fél kézzel a szememet dörzsölve.

- De nőből van! – sopánkodott tovább a babonás mechanikus.

- Erről is tudok – próbáltam rövidre zárni a helyzetet.

- És velünk akar utazni! A vezérlőben van…

- Na, erről nem tudok! – pattantam fel a priccsről. Magamra kapva egy inget loholtam a hídra. A látvány egyszerre volt elragadó és felháborító. Luna a székemben feküdt, testhez simuló selyemruhája buja képzetekkel tömte el a receptoraimat. Épp az irányítókonzollal babrált, ez némi zavart okozott a tetterőben.

- Te meg mi az űrmanót keresel a székemben, cicus? – fakadtam ki.

- A nevem Luna Selenys. Büró nevében eljárva igénybe veszem a hajóját! – tolt elém egy hololapot, amin féltucat irizáló fényű bélyegző meg elektropecsét virított.

- Úgy érted, velünk akarsz utazni?

- Nem, úgy értem, hogy lefoglalom. Adja át a vezérlést és a kódokat!

- Ugye, most viccelsz!? – tettem fel a világ harmadik leghaszontalanabb kérdését. A második a “Tudja, hogy Elvis él?”, mivel ezt mindenki tudja. Még a rákok is…

- Nem – fintorodott el, majd darálni kezdte a hivatalos szöveget. Még a hangszíne is megváltozott, talán szubszinten kondicionálták erre. – A különeljárásokról szóló Rtv. 317/B rendelkezése alapján a tulajdonosnak joga van a hajón maradni az út végéig. Ellenkező esetben járművéért mától számítva 50 standard nap múlva jelentkezhet a Mars Olympus-2 telepén. Kötelességem figyelmeztetni, hogy ez utóbbi esetben az átvételig tárolási díjat számolnak fel. És ha kétségei lennének a megbízásom valódiságát illetőleg, lépjen kapcsolatba a Büro központi rendszerével.

- Teszek a papírodra, cicus! – fortyantam fel. – Kipenderítelek a zsilipen át a nyílt űrbe, és lesz fél perced segítséget kérni a Bürótól.

- Gondoltam, hogy mérges lesz. Ez megszokott reakció a magafajta peremvidéki tahótól…

- Tuti, hogy hamisak a papírjai – vágott közbe Jaq, a szokásos „bele-a-közepébe” modorában.

- Elképzelhető, hogy a megbízólevelem hamis, de ez igencsak valódi – hűtötte le a kedélyeket Luna. Egyik zsebéből előkotort egy ökölnyi olívzöld gömböt, ami halk zümmögéssel emelkedett a levegőbe. Egy pillantás a lebegő golyóra, meg a belőle kinyúló, gonoszul hallgatag félhüvelyknyi csőre, meggyőzött a lány igazáról.

- Ó, az én hajómon nem is kell jobb ajánlólevél egy .50-es magnumnál.

Luna elhallgatott pár másodpercre, majd merően fixírozni kezdte a fészkelődő Jaq-ot.

- Nem, uram – fordult szelíden a szerelőhöz, Jaq némán acsargott rá. – Maga nem fog hátulról rám ejteni egy lazán rögzített rekeszt, tele nehéz csavarkulccsal … És nem, nem fog véletlenül bekapcsolódni a gravimotor sem, hogy én lezuhanjak az egyik szerviz aknába … Nem érdemes próbálkozniuk semmi ilyesmivel. Még ha sikerül is, nyoma marad a hajó asztrálszövetében, és igencsak rondán festenének a körözési listán. És nem, naphalat sem kérek ebédre… – villant a szeme a vezérlőbe lépő harmadik társamra.

Gumuki, a japán navigátor és hajószakács csak vigyorgott. Mást úgysem tud tenni, mert a félresikerült hajplasztikai műtéte óta egy számmal kisebb az arcbőre.

- Azannya, a vesénkbe lát, fiúk! – hízelegtem a nőnek.

- Képzett gondolatolvasó vagyok.

- Avass be, cicus, mégis hová rohansz ennyire? – szegeztem neki a kérdést.

- Tegnap éjjel elfogtam egy elmeüzenetet, ami a rákoktól jött. Ha megfejtik a mintázatot az elemzőink, elkaphatjuk a bányászok közt bujkáló ké… – hirtelen elhallgatott, mint aki már így is túl sokat mondott.

- Nem lett volna egyszerűbb, ha bemész a bányaparancsnokságra és tőlük rekvirálsz egy hajót, teljes legénységgel? Ott lebeg a dokkokban az Égbolt Királynője, a múlt héten végezték el rajta a nagygenerált. Gyors és kényelmes, két hét alatt ott lehet a Marson.

- Nem ön hencegett vele tegnap, hogy a Királyráknál nincs sebesebb hajó a szektorban? – riposztolt a lány. Szemtelen, gyönyörű és még igaza is van, ez az esetem. Látszólag feladtam az ellenállást.

- Fiúk, menjetek ki és kezdjetek pakolni! Addig én mondanék még valamit a hölgynek, négyszemközt – mondtam, de hangomban nyoma sem volt udvarias tónusoknak. A két emberem szárnyaszegett denevérként araszolt ki a szűk ajtón. Nem tudom, mit gondoltak közben, de Luna arckifejezése határozottan sokat sejtető volt.

- No, ide figyelj, Luna! – kezdtem. – Egyrészt ne magázz, azok után meg különösen ne, ami tegnap köztünk történt…

- Az a munkám része volt, uram! – csattant fel, de a mosolya meghazudtolta szavait. – Kérem, ne hátráltasson, azonnal indulnom kell. Értse meg, a háború újra kitörhet, ha nem csípik nyakon azt a beépített ügynököt. El kell jutnom minél előbb a Marsra, ott be tudnánk azonosítani a fickót.

- Igazán remek, ugyanis épp mondani készültem valamit.

Odahajoltam a füléhez, és egy mondatot súgtam neki. A lány a haja tövéig elsápadt, majd szó nélkül összeszedte a felszerelését, zsebre vágta a gyropisztolyt és hamarosan a légzsilip szisszenése adta tudtunkra, hogy elhagyta a hajót.

A vezérlőbe visszatérő Jaq már engem talált a székben, és az egyik ámulatból a másikba esett.

- Ezt meg hogy… mit mondtál neki, kapten?

- Titok – feleltem sejtelmes félmosollyal.

- Na ne, mondd el vagy megyek a csavarkulcsért!

- Hm, talán csak annyit, hogy bizonyos hajók nem tudnak eljutni a Marsra, mert napszéllel szemben nem lehet vitorlázni…

- De kapten, a Királyrák egy pöpec, házilag tuningolt Marcus II. plazmahajtóművel halad napiránt.

- Na ja, de ez a kekszen nevelt vízion ezt az információt nem tudta kiszedni az agyatokból. Csak azt kutatta, igaz-e, amit állítok.

- És most mi lesz, ránk száll a Büró?

- Szerinted beírja a jelentésébe, hogy néhány peremvidéki tahó kifogott rajta, amikor elhúzunk? Na, mozgás, induljunk, mert kiolvad a metán, és az rém büdös tud lenni – tereltem el a szót a kellemetlen témáról.

Csak magamban jegyeztem meg, kár lenne azért a szösziért. Majdnem ellenem fordította a tervemet, a két kézenfekvő lehetőség közül a nagyobb kockázattal járót választotta. Csak remélni tudtam, okos lányként viselkedik akkor is, amikor leesik nála a tantusz. A legjobb neki, mint minden előléptetésre ácsingózó hivatalnoknak, ha megfeledkezik erről a kellemetlen incidensről, és nem említ meg minket sehol. Ez a rész volt tervemben a leggyengébb láncszem. A Királyrákra nekem van most szükségem, hogy még Luna előtt érjek a Marsra. Ott kell lennem személyesen, amikor szárba szökik az elvetett mag és megkezdődik a boszorkányüldözés. Nem lenne szerencsés, ha felismerne, amikor kiállok a mikrofonok elé, és bejelentem, hogy a háború nem ért véget. Mert annak révén, amit tegnap éjjel az elméjébe plántáltam, megint lesz némi izgalom az emberiség életében. Mert harc és küzdelem nélkül nem tudunk élni, a vérünkben van. A Büró tunyaságra kárhoztatta az embereket, talmi biztonságérzetbe ringatva őket. De a veszély, ami a csillagok közt lapul, még ott settenkedik. A háborút nem én robbantom ki, csak katalizálom ezt az egészet. Mert ebben főszerepet fogok kapni, az biztos. Ha minden jól alakul, hamarosan üresedés lesz a Büró fejesei között, és valakinek át kell vennie az irányítást a vészterhes időkben. És ki lenne alkalmasabb a világ megmentésére, mint aki ezt már megtette egyszer?


A közönségszavazati értékelést (pontozást) a novella fórumtémájában (lehetőség szerint hozzászólás után) küldhetitek be, a téma tetején található “Értékelés” mellett látható csillagoknál.

Kattints ide az értékeléshez

Pontozni csak egyszer és csak regisztrált felhasználóként, belépve lehet. Az értékelők + kommentelők között 500 zsetont sorsolunk majd ki a közönségszavazás lezártakor, amelyet a Szecskavágók játékban lehet felhasználni.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához