LFG.HU

dekszter
hírekCimkek

A Fantasy Flight Games remek időzítéssel jelentette be legújabb társasjátékát, ami a Gears of War című, hatalmas sikerű Xbox third person shooter alapján készült. Az eredeti játék 2006. novemberében jelent meg Xbox 360-on kívül Microsoft Windows alá is – ez utóbbi több helyen 999 Ft-os áron is elérhető. A folytatás 2008-ban érkezett (már csak konzolra), az idén szeptemberben megjelenő harmadik rész pedig lezárja a jelenlegi történetet.
A játék 4 egymást szorosan támogató katonának ad lehetőséget számos küldetésben, hogy az emberiség maradékát mentse a gonosz Locust hordáktól. A játékterep a stílustól megszokott módon egymástól független részekből állítható össze, ami küldetésenként teljesen véletlenszerűen változik. Az alapjáték kezdetben 7 küldetést tartalmaz.
A játék során számos lehetőségük akad majd a játékosoknak, hogy taktikai érzéküket kihasználhassák a rájuk támadó Locustok ellen. Aki pedig a legendás Horda módra vágyik, ahol egymás után egyre erősebb és erősebb és vadabb hullámban tör rájuk az ellenség, akkor természetesen arra is van lehetőséget.
A random pálya, felszedhető fegyverek és az egymást támogató harcosoknak hála gyakorlatilag kizárt, hogy két Gears of War játék valaha is ugyanolyan legyen.

A 79.95 dolláros áron érkező játék többek között tartalmazni fog több mint 30 műanyag figurát, 200 taktikai, tárgy stb. kártyát, 35 Locust kártyát, 17 dupla térképdarabot, 75 jelölőt és 9 speciális dobókockát.

A megjelenési dátum még nem ismert.

Gears of War

Gears of War

Gears of War Board Game hivatalos weboldal
Gears of War Wikia


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához