LFG.HU

HammerTimeCafe
csokker
VegyesCimkek

Lőrinczy Judit ‘A leírás’ című, 2011-es HungaroConon elhangzott előadásának szerkesztett változata

A nézőpont az a perspektíva, amelyből a történetet elmeséljük. Ennek megválasztása a legfontosabb, előrébb való minden más írói fogásnál és eszköznél, a nézőpont fogja meghatározni az olvasó benyomásait, az információadagolást. Meghatározza a leírás milyenségét, a fókuszt és a történet előrehaladását. Mégis, sokszor csak elkezdjük írni, általában a kényelmes harmadikszemélyű narrátor használatával, és nem figyelünk rá, hogy annak is milyen szintjét érzékeltetjük éppen.

Pedig fel kell tenni a következő kérdéseket:

Ki a főszereplő?

Kit fognak megérteni az olvasók és szimpatikusnak találni?

Hogyan akarom láttatni az alaphelyzetet az olvasókkal?

Ezeket előbb meg kell válaszolnod magadnak, hogy kitaláld a nézőpontot. Mert nem biztos, hogy a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb lesz a megoldás.

A nézőpont értelemszerűen első személyű, második és harmadik személyű lehet. Ezeken belül vannak további lehetőségek.

Statisztikai érdekesség a Clarke-díj (brit best sci-fi) kapcsán, Martin Lewis, az egyik zsűritag összeállítása alapján: a nevezett 54 regényt megvizsgálva (egyébként az indulókból 6 került a fináléba, 2011. április 27-én Lauren Beukest díjazták) 63% E/3-ban, 30% E/1-ben, 7% mindkettőben íródott.

Hasonló arányokat találtunk az LFG novellapályázaton és az SFmag két szerkesztője (Acélpatkány és SFinsider) az idén Zsoldos-díjra jelölt magyar novellák esetében: a legkényelmesebb az E/3, melyet nem sokkal követ az E/1.

I. Első személyű nézőpont

Különösen a kezdő szerzők szeretik alkalmazni, általános és hasznos módja a rögtönzésnek, intuíciók átadásának – a gond akkor kezdődik, ha a narrátor túlságosan az író maga. Az olvasó megtorpan: most ez egy esszé, emlékirat? Vagy fikció?

A narrátor nem te vagy!

Ha nem memoárt akarsz írni, akkor az E/1-es történet narrátora nem te vagy, hanem az a karakter, akit te alkottál meg. Saját hang kell neki, saját vélemény és döntéshozatali szabadság, saját hit – mindezek akár távol is eshetnek a te személyiségedtől.

Soha ne cenzúrázd a karaktert!

Gondolj rá úgy, mintha a karakter az a kitalált személy lenne, aki lehettél volna, vagy aki lenni akartál volna, vagy lenned kellett volna – az író színész lesz a színpadon.

A valós életből merített események ilyen elmesélése rendszerint kudarcba fullad. Félő, hogy megsértünk valakit. Ha valós eseményeket ültetsz át fikcióba, válassz ki valakit, aki jelen volt, átélte az eseményeket, és az ő szemszögéből próbáld ábrázolni.

Egy elhibázott novellát úgy védeni, hogy „de hát ez így történt meg”, a legrosszabb érv.

E/1 és külső leírás – avagy hogyan jellemezné magát az E/1-es narrátor

E/3-ban még Boticelli Vénuszához is hasonlíthatod a karaktert, de ha ezt E/1-ben teszed, a legjobb esetben is öntelt nőszemélynek fogják gondolni az olvasók. Persze, ha a szereplőd tényleg egy önelégült szépség, aki nem szenved önbizalomhiányban, akkor az effajta önjellemzés korrekt.

Az önjellemzést kösd valamiféle jelenethez, vagy meséléshez, vagy más szereplők visszacsatolásához (milyennek tartják a karaktert, aki egyszerűen csak közvetíti az olvasó felé, hogy mit hallott vissza saját magáról – ehhez a saját véleményét is hozzáfűzheti). A tükröket felejtsd el (pl. a szereplő az előszobában várakozik, és meglátja magát egy tükörben). Ha mégis használod a tükröt, ne akkor és ne úgy, hogy jaj, most kell bemutatnom a szereplőt, tartsunk elé egy tükröződő felületet – a tükörnek legyen jelentősége, és annak is, hogy meglátja magát, és konstatálja, hogy fest.

II. Második személyű nézőpont

Az E/1-es szabályok nagy része erre is alkalmazható.

Ritkán használják, talán mert egy kissé furcsán hangzik; olykor az első személyű narrátor beszélget így saját magával, vagy másik karakterrel.

Mindig (én legalábbis ilyennel találkoztam csak, ill. amikor E/2-ben írtam, az is mindig) jelen idejű szöveg volt. Ez a fajta nézőpont a legapróbb részleteket is felnagyítja, hiszen mindent külön hangsúlyozol, a leírások nagyobbat üthetnek, mint E/1-ben.

Csapdája a “Humphrey Bogart-mozifíling”, amiben „megközelíted az ajtót. Látod, hogy az ajtó zárva van. Véres kéznyomot pillantasz meg a kilincsen, elővigyázatosságból kesztyűt húzol. Visszatartod a lélegzeted, amikor benyitsz.”

A karakter külső megjelenését bemutatni viszont sokkal egyszerűbb, mert pl. „úgy döntesz, hogy a piros esőkabátodat húzod fel, mert abban úgy nézel ki, mint Liza Minelli.”

Két nagyszerű példa: Az Agave 100-ból olvassátok el Lehane novelláját (krimi), és/vagy Kelly Link Utazások a Hókirálynővel c. elbeszélését.

III. Harmadik személyű nézőpont és szintjei

III/1.Harmadik mindentudó:

- „beavatott mesélő” (God-mode)

- “kamera-mód”

- “fókuszált mindentudó”

III/2.Harmadik korlátozott

III/1.Harmadik mindentudó

Minden azon múlik, mennyire akarsz „ráközelíteni” a karakterre (mennyire és melyik karakter elméjébe látunk bele E/3-on keresztül). Harmadik mindentudó esetén egy „testetlen” hang, a narrátor mesél.

Ez a hang lehet karakterisztikus, mintha maga is szereplő volna (ilyenek lehetnek egyes kalandregények, amikor sajátságos laza-poénos-talán-kicsit-ostobácska stílusban mesél a narrátor, mintha a szereplők egy ismerőse volna), vagy míg más narrátorok szinte láthatatlanok (nem foglalnak állást a szereplők cselekedeteit és jellegzetességeit illetően). A 19. században kedvelt fordulat volt a narrátor részéről a „Hősünk, X.Y. ezt meg ezt tette…”, ma már nem divat.

„Háromnegyed egykor, épp abban a pillanatban, mikor a természetrajzi terem katedraasztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, nagy nehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy gyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont háromnegyed egykor, épp abban a diadalmas minutumban megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak vége szakadt.” (Molnár Ferenc) – a narrátor még ki is szól egy „mondommal”, sokkal inkább „jelen van”, mint mondjuk itt:

„A halász már öreg volt, kis csónakján egyedül halászott a tengeren, a Golf-áramlat mentén, s immár nyolcvannégy napja, hogy nem fogott semmit.” (Hemingway)

Az E/3 (mindentudó harmadik) szintjei:

- lehetséges, hogy a narrátor God-mode-ba kapcsol, pl. „Randall borítékjának tartama Jillt megrémítette, Martyt felizgatta, míg Joanból undort váltott ki.” (Wood).

Vagy pl. Joanne Harris Rúnajelek c. regényében, amikor a vizsgálóbíró mágiát használ, és azt megérzik az arra érzékeny szereplők:

„Maddy érezte a légörvényben, mely megfordította, és átbucskáztatta a levegőben.

Loki egy feketébb sötétség hullámaként érzékelte, ami átlibbent a föld felett.

Szkádi se nem hallotta, se nem látta, mert figyelme csakis az előtte szálló kis sólyomra irányult.”

Ilyenkor a mesélő mindennel tisztában van, azzal is, amivel a karakterek nem, és néha ezekkel kapcsolatban is megnyilvánul. Ismeri a szereplők érzéseit és gondolatait, és könnyedén ugrik egyik „elméről” a másikra. Mindig E/3-ban jelenik meg, kivéve, ha a narrátor maga Isten/varázskutya/kísértet stb. A narratíva egységes, az olvasók úgy érzik, egy beavatott mesélőre hagyatkozhatnak, aki minden lényeges szempontot fel fog villantani a mesélés során.

- lehetséges, hogy a narrátor “kamera-módba” kapcsolt, ilyenkor a karakterek irányába objektív marad, nem látunk a fejükbe, érzéseikbe.  Randall borítékjánál maradva: „kinyitotta a borítékot, majd felnézett a társaira. Az arcokon a harag különféle változatai tükröződtek.”

A mesélő minden cselekmény/cselekvésről tud, de a szereplők gondolatairól nem, és véleménye sincs; a történet „jelentés” (reported), semmint magyarázat (interpreted).

Ha a történet hosszú, az olvasó számára idegesítővé válhat ez a stílus.

- lehetséges a fókuszált mindentudó, amikor is „Randall teátrálisan kibontotta a borítékot. A nap első nagy tévedése az volt részéről, hogy nem látta előre, mit fognak gondolni a többiek a tartalmáról.”

Tudomása van a narrátornak mindenről, mégis egyetlen karakter gondolatait és érzéseit közvetíti, de figyelem, nem a karakter szemszögéből! (Mert az már POV lenne, korlátozott harmadik III/2.)

A sokszor kézenfekvőnek és egyszerűnek tűnő E/3-as mód buktatója, hogy vajon a megfelelő (a legjobban illő) narrátort, a megfelelő hangot választjuk-e a történethez? Két hang nem ugyanúgy mesélne. Már az első sorral eldől a választott hangnem, más lesz, ha úgy kezded a történetet, „egyszer volt, hol nem volt…”, vagy ha pl. úgy, hogy „Amikor zsáklaki Zsákos Bilbó úr bejelentette, hogy száztizenegyedik születésnapja alkalmából nemsokára valami egészen különleges mulatságot óhajt rendezni, Hobbitfalván mindenki felbolydult, és jobbára csak erről folyt a szó.”

Hangnem

A narrátornak van kizárólag hozzáférése (remélhetőleg) az összes karakterhez, hátterükhöz, ezért el kell hitetned az olvasóval, hogy hitelesen tudsz mesélni róluk. Minél több az információd a szereplőről és a háttérről, annál nehezebb lesz választani, mit közölj róluk és mikor. Ami a mindentudó narrációt jellemzi: következetesség és leíró jelleg, ami egységesíti a hangnemet. Kezdő írók gyakran azt hiszik, az általános „hozzáférés” felhatalmazza őket arra, hogy egyik karakterről ugráljanak a másikra. Ennek következménye az lesz, hogy a narrátor megszűnik, nincsenek leíró részek sem.

A mindentudó narrátor nem csak egyszerűen kapcsolódik a történethez: a narrátor meséli, írja (le) (describes) azt. A mindentudó narrátornak el kell foglalnia egy bizonyos perspektívát, és kitartani mellette. Ez a narrátor lehet, hogy valójában utálja/szereti az egyes szereplőket, ritkán semleges velük kapcsolatban.

Külsőségek leírása

Mivel a nézőpont itt nem kötődik a karakterhez, mindentudó narrátor esetén szinte bármilyen leírás “megengedett”, csak legyen konzisztens, legyen lényeges, és használj odaillő szavakat.

Ha a történet mégis inkább egyfajta „intimitást” igényel, azt a mindentudó narrátor nem fogja tudni produkálni. Ha a kettő között, tehát az E/1 és a mindentudó harmadik között akarunk utat találni, akkor érdemes a történetet a harmadik korlátozott szemszögből megírni.

III/2.Harmadik korlátozott

A történet a nézőpontkaraktert fogja követni (point of view character – POV), pontosabban az ő verziója szerint tálalja az író az eseményeket anélkül, hogy E/1-es vallomásra kényszerítené.

A harmadik mindentudó (III/1) nézőpont esetén tehát a narrátornak még megvan az a lehetősége, hogy bemutasson olyan dolgokat, amiket a karakter nem lát, harmadik korlátozott (III/2) esetén az olvasók nem szerezhetnek tudomást olyasmikről, amik a POV tudomására sem jutnak.

(Martin Jég és Tűz dala végig POV-ra épül).

Mivel a leírás a karakter jelleméhez igazodik, a szóhasználat is a POV személyiségéből adódik.

Az olvasó harmadik korlátozott leírás esetén nem kívülről szemléli a karaktert, hanem a karakterben „lakozik”, a karakter szemével lát.

A korlátozott harmadik esetén a lehetőségek szűkebbek, és minden az intimitás fokától (pszichológiai távolságtól) fog függeni. Minél intimebb, minél karakterközelibb a leírás, annál inkább hangzik majd olyannak, mintha E/1-ben íródott volna. Szinte szóról szóra követed, hogy a karakter maga mit mondott volna az adott helyzetben (sokszor be is csúsznak a gondolatok, amit a zsáner írói, angolszász hatásra is, szeretnek dőlttel szedni). Ha eltávolodunk a POV-tól, az intimitás csökken, a leírás líraibbá válhat, más tónus, más szavak használhatók, ugyanakkor még mindig megtartja a szereplő nézőpontját („csak azt látom, ami itt van előttem”).

Fontos sajátosság, hogy harmadik korlátozott esetén a narrátor, mivel a POV-hoz kötődik, láthatatlan. Az író megfigyelései, véleménye nem számít, mindent a POV közöl.

Külsőségek leírása

Majdnem ugyanaz a probléma, mint E/1 esetén, hiszen nem ugorhatsz ki a POV-ból, csak hogy megmutasd egy pillanatra, milyen a szeme színe. Az E/1 esetén taglalt fogások itt is hasznosíthatók.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához