LFG.HU

HammerTimeCafe
Attila
ismertetőCimkek

Az Earthdawn hosszú ideje – inkább nem is számolok utána, mióta – szívem csücske-kategóriás játék nálam. Nagyon megfogott a világa, amiben a high fantasy keveredik a horrorral, a karakterek pedig szépen lassan szuperhős-kategóriává érő arcok, akik képesek arra, hogy valódi hősökké válva tegyenek rendet egy poszt-apokaliptikus, több irányból fenyegetett világon. A szó, amit az ember keres, az “epikus”, ugye.

A régi FASA-idők, amikor még profi szerzőkkel tolták hozzá a mai napig színvonalasnak számító kiegészítőket, sajnos már a múlt. A Redbrick Kiadó, amely jelenleg foglalkozik a játékkal, összeállt a Mongoose-al, és közösen, jobb terjesztési feltételekkel adja ki a harmadik kiadás köteteit. (A korábbi, szintén Redbrick Earthdawn Classic esetében alkalmazott print on demand megoldás sajnos nem vált be túlságosan.) Ezek eleinte a régi anyagok átdolgozott újrakiadásai voltak, de mostanra már beesett pár új kiadvány is.

Nos, nem mondhatnám, hogy a legutóbbi, Kratas kiegészítő után nagy várakozással álltam volna a két  kötetre (játékosi és mesélő kézikönyv) bontott Cathay elé. Cathay amúgy önmagában nem lenne érdektelen: a jelenlegi Kína területén levő távoli és elszigetelt birodalom, ahol a Csapást az ott élők a sárkányok közvetlen segítségével vészelték át, ellentétben a saját megoldásokkal trükköző nyugattal. Kérdés persze, hogy mit tudtak ebből kihozni a szerzők, hiszen a távoli terület nem nagyon kapcsolódik bele a részletesen felépített Barsaive és környéke világleírásba.

Lelkesedésemet a Dark Shadows of Yesterday című, Cathayban játszódó regény sem korbácsolta fel, valahol egyharmadánál tettem vissza végleg a polcra a kissé unalmas és érdektelen darabot.

Maguk a kiegészítők viszont elsőre biztatónak tűntek, ráadásul a területtel már a régi időkben is akartak foglalkozni az eredeti szerzők. Keményfedeles, jó borító, normális belső – grafikailag érdemes megemlíteni, hogy az eredeti kiadásban is dolgozó Jeff Lauberstein is visszatért, illetve Tikos Péter és Vass Richárd személyében van némi magyar vonatkozás is. Aztán belelapoztam a játékosok könyvébe.

Nem lépett kedvenc kiadványaim közé. Lássuk, miért.

Új fajok behozatala.

Vannak a Garok . Ők olyan elfek, akik vadak és nomádok és számkivetettek, el vannak űzve Cathayból, ami nem feltétlenül könnyíti meg a játékos karakterek dolgát, ha ebbe a fajba tartoznak. Kemények, nomádok, barbárok, rövid ideig élnek. Harciális morcosok.

De nem orkok, még véletlenül sem, ők egy elf alfaj. Bizonyám.

Vannak a Ki Maók. Ők olyan elfek, akik a dzsungelben élnek, ráadásul macskaszemük van és tigriscsíkosak.

Vannak a Po Nák. Ők nagydarab, majomszerű bácsik – szőr, farok, miegyéb -, akik kíváncsiak. Szintén a dzsungelből és nehezen jönnek ki a Ki Maókkal.

Vannak a vihargyerekek. Ők marha ritkák, nagy viharok után találják őket teljesen kifejlett, felnőtt állapotban a népek. Sztoikusak, rejtélyesek, affinitásuk van a villám-alapú mágiákhoz is.

És persze vannak a standard ED fajok is, kivéve a szélszerzeteket, akik nem nagyon fordulnak elő errefelé.

Nem jó jel, ha az első húsz oldal után az embernek kedve támad letenni a könyvet.

Új diszciplínák.

Vannak azok is, elvégre Cathay távoli és egzotikus.

Van a Beastlord. Ez nem Beastmaster, háhá, még véletlenül sem, még akkor is, ha annak is nevezik egy-két helyen a bemutató szövegben, na ja, freudi copypaste. Nem, ő tanulmányozza az állatokat és így keresi a megvilágosodást, meg állatszellemet idéz, meg ilyenek.

Aztán van az Ég lánya diszciplína. Ők csak nők lehetnek és általában mobil gyógyító egységek, akik segítik is azt, aki rászorul, védik, aki gyenge, de azt nem, aki méltatlan. Meg harcolnak is, mert kemények.

Vannak a Cathay Védelmezői. Ők ilyen… rendfenntartók. Egy roppant, roppant érdekes és egyedi harcos variáns.

Gondolom legalábbis.

Vannak a Kereskedők, akik végre elfoglalhatják helyüket a többi legendás, inspiráló hős között. Végre szólhatnak a trubadúrok az ő tetteikről is, ahogy százharminc százalékos haszonnal adták el a vásznat és a nyolc hordó árpasört a vásáron.

Vannak a Szerzetesek. Rafináltan csavartak egyet a készítők a kliséken, a cathayi szerzetesek ugyanis nem tonzúrás, imádkozó bácsik, hanem pusztakezes harcosok, bizonyám. De nem azért harcolnak, mert harcosok, hanem megvilágosodást keresnek.

Vannak a Bokszolók. Igen, ők ilyen puszta kezes ökölharcosok, akik imádják a kihívásokat. Felteszem ezt meg is kapják, mikor mondjuk egy manticorét vagy magma beastet próbálnak meg pofán vágni. És a bunyóikkal szórakoztatják a népet is.

Vannak a…

…istenem, a kín. A Kín. A KÍN…

Khm, szóval vannak a Szamurájok. Ők nem kimondottan Cathayban laknak, hanem a Ji’poh nevű szigetországban, amiről kábé összesen van egy oldal is a könyvekben szanaszét, de hát távol-keleti setting, oda kell a szamuráj meg a katana, nem igaz? Ők híven szolgálják urukat, a daimyót – kivéve, ha róninok – és több más, hasonlóan egyedien frappáns dolgot csinálnak, amire szerintem nem volt még példa a szerepjátékok történetében.

Vannak ezen kívül a Tudósok, az Idézők, a Kardtáncosok – NEM kardmesterek! Ezek teeeeeljesen mások -, Harci Lovasok. Egyik se akkora mélyütés, mint a szamuráj, de komoly teljesítmény lehetett a készítők részéről a fantázia ilyen alapos kiirtása az ötleteikből. Van még a kötetben rakás új képesség, knack, varázslat, leírás az itteni Szenvedélyekről – fantasztikus eredetiséggel ez 12 állatot jelent -, meg felszerelés…

Elsőre nem hittem el, hogy ezeket itt egy Earthdawn kiegészítőben olvasom. De hát ez csak játéktechnika, nem igaz? Úgy értem, lehet, hogy az ötletek a másik könyvben lesznek, nem? A világleírásban. És akkor értelmet nyernek az itteniek is, és jó ötletté válnak.

Legalábbis ebben reménykedtem, mikor elkezdtem olvasni a másik könyvet.

Nos, a mesélők kézikönyve sem volt az a szöveg, ami felkorbácsolta bennem a vágyat a cathayi kampányra. Korábban nem hittem volna, hogy Earthdawn kiadványban is találkozom a könyvelőfantasyval, de eljött a pillanat: számos rendkívül hasznos infónak szánt érdektelen általánossággal indít a könyv a jellemző növényekről, klímáról, kereskedelemről, mindennapi életről. Egy teljes oldal van a helyi konyhaművészetről, pedig még tizedik oldalnál sem vagyunk.

A Tűz földjén például csípős, fűszeres kajákat tolnak, a Víz földjén tengeri herkentyűt esznek meg hasonlók és rendkívül népszerű a tea is mindenütt. Igen, a birodalom öt, egymással harcoló területre oszlik. Tűz földje, Víz földje, Szél földje,  Föld földje, Fém földje. Hiába, ha már megvan az a mázli, hogy pont öt hadakozó vezérnek van területe, és pont az őselemekről nevezik el azokat, kell, hogy legyen valami disszonáns arc, aki nem a szokványos ötödik ED őselemet – fa -, hanem a különbejáratú cathayi őselemet, a fémet teszi meg névnek.

Vagy csak egyszerűen mindenki Judas Priest rajongó arrafelé. Land of Metal, ugye.

Van viszont egy rövid bekezdés a Rémekről is. Vannak itt is, veszélyesek, meg minden, de itt valahogy a helyiek nem pörögnek velük kapcsolatban annyira, hiszen ők, idézem “az élet részei”.

Earthdawnt nem ismerők számára ez a fenti megjegyzés kábé olyan jellegű, mint Call of Cthulhuban tudni arról, hogy vannak ezek az Öregek, az egyik – bizonyos Cthulhu – miatt néha vannak az embernek rémálmai arról, hogy a csápos izé előbb-utóbb felkel és akkor vége az emberiségnek, de hát ez már csak így van, kedves Legrasse, nem is értem mi ez a felfordulás… Persze, megértem, a készítők gondolom szerettek volna valami egyéni ízt adni a területnek, belevinni valami sajátot, ami elszakad az ED-kliséktől, elvégre nem kellenek mindig azok az unalmas Rémek. Az, hogy a kötet végi példamodulban konkrétan Rémet kell hentelni, meg csak egy apró mellékvágány, biztos vagyok abban, hogy egy kereskedelmi embargó lemesélése, vagy éppen egy teaszertartás is ugyanolyan izgalmas és heroikus játékülés.

A történelemről szóló fejezet tíz oldal. Nagyrészt nem-különösebben-érdekesen-megírt-de-legalább-nem-informatív, mondaszerű formában. Amit a közelmúltból tudni érdemes, talán az, hogy a Csapás előtt a bölcs és nemes Cathay szarrá alázta Thera elit hadseregét. Illetve az, hogy a Csapás vége után nem sokkal megpusztult a császár – örökös nélkül -, ami miatt a fentebb emlegetett öt terület gyilkos-véres polgárháborúba kezdett a hatalomért, amely száz éve tart már.

Így belegondolva érthető, miért nem rettegik annyira a Rémeket a helyiek. Ha az a hadigépezet, ami rövid idő alatt bedarálta a hatalma csúcsán levő therai hódítókat, már száz éve hentel, akkor a terület leginkább valami radioaktív üvegsivatag kéne, hogy legyen.

De nem az, és ez csak egy a számos következetlen marhaság közül, amit a szerzők elkövettek. Tényleg, ha már formáról és következetlenségről beszélünk, a régi FASA anyagok két alapvető formátumban készültek: az egyik a standard rpg kiegészítő stílus, a másik meg a thorali könyvtár által készített irat, aminek a tartalmát a világon élő karakterek kommentárjai színesítették. Előbbi előnye a kevesebb bullshit, utóbbinak a színesebb stílus és – a világ lakójának nem tévedhetetlen szemszöge miatt – a gyakran téves vagy pontatlan infók, amik nagyszerű eszközöket adhattak a mesélői kézbe. A Cathay könyvek fejezetei többnyire standard rpg kiegészítő stílusban íródtak, világon élő karakterek kommentjeivel színesítve, amúgy két szék közé módon.

Van egy rövid fejezet a helyi szokásokról, aztán jön a sava-borsa a cuccnak, a világleírás, amelyet kétszer is elolvastam. Nem azért, mert tetszett. Egészen egyszerűen nem emlékeztem rá másnap. Ízelítőnek teljes hosszában idéznék egy un. kalandötletet a könyvből, bár nem tudom, mennyire lesz világos a koncepciója azok számára, akik nem ismerik még minden részletében ezt az egzotikus, idegen világot:

“A kereskedők elleni támadások megszaporodása miatt a környéken levő őrség elég leterheltté vált. A támadásoknak nem volt túlélője és így szemtanúja sem. Az áldozatok maradványai valami szörnyre utalnak, és sokan félnek attól, hogy a szervezett támadások mögött az Alkony Birodalma áll. Guan Zhu királyt nagyban aggasztják ezek a támadások, hiszen közvetlen hatással vannak a bevételekre. A karakterek úgy keverednek az eseményekbe, hogy Guan Zhu szép jutalmat kínál annak, aki megállítja a támadásokat. A kezdeti vizsgálódás a félelmetes Alkony Birodalom felé irányítja a csapatot. De vajon a támadások egy Rém miatt, vagy valami más okból történtek…?”

Nézegetem a régi Earthdawn könyveket a polcomon. Thoral. Serpent River. Horrors. Blood Wood. Piszok jól megírt anyagok, amikbe elég beleolvasni, és az ember agyában egyből lökdösődni kezdenek az ötletek. Ez a fenti kalandötlet egy régi, elfeledettnek hitt élményt hoz vissza: azt a pillanatot, amikor a Baljós Árnyakban a kis Anakin Skywalker elkiáltotta magát, hogy jippí. Igen, a film már addig is rossz volt, menthetetlenül az, de az a jippí – Darth Vader NEM mondhatja azt, hogy jippí – bevitte az ütést gyomorszájra és kegyetlenül a képedbe röhögött, hogy vége, ennyi volt, ne reménykedj kicsi lúzer, ez már nem lesz jobb.

Nem egy kellemes érzés.

A világleírás következő fejezete – nem mondtam, hogy ésszerűen vannak összerakva az anyagok – inkább a tájegységekre koncentrál, mint az előző, ami a hatalmi csoportokra. Itt akadnak jobb ötletmorzsák, amiket esetleg lehet kannibalizálni. Részemről a legbejövősebb – már vizuálisan meg hangulatilag – az a sivatag, amely tengerként mozog, folyamatos homokviharokkal és a helyiek különleges, mágikus hajókkal lovagolják meg a homokhullámokat. Ez nem nézne ki rosszul, bár nem értem, miért nem használnak inkább égi hajókat.

Vannak még titkos társaságok, monszták – ezt akár még használni is lehet -, külön Rém-szakasz – az egyik segítségével akár zombiapokalipszist is lehet indítani, hiába no, haladni kell a korral. Vannak varázstárgyak – akadnak köztük használhatók -, hajóleírások – szintén -, illetve kalandötletek és egy kalandmodul – ezek kevésbé.

 

Ez itt nem Earthdawn. Ez valami arctalan távol-keletieskedő rpg kiegészítő, ami az ED rendszerét használja és amit lelkes, alapos, jószándékú, tehetségtelen amatőrök raktak össze. Nem mondom, láttam már sokkal rosszabb rpg kiadványokat is – de azok a) nem ED vonalon jelentek meg, b) nem kerültek 35 dollárba, ami azért meredek ár 160 oldalért, kemény borító ide vagy oda.

Azt hiszem, a jövőben kerülni fogom a Redbrick-gárda anyagait.

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához