LFG.HU

HammerTimeCafe
Attila
ismertető

Az ember nem is hinné, de a hazai szerepjáték élet általános döglöttsége ellenére nagynéha megjelennek nyomtatott formátumban új hazai rendszerek.

Elolvasva őket, az ember nem igazán érti, miért jelennek meg nyomtatott formátumban az új hazai rendszerek.

Nézzünk rá részletesebben a legutóbbi ilyen független hazai termésre, a Koleria szerepjátékra:

Puhakötéses, a borítón… végülis van valami rajz, itt-ott akadnak belső illusztrációk, a könyv olyan nyolcvan oldal. Hiába, magánkiadás, nem kiadós termék, igazán nem is vészes a majd’ háromezer forintos…

De, tulajdonképpen kicsit drágállottam.

Ahogy elkezdtem olvasni, úgy éreztem, mintha időutazáson vennék részt. Valamikor a kilencvenes évek, levlistás, világtól elzárt időszakába, amikor a szókimondó nördök hallomás meg ilyen-olyan cikkek alapján mondták meg a frankót szerepjátékügyileg. Már eleve az első fejezet címe – “Szép Hölgyek, Dicső Nemesurak!” – is kissé feljebb tolta valamennyire a szemöldököm. A szöveg teljes terjedelemben megtekinthető [itt], olvassátok el, addig várok egy kicsit…

…megvan? No, nem tudom, ki hogy van vele, de rám mély hatást tett ez a kis könyvelőfantasy-manifesztó. Nem mindennap olvas az ember olyan bevezetőt, ami pár bekezdés után fórumhozzászólás jellegű nyavajgásba megy át. Elképzelem a kezdő szerepjátékost, aki első szabálykönyvként vásárolja meg a Koleria szerepjátékot, hogy aztán valami zavaros fejtegetést olvasson arról, hogy már több, mint tíz éve nem forgalmazott AD&D mennyire rossz.

(De most komolyan, AD&D? A szerző ennyire tartja rajta az ujját a szerepjáték-élet ütőerén? Kíváncsian várom az első kiegészítőt, amely nyilván papírsablont is tartalmazni fog, melyekből dobókockákat hajtogathatunk…)

Egyáltalán, szükség lett volna valami szerkesztőre, aki legalább olyan, igen veszélyes mondatokat kiszed, mint például: “Nincs söntéspult az ilyen helyeken, mocsok van, szalma a földön, ahol el is alhat az ember, nincs pincérlány, se külön szoba franciaággyal. Felejtsük el ezeket a sztereotípiákat. Vagy játsszunk AD&D-t.” illetve: “Nos, azt hiszem összefoglaltam, mi nincs Koleriában. Ha még mindig érdekel a játék, akkor olvass tovább…” Úgy értem, mi van, ha az olvasó tényleg inkább AD&D-t kezd el játszani?

Ja, és jut eszembe: “Először is, mert olyan feudális RPG, ahol nincsenek csodalények már létezik, mégpedig a Pendragon, ha jól emlékszem.” Nem. Rosszul emlékszel. És tényleg el kéne döntened, hogy fórumhozzászólást írsz vagy szerepjátékot, utóbbira némi munkát is szokás fordítani…

“Lehet, hogy bölcsen gondolom, lehet, hogy végtelenül ostobán, mert erre van szüksége a játékosoknak, de úgy hiszem, más dolgokkal is lehet motiválni a JK-kat.”

Na mindegy, nézzük inkább a rendszert, a következő fejezet a karaktergenerálás. Illetve egy karaktergenerálás-jellegű izé. A rendszer nem ismeri a fejlődés vagy éppen a karaktergenerálási rendszer fogalmát, de a mesélő a józan eszét használva, a realitások talaján harmonikusan dönthet a karakterről az előtörténet alapján. Van 11 főtulajdonság, amik használatakor attól függően dob valamilyen típusú és valamennyi kockával a játékos, hogy milyen harmonikus döntések születtek a mesélő részéről.

Legalábbis tippelek arra, hogy a főtulajdonságokhoz valamilyen elv alapján kockakombókat kell rendelni, fene se érti, de ne akadjunk fenn a részleteken, lássuk, milyen fajokkal lehet játszani ebben a nem-AD&D világban az emberen kívül: Dverg, Törpe, Elf, Troll, Farkasember, Minotaurusz, Tündér, Gorálok, Entek, Orkok, Goblinok, Sárkányok, Griffek, Gyíkemberek, Jotunok, Kentaurok, Denevérek, Ogárok, Sellők, Udzsákik, Koboldok, Manók vagy akár élőhalottak is.

Ez természetesen azért van, mert bármilyen fajjal lehet játszani, a fentiek pedig mind gazdagon, egy-két bekezdéses részletességgel ismertetett fajok Koleria világán. Érdemes megfigyelni ezen mágikus csodalények és a bevezetőben részletezett FSF világ közti harmóniát.

Én vagyok egyébként az egyetlen, akinek a játék nevéről állandóan a kolera jut eszébe?

A karakterek alapban rendelkeznek egy rövid képzettséglistával is, attól függően, honnét származnak. Egy hegyvidékről származó személy ismeretei eltérnek egy dombvidékitől vagy a tengermellékitől és nagyon eltér mondjuk egy nemesi udvarban nevelkedettől. Arra ugyan nem tér ki a könyv, hogy mihez ért mondjuk egy hegyvidéki nemes udvarban felnőtt személy, de feltételezem, itt az előtörténet és a mesélő bölcsessége hoz megoldást. Meg harmóniát, ez a szerzőnek visszatérő mániája. Pontosan nincs leírva, hogy egyes képzettségek mit takarnak, az viszont igen, hogy ha a karakter nem ért valamihez, akkor ahhoz nem ért és nem is próbálkozhat, vagy ha igen, a mesélőnek teljesíthetetlen célszámot kell meghatároznia.

Bármi legyen is a célszám meghatározásának módja, mert nekem például fogalmam sincs, hogyan működik a dolog.

“Valahogy be kellett illesztenem az egyiptomiakat a fent olvasott teremtésmítoszba is, lehetőleg úgy, hogy azért ne legyen túl erőltetett, ám a skandináv mitológia prioritását meg kell hagyni, hiszen nem lehet, hogy kétszer teremtsék meg a világot, s az egyiptomiak világképében nincs óriás kőris.”

Világ címén kapunk egy viking mitológiát felvizezve némi egyiptomival. Bele van még pakolva Koler az egyisten, aki kábé a keresztény isten, de tulajdonképpen nem az, mert az durva lenne és vallási érzékenységet sértene, de azért lenyomott már valami Lucifer meg Belzebub nevű bácsikat, és…

…nem mondhatnám, hogy komoly alkotói energiákat vagy kirobbanó kreativitást látnék buzogni az isten-háttérben. A harmadik, világ című fejezet csak velük foglalkozik, magáról a világról a negyedik, Királyságok, országok, tájegységek Midgardon című fejezet ad át infókat. Tíz oldalon.

“Sárország:

A középkorban a németek neveztek így minket, magyarokat, s lássuk be volt is benne valami, ugyanis ők ezt a rossz minőségű és járhatatlan utakra értették. Midgardon Sárország szintén nincs valami jó helyzetben utak szempontjából, ám a Drom mellett könnyedén haladhatnak az utazók, míg el nem érkeznek Ohaneziába.”

A világleírás nagyjából hozza az egy éve aktív szerepjátékos első saját világát kockásfüzetbe írogató szintjét. Ez még az a szakasz, amit önkritikus szerző még nem mutat meg másnak. Első olvasásra leginkább Koleria állam Baktria tartománya ragadt csak meg bennem, az is csak azért, mert a neve alapján különösen gazdag hely lehet betegségekben.

Valahol persze bájos a sok általánosság, meg a madáremberek meg a minotauruszok meg a farkasemberek országa, meg a szerző laza, ezt-inkább-nem-írom-le-nézz-utána stílusa, de felmerül a kérdés, miért kéne pénzt kiadnom az ilyesmire, ha új ötletek nem marhára vannak és a könyv még abban sem segít, hogy az unalmas mesélői kalandelőkészítő feladatokat megkönnyítse.

“Magától értetődő, hogy akinek a fejét vágják le, eldől és meghal, akinek a lábát, az csak eldől és mozgásképtelen lesz, vagy legalábbis nagyon kiszolgáltatott.”

A harcrendszer is követi az előzőek stílusát. Van valami kardozgatásra kihegyezett rendszer-jellegű izé, csapongó, rendszertelen stílusban előadott, találjátok-ki-a-hiányzó-dolgokat stílusú valami, amiben nem is az összecsapottsága a dühítő, hanem ahogy oda van szórva a lapokra. Kíváncsi vagyok, a szerző hányszor nézte át a szöveget, mert nekem egy pongyola, gépeljük-be-majd-csak-megértik jellegű szómenésnek tűnik.

Legalább egy helyesírás-ellenőrzőt le lehetett volna futtatni a szövegen.

“De higgyétek el, idővel úgyis kialakul egy jó pár használható varázslat, s nem hiszem, hogy bárkinek komoly problémája lesz a varázslatokkal. Elég, ha csak napjaink valamelyik számítógépes játékából merít egy kicsit, mondjuk a Heroes of Might and Magic vagy a Masters of Magicből, vagy akármiből.”

A mágiarendszer is nagyjából a harcrendszer stílusát hozza. Ömlesztett szöveg valami zavaros zsabzsézással, a lényegnek meg nézzetek utána valahol. Mondjuk az AD&D-ben, van egy olyan tippem, hogy a szerző azzal sokat játszott.

“A lényeg, hogy a játékosok és a mesélő is úgy érezze, ez egy szép ívű történet lett, érdemes volt játszani, még ha szomorú is a vége. Legyen katarzis.”

Vannak mesélői tanácsok, ajánlott irodalom, példakarakterek, ilyesmik. Meg a hátsó borító, amikor hálistennek a végére ér az olvasó.

Láttam már pár rendszert. Jókat is, rosszakat is. Most így hirtelen nem tudok még egy ilyen igénytelenül összecsapott, pofátlan lenyúlást mondani, de abban biztos vagyok, hogy ez a fapusztítás nem lesz egy büszkesége a hazai szerepjáték-történelemnek.

Szeretnék megkérni mindenkit, aki saját szerepjáték készítésén és kiadásán töri a fejét, hogy tisztelje már meg a vásárlót azzal, hogy belefeccöl némi munkát az anyagba, utánanéz, hol tartott ez az egész RPG dolog mondjuk a legalább az elmúlt évtizedben, meg úgy általában, ha nem megy, ne erőltesse. Ezt az egészet. Egyáltalán. Ne.

 

Hetényi Soma: Koleria – A legendák szerepjátéka

2990Ft

Bevezető: http://pastebin.com/RRc180yj


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához