LFG.HU

strato
ismertetőCimkek

Atom Zombie SmasherBrendon Chung korábbi munkahelyét, a Pandemic Studiost 2009-ben bezárta az Electronic Arts. Az egész életében játékfejlesztéssel foglalkozó férfiú ekkor alapította meg saját cégét Blendo Games néven. Első játékuk a Flotilla névre hallgató űrstratégiai játék volt, mely meghozta a várt sikert, így folytatták a kiadóktól független pályafutásukat. Idén jelent meg legújabb játékuk, a hangzatos nevű Atom Zombie Smasher, melyről ez a cikk szólni fog.

Bevallom őszintén, hogy a játék megjelenése környékén látott képek és videók valahogy nem csigázták fel az érdeklődésemet. Kaotikus összevisszaságnak tűnt az egész, amiből számomra nem derült ki, hogy miről is szól a játék. Aztán augusztusban megvettem a Humble Indie Bundle 3 nevű játékcsomagot, melybe az akció vége felé becsempészték ezt a játékot is, így tulajdonosává váltam. Pár nappal később kipróbáltam, és jó pár órára maga elé szögezett.
Azért írom ezt az ismertetőt, hogy jobb képet adjak a játékról egy kesze-kuszának tűnő videónál, és hogy ti ne menjetek el olyan könnyen a játék mellett, mint ahogy majdnem én is tettem.

Az Atom Zombie Smasher egy ügyes kis stratégiai játék a nem szokványos fajták közül. Az alap sztori a mára már talán túlságosan is jól ismert zombi fertőzésen alapul, de a megközelítés egészen új. Feladatunk különböző csapatok parancsnoklásával biztonságba helyezni az embereket, és lehetőségeinkhez mérten visszaszorítani a zombi fenyegetést.

Atom Zombie Smasher - Stratégiai térkép

Stratégiai térkép - Vágjuk nagy fába a fejszénket, vagy válasszunk valami egyszerűbbet?

A játék két rétegen játszódik. A helyzet alakulását körről körre egy területekre tagolt stratégiai térképen követhetjük nyomon. Minden körben újabb területeken bukkan fel a fertőzés, melyek közül egyet célpontként jelölhetünk ki a csapataink számára.
A játék elején viszonylag egyszerű a választás, hiszen a fertőzés szintje (outbreak) mindenhol maximum 1-es. Később, ahogy a játék halad előre, akár 4-es jelzésű területekkel is találkozhatunk. Értelemszerűen annál nehezebb dolgunk lesz a taktikai rétegen, minél magasabb besorolású területet választunk a stratégiai térképen, viszont annál nagyobb a haszon is a küldetés végeztével.
Ha megvan a kiszemelt terület, a zeppelinünk odaszállítja a csapatainkat. Ekkor lépünk át a taktikai rétegre, amely egy város felülnézeti képén játszódik. Itt valós időben kell reagálnunk a zombik előretörésére (bár az idő múlásának sebességét kedvünkre hangolhatjuk menet közben a +/- billentyűkkel, illetve a szóközzel).

Atom Zombie Smasher - Taktikai nézet

Taktikai nézet - A mai derűs napnak ígérkezik, de nyugatról szórványosan zombik várhatók.

A városban házakat látunk, köztük pedig utcákat és tereket. Az embereket sárga pöttyök, a zombikat pedig lilák jelölik. Ahogy az várható, ha egy lila pötty hozzáér egy sárgához, az is lilává, azaz zombivá válik, és azonnal neki is lát újabb áldozatok után kutatni.

Mielőtt az idő elindulna, a város széleinél láthatjuk, hogy mely irányból fognak érkezni a zombik. Ennek figyelembevételével célszerű elhelyezni a rendelkezésre álló csapatainkat. Ha elkészültünk, elindul az óra. Célunk az, amennyiben képesek vagyunk rá, hogy minden zombit megsemmisítsünk még napszállta előtt. Ha ez nem sikerül, az éjszaka beköszöntével újabb zombik tódulnak a pályára. Ekkor már csak úgy könyvelhetünk el sikert, ha megadott számú embert sikerül kimenekítenünk a városból, mielőtt a zombik martalékává válnának.
Egy menet tehát addig tart, amíg van zombi vagy túlélő a városban.

A játék elején csupán egy mentőhelikopterünk van, melynek csak azt adhatjuk parancsba, hogy hol landoljon. Minden leszállás előtt kürttel jelez az embereknek egy magadott sugarú körben. Akik hallják, a leszállási ponthoz igyekeznek, hogy megmeneküljenek.
A helikopterben legfeljebb 30 ember fér el, és sosem marad a földön körülbelül fél percnél tovább. Ha megtelik vagy lejár az idő, akkor felszáll és elrepül, majd kis idő múlva visszaérkezik üresen egy újabb fordulóra. Ekkor adhatunk neki új leszállóhelyet.

Atom Zombie Smasher - Leszállt az éj

Leszállt az éj. Hős katonáink egy parkban biztosítják a városba zúduló zombik elől a mentőhelikopter leszállóhelyét.

A sikeres küldetések során újabb és újabb egységekkel bővül a csapatunk, és így a lehetőségeink száma is. Hogy éppen milyen egységet kapunk, az véletlenszerű. Az alábbi listából válogat a játék:

  • Gyalogság: Tetszésünk szerint küldözgethetünk őket az utcákon, és automatikusan tüzet nyitnak a legközelebbi zombira. Ez talán az egyik legpraktikusabb egység.
  • Tüzérség: Az egyik épület tetejére telepíthetjük. Segítségével ágyútüzet zúdíthatunk az általunk megadott célterületekre. Lassan fordul célra és lassú az utántöltés is, de nagyot szól.
  • Mesterlövészek: Szintén egy ház tetején lehet őket elhelyezni, és meg lehet adni nekik, hogy melyik irányba nézzenek. Ha zombi kerül a látómezejükbe, azonnal tüzet nyitnak. Menet közben változtathatjuk a célmezejüket, de az átállás némi időbe kerül nekik.
  • Barikádok: A kijelölt helyekre úttorlaszt rendelhetünk, melyek teljes egészében lezárják az adott utcát. Elhelyezésüknek egy szabálya van: teljesen nem zárhatunk el velük kisebb területeket.
  • Aknák: A megadott helyekre aknák kerülnek, melyek akkor aktiválódnak, ha zombik kerülnek a közelükbe.
  • Távirányítású bombák: Az aknáknál nagyobb pusztítást végeznek, és mi határozhatjuk meg, hogy mikor élesedjenek. Érdemes szem előtt tartani, hogy ezek bizony képesek épületeket porig rombolni, ami újabb átjárókat nyithat az embereknek és a zombiknak is.

Ezek közül mindig csak hármat vihetünk magunkkal a mentőhelikopter mellett. Körről körre változik, hogy éppen melyek állnak rendelkezésre, és bizony elég izgalmas random egységekkel mindig jól teljesíteni.
Ha szerencsénk van, egy elég ütőképes csapat jön össze (például gyalogság, mesterlövészek és tüzérség), és hamar végzünk a zombikkal, néha viszont olyan összeállításból kell kihozni a maximumot, ami például az úttorlaszokból, az aknákból és a bombákból áll. Ez utóbbival is lehet nyerni, csak jobban meg kell fontolni az elhelyezésüket, és egy kicsivel többet kell próbálgatni, mire a kívánt eredményt kapjuk (az éppen játszott pálya akárhányszor újrakezdhető az F9 billentyűvel).

Egységeink elhelyezése és irányítása elég egyszerű. Az alsó menüből vagy a vonatkozó szám billentyűvel választhatjuk ki, és az egér bal gombjával helyezhetjük el őket a városban. Menet közben a jobb egérgombbal adhatunk parancsot az éppen aktív egységnek. A távirányítású bombákat már a kiválasztással aktiváljuk, azoknak nem kell további parancsokat adni.

Atom Zombie Smasher - Küldetés összesítő

Küldetés összesítő - 125 túlélő, nem fertőződött meg senki, és még a gyalogság is szintet lépett.

A sikeres küldetések során csapataink fejlődnek. Ha szintet lépnek változnak a jellemzőik. A legtöbbnél csak egy lehetőség van, de némelyiknél több közül is választhatunk. Például a tüzérségnél az újratöltési vagy a ráállási időt lehet csökkenteni, a barikádnál viszont csak az elhelyezhető akadályok számát növelhetjük.

A küldetések végén a játék pontokat számol nekünk és a zombiknak is, aszerint, hogy hány ember menekült meg, vagy éppen hány vált zombivá. Ezeket a pontokat kell gyűjteni, hogy megnyerjük a játékot.
Ha sikerül az összes zombit sötétedés előtt megsemmisíteni, akkor a terület a miénk lesz, ha nem, akkor a térképen feketévé válik. Minden megtisztított terület körönként 20 további pontot eredményez, így célszerű a zombik megölésére törekedni a küldetéseken.
A rossz hír az, hogy a zombiknak is jár pont körönként: minden fenyegetett terültért annyiszor tíz pontot kapnak, amennyi az ottani outbreak mértéke.

Atom Zombie Smasher - Pontszámolás

Pontszámolás - A zombiknak van mit behozniuk, de ebben a körben elég sok pontot szereztek.

A szerzett pontok egy nagy mércén adódnak össze. A játékot az a fél nyeri, amelyik előbb eléri a néhány ezer pontban megállapított végső határt.
Ha a mércét alaposabban szemügyre vesszük, kis pontokat láthatunk a zombik sávjában és a miénkben is. Ezek különböző eseményeket jelölnek, melyek akkor lépnek életbe, ha a pontmérő csík eljut hozzájuk.
Nekünk például az első esemény a tudósok megjelenése: ha elérjük a szükséges ponthatárt, onnantól kezdve a küldetésekben tudósokat is menthetünk (kék pötty jelöli őket a városban), akik kutatással segítik az ügyünket. Vagy egy későbbi esemény során egy orbitális pályán keringő ágyút sikerül beüzemelni, amit minden küldetésben a megmentett emberek és megölt zombik számának függvényében süthetünk el.
Az ellenségnél olyan események aktiválódnak, mint például a 4-es szintű outbreak, vagy az óriás zombik megjelenése, melyek épületek lerombolására is képesek.

Atom Zombie Smasher - Kutatás

Kutatás - Csapataink gyorsabb fejlődése csábító választási lehetőség a játék elején.

Azt, hogy mennyi pontot kell elérni a győzelemhez, illetve, hogy a különböző teljesítmények milyen súllyal számítanak, a játék kezdetekor állíthatjuk be. Az alapbeállítások adják talán a legizgalmasabb és legkiegyensúlyozottabb játékélményt, de lehetőség van különböző könnyítő vagy éppen nehezítő módok bekapcsolására. A Chooser lehetőséggel például mi magunk válogathatjuk össze a csapatunkat a küldetések előtt, a Hardcore pedig gyorsabb zombikat és rövidebb nappalokat eredményez.

Atom Zombie Smasher - Játék beállítások

Játék beállítások - A zombik ellen mindig jól jön még egy pár segítő kéz.

Az Atom Zombie Smasher tehát egy elég jól skálázható stratégiai játék, ami kedvez az újrajátszásnak, és kiválóan kiszolgálja a kevés idővel rendelkező játékosokat és a hosszú hadjáratok kedvelőit is.
A játék a fiktív 60-as években játszódik. Szerintem a zenéje és a képi megjelenés is megfelel ennek. A játék során különböző képregényszerű hangulatkeltő átvezetőkkel találkozhatunk, melyek elég furák, de a maguk módján szórakoztatók. Ez a képregényes dolog a Blendo Games többi játékában is tetten érhető, talán tekinthetjük a cég védjegyének.

Ha rendelkezünk kontrollerekkel, akkor egy gépen akár hárman is játszhatunk, egymást segítve a küldetésekben. Ilyenkor mindenki kap egy mutatót, amivel szimultán vezérelhetik a különböző egységeket a városban. Én magam nem próbáltam még, de érdekesen hangzik.
Mindenesetre egyedül is jól el lehet boldogulni. Ha az ember jól akar időzíteni, vagy sok dologra kell éppen egyszerre figyelnie, nyugodtan lelassíthatja az időt, amíg a nagyobb koncentrációt igénylő események elmúlnak.

A játék PC, Mac és Linux platformokon érhető el, és megvásárolható a játék honlapján, illetve a nagyobb digitális játékboltokban is. Ez utóbbiak közül a Steamet emelném ki, mivel a játék itt a legolcsóbb (csak 10 Euróba kerül).

Végezetül itt a játék bemutató videója, mely szerintem az ismertető elolvasása után talán érthetőbb és értékelhetőbb, mint amilyen nekem volt anélkül:


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához