LFG.HU

D. P. Manfréd
ismertetőCimkek

A 2001-es év október-november hónapját a nosztalgiázás árnya lengte be. Az archívumok mélyéről előkerült régi könyvek némi leporolás után megjelentek a könyvesboltokban. Ez természetesen nem baj, sőt. Igazándiból úgy vélem, bizonyos műveknek állandóan beszerezhetőeknek kellene lenniük (a Dragonlance nyitótrilógiája többek között), akárcsak az iskolai kötelező olvasmányoknak.

Mindenesetre jóleső érzés volt újra látni, átlapozni a régi-új köntösben kiadott, annakidején meghatározó élményt nyújtó regényeket. Így vagyok a Hatalom titkai trilógia indító kötetével is, mert ez volt 1994-ben az első, magyarul megjelent Shadowrun történet. A világot már úgy-ahogy ismertem, köszönhetően a szerepjáték angol nyelvű kiegészítőinek. De mint ahogy az már lenni szokott, egy regényre várt a feladat – életet lehelni a „száraz” szabályrendszerbe. A „Sose kezdj sárkánnyal” remek bevezetés a felébredt világba. Az olvasottak alapján végre sikerült elképzelnem Seattle városát élőként, ami az alapkönyv várostérképe alapján nem igazán sikerült.

A trilógia központi alakja Sam Verner, aki induláskor a Renraku anyaországbeli központjában dolgozik, mint céges alkalmazott. Többek szerint szép jövő vár rá a céges hierarchiában, mivel maga Inazo Aneki úr (első ember a társaságnál) kíséri jóindulatú figyelemmel sorsát.
Aztán minden rosszra fordul: húga is áldozatul esik a felébredt világot sújtó goblinizációnak, elkezdődik rajta az átváltozás. Azonnal karanténba csukják, bátyja hiába próbál nyomára bukkanni, nem jár sikerrel. Főnökei pedig azonnali hatállyal áthelyezik a seattlei részleghez.

Céges géppel repül a tengerentúlra, de a célállomásnál nem helyi alkalmazottak várják az utasokat, hanem egy árnyvadászcsapat, akik azonmód el is rabolják őket a repülőgéppel együtt. Sam igyekszik minél többet megtudni fogvatatóiról, s ennek köszönhetően hamarosan egy újabb akcióban találja magát. Később pedig egyre jobban belekeveredik az eseményekbe, amelyekben a társaságokon kívül egy sárkány is felbukkan.

Végezetül: jóleső érzés volt annyi év után újra elolvasni a történetet. Jól eltalált sorozatindító, ha valaki még nem olvasott Shadowrun regényt, annak érdemes ezzel kezdenie. Rájuk gondolva csak sajnálni tudom az első kiadás végén található kislexikon elhagyását. Az egyébként változatlan utánnyomás nem hiányozhat egyetlen árnyvadász felszereléséből sem.

Beholder Kiadó (2001)
Ára: 998,– Ft


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.