LFG.HU

chomy
RPG mesélőknekCimkek

2011. október 29-én sor került második, “Hősök Hajnala” név alatt futó D&D4E versenyünkre. A rendezvény – az előzővel ellentétben – teljes mértékben a játékról szólt. Harminc játékos versengett hat mesélő asztalánál, és több, mint hét órán át futottak versenyt az idővel, hogy megmentsék a világot a titokzatos veszedelemtől, amelynek egy hajmeresztő mágikus jelenség, a végzet vörös kupolája volt az előfutára.

A versenyzők között egyaránt jelentek meg fiatalok (13-14 éves korcsoport, két fő) és deres halántékú veteránok. Benyomásom és reményeim szerint mindannyian jól érezték magukat, annak ellenére is, hogy véreskezű genyó módjára elég magasra tettük a lécet – néhány csapatnak nem is sikerült megoldani a kalandot a játékidő letelte előtt.
Hogy erre lehetőségünk nyílt, azért rengeteg köszönet illeti meg: az  LFG.hu-t, ami nélkül valószínűleg sehol sem lennénk, de reklámozott is minket, és etette a mesélőinket; a Compayát, mert hozott nekünk kipróbálható társasjátékokat; a Delta Visiont, amiért kiplakátozott minket a boltjaiban, és adott kölcsön egy csomó dögös dekorációt; a Holdfényteamet, amely szintén reklámfelületünk volt; a Cantinát, a kedves vendéglátásért; és végül, de nem utolsó sorban a játékosokat, mert eljöttek, lelkesen végigjátszották a mi kis – kalandmodulnak becézett – húsdarálónkat, és mert rengeteg hasznos visszajelzést kaptunk tőlük.
Köszönjük! Igyekszünk legközelebb mégjobban csinálni!

Készítették:
- Csomós Gábor (Chomy)
- Szalontai Máté (pp_lord)
- Földes Balázs (Glowface)
- Sípos László György (Chipie von Ambrosia)

Az alább letölthető csomag tartalma:
- A Végzet Kupolája kalandmodul
- A három leglényegesebb harci jelenet térképe egyben, valamint nyomtatásra előkészített (A/4 méretűre darabolt) formában
- Harci jelölők a szörnyekhez
- Előgenerált játékos karakterek

Kezdő színhely

A Jótestvérek Vendégfogadója. Frekventált hely, mivel a Császár Országútja mentén fekszik – annak is az északi barbár földeket és a Nagy-Szirániát összekötő szakaszán, Breina városától északra, nem messze attól a ponttól, ahol az út a Forgor Fawn sötét erdejébe hatol. Mivel az erdőség három országot – Hann-Halmr-t, a Szlár Fejedelemséget és Nagy-Szirániát – elválasztó határvonal is egyben, és az utat szüntelenül járják a kereskedők és vándorok, így a fogadó különféle népek valódi olvasztótégelye. A környék kalandorai különösen kedvelik, mert a fent említett utazók előszeretettel bérelnek fel néhány extra kardot (vagy varázslatot), mielőtt belépnének a Forgor Fawn baljós, banditák és szörnyek által lakott rengetegébe.

Kezdő szituáció

A karakterek előző este értek vissza a Forgor Fawnon át a vendégfogadóba. Néhány napja, egy kereskedő oldalán távoztak; átkísérték őt a rengetegen, útközben elpáholtak egy csapat vérszomjas banditát, és a túloldalon, csengő ezüsttel a tarisznyájukban fordultak csak vissza. Az erdő déli oldalán találkoztak egy óriási karavánnal, amely aznap reggel hagyta el a Jótestvéreket, számos zsoldos kalandor kíséretében. Mikor este a fogadóba érkeznek, az – magához képest – szinte kong az ürességtől. Hőseink kimerülten, de teli erszénnyel és hassal térnek nyugovóra, csak hogy a következő hajnalban riadt kiáltozásra ébredjenek…

Az udvaron, a hajnali szürkületben hajmeresztő látvány fogadja őket: az égen egy gigantikus, vörös kupola borul a vendégfogadó és a környező terület fölé. A horizontig ér a lába, sehol sem látszik egy apró rés sem rajta, teljesen eltakarja az égboltot. Akár ha felhők alkotnák, folyamatosan áramlik és örvénylik, a felszínén pedig fehér villámok cikáznak.

A levegő tele van rikácsoló madarakkal. Rémülten, óriási összevisszaságban, minden cél nélkül köröznek a vérvörös égen. Ösztönösen távol tartják magukat a kupolától, de amelyik mégis közel ér hozzá, az fehér villanás kíséretében lezuhan a földre – holtan. A kutyák vonyítanak, behúzzák fülüket-farkukat, és körbe-körbe futkosnak az udvaron. Az istállóból rémült nyerítések hallatszanak.

Kattints a képre a letöltéshez


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához