LFG.HU

Népszabadság
ismertetőCimkek

Ronin – film

forrás: Népszabadság


A Ronin című film kétórás, de csak a vége előtt kezded kapiskálni, ki kicsoda, melyik fazon miért üldözi a másikat, kivel van a csaj, aki – látszólag – az egész akciót szervezi. Trükkös mese, amitől azonban még nem lesz jó ez az akciófilm. Legfeljebb elréved az ember a nemzetközi elitalvilágon, az „elbocsátott légión”: egykori ügynökökből áll össze a csapat, és szépek a helyszínek, például az arles-i aréna, ahol az egyik leszámolás játszódik. Viszont Robert de Niro meg Jean Reno nyerő páros.

Ügynöki sztori. Egy táskát kell elkapni, valakiknek nagyon fontos, mások meg nem akarják odaadni, amiből az is nyilvánvaló, hogy itt vér fog folyni. Legalább van valami támpontod. Az üzletet egy lány (Natascha McElhone) közvetíti, szigorú és szép, szexepilje egy kicsit még De Nirót is meglegyinti. A táska persze az oroszoknak is kellene, sőt mások is hajtanak rá. A sztori jobbik hányada logikai játék, s persze mindig te leszel a hunyó: a rendező, a rutinos John Frankenheimer mintha csak arra vigyázna, nehogy kitaláld a következő lépést. Habár néha az az érzésem, hogy a forgatókönyv fele elveszett valahol, és ez tett jót a balladai homálynak. Mert az alkotók az autós üldözési jelenetekben érzik igazán otthon magukat, ami a szűk nizzai vagy párizsi utcákon egy ideig izgalmas, de miután két tucat kocsi már felrobbant, elzuhant, lángtengerré változott, marad az üresjárat.

Ahogy elnézem, hervadt sorsa lehet az ilyen volt ügynököknek. De Nirót és francia partnerét (Jean Renót) a munkanélküliség hozta össze e vállalkozásba: valamikor az élet császárai voltak – gondolj a 007-es ügynök eleganciájára –, most ócska gyerekcsináló sapkában, kinőtt tavaszi kabátban baktatnak a következő golyózápor felé. Közben jól át is verik őket: nem az a gubanc, amire gondoltak, és – a műfaj szabályai szerint – még csak meg se beszélhetik a dolgot:kém a filmben nem a szavak embere. Egyébként itt mindenki átver mindenkit, mert a különüzlet többet fizet, mint a megbízó. Csak Reno és De Niro tartanak ki egymás mellett; bírom ezt a Renót, egyre többször látom, arca már önmagában is sztori. A film nagy jelenete, amikor De Niro egy tükörből vezényli barátját, hogyan szedje ki oldalából a golyót, merthogy itt lőnek is: „csak akkor húzd ki, ha már megfogtad a csipesszel” – mondja sziszegve. Viccnek szánta, mert a haver már ájulással küszködik a seb látványától. Te viszont még egy ilyen halvány benyögésnek is örülsz, mert a film nemigen hajt a poénokra. Pedig mennyivel jobb volna, ha nem venné annyira komolyan magát!

Natascha McElhone jó kis nő, és a film első felében ott ólálkodik valami kis szerelemféleség, de azután az alkotók elfelejtik ezt a szálat, gondolták, a műkorcsolya hatásosabb: az oroszok a táskalopást egy óriási jégrevüre szervezik, itt azután leszámolnak egymással, a távcsöves puska nem hibázik, rendőrök rohannak – persze rossz irányba. És még mindig nincs vége.

Mi volt a táskában? – kérdezi Reno. Nem tudom – mondja De Niro –, nem érdekes. Mi sem tudjuk meg. Azt viszont igen, hogy kik a „roninok”: gazdájukat elvesztett középkori szamurájok, szegények kóboroltak a világban, mert becsületből, mániából (meg a film kedvéért) nem kerestek új főnököt maguknak, inkább harakiriztek egyet. Itt nincs harakiri, csak a córesz. De Niro és Jean Reno ezzel a macerás melóval legfeljebb a jövő havi vízdíjat keresték meg, kezdődhet minden elölről. Most sajnáljam őket? Inkább arra gondolok, hogy hamarosan beüt nekik a jólét: az üzletititok-lopás gyors fellendülésnek örvend. Szóval lesz még dolguk. Csak tartsanak ki a gyerekcsináló sapka alatt. (Forgalmazza az UIP-Duna Film)


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.