LFG.HU

Diocletianus
ismertetőCimkek

DH Blood of MartyrsA Dark Heresy termékvonalának eddigi utolsó előtti (azóta megjelent a Démonvadász) olyan kiegészítője, ami nem játékmodul, a puritán vonalat erősíti, némileg ellensúlyozva a Radikálisok kézikönyvében megjelent erőket. Ennek megfelelően a Dark Heresy világában hagyományosabbnak tekinthető egyházi irányzatokra, frakciókra és kapcsolódó egyéb információkra fókuszál.

Külcsín tekintetében hozza a megszokott színvonalat. A kötet keménytáblás, igényes borítóképpel, sok jó minőségű belső grafikával, fényes lapokkal. A szöveggondozás ugyan időnként hagy némi kívánnivalót maga után, becsúszott jó pár bosszantó apróság, de összességében nem vészes a helyzet. Ami talán első ránézésre riasztó lehet, az a mű vastagsága, azaz inkább vékonysága. A „Mártírok vére” nettó 140 oldal terjedelmű, ehhez képest listaára 40 dollár (míg a majdnem 240 oldalas Radikálisok kézikönyve, akárcsak a pár oldallal még annál is hosszabb Inkvizítorok Kézikönyve 50 dollárba kerül). Tehát a mű elég drága, amit a tartalom szerintem nem kompenzál kellő mértékben. Mondjuk legalább a Radikálisok Kézikönyvét nyitó, bűnrossz hangulatkeltő novellaszerűséget lehagyták, amiért jár a plusz pont…

A 6 fejezetre osztott könyv csaknem egyharmadát kitevő első fejezet a birodalmi krédóval, az istencsászár vallásával foglalkozik, – szerintem nagyon helyesen – bármiféle játéktechnika nélkül. Ebben ismertetik a birodalmi vallás történetének azon főbb pontjait, amelyek meghatározzák a játék jelenének világát, különös hangsúlyt helyezve a Császár Lányai – későbbi nevükön a Császár Menyasszonyai, az Inkvizítorok Kézikönyvében is megjelenő Adepta Sororitas – történetére, szerepére, szervezetére.

A történeti résszel foglalkozó alfejezetet pár szó követi a birodalmi krédó tanításairól, főbb szabályairól, valamint az egyház és a vallás viszonyulásáról a pszíkhez, szentekhez, eretnekséghez, mutánsokhoz. A korábbiakhoz képest nem sok meglepőt találunk itt.

Ezután következik a Calixis-rendszerbeli eklézsia legfőbb alakjainak bemutatása, ami szerintem a kötet legjobban sikerült része, még akkor is, ha elsősorban a mesélők profitálhatnak belőle. A bíborosok és hatalmi harcaik, valamint az egyes alszektorokban épp a legkomolyabb veszélyt jelentő konfliktusok rövid vázolásának olvasása közben szinte mondatonként jutottak eszembe újabb és újabb kalandötletek, ami szerintem az efféle kiegészítők legfontosabb tulajdonsága. Mindezt pár szó követi a calixisi kultuszokról, szektákról, valamint egy az oldalszéleken kiemelt kronológia, ami nagyobb részben megismétli a történeti részben szereplő információkat (de akkor miért nem ott van?), kisebb részben kiegészíti azokat. Mondjuk nem bántam volna valami magyarázó táblát, vagy leírást a különféle egyházi rangok egymáshoz való viszonyáról.

Ez után jönnek a ministorum érdekei, érdeklődési körei, amelyek szintén jó kalandötleteket rejtenek magukban, de a korábbiakkal ellentétben, amelyek alkalmasabbak olyan történet-alapot nyújtani, amelyek hosszabb időtávon, akár több mesén is átívelnek, ezek inkább a mikro-szinten (helyszínek, kisebb konfliktusok, stb.) jelenthetnek inspirációt.

Pár oldal a calixisi szentekről – a lista természetesen nem kimerítő, a szerzők még csak arra sem törekednek, hogy a kötetben felbukkanó valamennyi szentet megemlítsék itt – zárja a fejezetet, néhány érdekes megjegyzéssel, amelyek azért beindíthatják a fogékony mesélő fantáziáját.

A második, az „Igazak ösvényei” címet viselő fejezet már tartalmaz játéktechnikát, nem is keveset. A kötelező véletlenszerű karakteralkotáshoz kapcsolódó táblázatokon kívül található itt három új, az egyházhoz erősen kötődő származás (Origin). A szentélyvilágokból (Shrine world) érkező karakterek még a birodalmi világokról származóknál is vaskalaposabbak egyházi szempontból, nehezen boldogulnak a tiltott tudással, gyűlölik az eretnekeket és játéktechnikailag számszerűsítetten nehezen viselik, ha valaki kritizálja a vallást (vagy ők úgy érzik, hogy kritikát, esetleg nem kellő odaadást tapasztalnak). A Famolous rend (ld. később) által támogatott karakterek (Famulous protegé) – némileg hasonlóan a nemesen születettekhez – nagyra hivatottak és ezt tudják is magukról, aminek előnyei és hátrányai is vannak. Vagyonosak, könnyedén forgolódnak előkelő körökben, de a személyiségük kissé instabil. A monostori neveltek (Monastic upbringing) – nem szükségesen szerzetesek – speciális birodalmi világról származó, kemény munkához szokott emberek, akik nem tudják levetkőzni neveltetésüket, még az is nehezükre esik, hogy ne mutassák a sas jelét minden egyes szent jelkép, szobor, templom, szentély előtt.

A származások után, ahogy az Inkvizítorok Kézikönyve óta megszokott, a speciális hátterek (Backgrounds) következnek. Az áldott születésű (Blessed Birth) karakterek több Sors-pontot (Fate point) kapnak, az áttértek (Convert) megkapják a túlélés (Survival) és a birodalmi krédó ismerete (Common Lore – Imperial Creed) képzettségeket, a zarándokok (Pigrim) ezen túl még szívósabbak is (Hardy), viszont szinte semmilyen felszerelésük sincs (ugyanakkor ez az egyetlen háttér, ami nem kerül tapasztalati pontba!). Az omnissiás hitehagyója (Omnissian Apostate) értelemszerűen csak tech-papok számára elérhető, azokat takarja, akik a gépistenéről megtértek az istencsászár hitére, ezért megkapják a megtévesztés (Deceive) és a birodalmi krédó ismeretének képzettségét, cserébe viszont korábbi hitsorosai hitehagyottnak tekintik és vadásznak rá, ha lebukik. A csoda szemtanúja (Witness to the Divine) háttérrel csak gárdista indulhat, és nemes egyszerűséggel megkapják cserébe a tiszta hit adományt (Pure Faith).

Ezután az alternatív egyházi rangok következnek, amelyek a korábbi kiegészítőkből ismert szabályok szerint felvehetők a hagyományos karrier-szintek valamelyike helyett, a feltételek teljesítése esetén. Sajnos ezúttal kimaradt az a praktikus összefoglaló táblázat, amilyen volt az Inkvizítorok és a Radikálisok Kézikönyvében is, hogy melyik alternatív fejlesztés melyik kasztnak és melyik szinttől választható. A gyóntató (Confessor) a pap, vagy az arbitrátor kaszt első szintjének alternatívája lehet, legfontosabb jellemzője, hogy megkaphatja a tiszta hit adományt és tanulhat további hit képességeket (ezen belül az uralkodó jele alá tartozóakat – ld. később – olcsóbban, mint a többit). Ezen túl, amivel bármely csapatban fontos szerepre tehetnek szert az, hogy azon kevesek közé tartoznak, akik már első szinten megtanulhatják az orvoslás (Medicae) képzettséget. Sajnos szerkesztési hiba, hogy szerepel a tanulható képzettségek listáján a vallatás (Interrogation), amit pedig alapban megkap. A Frateris Militia szintén első alternatív szint adeptusok, papok és a söpredék számára. Ők alkotják azokat a fanatikus tömegeket, amelyet az egyház rendes hadsereg hiányában tud mozgósítani. A redempcionista (virtuális sör annak, aki talál frappáns fordítást a „Redemptionist”-re!) is első szinten elérhető az orvgyilkosok és papok számára, ők azok, akik lángszórókkal és lánckardokkal irtják a hit és az egyház ellenségeit. Specialitásuk, hogy említett fegyvereket mesteri szinten képesek megtanulni forgatni, így sokkal kisebb veszélyt jelentenek velük saját magukra, továbbá számukra is elérhető a tiszta hit, illetve további hit adományok (ezen belül az uralkodó dühe alá tartozók – ld. később – olcsóbban, mint a többit). A gyóntatón kívül másik személyes kedvencem a fő ördögűző (Arch Exorcist), ami tapasztalt (legalább 7. szintű) papok számára elérhető, többek között komoly okkult és démonológiai tudáshoz, valamint a tiszta hithez és további hit adományokhoz jelent hozzáférést. A kiképző apát (Drill abbot) szintén tapasztalt (legalább 5. szintű) gárdisták számára elérhető, ők oktatják az egyházi létesítmények (pl. a scola progeniumok) neveltjeit a harci tudományokra. Szerintem nem túl izgalmas, inkább NJK-ként tudom elképzelni, annak jó. A calixisi boszorkányvadász (Calixian Witchfinder) az, amit a neve sugall, tapasztalt papok számára (5 szint, vagy afölött) jelent alternatívát, pszík és démonok veszedelme, meglehetősen erős mentális védelemmel, de a kötet egyetlen olyan pap-változata, aki nem fér hozzá a tiszta hit előnyeihez (ami pedig nem árt, főleg démonokkal szemben).

A változatos származások, hátterek, fejlesztési lehetőségek egyedibbé tehetik a karaktereket, ugyanakkor bonyolultabb is a nyomon követésük. Indokolt némi önmérséklet a játékosok és a mesélő részéről is.

Ezután következnek az egyházi sejtekre, „csapásmérő egységekre” vonatkozó szabályok, néhány példán keresztül. A Hereticus-kíséret (Hereticus retinue), nem meglepő módon olyan ügynököket takar, akik egy Ordo Hereticushoz tartozó inkvizítorhoz kötődnek. Sok játéktechnikai előnnyel nem jár, de hangulatos lehet és a vele járó előnyök behozzák az csapathoz tartozás árát. Az agitátorok (Firebrands) jellemzően a redempcionistákhoz köthetők (ld. redempcionista agitátor – redemptionist firebrand – háttér az Inkvizítorok Kézikönyvében), de nem kizárólagosan. Tűzzel pusztítják a hit ellenségeit, sajátossága, hogy bárki a tagja lehet és így mindenki számára hozzáférhető a tiszta hit adománya, további hit adományok lehetősége nélkül. A vasevangélisták (Iron Evangelists) talán a leghasznosabbak játéktechnikailag. A hozzájuk való csatlakozás olcsó, ráadásul a birodalmi krédóban való jártasság megszerzése révén meg is térül, továbbá elérhetővé teszi a félelemmel szembeni ellenállás (Resistance – Fear) elsajátításának lehetőségét, illetve a tiszta hitet és néhány további hit adományt. A szentesítés őrzőihez (Sanction Wardens) való csatlakozás nem olcsó, de ha van a csapatban pszí, akkor hasznos lehet, mivel a csapat különlegese képessége, hogy ha a pszí véletlenül warp-veszélyt okozna (Perils of the Warp), akkor a pszí megsebesítésével megakadályozhatják a pszí-hatás manifesztálódását és vele együtt a mellékhatás létrejöttét. A csapattagot számára ráadásul megnyitja a mentális védelmek megerősítésének lehetőségét.

A harmadik, – véleményem szerint legproblémásabb – fejezet a Császár menyasszonyaival (Brides of the Emperor) foglalkozik. Egy rövid bevezető megismétli szinte szó szerint azt, ami az első fejezet történeti részében is szerepelt, így mire a könyvben a 76. oldalra érünk, addigra már három különböző helyen olvashatjuk, hogy az alapító anyák egyike, az Adepta Sororitas egykori vezetője végzett az egyház akkori, meglehetősen őrült fejével és nyitott utat a reformációnak. Ezután az Inkvizítorok Kézikönyvében is említett, a „nővériségen” belüli nem harci rendek rövid bemutatására kerül sor. Innen kezdődik igazán a probléma. A vonatkozó rész szerint az Inkvizítorok Kézikönyvében szereplő karakter-lehetőség a nővériség általános vonalát képezi, ehhez képest a Mártírok Vérében szereplő opciók az Adeptán belüli frakciókat mutatja be. Tehát nem felülírja a korábbi szabályokat, hanem azok mellett kínál alternatívát, amivel önmagában nem gond, de erős a gyanúm, hogy bár mindkét megoldás működőképes önállóan, a kétféle rendszer szerintem nem működne egymás mellett (kipróbálni még nem volt lehetőségem).

Az Adeptán belüli harcias vonal képviselői, a csatanővérek (Battle Sisters) a legjobban részletezettek, legjobban ahhoz hasonlítható, mintha az Inkvizítorok Kézikönyvében lévő harciasabb fejlődési vonalon (Militant – Eloheim – Celestian) haladna végig a karakter. Mivel, mint említettem, az új szabályok nem felülírják a régebbieket, hanem kiegészítik, így – ha persze a mesélő is úgy akarja – egy csapatban egymás mellett játszhat az Inkvizítorok Kézikönyvéből ismert Adepta Sororitas karakter és egy csatanővér a Mártírok véréből, épp ezért talán érdekes az összevetésük. A legszembeötlőbb különbség, hogy a csatanővérek induló felszerelése kategóriákkal jobb. Míg egy átlagos Adepta-tag sima lézerpisztollyal és mellvérttel indul, addig a csatanővér bolterrel és energiapáncéllal. Valószínűleg ezt hivatott kompenzálni, hogy a utóbbi sokkal nehezebben fejleszti a tulajdonságait. Míg a „szabvány” nővérségi tagnak nincs igazán nehezen fejleszthető tulajdonsága, és hármat kifejezetten könnyen növel, addig a csatanővérek csak két tulajdonságot (Ballisztika és Akaraterő) fejlesztenek könnyen és „vért izzadnak”, hogy növeljék az Egészségüket és Intelligenciájukat. Emellett szerkesztési hiba is csúszott a csatanővérek fejlődési táblázatába, három olyan képzettség is megtanulhatóként szerepel, amit alapban megkapnak, így első szinten elég korlátozottak a fejlődési lehetőségeik.

Magasabb szinteken a csatanővérek különféle hit adományokból (Faith Talents) válogathatnak, több mint harmincból, míg a szabvány nővérek számára az igaz hiten kívül mindössze négy elérhető, az is fix szinteken és nem választható szabadon. Emellett néhány további adottság is megnyílik előttük egészen a 8. szinten elérhető „csodás feltámadásig” (Miraculous Survival), aminek a segítségével a karakter egy Sors pont elégetésével nem csak elkerüli a halált, hanem teljes épségben pattan fel, még a korábban szerzett sebei is begyógyulnak. Nagy az Istencsászár…

Ami még feltűnt a csatanővérekkel kapcsolatban, hogy a defenzívát mintha a kelleténél jobban hanyagolnák. Értem én, hogy energiapáncél mellett nem nagyon kell más, de azért az sincs mindig rajtuk (a dolgos hétköznapokra azért kapnak egy páncélozott köntöst). Ehhez képest 3. szinten tanulhatják meg először a kitérést (Dodge), a többi harcorientált kaszthoz képest kevés ép szervezet (Sound Constitution) adományt vehetnek fel és azt is drágán, valamit nehezen növelik az Szívósságukat (Thoughness). Ráadásul sisakot az energiapáncélhoz 4. szinten igényelhetnek először a rendtől (ezt pl. nem értem, miért), addig egy célzott lövés meglehetősen hatékony ellenük. (Ehhez képest az szabvány Adepta első szinten megtanulhatja a kitérést és feleannyi tapasztalati pontból növelheti a Szívósságát.)

A csatanővérek három alternatív fejlesztési lehetősége is szerepel a könyvben. A szeráfok (Seraphim) adják a légierőt. Hátirakétával (Jump Pack) és két lőfegyverrel, vagy két lángszóróval felfegyverkezve játsszák a csatatereken a halál angyalát, bár nem hiszem, hogy játékosként szívesen lecserélném a boltert két kézi lángszóróra. Az égiek (Celestian) inkább közelharcban erősek és egész jó vezetői képességekkel rendelkeznek. Ők azok a fajták, akiknél a vezényszó az „Utánam!”. Mindkettő 5. szinten elérhető fejlesztési lehetőség. A bűnbánó nővérek (Sister Repentia) útja már 4. szinten megnyílik azok előtt, akik a kelleténél több korrupció pontot gyűjtöttek össze az Istencsászár ellenségeivel szemben vívott harcokban. A mesélő akár kötelezővé is teheti bizonyos számú korrupciós pont elérése után, hogy a csatanővér ezt az alternatív fejlődési utat kövesse, ugyanakkor nem csak a csatanővérek számára elérhető, hanem a nem harci rendek tagjainak is. A bűnbánó nővérek kicsit rokoníthatók az Inkvizítorok Kézikönyvében szereplő áldozatos nővérek (Sister Oblatia) alternatív fejlesztési lehetőséggel: mindkettő vezekel, vagy a saját bűnei miatt, vagy átvállalhatja másokét, mindkettőt nagy tisztelet övezi az Adeptán belül, ahonnan pedig tulajdonképpen kitaszíttatnak és mindkettő tagjai csak a halálban nyerhetnek feloldozást, de van azért árnyalatnyi különbség. Az áldozatos nővérek nem siettetik szükségtelenül a saját halálukat (pl. hordhatnak páncélt, nincs fegyverzet megkötésük), míg a bűnbánók útja inkább az öngyilkosság lassú formája (nem hordhatnak páncélt és csak a zsigerelő nevű lánckarddal harcolhatnak, igaz tisztaság-pecsétekkel ellátott, jó minőségű darabbal). Elsajátíthatnak például egy olyan adományt (Only in Death…), aminek a segítségével minden sikeres támadásuk esetén megsebzik magukat is. Szerintem ezt a készítők nem gondolták át…

Ahogy az is érthetetlen, hogy a fejlesztési lehetőségek között a rettenthetetlen adomány (Fearless) miért szerepel kétszer, egyszer 100, másszor 500 tapasztalati pontért.

Ezeket követi az Adeptán belüli három legnagyobb nem harci rend ismertetése. Itt már jobban eltértek a szerzők az Inkvizítorok Kézikönyvében írtaktól, de az ötlet jó. Már a korábbi kötetben is szerepelt a három rend, de elég sajátságos módon. Egyrészt a Famuluos a Dialoguos továbbfejlesztett változata volt, míg az ispotályos (Hospitaller) külön fejlődési ágon szerepelt, de mindhárom – közvetve, vagy közvetlenül – a szabvány Adepta karakter viszonylag késői fejlesztési lehetősége volt. Magyarul, nem lehetett valaki első szinten ispotályos nővér, ami a világ valóságában érdekes interpretációkhoz vezethetett (mivelhogy a nem harci rendek nem teljesen kezdő – 2-3. szintű – tagjai ugyanannyira voltak/lehettek harciasak, mint a harci rendbe tartozó nővérek). Ehhez képest a Mártírok vérében ötletes verziót kínálnak, mérsékelt sikerrel.

A három nem harci rend tagjai eszerint nem a csatanővérek alternatívái, hanem a beavatott (Adept) és a pap kasztok alternatív első szintjeit jelentik (bár pszí képességet nem tanulhatnak). Ez sokkal jobban kifejezi a rendek nem harci jellegét, ugyanakkor magában rejt néhány buktatót is. Így pl. a Dialogous nővérek, akik nyelvészettel, kódfejtéssel és más hasonló tevékenységgel foglalkoznak, nem tanulhatnak egyetlen xeno nyelvet sem, ellentétben az Inkvizítorok Kézikönyvében szereplő megfelelőikkel. Azzal, hogy a rend tagjai játéktechnikailag tulajdonképpen beavatottak, érdekes távlatok nyílhatnak meg előttük, így lehet belőlük calixisi xeno-arkanista is (ld. Inkvizítorok Kézikönyve), másrészt meg igen könnyen fejleszthetik az Intelligenciájukat. Tiltott tudáshoz való hozzáférésük révén jó szolgálatot tehetnek nyomozós kalandokban, de ettől függetlenül szerintem tipikus NJK-kasztról van szó.

A Famulous nővérek a Dark Heresy Bene Gesseritjei (a prana bindu képességek nélkül): fajnemesítéssel foglalkozó, tanácsadók, kancellárok, udvarhölgyek, intrikusok. Az ő neveltjeik közé tartozni ugyebár önálló származást jelent, ahogy az a második fejezetben szerepel. Szerkesztési hiba miatt sajnos nehéz eldönteni, hogy a beavatott, vagy a pap kaszt alternatív első szintjét jelenti, én utóbbira szavaznék. Hacsak nem kifejezetten intrikus meséről/partiról van szó, szerintem inkább NJK-ként bukkanhatnak fel a játék során.

Az ispotályos nővérek harctéri gyógyítók, ennek megfelelően meglehetősen nagy becsben állnak a Birodalmi Gárdánál, mindig minden egységnél rendkívül nagy örömmel látják őket. Mivel a Dark Heresy világáról van szó, esetükben szó sincs hippokratészi esküről, még ha sebesültként is kerülnek eléjük, gondolkodás nélkül kivégzik a mutánsokat, eretnekeket (emiatt például hiába lennének elvileg alkalmasak profi kínvallatóknak, teljesen alkalmatlanok ilyen munkára).  Egész jó speciális vérttel indulnak, és természetesen alapban megkapják az orvoslás képzettséget, ami nagyon hasznos tud lenni, különösen alacsonyabb szintű partiban. Emellett már első szinten megtanulhatnak további, fejlesztett orvosi képességeket is, de ezek meglehetősen drágák. Ha nem egylövetű játékról, illetve legalább 4. szintű partiról van szó, akkor a játékosnak célszerűbb megvárni, amíg beavatottként a sebész (Chirurgeon) fejlődési opciót választva olcsón tanulhatja meg ugyanezeket. Mivel az ispotályos nővérek a hagyományos, alapkönyv szerinti sebészekkel ellentétben megtanulhatják a vegyi anyagok (Chem Use) és a technikai eszközök (Tech Use) használatát, végül kifejezetten sokoldalú, jó gyógyítókká fejleszthetők, különösen amiatt, hogy e képességeiket a hit különböző adományaival is erősíthetik. Ezek a lehetőségek az Inkvizítorok Kézikönyve szerinti nővérek számára csak később érhetők el, de egyrészt a fejlődés sem olyan hirtelen történik, másrészt a Mártírok vére szerinti karakterek számára nem érhetőek el olyan hasznos lehetőségek, mint az autosanguine, vagy a prosanguine. A három nem harci rendhez tartozó nővérek közül ennek látom legnagyobb esélyét arra, hogy bár támogató szerepben, de játékos karakterként bukkanjon fel játékban.

A negyedik fejezet foglalkozik a hit és az ehhez kapcsolódó képességek játéktechnikai működésével, és sok szempontból ezt a fejezetet is problémás, különös tekintettel arra, hogy az itt lévő szabályok felülírják az Inkvizítorok Kézikönyvében lévő szabályokat és a konverzióra nem veszteget túl sok szót a kötet. Egy rövid bekezdés szól arról, hogy ezeket a kérdéseket a mesélőnek és a játékosoknak át kell gondolniuk.

A hithez kapcsolódó adományok használatának két feltétele van, egyrészt az alkalmazónak rendelkeznie kell a tiszta hit adománnyal, másrészt az adott hit képesség alkalmazásakor a játékosnak Sors pontot kell felhasználnia, a pont „elégetésére” általában az alap hatást terjeszti ki, vagy teszi tartósabbá.

Ami az előbbit illeti érdekes, hogy a Mártírok véréből kimaradt az a szabály, ami az Inkvizítorok könyvében szerepelt, miszerint olyan karakter, akinek 10-nél több korrupció pontja van, nem sajátíthat el új hit adományt, illetve a meglévőket nem alkalmazhatja. Nem tudom, hogy ez tudatos eltérés a korábbi szabálytól, vagy csak hiba.

Az Inkvizítorok Kézikönyvében mindössze 4 hit adomány szerepelt, a Mártírok vérében több, mint 30, de nem mind teljesen új, mivel bizonyos hatásokat, amiket korábban egy adomány egyszerre nyújtott, azokat most szétszedték és több képességhez tartoznak. A hithez kapcsolódó erők három csoportra osztottak, az egyes csoportokon belül az adományok egymásra épülnek, tehát az egyszerűbb képességek előkövetelményei a bonyolultabbaknak.

Az uralkodó jelébe (Emperor’s Sign) tartozók védelmet nyújtanak. A legegyszerűbbek, mint pl. a Szent Kisugárzás (Holy Radiance) immunitást ad a démoni jelenléttel szemben azoknak a karaktereknek, akik látják és hallják a képességet alkalmazó karaktert, míg a legbonyolultabb, a tisztaság pecsétje (Seal of Purity) azzal jár, hogy sem démon, sem warp-lény nem juthat 10 méternél közelebb a pecséthez, és pszí képességekkel sem tudnak hatást gyakorolni a pecséten túl. Persze előfeltétel hozzá a tiszta hiten kívül további 6 adomány birtoklása.

Az uralkodó kegyébe (Emperor’s Mercy) tartozó képességek gyógyító és helyreállító hatásokat biztosítanak. A legegyszerűbbek, mint például a mártírok adománya (Martyr’s Gift), csak annyit tesz lehetővé, hogy a képesség alkalmazója 1:1 arányban átvállalja egy sebesült sérüléseit. (Nem tűnik nagy üzletnek, de egyrészt hangulatos, másrészt lehet ezzel sakkozni, pl. csak annyi sebet átvállalni, hogy még mindkét karakter könnyebben sérült legyen, amit már hatékonyan lehet gyógyítani elsősegéllyel.) Ehhez képest a feltámasztás (Resurrection) azt tudja, amit a neve sugall, csak az elvesztett végtagokat nem regenerálja, és persze ehhez is kell további 5 hit adomány birtoklása, köztük az említett mártírok adománya is.

Az uralkodó dühébe (Emperor’s Wrath) tartozó képességek direkt sebző illetve démonűző hatásokat produkálnak. Az igazak dühe (Wrath of the Righteous) alapképesség a hithű karakternek és azon szövetségeseinek (legfeljebb annyinak, amennyi a Bajtársiasság – Fellowship – bónusza), akik látják és hallják 1d5-tel nő a közelharci sebzése, és megnő az esélye a jogos dühnek (Righteous Fury). A legbrutálisabb lélekvihar (Soul Storm) képesség igazi pszí-gyilkos. A hithű karakter körül (Akaraterő-bónusz x 10 m-es sugarú körön belül) minden pszí 1d10 pontot sérül, amit semmi nem csökkent, ráadásul sikertelen akaraterő-próba esetében a sérülés duplázódik, és a találkozás végéig nem használhatják pszí-képességeiket. A korrupció ponttal rendelkező karakterek annyiszor 1d10 pontot sérülnek, ahány ilyen pontjuk van, ami már 4-5 pontnál halálos lehet, mivel ezt sem csökkenti páncél, vagy szívósság (Thoughness). Persze 5 másik hit adomány előkövetelmény.

A különféle hit képességek tehát meglehetősen nagy hatalmat biztosítanak a játékos karaktereknek, NJK-k kezében akár komoly deus ex machina szerepet is betölthetnek a mesében, ugyanakkor a Sors-pontokhoz kötés és az egyes hit-adományok költségessége révén talán nem borul a játékegyensúly. Ugyanakkor akárhogy nézzük, nem gyenge, hogy pl. egy ispotályos nővér 5. szinten játékülésenként 2+ alkalommal tud feltámasztani.

Az ötödik fejezet tartalmazza a Dark Heresy-ben kötelező fegyvereket, páncélokat, felszereléseket. Sok meglepő nincs benne, de azért nem rossz rész. Tartalmazza a kötetben lévő szervezetek speciális cuccait (pl. csatanővérek boltereit és energiapáncélját) és még pár másik dolgot, mint például a zsákszövetből készített áldott tunika, vagy a pszík ellen remekül alkalmazható boszorkányketrec (fejre helyezhető, befelé szöget átlátszatlan kalitka, ami 4 szinttel csökkenti a pszí-képességek használatát).

A fejezetben szerepel néhány szervitor-típus, ezek egész ötletesek és néhány NJK-sablon, amelyek nem annyira. A szolgáltatások címet viselő alfejezet lesz szerintem a pap karaktereket is a soraik között tudó partikba a legnépszerűbb. Itt található az áldás, gyóntatás és más hasonló egyházi szolgáltatások önköltsége és „kereskedelmi” ára és játéktechnikai haszna. A gyóntatás hatására például a karakter mentálisan stabilabbá válik, nehezebben bolondul meg.

A calixisi ereklyék között van pár nagyhatalmú cucc, de különösebben nem piszkálták fel a fantáziámat. Általában játéktechnikai módszerekkel is megpróbálják elérni a készítők, hogy efféle nagyhatalmú dolgok ne legyenek tartósan a játékosok birtokában, ugyanakkor persze könnyen lehet köréjük mesét kanyarítani. A legpraktikusabbnak, a játékosok által is hosszabb távon és hatékonyan használhatónak szerintem a mártírok kötései (Martyr’s Wrappings) névre hallgatnak, amelyek segítségével felturbózhatók a hithű karakterek gyógyító képességei.

Szerintem fontos információk bújnak el az egyházi témájú kampányokkal foglalkozó zárófejezetben, többek között itt ejtenek a szerzők pár szót az eklézsia és az inkvizíció viszonyáról. Ezt szerintem lehetett volna kicsit bővebben, de alapnak elég, ami itt szerepel.

Ezt követi egy átlagos szentélyvilág viszonylag részletes leírása. Sajnos nem túl egyedi, kicsit sótlan, lehetett volna jobban hangsúlyozni a különféle konfliktusokat, veszélyeket.

Összességében a véleményem a kiegészítőről nem túl pozitív, úgy érzem, tele van kihagyott lehetőségekkel, és nem hozza azt az ötletességet, amit a Dark Heresytől megszokhattunk. Persze mindig nehéz feladat a „jókról” érdekeset és izgalmasat összehozni, de épp ebben a világban szerintem erre nyílt volna tér. A Radikálisok Kézikönyve – talán a hálásabb téma miatt is – sokkal ötletesebbnek tűnt, és különösen azért fájó e kötet szegényessége, mert ennek kellene olyan alapul szolgálnia, amihez képest a másik kiegészítő radikalizmusa meghatározható lenne. Kár, hogy kimaradt ez a ziccer. Nem nagyon értem az Adepta Sororitas karakterek talán túlzott hangsúlyozását sem, nem hiszem, hogy erre olyan óriási szükség volt az Inkvizítorok Kézikönyvében foglaltak után, olvasás közben folyton arra gondoltam, hogy „vajon ezzel akarják megfogni a női játékosokat?”, és nem arra, hogy „ezek milyen király ötletek, most azonnal ki akarom próbálni”. Tényleg ennyit tudnak elmondani a puritánokról? Én például egy egész fejezetet is szívesen olvastam volna az őrület pontok (Insanity points) csökkentésének azon a módszereiről, amiknek az alapkönyv egy-egy sort szentelt. Vagy akár a gyakran hivatkozott, a belső grafikákon rendre meg is jelenő, testfenyítő, testcsonkító módszerek egyes jellemzőbb, vagy éppen kirívó – csak bizonyos világokon előforduló – formáiról, játéktechnikai hatásairól. (Nem, nincsenek szadista és/vagy mazochista hajlamaim.)

Mindemellett el kell ismerni, vannak benne okos megoldások, lehetőségek, maga a kötet szép megjelenésű, jól néz ki a polcon, jó fellapozni és a meglévő hibáit könnyű lenne megbocsátani, ha egy kicsit olcsóbb lenne.

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához