LFG.HU

gaines
ismertetőCimkek

Az elmúlt években több olyan kis költségvetésű, független sci-fi készült, ami a szuperprodukciók árnyékában megbújva vívta ki a zsáner rajongóinak elismerését. A District 9, a Monsters vagy a Moon olcsó, de jól kinéző effektekkel, sztárok és nagy felhajtás nélkül, a maga szerény eszközeivel kenterbe verte nagyszabású vetélytársait, egyrészt, mert a tudományos fantasztikumot nem csak ürügynek, körítésnek vette egy akciófilmhez, másrészt, mert igenis energiát fektetett egy épkézláb forgatókönyv megírásába, amit nagy terstvérei egyre gyakrabban lusták megtenni. Ebbe a sorba kíván beilleszkedni egy 2009-es brit alkotás, az Exam is – más kérdés, hogy milyen sikerrel.

Egy multicég felvételi eljárásának utolsó fordulóján vagyunk, a csábító, bár rejtélyes állásra jelentkezők egy bunkerszerű teremben gyűlnek össze, hogy megmérettessenek. Mindenkinek jut egy asztal, egy papír, egy ceruza. Az eligazító közli velük a forduló szabályait: egyetlen kérdésre kell választ adni, erre nyolcvan percet kapnak; nem szólhatnak hozzá, sem a szobában tartózkodó fegyveres őrhöz; nem szennyezhetik be a papírlapokat; és nem hagyhatják el a termet. A jelöltek megpróbálnak rájönni a furcsa feladat kulcsára (a papírlap üres), miközben megindul köztük a pszichológiai macska-egér játék, hiszen végül csak egy maradhat.

Néhány szereplős, egy helyszínes kamaradrámáról van tehát szó, ahol idővel kibomlanak a konfliktusok, nőttön nő a feszültség, és a kezdetben kulturált, bevett társadalmi normák szerint viselkedő jelöltek apránként kivetkőznek magukból, felszínre hozva az emberi természet sötétebbik oldalát. Természetesen mindenki rejteget valamit, senki sem teljesen őszinte, és a titkok napvilágra kerülésével újra meg újra megváltoznak a termen belüli játékszabályok. Papíron legalábbis ezt sugallja a film, azonban Stuart Hazeldine társíró-rendezőnek nem, vagy csak részben sikerül teljesíteni a rendkívül stílusos főcímben foglalt ígéretet.

Ahhoz, hogy egy efféle minimalista film működjön, egy feszes, pontosan megszerkesztett, következetes forgatókönyvre és erős színészi alakításokra van szükség: a kamaradrámák a színház hatásmechanizmusait idézik, és jutalomjátékot jelenthetnek (az evidens példa a 12 dühös ember számtalan feldolgozása, de említhetném az In Treatment c. sorozatot is). Mindehhez hozzátehet, ha a rendező és az operatőr kreatívan ki tudja használni a zárt tér nyújtotta lehetőségeket. Az Exam még ez utóbbiban jeleskedik a leginkább, nem véletlen, hogy a film első fele az erősebb, amikor a szereplők – és a nézők – még csak ismerkednek a környezettel, érzékeltetni tudja a klausztrofóbiát, hangulatos képi világot teremt.

Hazeldine és Simon Garrity írók azonban felszínesebb/tapasztalatlanabb filmkészítők, mint hogy érdekesen végig is tudják vezetni az ígéretes alaphelyzetet. Elsősorban meghökkenteni akarnak, ezért a cselekményen csavarnak negyedóránként, ám a film tempója egyenetlen, az egy óra negyven perces játékidő túl hosszúnak bizonyul, hogy megtöltsék tartalommal. Összetévesztik a drámát és feszültséget az üvöltöző melodrámával, a végjátékot pedig túlbonyolítják, elnyújtják – a film tíz perccel tovább tart, mint kellene –, és egy banális csavarral rontják le.

A karakterek következetlenek, a fordulatok rángatják őket, ahelyett, hogy azok erednének az ő döntéseikből; látványos áldozat a vadul váltakozó jellemű Fekete, aki az egyik pillanatban még agresszív bully, a következőben már a kínzás ellen ágáló jófiú. Az alakítások a borzalmastól a középszerűig terjednek, a legjobb egyértelműen Luke Mably az alfahím Fehér szerepében, kellően tenyérbemászó és energikus, élettel tölti meg a sablonos figurát.

Feltűnhet, hogy eddig nem ejtettem szót arról, hogy mi ebben a filmben a sci-fi. Ennek oka egyszerű, és a kritikaíró szempontjából felettébb bosszantó: a sci-fi vonulat valahol a film egyharmada/fele körül lép be a képbe, így nem szívesen lőném le a fordulatot. Annyi azonban élményrontás nélkül is elmondható, hogy a sci-fi elem, bár más megvilágításba helyezi a szereplők mozgatórugóit, alapvetően mellékes, esetleges, behelyettesíthető tényező, kidolgozatlan marad, amolyan MacGuffinként működik. Az Exam emiatt a sci-fi fanoknak is csalódást okoz – szemben mondjuk a Man From Earth-szel, amely elgondolkodtató problémafelvetésével kárpótol filmes hiányosságaiért, vagy akár a B-filmes Kockával –, és összességében a bevezetőben említett csoporton kívül reked.

További érdekességek:

  • Inkább csak egy zárójeles megjegyzés, de ezt a filmet sokkal jobban megcsinálták egy 2005-ös spanyol-argentin-olasz koprodukcióban. A Grönholm-módszer (El método) hajszálra ugyanebből a premisszából indult ki, csak profibban kezelte a jelöltek közti dinamikát, típusok helyett valós karaktereket vonultatott fel, és nem tartalmazott sci-fi elemet – bár a globalizációellenes tüntetések meglehetősen apokaliptikus hátteret kölcsönöztek az eseményeknek.

SFmag.hu


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához