LFG.HU

Diocletianus
ismertetőCimkek

Nem mai darab, 2009-es a Radikálisok Kézikönyve, de még mindig talán a legjobb kiegészítő, ami megjelent a Dark Heresyhez, ár/érték arányban meg biztos. Gondolatiságában kicsit a Sötét Istenek Tanítványai (Disciples of the Dark Gods) kiegészítő vonulatát viszi tovább, hiszen az egyébként sem túl fényes világ árnyoldalait taglalja. Ez ráadásul nem csak az ellenfelek színesítésére jó, hanem a játékos karakterek – meglehetősen sötét tónusú – árnyalására is.

A Dark Heresy Inkvizíciója egy szilárd hierarchiával nem rendelkező, rendkívül heterogén szervezet, amelyen belül két fontosabb irányvonal határolható el egymástól, amelyek maguk is kisebb frakciókra töredezettek . E két irányvonal egyike a puritánokat tömöríti, a másik a radikálisokat, akik messzemenőkig érvényesítik a gyakorlatban „a cél szentesíti az eszközt” elvét. Az utóbbi irányvonalhoz tartozó inkvizítorokról és az ő csatlósaikról szól ez a kiadvány.

Külcsín: szokásos jó minőség. Keménytáblás kötet, igényes borítókép, fényes lapok, a szöveg alatt díszítésnek használt halvány feliratokkal, amiket sosem tudok kibogarászni. A belső grafikák elég vegyesek, a fényképszerűek és a fekete-fehérek általában tetszenek, a színes rajzok… sokkal kevésbé. A szöveggondozás nem kifogástalan, de rendben van. A mű kicsit több mint 230 oldal, listaára kb. 40 dollár. Baráti, nézzük a tartalmat!

A tartalomjegyzék után rögtön kapunk egy hangulat-teremtő novellaszerűséget, amit tanítani kellene, hogy NE írjunk. Tényleg. Inkvizítori jelentés akar lenni egy orvgyilkos bevetéséről és hát melyik inkvizítor ne szeretne olyan jelentést olvasni, amiben ilyenek vannak: „Az első csoport – nyilvánvalóan egy bűnbanda, amelyik kábítószereket próbált csempészni a felsőbolyba – 100%-os hatékonysággal ki lett irtva, kilenc személy 27 másodpercen belül különböző pengék, ütések és kivéreztető technikák alkalmazásával.”  (…) „Odabenn hét felfegyverzett legénységi tagba ütközött, akiket 5 másodpercen belül a másvilágra küldött.” Fáj! Szerencsére innen a színvonal meredeken emelkedik.

A második fejezet kísérletet tesz a radikalizmus meghatározására, mérsékelt sikerrel. Van ugyan egy hét pontos felsorolás némi kifejtéssel, de a későbbi leírások alapján simán lehet valaki úgy radikális, hogy tiszteletben tartja mind a hét tilalmat. Ráadásul a „radikális” jelző – akárcsak a „puritán”, ha már itt tartunk – csak egy címke, amit vagy az adott személy vonatkoztat önmagára, vagy mások aggatnak rá és persze mindketten tévedhetnek. (Jó, az nem valószínű, hogy valaki radikálisnak tartja magát, de valójában puritán…) A lényeg, hogy a radikálisok olyan eszközökkel harcolnak a közös ellenséggel szemben, amelyek általában az ellenség eszközei, csak éppen a hagyományos felfogásúak szerint ezek semmilyen körülmények között nem megengedhetőek. Akiről kiderül, hogy ilyen eszközökhöz fordul, könnyen azon kapja magát, hogy kiátkozzák és kivégzik korábbi kollégái.

Ezt követi némi játéktechnika, a radikális származási lehetőségekkel (Origins) kezdve. A Megrontott Schola (Blighted Schola) a Schola Progeniumok radikálisok által titokban a puritán útról eltérített, rejtző változatai. Az itt végzett személyek intelligensebbek az átlagnál, egy marék tiltott képzettséget alapként kezelhetnek, de korrupció pontokkal és kevésbé ép elmével indulnak. A mélykamrákból származók (Darkholder) keményebbek, de primitívebbek a hagyományos üresség szülötteinél (Void Born). A bolyvilági mutánsok (Hive Mutant) az alsóbolyok lakosságából kikerülő szívós torzszülöttek. A legtáposabb talán a nemesen született alternatívája, a Malfi átkozott véréből származó (Tainted Blood of Malfi) karakter: rendkívül intelligens, nehéz megrémíteni, de a korábban említettek bármelyikénél zakkantabbak lelkileg.

Ezt követik a speciális radikális hátterek (Backgrounds), amik közül a szokásos módon egy karakter egyet vásárolhat meg induló Tp-iből. Az Inkvizítorok Könyvéből ismert Adepta Sororitas tagok választhatják azt a képességet, hogy beleláthassanak mások lelkébe. Cserébe a nővéreik kiközösítik őket (Denounced and Condemned), amit igazán nem értek, de legalább azt sem, miért jó egy induló karakternek olyan hátteret választani, aminek hatására nem tartozhat ahhoz a szervezethez, amivel játszani akart. Tényleg nem értem. Az eretnek szektához (Heretical Sect) tartozást papok választhatják, azt tudja, ami a neve. Az igazság, nem törvény (Justice, Not Law) a keményvonalasabb arbitrátorok számára elérhető, de nem nagy durranás. A bűnbánó (Penitent) bárki számára választható, nem rossz, de az abszolút táp az „őrzöm a nevedet” (Thy Name I Keep) nevű háttér. Beavatottak vehetik fel, egy démon neve egy részének ismeretét jelenti, amiért cserébe a karakter kap némi tiltott démonológiai tudást, valamint az ottani hátrányok nélkül szabadon választhat egyet az alapkönyvben szereplő démoni paktumok közül. Az érinthetetlen (Untouchable) is meglehetősen erős háttér, az ilyen karakterek minden természetfeletti hatásra immunisak (az előnyösekre is), ráadásul a környezetükben nehezebb is ilyet alkalmazni, cserébe viszont furcsaságukat az emberek is érzik és meglehetősen elutasítóak velük. A warp által érintettek (Warp Touched) megkapják a túlnani (From beyond) jellemzőt. A csodabogarak (Wyrd) kapnak egyetlen véletlenszerű kisebb pszi erőt, amit biztonságosan alkalmaznak, de legalább drága. Hangulatos, de inkább NJK-nak.

A következő alfejezet az alternatív fejlődési lehetőségekkel foglalkozik. Kellemetlen szerkesztési baki, hogy a kapcsolódó táblázatban szereplő szabotőr (Saboteur) a könyvből hiányzik, egyébként a szerzők láthatóan törekedtek arra, hogy mindegyik – később tárgyalt – radikális frakcióhoz kapcsolódjon egy-két alternatív fejlesztés. Az elhagyatott pap (Forsaken Priest) nem meglepő módon a pap fejlesztési lehetősége 5. szinttől. Elveszít minden esetlegesen korábban meglévő igaz hit előnyt, de cserébe beleáshatja magát az okkult tudományokba, így megtanulhat varázsolni is. A tech-eretnek tudós (Heretek Savant) lehetőség legalább 6. szintű tech-papok számára áll nyitva, számos magas szintű tiltott tudáshoz jelent hozzáférést. A birodalmi jós (Imperial Diviner) a jóslásban eleve jártas pszík számára választható 5. szinttől, további jósláshoz kapcsolódó képességeket és némi varázserőt biztosít. A gonosz tanító (Malefic Scholar) már 3. szintű beavatottakból kialakítható varázslót jelent. A Maltek Stalker – fordítsa le, akinek két anyja van – implantátumokkal felturbózott, tech-pap képességekkel megerősített orvgyilkos opció 5. szinttől. Szükségszerűen a lehető legszélsőségesebb radikális – mindenki más által eretneknek tartott – frakcióhoz tartozik. A kivégző (Mortiurge) olyan 5 szint feletti arbitrátorok számára elérhető, akitől nem áll távol a statáriális bíráskodás és a hidegvérű gyilkolás. Speciális képessége tűzharcban a fedezékek hatékony felhasználása. Azt sajnos nem értem, hogy ez a karakter-fejlesztés mitől radikálisabb, mint az alapkönyvi karakter, ami már eleve a „rendőr-bíró-hóhér egy személyben” koncepciót testesítette meg. A büntetőlégiós (Penal Legionnaire) gárdistából lehet, kicsit keményebb induló karaktert lehet vele kihozni, mint az alap, hátránya, hogy robbanó gallérral, vagy más hasonló kedves ajándékkal indul. Az előzőhöz hasonlóan ez sem képviseli a kreativitás csúcsát, de nem rossz. Kifejezetten tetszik viszont a Maltek Stalkerhez hasonlóan szintén konkrét radikális frakcióhoz köthető bűnevő (Sin Eater). Specialitása, hogy a jelölt – legalább 4. szintű arbitrátor, orvgyilkos vagy gárdista – testét teletetoválják mindenféle okkult és egyéb szimbólumokkal, amiktől ellenállóbb lesz a démoni hatásokkal szemben, ami praktikus, mert a frakció a démonok elleni harc élharcosa. A bemocskolt pszí (Tainted Psyker) olyan legalább 5. szintű pszíkből válhat, akik a warp veszélyei miatt összegyűjtöttek már némi korrupció pontot. Elsajátíthatnak különféle varázserőket és néhány speciális képességet, így pl. olyat, amitől immunissá válnak a démoni jelenlétre. A warp kontár (Warp Dabbler) bármilyen, legalább 6. szintű karakterből lehet, kivéve tech-papokból és Adepta Sororitas-tagokból. Ezek olyan személyek, akik némi okkult/tiltott tudást magukra szedve képesek néhány varázserőt aktiválni. Tényleg kontárok, de hasznosak lehetnek egy radikális inkvizítor számára.

Az elit fejlesztési lehetőségek az alternatívakkal ellentétben nem helyettesítenek egy másik opciót, hanem azzal párhuzamosan érvényesülnek, ugyanakkor Tp-be kerülnek. Általában megérik, de az előnyök mellett súlyos következményekkel is jár(hat)nak. Az esküdt radikális (Sworn Radical) elit opció legalább 3 szinttől választható, sok komoly előnnyel nem jár, de hangulatos lehet a megfelelő csapatban. A démonedény (Daemon Vessel) olyan karaktert takar, akinek a testében egy démon tartja a hatalma egy részét. A karakter ezt a hatalmat akaratlagosan életre hívhatja, illetve időnként, ha elveszti a kontrollt, előtör belőle. Minden ilyen alkalom korrupció pontokkal jár, amelyek egyrészt újabb és erősebb démoni képességek alkalmazásának lehetőségét nyitják meg a karakter előtt, ugyanakkor egyre közelebb viszik a karaktert a végső romláshoz, amikor a karakter személyisége eltűnik és a démon veszi át a helyét. Logikus folytatása, illetve továbbfejlesztési lehetősége az a karakter, akiből már kiűzték a démont (Exorcized). Elég komoly sebeket hagy az illető testén, lelkén, de vannak azért előnyei is, így például ellenállóbb lesz a félelemmel, a rontó hatásokkal szemben. A phaenoniták jele (Mark of the Paenonite) a legáltalánosabban gyűlölt radikális frakció tagjain lehet, némi ellenállást nyújt a félelem és a rontások hatásaival szemben, de hatalmat is ad a feljebbvalóknak a karakter felett.

Az előző fejezethez hasonló terjedelemben tárgyalja a könyv a különböző radikális frakciókat. Vannak benne érdekes, egészen elszállt ötletek, amik nagyon jó kalandalapokat nyújthatnak, de bevallom, nem egyszer sikerült elaludnom az olvasása közben. Néhány nagyobb és pár kisebb frakciót tárgyal a kötet, jelentőség/befolyás szerint csökkenő sorrendben, kitérve röviden a történetükre, szervezetükre (ha van) és jelenlegi célkitűzéseikre. Sajátos kötetszerkesztési mód, hogy az egyes frakciónál csepegtetnek információkat a legnépszerűbb hagyományos puritán frakcióról, az amalathiánusokról. Lehet, hogy praktikusabb lett volna velük kezdeni és utána utalni arra, hogy miben térnek el tőlük a radikális frakciók.

Az istvániták (vagy istvánisták, illetve a párom szerint pististák) (Istvaanians) anarchisták. Eszmei alapállásuk nagyjából kimerül annyiban, hogy permanens háborúnak kell lennie, mert az biztosítja, hogy valami új, jobb és erősebb kerüljön a mostani helyett. A birodalom fennmaradásáért küzdenek, de meggyőződésük, hogy a legnagyobb veszélyt a stabilitás és az azzal járó tespedés, megnyugvás jelenti.  Módszereikre jellemző, hogy egyes híresztelések szerint a Marára történő leszállás (ld. Inkvizítorok Kézikönyve!) is nekik köszönhető, de akár az egész Calyx Kiterjedés meghódítása is, ami azért tűnt számukra jó célterületnek, mert szörnyű híre volt, ami biztosítani látszott az általuk szükségesnek vélt állandó többfrontos háborút.

Ha az istvániták anarchisták, akkor az újragyűjtők (Recongregators) forradalmárok. Előbbiekhez hasonlóan ők is el akarják pusztítani a fennállót, de velük ellentétben azt is tudni vélik, hogy milyennek kellene lennie az újnak és azt akarják létrehozni. Pletykák szerint Szent Drusus felemelkedése Angevin után nekik köszönhető, ahogy a Malfi nemesség is az ő félresikerült kísérletük miatt olyan, amilyen.

A xanthiták (Xanthites) a „tűz ellen tűzzel” elv alapján harcolnak a démonok ellen. Tanulmányozzák a démonokat, szükség esetén megidézik, megkötik és felhasználják őket. Elsősorban náluk képzelhető el, hogy szándékosan a korábban már tárgyalt démonedényeket hoznak létre hű akolitáikból, de szívesen alkalmaznak olyanokat is, akik jártasak a sötét tudományokban, mint az alternatív fejlődési lehetőségek jelentős része.

A mérlegesek (Libricar) az istvániták antitéziseinek tekinthetők, ultra-konzervatívok, a fejlődés legnagyobb ellenzői, akik a régi, jól bevált útra akarják visszaterelni az emberiséget. Értelemszerűen az istvánitákat és az újragyűjtőket a legnagyobb eretnekeknek tekintik. Amitől igazán radikálisnak lehet tekinteni őket egy alapvetően konzervatív birodalomban az, hogy a belső romlástól úgy akarják megvédeni a birodalmat, hogy a vezető réteget kérik számon, elég keményen.

Az okulariánusok (Ocularians) az előre megírt és kiolvasható – és persze befolyásolható – jövőben hisznek, ennek megfelelően soraik között elsősorban jövendőmondók vannak, ideális e frakcióhoz tartozó karakter ezért a korábban említett birodalmi jós alternatív fejlesztés. Számos ellenségük van, de főleg az eldákat és Tzeentch híveit, lényeit utálják sorsbefolyásoló képességeik miatt. Szerintem sem eszközeik, sem módszereik, vagy céljaik miatt nem tekinthetők szükségszerűen radikálisoknak, de tény, hogy az állandó jövőfürkészésbe szép lassan beleőrülnek.

Az áldozatosok (Oblationists) – nem összekeverendőek az Inkvizítorok Kézikönyvében szereplő áldozatos nővérekkel (Sisters Oblatia)! – a xanthiták egyik oldalágának tekinthetők, de azoknál sokkal őszintébbek magukkal szemben. Csak közéjük tartozhat a bűnevő alternatív fejlesztés. Krédójuk az áldozatvállaláson alapul, hogy ők feláldozzák a lelküket a démoni erők felhasználásával annak érdekében, hogy hatékonyabban szállhassanak szembe a démonokkal. A módszereik tehát azonosak a xanthitákkal, de természetesen úgy gondolják, hogy morális tartásuk miatt egyedül ők jogosultak ezek használatára, mindenki más máglyára való eretnek. Főleg a xanthiták.

A phaenoniták (Phaenonites) a legrosszabb eretnekek, akiket csak el lehet képzelni a Dark Heresy világában, kivétel nélkül valamennyi frakció így is tekint rájuk az Inkvizíción belül, tehát ha kiderül egy inkvizítorról, vagy egy akolitáról, hogy közéjük tartozik, nem sok jóra számíthat. Eleve elvetik az istencsászár hitét, ehelyett a warp által működtetett technológiára esküsznek, ami a legrosszabb tech-eretnekség az Adeptus Mechanicus szempontjából is. A technológia sötét korának vívmányait kutatják, illetve a warpot, mint megcsapolható energiaforrást. A Maltek Stalker fejlesztési lehetőség mindenképp ehhez a frakcióhoz kötődik, de a tech-eretnek tudós is szépen ide illik.

A legjelentősebbek után néhány kisebb radikális frakció rövid ismertetése következik, mint a Tenebrae Collegium, amely az egész Calixis rendszerre veszélyt jelentő Zsarnok Csillag (Tyrant Star) tanulmányozásával foglalkozik, vagy mint a Polypsykana, amely a pszík felemelését és megóvását célozza.

A masszív világleíró rész után az Árnyékháború című fejezet megint elsősorban játéktechnikát tartalmaz. Számos kifejezetten érdekes forrást, igénybevételük feltételeit és esetleges következményeit taglalja. Meglehetősen radikálisnak és/vagy kétségbeesettnek kell lenni ahhoz, hogy valaki igénybe vegye az orkok, a Fenevad Háza és más hasonlók segítségét.

Néhány kicsit feleslegesnek tűnő vadállat ismertetése után egyes képzettségek és adottságok a szokásostól eltérő, kreatív és hasznos alkalmazási lehetősége szerepel, majd néhány kisebb pszí képesség következik. Érdekes a Radikálisok Kézikönyvében olyan „sötét”, „visszataszító” képességgel találkozni, amitől jobban bíznak a pszíben, vagy amitől nehezebb neki hazudni. Szokás szerint vannak új fegyverek és vértek, de nem túl izgalmasak, a felszerelések annál inkább.

A sötét művészetek című fejezet a játéktechnikai lényege a kötetnek, ez tartalmazza a különféle káoszrituálék, kisebb és nagyobb varázslatok játéktechnikai működési mechanizmusát és leírását. A rituálékból talán az egy példánál több is elfért volna – mondjuk a kezdő novella helyett – de a lényeg kiderül így is, könnyen (ha nem is gyorsan) felhasználható akár a játékos karakterek, akár az NJK-k számára.

A varázslás a pszí képességek mintájára működik, a varázsló (Sorcerer) adomány olyan, mint a 2-es pszí érték (Psy Rating 2), a varázslómester (Master Sorcerer) pedig a 4-es szintnek felel meg néhány hasznos mellékhatással. A kisebb pszí képességek kisebb arkánumba tartozó varázslatokként vehetők fel, míg a nagyobb arkánumba új hatások tartoznak, szám szerint 17. Utóbbiak között vannak ötletesek és kevésbé újszerűek, de az biztos, hogy erősek. Meglehetősen hatékony például a kór (Disease) varázslat. Viszonylag könnyű létrehozni, nincs ellenállás próba, és ha egy személy ebbe hal bele, a tetem Nurgle pestishordozójaként „támad fel”. Egy 3. szintű beavatott a gonosz tanító alternatív fejlesztési lehetőséggel már elsajátíthatja, ha a mesélő engedi. Játékosnak szerintem nem célszerű, de ellenfeleknek kitűnő.

Ezt követi néhány hangulatos, jól kalandba illeszthető ereklye leírása. A kedvencem a látás lencséje (Lens of Seeing), egy monokli, aminek a lánca és foglalta tele van róva különféle okkult jelekkel. Megfelelő alkalmazása esetén a lencse lefordít bármilyen írott szöveget az olvasó számára értett nyelvre. Hátulütője, hogy minden egyes alkalmazása veszélyezteti az ép elmét, ráadásul egy idő után a karakter már bármilyen szöveget csak ezzel tud olvasni, egyre többet akar olvasni és mindent kétszer is le akar ellenőrizni rejtett jelentések után kutatva. Szerintem király! (Tipp azoknak a játékosoknak, akiknek a mesélő hagyja a kezébe kerülni és még arra is rájönnek, mi ez: ha van rá lehetőség, érdemes a lencse minden használata előtt gyónni, ezzel lehet negálni az egyébként szükségszerűen bekövetkező épelme-vesztést.) A többi holmi sokkal veszélyesebb, de többségükben hasonlóan ötletesek.

Ezután a démoni fegyverek viszonylag részletes leírása következik, előbb az általános szabályok szintén, majd néhány példával alátámasztva. Általában közelharci fegyverek és mindig lakozik bennük egy démoni, vagy legalábbis warp lény. Ettől erősebbek a közönséges fegyvereknél és különféle speciális képességekkel is bírnak, de a többé-kevésbé biztonságos használatukhoz a fegyverforgatónak le kell győznie a bebörtönzött lény akaraterejét. Kellemetlen tény, hogy a bebörtönzött lény akaratereje és a fegyver hatalma egyenesen arányos. Kedvencem a példaként kidolgozottak közül az Ítélet buzogánya (Mace of Judgement), ami eredetileg az Adeptus Arbites egyik bírájáé volt, de kultisták belebörtönöztek egy ismeretlen természetű lényt, ami egyrészt utálja a többi démont, tehát elég hatékony ellenük, másrészt akut illúziókba ringatja forgatóját tettei helyességét illetően. Az egykori bírát az inkvizíciónak kellett levadásznia, mert a fegyver hatására szörnyeteggé változott, aki szerint mindenki bűnös és csak a pusztulásra érdemes.

Az ezt követő alfejezet arról szól, hogyan kell létrehozni olyan lényeket, amik valójában emberi testbe zárt démonok (demonhost – nem összekeverendőek a korábban tárgyalt démonedényekkel, akik nem démonok, hanem emberi személyiséggel bírnak, pár különleges képességgel.). Elég alapos és átgondolt rész, megfelelően hangsúlyozza a kockázatokat és előnyöket. A létrehozandó lény majdani képességei a démon megkötés előtti képességeitől függenek, így a könyv ad iránymutatást arra az esetre is, ha a mesélőnek már a játékban tart egy démoni lényt. A démon lehet megbéklyózatlan, egy-, két-, vagy háromszorosan béklyózott. Minél több rajta a kötés, annál könnyebb irányítani, de annál kisebb a majdani lény hatalma. Nagyon helyesen a lény létrehozásához szükséges játéktechnikán kívül a könyv fontos tanácsokkal is szolgál a mesélő számára ahhoz, hogyan célszerű egy ilyen entitást szerepeltetni a játékban.

A fejezetet a sötét technológia egyes vívmányainak ismertetésével zárul, természetesen jól illenek akár a tech-eretnek tudósok, szekták, vagy épp a phenonita frakció eszköztárába. Még néhány fegyver (már kezdetem aggódni, hogy nem lesz elég) és felszerelés. Utóbbiak az adatbankok gépszellemeinek elpusztítására képes gyilkos kogitátoroktól (kb. számítógépes vírus) a holtak szellemeinek megidézésére képes gépekig terjednek. Sajnos túl sokat nem kapunk belőlük, de ötletadóknak így is jók.

A következő fejezet a xenókkal foglalkozik. Bár az idegen fajokkal való kapcsolat radikális és elfogadhatatlan dolog a hagyományosabb nézetet követő inkvizítorok számára, és mint ilyen természetesen helye van a kötetben, annyiban mégis kilóg ez a fejezet a sorból, hogy az itt szereplő információk, eszközök a korábbiakkal ellentétben nem szükségszerűen jelentenek veszélyt a karakterek szellemi, lelki épségére. A Warhammerhez/Dark Heresyhez méltón először jönnek még további fegyverek, de szerencsére a szerzők nem sok helyet fecsérelnek rájuk, hamar jön néhány izgalmasabb eszköz, illetve általánosabb tanács a xenók játékban való szerepeltetésével kapcsolatban.

A fejezet talán leghasznosabb része azokkal a helyszínekkel és szervezetekkel foglalkozik, amelyek a legnagyobb valószínűséggel kapcsolódnak xenó dolgokhoz, ennek megfelelően nagyon jól használható kapcsolóelemeket nyújtanak a mesélők és a játékosok számára. Előbbieknek ráadásul meglehetősen jó inspiráció-forrást is jelent, komplett kalandsorozatokat lehet építeni az ebben a rövidke fejezetben megemlített információkra.

Ennél is nagyobb segítséget nyújt a mesélők számára az utolsó előtti fejezet, ami azzal foglalkozik, hogyan célszerű a radikalizmust szerepeltetni a játékban, illetve hogyan, mi köré érdemes építeni a radikális kampányokat. Bár nincs itt semmi olyan, ami más játékvezetéssel foglalkozó cikkben ne bukkanna fel, vagy józan paraszti ésszel ne lenne kitalálható, de ami van, az jól összeszedett és illeszkedik a témához. Annak is célszerű elolvasnia, aki nem nagyon akarja erőltetni a radikális vonalat, vagy akár nem is Dark Heresyt mesél. Pár szó a radikálisok ellenségeiről, a rájuk jellemző küldetésekről és az ide tartozó – vagy más inkvizítorok által radikálisnak tekintett – karakterek várható sorsáról. Utóbbi nem túl meglepő módon a kiközösítés – kiátkozás – kivégzés…

A kötetet hat nagyhatalmú calixisi radikális egy-egy oldalas ismertetése zárja, szerencsére mindenféle játéktechnikai statisztikák nélkül, ezeket a mesélőnek magának kell kidolgoznia, ha szerepeltetni akarja őket a meséjében, így viszont egyből a csapat erőszintjéhez szabhatja őket. Hasznosak akár szövetségesként, akár ellenségként.

A kötet mindent összevetve nem hibátlan, de mindenképpen nagyon jó. Szerkesztése során ügyeltek arra, hogy az egyes fejezetek tartalma erősítse egymást. Az eddig meglévő dolgok részletezése nem borítja fel a korábbiakat és az olyan új lehetőségek, mint a varázslás bevezetése is illeszkedik a játék eddigi rendszerébe, nem teremt teljesen új al-szabályt. A hangsúlyokra ügyeltek, mindenből jutott kedvcsináló, inkább a kevés a jellemző, mint a túl sok.

A kiegészítő nagyon jó ötlet-forrás a mesélők számára, de a játékosoknak is vonzó opciókat kínál, anélkül – na jó, talán egy-két kivétellel – hogy felborítaná az eddigi egyensúlyt. (Vagy legalábbis tovább rontaná az eddigi egyensúlytalansági helyzetet…)

Egy komoly kifogásom van, de az pont a kötet lényegét érinti. Bizonyos esetekben egyértelművé teszi, hogy mi minősül radikális – és így eretnek – cselekedetnek, hozzáállásnak, ami jó. Ugyanakkor számos olyan utalás is van a könyvben, ami alapján ilyennek minősül számos olyan tett is, amit eddig „normális”, puritán cselekedetnek lehetetett tekinteni. Továbbra is az a helyzet, hogy van egy meglehetősen tág értelmezési tartomány, amin belül nehéz meghatározni, hogy adott cselekedet radikális-e. Ez nem biztos, hogy baj, hiszen a játék valóságában is ez a helyzet, de attól tartok, ez konfliktusok forrása lehet. Ettől függetlenül mindenképpen az egyik legjobb, ha nem a legjobb kiegészítő, ami megjelent a Dark Heresyhez.

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához