LFG.HU
naheha
Események

I Béla király halála után, fia II. Géza foglalta el a magyar trónt, akit apja temetése után szinte azonnal, 1141. február 16-án Székesfehérváron megkoronáztak.

Az új király viszont ekkor még csak 11 éves volt, így az első időszakban jobbára anyja, Ilona özvegy királyné és annak időközben Szerbiából Magyarországra jött testvére, Belos bán kormányozta az országot. Belos, hol bánként, hol hercegként vagy nádori tisztségben másfél évtizedig a magyar politika meghatározó szereplője lett, és aki befolyását Géza nagykorúvá válása után is megőrizte.

Belos bán a korábbiaknál aktívabb nemzetközi szerepvállalásba kezdett. Az első években az orosz fejedelemségek konfliktusaiba avatkoztak be a magyar csapatok. Később pedig több alkalommal és váltakozó sikerrel a dinasztikus kapcsolatok szerint vettek részt a fegyveres konfliktusokban. Az eltelt több mint négy évtized alatt a gyakori hadba vonulásoknak köszönhetően a Halics felé vezető hadi út is kiépült.

Időközben a korábban oly szerencsésen alakuló nemzetközi helyzet alapvetően megváltozott. Főleg a nyugati szomszédokkal romlottak meg a kapcsolatok. A német uralkodó számára nem jelentett már komoly hasznot a magyar támogatás. Ezért felbontották a Zsófia hercegnő és Hohenstauf Henrik közötti eljegyzést, és a magyar hercegnő az admonti apácamonostorba költözött. A király nagyon sértőnek tartotta az eljárást és azonnal hadat akart indítani húga kiszabadítására. II. Gézát azonban környezete lebeszélte a német területre vezetett meggondolatlan hadjáratról.

A Bizáncban élő Borisz tudomására jutott a német-magyar viszony elhidegülése. Ezért Németországba ment, ahol engedélyt kapott arra, hogy zsoldosokat toborozzon egy magyarországi támadás érdekében. A magyar király nem tudott a szervezkedésről, és ezért váratlanul érte, hogy Borisz 1146 tavaszán elfoglalta Pozsonyt. II. Géza azonban a német zsoldosokat lefizetve könnyen visszafoglalta a várat. Ősszel a király a trónkövetelő támogatása miatt büntetőakciót indított az osztrák herceg ellen.

II. Géza a várható német támadás megelőzése érdekében a német király ellen lázadó Welfeket pénzzel kezdte támogatni, de a küszöbönálló német visszacsapás elmaradt. Ebben nagy szerepet játszott az, hogy III. Konrád felvette a keresztet és hadba indult a Szentföld felszabadításáért. Így a német erők hosszú időre le lettek kötve. A csapatok felvonulási útvonala Magyarországon keresztül vezetett.

1147 júniusában, a második keresztes hadjárat során, először III. Konrád serege vonult át az országon, amely ellenséges terület volt. Mindkét fél, de különösen II. Géza ügyelt arra, hogy provokációmentesen és a lehető leggyorsabban áthaladjon a hatalmas német sereg. A német uralkodó éreztette azért a magyarokkal, hogy szorult helyzetben vannak, és hatalmas mennyiségű pénzt csikart ki a királytól. A nyár második felében VII. Lajos francia király serege vonult végig az országon.

VII. Lajos és II. Géza között szívélyes kapcsolat alakult ki. A francia király hosszasan időzött a magyar udvarban és elvállalta, hogy ő lesz a keresztapja az éppen akkor megszületett István hercegnek, aki elsőszülöttként Géza kijelölt utóda is lett. A keresztapaság vállalása több volt, mint baráti gesztus, az akkori kor felfogása szerint ezzel a két király rokoni kapcsolatba került, így jelentősége egy dinasztikus házassághoz volt mérhető.

A francia csapatok átvonulásának és uralkodójuk magyarországi szerepvállalásának eszmetörténeti hatása is lett. A 17 éves uralkodó, akinek alakulóban volt a személyisége, csodálattal nézte VII. Lajos környezetét, a kísérethez tartozó lovagokat és lovas harci játékaikat. Életre szóló élmény lehetett mindez Gézának. Szűk körben, elsősorban a királyi udvarra korlátozódva, de Magyarországon is megjelent a keresztes eszme. A magyar királyt és környezetét megérintette az az eszmeiség, amely mozgásba hozta Nyugat-Európa királyait és nemességét. Ennek bizonyítéka, hogy II. Géza volt az az uralkodó, aki betelepítette Magyarországra a lovagrendeket.

Az 1140-es években egész Európát átfogó két nagy, egymással rivalizáló nemzetközi koalíció jött létre. Az egyik oldalon Bizánc mellett Velence, a Német Császárság volt, míg a velük szemben álló táborhoz a normannok, Franciaország, a pápaság és Szerbia tartozott. Magyarországnak, mivel Dalmácia révén érintett volt az Adria partvidékén, nem maradt más választása, belépett a II. Roger normann király vezette koalícióba. A koalíció alakulásával szinte egy időben Oroszország felé is elkötelezte magát Magyarország. 1146-ban II. Géza feleségül vette Izjaszláv kijevi nagyfejedelem lányát, Eufrozinát, és ezzel együtt részese lett az orosz részfejedelemségek rivalizálásának. A magyar külpolitika így egyszerre két, egymástól távol eső területen vállalt szerepet, ráadásul igen aktívan. Az 1140—1150-es évek fordulóján öt esztendő alatt hat hadjáratot indítottak Oroszországba.

Emellett 1149 telén tízezer főből álló sereget küldött a szerbek megsegítésére, akik fellázadtak Bizánc ellen. 1150-ben azonban Mánuel győzött, és még ebben az évben büntető hadjáratot indított Magyarországra. Sikerült elfoglalnia Zimony várát, s ezután, az 1156-os békekötésig majdnem minden évben háborúzott egymással a két fél. A hadakozások nagy hatással voltak a belpolitikára. A főurakat a különböző külpolitikai irányzatok megosztották, s a Géza mögött álló, korábban egységes tábor felbomlott. A hadjáratok haszonélvezői egyre nagyobb részt szerettek volna a hatalomból. Összeesküdtek, s vezetőnek Géza öccsét, István herceget szemelték ki. A király és hívei azonban gyorsan lecsaptak, Istvánt száműzték, aki Barbarossa Frigyeshez, majd a bizánci császárságba ment.

Géza uralkodásának utolsó éveiben III. Sándor néven új pápa került az egyházi állam élére. Az invesztitúra-harcok kiújultak, s mivel az európai államok túlnyomó része is Sándort támogatta, Magyarország is a pápa oldalára állt. Ebben nagy szerepe volt Lukács esztergomi érseknek is. Mivel a németeket teljesen lekötötték az itáliai ügyek, II. Gézának nem kellett tartania egy esetleges német bosszúhadjárattól. A külpolitikai nyugalom tehát megvolt, a legfontosabb feladatot most a belső hatalmi helyzet rendezése jelentette. Géza fia, István volt a kijelölt trónörökös. Az uralkodó két testvére (István és László) már korábban Bizáncba távoztak, s kisebbik fiának, (Bélának) pedig Géza területeket adományozott.

Mikor a király 1162 tavaszán meghalt, úgy tűnt, ez az intézkedés nyugalmat hoz az ország számára.

Linkek:

Könyvek:

facebooktwittergoogle_plusreddittumblrmail  -   facebooktwitterrss
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

[Szólj hozzá te is a Fórumon!]

Lépj be előbb az oldal tetején!