LFG.HU

Diocletianus
ismertetőCimkek

A Dark Heresy egyik legutóbbi kiegészítője címéből is kikövetkeztethetően a démonokkal és az ellenük vívott harcra felesküdött inkvizítorokkal és csatlósaikkal foglalkozik. A démonok elleni harc természetesen valamennyi inkvizítor feladata, de kiemelten az Ordo Malleus és az őket segítő űrgárdista rend, a Szürke Lovagok foglalkoznak a kérdéssel, úgyhogy a kiadvány elsősorban rájuk fókuszál.

Külcsín: megszokott minőség, láthatóan adnak a sorozat egységes megjelenésére. Keménytáblás kötet, a borítókép… végül is összefoglalja a kötet tartalmát. Marha nagy halott démon, a fején pedig egy alabárdos, energiapáncélos Szürke Lovag pózol. (Kedvelem a Dark Heresy világát, de bizonyos dolgokat, azt hiszem, sosem fogok megérteni. Ilyen az energia-páncél és/vagy vállvért fetisizmus. Kompenzálni akarnak valamit, vagy mi? De lehet, hogy csak valami belső poén, amit nem értek…)  Belül a szokásos fényes lapok, a főszöveg alatti olvashatatlan díszfeliratokkal, többségében kiváló belső grafikák. A szöveggondozással nem vagyok teljesen elégedett, de még tűréshatáron belül van. A mű kicsit kevesebb, mint 140 oldal, listaára kb. 40 dollár, ami azt jelenti, hogy mind terjedelemben, mind árban a Mártírok vérével azonos szinten helyezkedik el. Minőségét tekintve én utóbbit hajszálnyival jobbra értékelem ennél.

Az öt fejezet közül az első az Ordo Malleusszal foglalkozik, mindenekelőtt a történetével, célkitűzéseivel. Óriási titkok nem derülnek ki, de legalább rövid, gyorsan rátér a szervezet calixisi tagozatára. Az Inkvizíció általános szervezetétől eltérően a szektorbeli Malleusnak van némi struktúrája. A hierarchia élén a Tanács Mesterei (Masters in Council) állnak, valamivel alattuk pedig a Kamarák felügyelői (Proctors of the Chamber). Mindannyian tapasztalt inkvizítorok, vagy inkvizítor nagyurak, de ezen túlmenően az alá-fölérendeltség, a kiválasztási kritériumok és más – a játékhoz valójában nem szükséges – érdekességek cizellálása elmarad. Ezután esik pár szó az ordo fellegvárairól, a hét kolostorról (óriási, szupertitkos, szuperbiztonságos létesítmények lehetetlen helyeken, még az inkvizítor nagyurak sem ismerik mindnek a helyét, az egyik pl. konkrétan elveszett), illetve más, kisebb ingatlanokról.

Ezt követi pár oldal a Fegyveres Iskolákról (Scholarite at Arms), amely a rend kiképzőhelyeit jelenti. Ezek felette állnak a frakció-harcoknak, szigorúan tilos mindenféle belső rivalizálás, hiszen ezeken a helyeken mindenki tudja, hogy az ellenséggel szemben a legkisebb gyengeség sem engedhető meg. Így az ilyen intézmények azok, ahol az egyébként kiközösített phaenonita frakció tagjait is megtűrik. (Utóbbiak egyébként a hét fent említett kolostor egyikét is elfoglalták.) Az itt szereplő információk elsősorban a karakterek hátterének színesítésére alkalmasak. Hasonlóra jó, illetve a mesélők számára jelenthet inspirációt négy olyan eset viszonylag részletes bemutatása, amikor démonok törtek be/próbáltak meg bejutni egyes calixisi világokra, amit aztán megállított/megakadályozott az Ordo Malleus. Jó példák arra, hogyan, milyen módon jelenhet meg a démonok fenyegetése, könnyen adoptálhatók akár konkrét mesékbe is.

Ezután következik egy a szükségesnél talán hosszabb ismertető arról, hogy az egyes karrierekbe tartozó karakterek hogyan vehetik ki a részüket a démonvadászatból. Sok meglepő dolgot nem találunk itt: jé, a beavatottak (Adept) inkább információ-szerzéssel, -értelmezéssel, a gárdisták meg fegyverrel segíthetnek… Ettől függetlenül nem haszontalan, a kezdő mesélőknek segítséget nyújthat az egyes karakterek bevonására.

A calixisi démonvadászokkal foglalkozó alfejezet bemutatja a szektor néhány jellegzetes szakmabeli alakját. Meglehetősen ötletesek, a különféle karakterek széles palettáját kínálják, akik könnyen beépíthetők a játékba akár szövetségesként, megbízóként, információ-forrásként, vagy akár ellenségként is. A bemesélést segítik minden karakter esetében külön kiemelt kis szövegdobozok, amelyek javaslatokat és szempontokat tartalmaznak a mesélők számára. Játéktechnikai rész nincs, ezek kidolgozása, ha egyáltalán szükséges, a mesélőre vár.

A fejezetet az extrém intézkedések zárják, azaz, hogy az inkvizítorok szélsőséges esetben milyen eszközök közül válogathatnak a démoni befolyás megszüntetése érdekében. Ilyen a Szürke Lovagok segítségül hívása/bevetése, illetve az exterminatus, ami gyakorlatilag az egész érintett világ teljes lakosságának a kipusztítását jelenti, különféle módokon. Az Inkvizícióra általában, de az Ordo Malleusra különösen jellemző az, hogy nem riadnak vissza efféle eszközöktől, hiszen tudják, hogy az adott világon élők puszta testi épségénél, életénél sokkal több forog kockán.

Amit még mindenképpen tudni kell az ordóról az, hogy az egyébként sem túl transzparens inkvizíción belül is kiemelkedik titkolózásával. A démonokra vonatkozó bármiféle ismeretek annyira titkosak, hogy a különféle nyilvántartásokból – féltve őrzött sajátjaik kivételével – is igyekeznek törölni minden nyomot. Ez a titkolózás egyébként odáig megy, hogy azok, akik esetleg túl is élnek egy démoni támadást, számíthatnak arra, hogy a többi tudatlan polgár érdekében kivégzik a démonvadászok. A másik opció, ha van rá lehetőség, az elmetörlés. Ahhoz, hogy mindkettőt elkerülje az ember, legalábbis a trón ügynökének kell lennie.

Ez egyben azt is megmagyarázza, hogy a Szürke Lovagoknak a léte is miért annyira ismeretlen, vagy legalábbis legendás. Amikor őket kell bevetni, akkor már nagy a baj, és ha nagy a baj, akkor csekély az esélye annak, hogy maradnak olyan szemtanúk, akik megtarthatják az életüket, emlékeiket.

A világleíró részek után következik a játéktechnika, a bevált sablon szerint: háttér-csomagok, alternatív karrier-opciók, Ordo Malleus sejtek célkitűzései, fegyverek, vértek.

A hátterek közül a testi szentesítés (Corporeal Sanctification) eredményekén a karakter ellenállóbb lesz a démoni jelenlét hatásaival szemben (Malleus Conditioning), ami hasznos a démonvadászok számára, a szentesítésnek viszont sajnos lehetnek kellemetlen mellékhatásai. A démonok elpusztítója (Daemonic Vanquisher) olyanok lehetnek, akik már korábban legyőztek egy démont. Értelemszerűen megkapják tiltott tudásként a démonológiát (Forbidden Lore – Daemonology) és gyűlölni fogják a démonokat (Hatred – Daemons). Érdekes, hogy az efféle korábbi tapasztalatok nem járnak szükségszerűen korrupció-pontokkal, vagy az elme megbomlásával, míg a Radikálisok Kézikönyvében ezek minden hasonló esetnek szükségszerű velejárói voltak. Szerintem nincs sok köze a kötet témájához a sorsevő (Fate-eater) háttérnek. Az ilyennel rendelkező karakterek sorsa nem egyértelmű, kevesebb Sors-ponttal (Fate point) indulnak, és nem rendelkeznek birodalmi jóslattal (Imperial Divination) sem cserébe viszont megkapják a sötét lélek adományt (Dark Soul) és minden egyes alkalommal, ha megölnek egy Sors-pontokkal rendelkező személyt, akkor megkapják annak a jóslatát és az ezzel járó előnyöket/hátrányokat. Emiatt hosszú távon elég tápos is lehet, de kezdetben inkább talán hátrány és nem is olcsó. A démonok testéül előkészített személyeket (Host-bound) arra szánták, hogy majd beléjük idéznek egy-egy démont, de aztán ez meghiúsult. Az előkészítés eredményeként néhány korrupció-ponttal és más káros mellékhatással indulnak, azonban ellenállóbbak a pszí hatásokkal és a démonok fizikai támadásaival szemben.

Az alternatív karrier-opciók sorát a 13-as raktárház… bocs… a 26-os relikvárium ügynökei nyitják. Bármilyen karrier legalább 4. szintű karakteréből válhat ilyen ügynök, akik legfőbb előnye, hogy hozzáférhetnek speciális felszerelésekhez. Ezek kellően nagyhatalmú, de esetleg ismeretlen hatású eszközök lehetnek, amelyeket egyes bevetések után természetesen vissza kell szolgáltatni a 26-os relikváriumnak.

Személyes kedvencem a kötetből a Mártírok vérében felbukkanó főördögűzőtől (Arch-Exorcist) elvileg annyira nem különböző démonűző (Banisher), amely papok számára választható már első szinttől, de az igazi erényei 3-4. szinten nyilvánulnak meg. Ők afféle tudós papok, akik számos titkos ismerettel, tudományos képzettséggel rendelkezhetnek, de emellett lelki tisztaságuk, szilárdságuk védelmet jelent számukra a démonokkal szemben. Meglehetősen erős képességük a hit aurája (Aura of Faith), amelynek hatására a közelükben lévő démoni lények – kapcsolódó sikertelen próba esetén – sebződnek. Kicsit furcsállom, hogy mindemellett nem rendelkeznek a tiszta hit (Pure Faith) előnnyel, de ügyes karakter-fejlesztéssel, pl. 1. szinten gyóntató (Confessor) opció a Mártírok véréből, 3. szinten démonűző ebből a kiadványból) kifejezetten ütőképes kombinációk hozhatók ki.

Közepesen ötletes alternatíva a kultista-vadász (Cult-Stalker), ami már első szinten választható arbitrátorok és a söpredék (Scum) számára. Speciális képességük, hogy könnyebben épülnek be különféle kultisták közé, a játéktechnika előny pedig a kultusz típusától függ. A vérkultusz követői közé beépülő karakter pl. tombolás (Frenzy) adottság mellett kap egy szabadon választható közelharci képzést (Melee Weapon Training).

Kicsit jobban a kötet profiljába vág a legalább 5. szintű beavatottak és a papok számára nyitva álló démonnév-kereső (Daemonym Seeker) opció. Ezek a karakterek arra teszik fel az életüket, hogy minél pontosabban meghatározzák egy bizonyos démon igaz nevét, ami hatalmat ad a lény fölött. Ugyan minden karakteropcióra, illetve szinte minden karakterfejlesztési kérdésre igaz, hogy kell hozzá a mesélő beleegyezése, de ez fokozottan áll erre a lehetőségre. Ha a mesélő nem tervez beépíteni a kampányba egy olyan nagyhatalmú démont, amit csak hosszas rákészülés és több játékülés alatt megszerzett információk alapján lehet legyőzni, akkor inkább NJK-ként érdemes velük számolni.

Az Ordo Sicarius beavatottja (Ordo Sicarius Initiate) gyakorlatilag az Officio Assassinorum belső ellenőrzésének dolgozó karakter. Az opció leírásában nem mindig egyértelmű, de ettől függetlenül tény, hogy nem csak orvgyilkosok számára elérhető. Nagyon a démonvadászathoz nem kötődik, történeti okokkal kapcsolható csak a kötet témájához. Legalább 4. szintű karakterek számára elérhető, és karriertől függően változik a biztosított előny. A gárdisták pl. választhatnak egy egzotikus fegyvertípust, aminek a forgatását megtanítják nekik. Két olyan fejlesztési lehetőség bukkan náluk fel, ami miatt megérheti az ide tartozás (Resistance – Fear és Psy Rating 1), de egyébként csak akkor van értelme, ha a mesélő az Offición belüli hatalmi harcokra akarja építeni a kampányt.

Piroklaszt – ne köss bele, van ilyen szó! Kb. azt jelenti: vulkáni törmelék – (Pyroclast) legalább 5. szintű gárdistákból válhat, akik különösen jól bánnak a lángszórókkal. Kiválasztásuk esetén e képességeiket tovább mélyíthetik és különféle speciális képességek révén rendkívül hatékonnyá válhatnak démoni ellenfelekkel szemben.

A megrontott gépszellemek elűzője (Techsorcist) olyan legalább 6. szintű tech-pap, aki az átlagnál kicsit komolyabban foglalkozik a Káosz-fertőzött gépek rendbetételével/elpusztításával, ezért ebben egy kis előnyt élvez a hagyományos tech-papokhoz képest. Nem valami átütő erejű újdonság.

A teomanta (Theomancer) gyakorlatilag a Radikálisok Kézikönyvében szereplő birodalmi jós (Imperial Diviner) normál, nem megrontott változata. Nem tud varázsolni, de a birodalmi tarot ismerete révén – sikeres próba esetén – úgy kezelhet egy tetszőleges ismeret képzettséget, mintha jártas lenne abban, illetve ha tényleg jártas, újradobhat egy kapcsolódó próbát. Meglehetősen erős és hatékony képesség és az opció elérhetőségének csupán annyi a követelménye, hogy a karakter legalább 4. szintű legyen, és rendelkezzen már legalább egy pszí erővel a jóslás kategóriából. A kötet témájához viszont csupán annyiban illik, hogy az Ordo Malleus általános működési elve a démoni behatolások megelőzése, aminek érdekében bevetnek minden lehetséges előrejelző módszert.

A fejezetet – már szokás szerint – a Malleus sejtek néhány példája zárja. A Carta Extremis vadászai meglepő módon a Carta Extremisnek nyilvánított, áruló inkvizítorokat és segítőiket akarják levadászni. A csoport átlagszintjének legalább ötödiknek kell lennie, és kell közöttük lennie egy orvgyilkosnak. Mindannyian képzett nyomkövetők lesznek. Nem túl izgalmas, de legalább nem is drága. Az ereklye visszaszerző akciócsoport (Reliquary Retrieval Strike Team) is azt csinálja, amire a neve utal. Tagjai között kell tudniuk egyet a 26-os relikvárium ügynökei közül, vagy legalább közvetlen kapcsolatban kell állniuk eggyel, cserébe megtanulhatnak egy tudományos vagy tiltott képzettséget. Szintén nem az évszázad ötlete. A Scholaritae Sorsvadászok (Scholaritea Fatestalkers) a Malleus talán legfontosabb csoportjait alkotják, akik megpróbálják előre jelezni a démoni fenyegetéseket. Alapképzettségként használhatják a Műveltséget (Literacy), amiben egyben tehetségesek (Talented) is. Az Ordo Malleus kísérete (Ordo Malleus Retinue) – meglepő módon – olyan személyek csoportját jelenti, akik egy Ordo Malleus inkvizítor kíséretébe tartoznak. Cserébe megkaphatják a háttereknél említett Malleus kondicionálást, amitől ellenállóbbak lehetnek a démoni jelenléttel szemben és tanulhatnak pár hasznos képzettséget. Szerintem ez a legjobb sejt.

A harmadik fejezetet az elmaradhatatlan fegyvereknek, vérteknek és egyéb felszereléseknek szentelték. Itt szerepelnek többek között azok a cuccok, amiket pl. a 26-os relikvárium ügynökei hozzáférhetnek, továbbá személyi erőterek, speciális lőszerek és a kötelező energiapáncélok. Külön rövid alfejezetet kaptak a felszentelt fegyverek gyártására vonatkozó szabályok, néhány segítségül szolgáló véletlen-hatás táblázattal. A játékosok szokták szeretni az ilyen spéci holmikat, és akár egy-egy mesét is lehet rájuk építeni, de azért nem túl fantáziadúsak.

A negyedik fejezet a démoni betörésekkel foglalkozik, meglehetősen jól körbejárva a témát. Számos alapvető, de hasznos ötlettel, tanáccsal szolgál a mesélők számára. Röviden kitér az egyes káoszistenek démonjaira és mindegyikhez javasol néhány kalandötletet, a szükséges hangulatfestő elemekkel. Ezután jön egy hosszabb rész, ami szintén a mesélőnek nyújt segítséget abban, hogy az aktuális kalandhoz illő démont tudjon kidolgozni. Nagyon helyesen a kötet többször is hangsúlyozza, hogy ezek a szabályok nem kőbe vésettek, a korábbi kiadványokban megjelent démonok sem felelnek meg ezen szabályoknak, de ez nem is cél, a Káosz sokszínű, változatos és kiszámíthatatlan.

Mindenesetre a démonkreálás a karakteralkotáshoz kicsit hasonló, nyolc lépésből álló folyamat. Ennek során, ha a mesélő eldöntötte, hogy melyik káoszisten milyen erősségű (kisebb – hírnök – nagyobb) démonját kívánja megalkotni, meghatározhatja az értékeit, képzettségeit, adottságait, kinézetét, az istenétől származó adományait és esetleges gyengeségeit egyaránt. Az érdekesség/lustaság kedvéért szinte valamennyi meghatározható véletlenszerű dobások alapján. Amit érdemes tudni, hogy a kisebb démonok komoly kihívást jelentenek alacsonyabb szintű csapatnak, míg a hírnökök (Herald) egy 7-8. szintű csapatot is megizzaszthatnak. A nagyobb démonok ellen legfeljebb a tapasztalt inkvizítoroknak és a Szürke Lovagoknak van esélyük. Khrone nagyobb démonának a közelharc képzettsége (Weapon Skill) 70+2d10-zel határozható meg, az ereje 80+2d10 és az erő bónusza persze duplázódik, valamint lehet olyan adottsága, hogy ugyanabban a fordulóban mindaddig támadhat (összeadódó -10-zel az egyes próbákra), amíg az előző támadása talált. Ja és van 120 + 10d10 (átlagban 175, azaz százhetvenöt!) életerő pontja, meg 60+2d10-es természetfeletti Szívóssága. Ellenben Tzeench nagyobb démona lehet pl. varázslómester, aminek a pszí értéke 10-es és dobnia sem kell, hogy sikerül-e egy adott pszí-hatást összehoznia. Elég kemény ellenfelek.

Mindezt követi néhány kisebb démoni lény részletes, statisztikai adatokkal ellátott leírása, valamint egy oldalt szenteltek a démonok fegyvereinek. (Nem összekeverendők a Radikálisok Kézikönyvében felbukkanó démoni fegyverekkel!) Ezekbe nincs démoni, vagy warp-lény börtönözve, tehát a sikeres használatukhoz nem kell legyőzni a bennlakó akaratát, és érdekes módon – a jó ízlésen kívül – semmi akadálya vagy hátránya nincs annak, hogy karakterek forgassanak ilyen fegyvereket. Ha persze hozzájutnak ilyenekhez. Sőt! Az Inkvizíció helyben a szentesített pszíknek rendszeresíteném a Tzeench erősebb szolgáinál felbukkanó warp-botot, merthogy kizárja a pszí mellékjelenség előfordulását. Kéne is egy ilyen a biomantámnak…

Az utolsó fejezet a Szürke Lovagokkal, az űrgárdisták speciálisan démonok elleni harcra kifejlesztett és kiképzett frakciójával foglalkozik. Tagjai, azon felül, hogy valamennyien genetikailag felturbózott, energiapáncélos katonák, mind képzett pszí-használók is. Kevesen vannak, de szerencsére egy hajóval képviseltetik magukat a Calixis-szektorban.

A készítők folyamatosan figyelemmel vannak arra, hogy a Deathwatch-ban már játszhatóvá tették az űrgárdistákat, így újra és újra ötletekkel, tanácsokkal szolgálnak azoknak a mesélőknek, akik használni akarják a Szürke Lovagokat abban a rendszerben.

Egyébként a Szürke Lovag karakterek megalkotása nagyjából úgy zajlik, mint egy másik Dark Heresy karakteré, néhány eltéréssel. Ezek a gyerekek természetesen nagyobbak, jobbak, erősebbek, mint egy közönséges halandó, tehát magasabbak az induló értékeik és több induló képzettséggel, képességgel kezdenek. Nincs birodalmi jóslatuk, de van helyette személyes heraldikájuk, ami ugyanúgy pozitív játéktechnikai hatásokkal járnak. Megkapják természetesen a Deathwatch-ban már említett beültetéseket, amiktől valódi szuperhumánokká válnak és természetesen az űrgárdistáknak járó páncélzatot és fegyvereket. Valahol mókás, hogy az űrgárdisták átlagos magasságát és súlyát is energiapáncéllal együtt adják meg… Szemmel láthatóan az alkotók nem számoltak azzal, hogy egy parti esetleg a rendházon belüli hatalmi harcokra helyezi a hangsúlyt.

Ami a Szürke Lovagok karakter-fejlesztését illeti, ami leszögezhető, hogy lassú. Nagyon lassú. Mivel már alapban rendelkeznek egy halom képességgel, úgy kell őket kezelni, mintha 13.000 tapasztalati pontról indulnának (ahogy egy kezdő Dark Heresy karakter 400-ról). Innen bármit tovább fejleszteni meglehetősen nehéz, egy-egy új képzettség általában 600-1000 Tp-be kerül. A szerkesztés kapcsán pozitívum, hogy végre a szerzők rájöttek, hogy az adott szinten többször is felvehető képességeket nem kell többször kiírni, elég tenni a képesség neve mögé egy szorzót, ami elárulja ugyanazt az információt. A Radikálisok Kézikönyvében ez még meghaladta a képességeiket…

Más jó a szerkesztés kapcsán nem mondható el, még mindig nem tudják pl. eldönteni, hogy az alapban megkapott, induló képzettségeket, képességeket beírják-e a megtanulhatók közé, vagy sem. A fele benne van a másik fele nem. Hasonlóan érthetetlen, hogy a fejlődési táblázatokat miért kellett ketté szedni, miért kell külön táblázat a pszí képességeknek, arról nem is beszélve, hogy miért lett a pszí-képességek közé sorolva a démonológia tiltott tudás, vagy kétfegyveres közelharc (Two Weapon Wielder – Melee). Ahogy egyébként azt sem értem, hogy a Szürke Lovagok pszí-képzése és egyedi pszí erői közé miért kellett beékelni a pszítől teljesen független specializációkat…

Ami a Szürke Lovagok pszí használatát illeti, van néhány specialitás, de közel sem olyan kemények ebben, mint első ránézésre gondolnánk. Először is, nem tanulhatnak kisebb pszí képességeket, amik pedig elég hasznosak lehetnek, másrészt kevés képességgel rendelkeznek és azok is csak a jóslás (Divination) és a telepátia (Telepathy) iskolákból, valamint a saját egyedi diszciplínájukból válogathatnak. Emellett ugyan alapban mindannyian 2. szintű pszí-képességgel rendelkeznek, de legfeljebb 4. szintig fejleszthetik. Ha akarják, visszafoghatják magukat és alacsonyabb szinten is használhatják, de ilyenkor nem fordulhat elő pszí-mellékhatás. Az igazi erejük a pszí kapcsán, a speciális képességeken túl leginkább abban nyilvánul meg, hogy segíthetik egymást az egyes erők alkalmazásában. Alapesetben ez azt jelenti, hogy a segítő karakterek is ugyanúgy dobnak pszíhasználat-próbát, mint a fókusz-karakter és egyszerűen hozzá lehet adni a dobásaik értékét a fókusz-karakteréhez, ami értelemszerűen jelentősen megnöveli a pszí-erők alkalmazásának hatékonyságát, illetve a túlcsordulás esélyét. A segítő karakterek ugyanakkor csak fél cselekedetre (Half Action) jogosultak abban a fordulóban, amikor segédkeznek. Papíron elég ütőképesnek tűnik, élesben még nem próbáltam.

A Szürke Lovagok speciális pszí erőiből 9 darab van. Van, amivel a Szürke Lovag a saját és társai Erő bónuszát növelheti, vagy a közelharci fegyvereit teheti hatékonyabbá. Láttam már ezeknél ötletesebb misztikus képességeket, és a sajnos a megfogalmazás sem mindig egyértelmű a hatások kapcsán.

A Szürke Lovagoknak háromféle specializációját taglalja a könyv, ezeken felül besorolhatók néhány Deathwatch-os kategóriába is. A három egyedi specializáció: a csapásmérők (Strike Squad Grey Knight), ők a „gyorsreagálású erők”, a purgálók (Purgation Squad Grey Knight), ők a nehéztüzérség, és a megtisztítók (Grey Knight Purifier), akik a lángszórósok. Csupa „újszerű, sehol nem látott dolog”.

Ezek után jönnek a Szürke Lovagok fegyverei (hiszen Warhammer, tehát olyan nincs, hogy megússzuk egy fejezetnyi fegyverzettel), amelyek ugyanolyanok, mint bármelyik másik, csak táposabbak, és az energiapáncéljaiknak is van három kategóriája (Grey Knight Power ArmourGrey Knight Terminator ArmourNemesis Dreadknight – azaz: nagy – még nagyobb – legnagyobb).

A kötetet záró alfejezet meglepően hasznos. Arról szól, hogyan lehet beépíteni a Szürke Lovagokat a „normál” Dark Heresy kampányokba. Egyrészt lehetnek távoli, nagyhatalmú alakok, akik ügyes meseszövés esetén deus ex machinaként jöhetnek segíteni a játékos karaktereknek anélkül, hogy nagyon kilógna a lóláb, másrészt ritkán, de előfordul, hogy beosztanak közülük egyet-kettőt egy-egy inkvizítorhoz. Tehát magas szintű karakterek mellett „elférnek”, csak a mesélőnek meg kell küzdenie azzal, hogy a Szürke Lovagok még az űrgárdisták között is legendásak, akik ráadásul nem nagyon szeretnek maguk után nyomot hagyni. A kedvencem ugyanakkor az a javaslat, ami kicsit a többkarakteres játékmódot támogató játékokra (pl. Ars Magica) emlékeztető megoldást takar: a szabvány Dark Heresy karakterek végzik a nyomozást, siker esetén leadják a drótot a Szürke Lovagoknak, majd a játékosok utóbbiak bőrébe bújva lejátsszák a nagy összecsapást. Így kerek egész lehet a történet, anélkül, hogy sérülne a világ belső logikája. Kifejezetten szimpatikus megközelítés!

Összességében elég felemás a véleményem a kötetről. Egyrészt felhasználóbarát (főleg mesélőknek, de a játékosoknak is) abból a szempontból, hogy a játékhoz nem szükséges, azt közvetlenül nem elősegítő információk a minimumra szorítkoznak, épp csak annyi van belőlük, hogy ne „lógjanak a levegőben”, és emellett kellő mennyiségű inspirációs forrást nyújt. Ebből a szempontból is a kötet legerősebb részei szerintem a calixisi démonvadászokról és – kisebb mértékben – a démonokról szóló fejezetek.

Amivel ugyanakkor gondom van az, hogy mintha figyelmen kívül hagyták volna a Mártírok Vére (és az Inkvizítorok Kézikönyve) kiadványt, egyetlen szó sem esik pl. a Tiszta Hit (Pure Faith) adományáról, holott ennek elég alapvetőnek kellene lennie a démonok elleni harcról szóló kiadványban. A Mártírok Vérében lévő karakterek sokszor hatékonyabbak lehetnek a démonok ellen, mint az ebben lévők. Emellett nem tartom túl ötletesnek a karrier-alternatívákat, a Káoszistenek és démonjaik ismertetése sem olyan, amit még sehol nem láthattunk, ahogy a Szürke Lovagokról szóló rész kapcsán az információk egy része a Deathwatch újrahasznosítása. Nagyobb baj, hogy utóbbi elolvasása közben sem öntött el az érzés, hogy „hű, de kipróbálnám!” De lehet, hogy csak azért, mert nem érdekel az energiapáncél…

Úgy tűnik, a szerzőknek van egy jól bevált sablonjuk, ami akkor is működik, ha az ihlet éppen kihagy. Ennek az eredménye a Démonvadász. Szerintem sokkal jobb lett volna, ha a szerzők összerakták és összefésülték volna a Mártírok vérének és ennek a kötetnek a tartalmát, esetleg kiegészítve az Ordo Hereticusra vonatkozó pár plusz információval. Az esetleges terjedelmi korlátokat meg könnyen orvosolni lehetett volna a Szürke Lovagok, vagy esetleg néhány fejezetnyi fegyver kihagyásával…


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához