LFG.HU

naheha
Események
III. Béla uralkodása III.István 1172. március 4-én bekövetkezett halála után.

III. István a Mánuel császárral kialakult konfliktus megoldása érdekében 1163 végén Bizáncba küldte öccsét Bélát, aki felvette az Alexios (Elek) nevet. Mánuel császár „fiaként” és örököseként kezelte, s létrehozta számára a deszpotész címet, melynek viselője közvetlenül a császár után következett, sőt lányát, Máriát is eljegyezte vele. Béla, akit Konstantinápolyban Alexiosznak neveztek, mint egy világbirodalom leendő örököse, kiváló neveltetést kapott. 1169-ben azonban Mánuelnek fiúgyermeke született, és ez Béla-Alexiosz pozícióvesztésével járt együtt. Megfosztották trónörökösi rangjától, eljegyzését is felbontották Máriával, és a császár francia származású sógornőjével, Chátillon Ágnessel házasították ki.

A bizánci udvarban háttérbe szoruló Béla figyelme ettől kezdve fordult újra a magyar ügyek irányába. Ezt jelzi, hogy felvette a Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercege címet. Ebben a helyzetben érte a hír a magyar trón megüresedéséről. A magyar előkelők egy csoportja felkereste Mánuelt és kérték, hogy engedje Magyarországra. A császár élt a lehetőséggel. Egyrészt megszabadulhatott az udvarában már feleslegessé vált hercegtől, másrészt Béla révén remélte, hogy az ellenséges bizánci-magyar viszony szövetségesi kapcsolattá alakul át. Megeskette Bélát, hogy magyar királyként figyelembe veszi Bizánc érdekeit.

Mánuel komoly összegeket fordított a magyar előkelők megnyerésére és a nyomaték kedvéért hadseregét is felvonultatta a magyar határra. Béla az országban komoly támogatásra tett szert. III. István egykori hívei inkább az ő trónigényét támogatták Géza hercegével szemben. Béla a magyar egyház megnyerése érdekében a pápával is azonnal kapcsolatot keresett. Hitet tett a latin egyház támogatása mellett és megerősítette az 1169-es konkordátumot. III. Sándor ezután elfogadta III. Béla utódlását és utasította az esztergomi érseket a koronázás megtartására.

Lukács érsek azonban megtagadta ezt. A koronázás megtagadásával Lukács súlyosan megsértette a pápai érdekeket. A két, korábban Bizáncból érkező király koronázásához hasonlóan III. Béla koronázási szertartásának elvégzésére is végül a kalocsai érsek vállalkozott.

A pártharcok elhúzódását mutatja, hogy csaknem egy évvel III. István halála után, 1173 januárjában sikerült Bélának a trónt elfoglalni. A király – békülékenysége jeleként – uralkodásának az elején megerősítette az esztergomi érsek koronázási jogát amelyet a három legutolsó királyi koronázás és a kalocsai érsekség törekvései kétségessé tettek.

Géza herceg, anyja, Eufrozina támogatását is élvezve összeesküvést szervezett bátyja hatalma ellen. Béla határozottan fellépett a szervezkedéssel szemben, és Géza kénytelen volt német területre menekülni. A cseh herceg, gesztusként az új magyar király felé, elfogta őt és kiszolgáltatta Bélának. A király Géza híveit kegyetlenül megbüntette, a herceget börtönbe záratta, anyját pedig bizánci területen, Barancsban tartotta fogva.

Béla hatalmának megszilárdulását jelzi, hogy Lukács érsek is visszatért a politikába és rendezte kapcsolatait az uralkodóval. A két érsekség viszálya is csitulni látszott.

Béla visszafogott külpolitikát folytatott, a bizánci érdekeket mindig szem előtt tartotta. Egyetlen esetben indított csak idegen területre támadást. 1176-ban két hullámban betört osztrák területre, hogy kikényszerítse Géza kiadatását. Még ebben az évben Mánuel kérésére magyar segédcsapatokat küldött Kis-Ázsiába, hogy segítsék Bizáncot a szeldzsuk törökök elleni harcban. A nemzetközi helyzet is kedvezően alakult Béla számára. Enyhült Barbarossa Frigyes császár konfliktusa III. Sándor pápával. 1177-ben a két hatalom Velencében békét is kötött, az eseményen a magyar király követei is részt vettek. Így a pápa oldalán álló Magyarország nyugati határai mentén is csökkent a feszültség.

Az 1080-as évek elején változások figyelhetők meg a külkapcsolatokban. Elhunyt Mánuel császár, aki irányában Béla személyesen el volt kötelezve, sőt akihez eskü is kötötte. Így a korábbiakhoz képest jóval nagyobb lehetőségei adódtak a külkapcsolatok alakítására. A magyar külpolitika kiszabadult a bizánci ellenőrzés alól.

Mivel 1163 óta az ország nem bonyolódott költséges katonai akcióba, ezért pénzügyi szempontból is megerősödött. Mánuel halálát kihasználva III. Béla azonnal visszafoglalta az 1163 óta bizánci fennhatóság alatt álló magyar területeket, Közép-Dalmáciát és a Szerémséget.

Béla az özvegy királyné kérésére beavatkozott az egyre zavarosabb bizánci hatalmi viszonyokba. Kihasználva a szerbek elszakadási törekvéseit, 1183-ban hadjáratot vezetett a Balkánra. Előbb csak a két határvárat, Nándorfehérvárt és Barancsot foglalta el, majd egészen Nisig nyomult előre. A következő évben a bizánci csapatok visszahódították a területet, de 1185-ben újra magyar uralom alatt állt a fontos útvonal.

III. Béla dinasztikus kapcsolatok kialakításával is próbálta befolyását erősíteni Bizáncban. 1185-ben a hatalmi harcokból győztesen kikerülő II. Izsák császárral összeházasította leányát, Margitot, és az új bizánci uralkodó pozícióját erősítendő visszaadta az egyébként is nehezen tartható elfoglalt területeket.

1184-ben, miután első felesége elhunyt, a király maga is Bizáncban keresett feleséget. Mivel a császári családban nem állt rendelkezésre a magyar királyhoz méltó menyasszony, előbb Anglia felé tájékozódott, majd 1186-ban, a hosszú idő óta fennálló jó francia-magyar kapcsolatoknak is köszönhetően, VII. Lajos francia király leányát, Capet Margitot vette feleségül. A házasság nem németellenes éllel jött létre, noha a több évtizedes francia-magyar kapcsolattartásnak ez egyik meghatározója volt. Az 1180-as évek elején a német-magyar viszony javulásának jeleként III. Béla idősebbik fiát, Imre herceget eljegyezték Frigyes császár lányával. A házasság a német menyasszony halála miatt ugyan nem jött létre, de a német-magyar kapcsolatok feszültségmentesek maradtak.

A messzire tekintő, néha már-már nagyhatalmi igényekkel fellépő magyar külpolitika kiteljesedésének a jele, hogy az 1180-as évek második felében III. Béla hosszú idő után újra beavatkozott az orosz belviszályokba. A magyar csapatok 1188-ban bevonultak Halicsba, de a korábbiakkal ellentétben nem elégedtek meg egy magyarbarát fejedelem hatalomra segítésével, hanem el akarták foglalni a területet. Ezzel először jelentkezett a hódítás szándékával a király Oroszországban. Ennek jele, hogy Vlagyimir fejedelmet börtönbe záratta, és kisebbik fiát, András herceget tette kormányzóvá. A következő évben újra csapatokat kellett küldeni a fejedelemségbe, de még így sem sikerült András hatalmát fenntartani.

1187-ben a muszlimok elfoglalták Jeruzsálemet. A Szentföld megsegítésére meghirdették a harmadik keresztes hadjáratot. III. Béla tekintélyét jelzi, hogy a sereg egyik vezérének őt akarták felkérni. A magyar király azonban ekkor még nem kívánta felvenni a keresztet, de támogatta a hadjáratot és vállalta, hogy megszervezi az átvonuló seregek élelmezését. A Barbarossa Frigyes vezette német keresztes csapatok 1189 nyarán érték el az országot. Az átvonulás teljesen rendben történt, sőt igen szívélyes viszony alakult ki a császár és a magyar király között. Megegyeztek abban, hogy Frigyes fia, a sváb herceg feleségül veszi Béla lányát. A hadjáratban azonban a herceg életét veszítette, így Béla második német-magyar dinasztikus házassági kísérlete sem jött létre.

A császár csapatához – felvéve a keresztet – több magyar előkelő is csatlakozott, a király pedig néhány csapatot is a német uralkodó rendelkezésére bocsátott. A Balkánon a német sereg konfliktusba került a bizánciakkal, és tervbe vették a főváros ostromát. A magyar király, III. Béla saját érdekeire való tekintettel erre visszahívta katonáit. Végül az uralkodó közvetítő tevékenységének köszönhetően a bizánci és a német császár békét kötött, és a német sereg továbbvonult.

III. Béla bizánci politikáját kettősség jellemezte. Bizonyos esetekben az egyre gyengülő birodalom érdekeit védte, máskor viszont hódítóként lépett fel. III. Béla, mivel jól ismerte a bizánci viszonyokat, uralkodásának végén már tisztában volt a görög császárság meggyengülésével. Sőt azzal is, hogy válságos helyzete hatalmi vákuumot idézett elő a Balkán északi részén.

III. Béla uralkodásának végén a magyar politika több alkalommal is megkísérelte, hogy átvegye a görög császárság szerepét ezen a területen. Terveinek komolyságát mutatja, hogy a király felvette címerébe a bizánci császár hatalmi jelvényét, a kettős keresztet, amellyel kifejezni kívánta, hogy egyenrangú a császárral és az ő örökébe kíván lépni. A keresztesek és a bizánciak közötti közvetítés után három évvel, 1192-ben már Szerbiát kívánták a magyarok elfoglalni. A bizánci császár még a pápát is maga mellé állította, és a szerbek sem fogadták el a magyar uralmat. III. Béla kénytelen volt meghátrálni, noha már Szerbia jelentős részét elfoglalta. Különösen indokolta a kivonulást az, hogy Velence évről évre támadást intézett Dalmácia ellen. A Tengermelléket fontosabbnak vélte a magyar uralkodó, és a kétfrontos háborút sem merte felvállalni, de balkáni terveiről sohasem mondott le.

III. Béla király 1196. április 23-án hunyt el és Székesfehérvárott, első felesége mellé temették el. Jó előre gondoskodott az utódlásról. Elsőszülött fiát, Imrét már 1182-ben királlyá koronázta, majd 1194-ben hercegként Szlavónia élére állította. III. Béla uralkodása egy korszakot zár le az ország történetében

Linkek:

Könyvek:

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához