LFG.HU

elGabor
hírek

Március 16.-án, 83 éves korában elhunyt Muhammad Abd-al-Rahman Barker, a második publikált szerepjáték megalkotója, Tékumel fantasztikus világának kitalálója, az urdu és délkelet-ázsiai nyelvek kutatója és az University of Minnesota professzora.

Nagy műve, az Empire of the Petal Throne különös színfolt a szerepjátékok korai történetében: minden különösebb előjel nélkül érkezett, és rövidesen szinte nyom nélkül tűnt el a hobbiból, egészen a közelmúltig egzotikus furcsaság maradt egy olyan közegben, amely nem volt hajlandó vagy képes a befogadására. Pedig az EPT és Tékumel világa két olyan vonulat képviselője, amelyek valamilyen formában talán minden szerepjátékos számára ismerősek: a D&D-szerű szerepjátékoké és a tolkieni mintákhoz hasonló világépítésé.

M. A. R. Barker (1929-2012)

Tékumel korai változata az 1940-es években született, megelőzve a Gyűrűk ura kiadását és sikereit. Akár Középfölde, Barker világa is a nyelvészetből ered, de gyökeresen eltérő mintákra épül. Tolkien az angolszász és észak-európai mítoszokból alkotta meg világát, Barker viszont az indiai és délkelet-ázsiai kultúrák hagyományaiból valamint a fiatalkorában népszerű színes ponyvamagazinok sword&sorcery és planetáris románc történeteiből. Tolkien tündéi és törpéi helyén az ahoggyák szőrös, hordótörzsű, testes gombákra hasonlító központilag szimmetrikus harcosai vagy a hüllőszerű, díszes harci vértekbe öltözött shének állnak, a Homály és a szabad népek konfliktusai helyén groteszk és gyakran vérszomjas istenek összetett papi hierarchiái, vagy a nagy birodalmak hősies, de ugyancsak kíméletlen háborúi. 1950-ben már olyan tudományos igényességű munkák jelentek meg róla, mint A teljes és haszonnal bőséges iromány a Ts Solyani kurzív írás szerkezetéről és használatáról (személyesen Chanyavassa Vimululyanga tollából), később pedig kazettákkal megspékelt nyelvleckéket tartalmazó kiadványok is napvilágot láttak. (A magyar rajongók örömére szolgálhat, hogy nyelvünkben az egzotikus tsolyáni ékezetes betűk mindegyike megtalálható.)

Tolkiennél a világépítés fő kifejezési formájává az irodalom vált, míg Barker ugyanezt a játékokon keresztül érte el. Első faragott játékfiguráit még egyetemi évei előtt készítette el; az 1960-as évek végére, már tanszékvezető egyetemi tanárként a szerepjátékokat megelőző csatajátékos hobbi egyik vezéregyéniségévé vált. A csatajátékoknál nem pontosan a Warhammerhez hasonlító asztali csetepatékra kell gondolni: a seregek közötti összecsapások mellett a hobbiban ekkor már az elképzelt világokkal való interakció számos új formája gazdagította a játékélményt: az akkoriban nagyon népszerű Diplomacy politikai játszmái, a modern 4X játékokhoz(Civilization és társai) hasonlító birodalomépítés, vagy valamivel későbbi leágazásként az asztali szerepjáték.

Bazhán tábornok és Yilrána úrnő

A szerepjáték végre tökéletes keretet adott Barkernek és társainak, akik korábban is kísérleteztek az általuk alkotott nyelveken folytatott beszédgyakorlatokkal, és a világba illesztett játékokkal: az új játékforma a két szál összekapcsolásának és Tékumel még szórakoztatóbb megismerésének ígéretét adta. A Minnesotában elterjedő Empire of the Petal Throne szabályai az 1974-es D&D kibővítésén és — nagyon szellemes — átfogalmazásán alapultak. Barker lényegében úgy adaptálta a játék összes alapstruktúráját és kalandtípusát, hogy azok önmagukban és Tékumel keretein belül is logikus egészet alkottak. Frappáns magyarázatot kapunk arra, hogy miért nem viselnek nehéz páncélokat a varázslók (Tékumel eredendően fémszegény világán a fémek megakadályozzák a varázshasználatot), hogyan jöttek létre a sokszintes földalatti labirintusok (archeológiai emlékekről van szó: a csillaghajós őscivilizáció rétegeitől kezdve számos emberi kultúra maradványai hevernek egymás felett, s vallási okokból elterjedt a ditlána, a városok lerombolásának és újjáépítésének hagyománya: ami a romok között megmarad majd új járatokkal bővül, az a fantasztikus alvilág), vagy kik is valójában a kalandozók (a bevándorlók nyomornegyedeiből toborzott vendégmunkások, akik kiválóan alkalmasak a piszkos és veszélyes munkákra — és persze mindent megtesznek pár erszénynyi káitarért vagy álmaik netovábbjáért, a tartós vízumért). Véleményem szerint az EPT mindmáig a legjobb OD&D-variáns: a szabályok innovatív megoldásai mellett legfontosabb erényük egyetemi jegyzetekhez hasonlóan jó befogadhatóságuk. Gary Gygax és Dave Arneson szabályfüzetei lelkes, de szerkesztőért kiáltó és gyakran nehezen értelmezhető játékvázlatok, az EPT viszont logikusan felépített, kiválóan megírt, ötletektől és kiadós fekete humortól csillogó rendszer.

Az Empire of the Petal Throne a TSR, és egyben a hobbi második kiadott szerepjátéka volt, jelentős sikereket mégsem tudott elérni. A legtöbb olvasónak megfeküdte a gyomrát a lehetetlenül furcsának tűnő játékvilág; a közvélekedés úgy tartotta, hogy hiteles EPT mesélésére csak maga M. A. R. Barker lenne alkalmas. A szerző ugyan határozottan cáfolta ezeket a feltételezéseket — véleménye szerint a játék élvezetéhez nem szükséges az összes lehetséges kulturális részlet befogadása, hanem bőségesen elégségesek az alapok és innen már magától megy a fokozatos megismerés — a vélemények makacsoknak bizonyultak. Az első sikeres, kidolgozott kultúrájú háttérvilágra alapozott szerepjáték így a három évvel későbbi, szintén egyéni világépítési kísérletként induló, szintén csatajátékos gyökerű de inkább néprajzi szemléletű és könnyebben megfogható témákat feldolgozó Runequest lett. Paradox módon a pazar megjelenésű kiadvány is hozzájárult az EPT gyors eltűnéséhez: a boltokba kerülő, színes térképekkel felszerelt játékdoboz 25 dolláros (az inflációt beleszámítva száz mai dollárt elérő) ára miatt 1975-ben kevesen engedhették meg maguknak a jóval olcsóbb OD&D helyett.

Ahoggyá

Az EPT története innen búvópatakhoz hasonló: minden évtizedben jelent meg hozzá készült vagy adaptált szabályrendszer, de egyik sem vált sikertörténetté. Nem sokat segített rajta, hogy a legtöbb ilyen próbálkozás a részletekbe menő, minden területre kiterjedő szabályokban vélte megtalálni a siker kulcsát, miközben otthoni kampányaiban maga Barker pont az ellenkező irányba, a pofonegyszerű megoldások felé haladt. Az új rendszerek között a Guardians of Order kiadványa, a 2005-ös Tékumel: World of the Petal Throne a legsikeresebb megközelítés, de a kiadó 2006-os összeomlása után a rendszer kezdeti, ígéretes pályafutása megszakadt. Az elmúlt években a kultúrszimulációs irányvonal mellett az old school játékosok, köztük Barker több játékosa részéről a klasszikus EPT-hagyományok újrafelfedezése is elindult: ma több írás foglalkozik az EPT-vel, mint történetében bármikor. (A Kard és Mágiában egyes szörnyek vagy varázstárgyak mellett Barker keze nyomát viselik a seregek közötti összecsapások és az ellenfelek tömegei elleni harc elvei is. A Keselyűk Városában játszódó aktuális Fomalhaut-kampányom Harold Lamb indiai és afgán történetei és a Kaland-Játék-Varázslat sorozat elemei mellett elsősorban az EPT örökségéből merítenek, bár nem a kulturális hitelességet, hanem a ponyva-hagyományokat képviselő vonulatából. Az EPT egyben a legrégibb szerepjátékos világok vonulatába illő módon a mágia és technológia konfliktusait is feldolgozza; őstörténetében az emberiség sorsát a nyugati hatalmak egymást elemésztő atomháborúi után az arab és indiai civilizációk veszik kezükbe, és az ő kolonizációs kísérletük kudarcát képviseli Tékumel bolygója is. A sort folytathatnám.)

Barker úgy vált a hiteles kultúrjátékok művelőjévé, hogy nem tartotta ezzel ellentmondásosnak a ponyvaregények hagyományából merítő fantasztikus kalandokat: egyaránt otthon volt a kitalált tsolyáni nyelveken folytatott filozófiai vitákban, a saját készítésű figurákkal lejátszott csatajátékokban, a síkokon túli kalandozásban és a Jakkalá városának alvilágában játszódó földalatti expedíciókban (Greyhawk, Blackmoor és El Raja Key mellett Jakkalá a hírhedt, mindmáig kiadatlan ős-dungeonok szűk körének legjelentősebb képviselője). 2008-ban öröksége gondozására létrejött a Tékumel Foundation, és 2011 nyarán az alapítvány elkezdte a rájuk hagyott, hetven évnyi világépítés és majdnem negyven évnyi szerepjáték eredményeként felhalmozódott dokumentumtömeg igényes feldolgozását és kiadását. Az alábbiakban a Book of Ebon Bindings egy hátborzongató, de groteszk humortól sem mentes démonidéző formulájának fordításával tisztelgünk emléke előtt.

 

Empire of the Petal Throne (1975)

 

Kurritlakál, a Bőröknek Felfalója

írta: Muhammad Abd-al-Rahman Barker

fordította: elGabor (2003)

Minden bestia-démonok közül Kurritlakál Nagyúr a legformátlanabb és leggroteszkebb az emberi szem számára. Megidézéseinek feljegyzése ritka, s természete és tulajdonságai megismeréséhez Náth-Súnúi Chivúyaz munkáit kell tanulmányoznunk. [Náth-Súnút csak nemrég fedezték föl ismét a Livyánui Nmártush-dzsungelben.] Ahogy az rúnájából is látszik, ez a Démonherceg Durritlámishsal, a Féreg-nagyúr Sárku kohorszával áll szövetségben. Imígyen részesül a sírok természetéből és a halálon túli utakból. Hatalmas Herceg ezenfelül, a Démoni Síkok délkeleti negyedén, s ugyanannak tizedik körén uralkodik. Nevei és címei számosak: Csontok Törője, Bőröknek Felfalója, Egyezer Ivadék Apja, Hatalmass Durritlámish Fattya, Ő, aki az Örökkévalóságba Tartó Folyó Partján Trónol. Más körök különféle Urai szolgálják: Unf a Sárfolyóból, Kekkéla, a Gyötrő és Héssa, a Kicsiny mindenekelőtt, maguk is saját szféráik urai. Kurritlakál Nagyurat istenként tisztelik Nguyóm földjének Félemberei, áldoznak neki az Árnyékban Lakozók, és Hreshkággetl Vakjai minden háromszáz és ötvenezer éves ciklus után körmenetben hordozzák körül az ő képét és mocsári angolnákat ajánlanak számára áldozatul.

Kurritlakál Nagyúr leírását nehézzé teszi megjelenésének bonyolultsága. Chivúyaz, a varázsló sokvégtagú Entitásról beszél — mely nem ritka jelenség a Démoni Síkokon — de azt állítja, hogy a végtagok száma tizenkétezer és hetven, ami bizonyára túlzás! Chivúyaz hatalmas gömbölyded testet említ, akár egy felpuffadt Atlún-pók, amit számbavehetetlen csökött tag visz előre, melyek némelyike a zsákszerű altest tetejéről, megint mások az oldaláról, még többen pedig az aljáról sarjadnak ki. Az arc, mondja Chivúyaz, e test közepén lóg az emberi ábrázat petyhüdt, gumószerű torzképeként, s “számos [csiszolt?] kőszerű szemmel” rendelkezik, “egy bűzlő lyukkal, melyből párák törnek elő” [talán egy orr?], valamint “egy függőleges résként nyíló szájjal , megszámlálhatatlan kékes foltú agyarral, amik fekete, csillogó ajkak között vízszintesen nyílnak és záródnak”. Fülek nincsenek, sem bármilyen másféle vonás, ami e bestia-dolgot a mi világunk élő lényeihez kötné. A Démon fölső felületeit folyadékkal telt lelógó tömlők borítják, melyek a Tnóthussán túli vizekben növő tengeri szőlőhöz hasonlatosak [ezeket nem ismerjük], továbbá vannak más kitüremkedései és tagjai is, amiknek funkciói minden bölcs számára ismeretlenek. Kurritlakál Nagyúr színezete mély, iszapos kékesfekete, tagjain haloványabb kékekkel és testének kerülete alatt feketékkel és zöldekkel. Mindezekenfelül megjelenését fényjelenség is kíséri tömege körüli halványkék derengésként, akárcsak az ősi katakombák mélységeiben látható hullafények. Hangja csupa zihálás, sípolás és vonítás, s az emberi szavakat csak nagy nehézséggel tudja megformálni. Chivúyaz nem írja le szagát, de egy másik bölcs, Ga’áb Ti-Karéskából [amely alighanem azonos a modern livyánui Kakárshhal] avas, keserű és múmiához hasonló bűzt említ. Mivel azonban e figyelemreméltó varázslónő művei elvesztek, ez az idézet másodlagos forrásokból származik és nem igazolható vagy cáfolható.

The Book of Ebon Bindings

Kurritlakál Nagyúr erői nagyszámúak. A Tizennegyedik Kapu Könyvében [amelynek egy másolata állítólag még létezik Tsámra Opálpalotájának könyvtárában] Chivúyaz neki tulajdonítja a Megajándékozást [az idéző vagyonának gyarapítását], a Megemésztést [a felajánlott áldozatok lenyelését és lelkeik elemésztését], a Megosztást [személyek vagy tárgyak igen piciny darabokra tépését], az Elfogyasztást [az áldozat fogakkal elemi parányokká őrlését] valamint a Megszemlélést [valamely személy ezen vagy más síkokon való megfigyelését]. Kurritlakál Nagyúr ezentúl követőinek is megparancsolhatja a dolgaiban való segítséget. Némi idővel azután, hogy Chivúyaz, a varázsló is Kurritlakál Nagyúr eledelévé vált, tanítványai közhírré tették idő előtti elmúltának körülményeit. Úgy tűnik, hogy Zru’ó [ez a hely ismeretlen] három uralkodója abban kereste Chivúyaz segítségét, hogy segítsen nekik visszaverni Azokat, Akik a Tengerből Jönnek [?]. A mágus megidézte Kurritlakál Nagyurat és egyezséget kötött vele, hogy a Nagyúr küldje el segítségül Nguyóm Félembereit. Minden olyan jól ment, hogy a varázsló elbízta magát és meggondolatlanul olyan megjegyzéseket tett, amelyek arra engedtek következtetni, hogy maga is Zru’ó uralkodója kívánna lenni. A hely három hatalmassága ezek után kelepcét állítottak a Félembereknek és mindet megölték, akik a síkra beléptek. A Hatalmas Kurritlakál Herceg meglehetősen kedvezőtlenül értékelte ezt a cselekedetet és számonkérésre hívta Chivúyazt. Bár a varázsló megpróbálta Zru’ó uralkodóira hárítani a felelősséget, a Démon nagyobb bölcsességgel rendelkezett és visszakövetelte elveszett követőinek szolgálatait. Imígyen hát a varázslót Nguyóm visszataszító és mocsaras földjére repítette, ahol arra kötelezte a szerencsétlen Chivúyazt, hogy élje le az összes leölt Félember életét. Ez a szám tízezerötszáz és hatvannyolc főre rúgott. Chivúyaz így köteles volt mindaddig Nguyómban élni, amíg ezek élete egyenként le nem telt — s a Félemberek hosszúéltű népek, egyenként és átlagosan mintegy nyolcszáz évnyi élettartammal. Sőt, mivel a Félemberek elöljárói Chivúyazt hibáztatták fajtársaik elmúlásáért, azzal kellett szolgálnia Kurritlakál Nagyurat, ami az utóbbi számára a legégetőbben szükséges: ez pedig a lápban való úszkálás és a nagy mocsári férgek fonálszerű ürülékének felfalása, ami egyébként eltömné azokat a csatornákat, amelyekben a Démonherceg kedvére utazgat. Ezért hát, bár sok eón telt el azóta, hogy Chivúyaz a földön élt, valószínű, hogy még mindig Nguyóm poshadt vizeiben úszik és szörnyűségeket és borzalmakat visel el — többet, mint amennyit egy halandónak illendő lenne.

Nyélmü, a varázsló

Ennek ellenére, ha az ember mérlegeli a Démonurak eltérő természetét, el kell ismernünk, hogy Kurritlakál Nagyúr közülük a legtárgyalóképesebbek egyike. Meghallgatja azokat, akik kérik, egyezségei nem lehetetlenek vagy aránytalanok, adott szavát betartja és ő maga nem cselekszik hűtlenségeket, hacsak nem provokálják, mint azt Chivúyaz esetén is láthattuk.

MEGIDÉZÉS: Kurritlakál Nagyúr megidézéséhez nagyobb terület szükséges. Ez lehet egy épületen belül vagy a szabadban, de mértéke legyen legalább ötvenszer ötven köb, magassága pedig húsz köb. Az a legkedvezőbb, ha a terület ovális vagy köralakú, de egy négyzet vagy téglalap is megteszi, ha a sarkait szertartásosan levágják egy faszénnel rajzolt metsző szakasz berajzolásával. Ezután rajzoltassék még egy töretlen faszén vonal a terem padlójára, a falaktól három köb távolságra, méghozzá ovális formában. A vonalban ne legyen megszakadás és semmi képpen ne legyen éles sarok! Mindezekután egymástól egyköbös távolságban helyeztessenek a vonalra kis aranyedények füstölőkkel. Ezeket a Behlmé-növény legfinomabb tömjénjével töltessenek meg, amely megtalálható a Tsámra síkjai fölötti felföldeken, s amelyből egy Haóznyi mérték megszerezhető tíz réz Vzhíbért. [Ezek az ősi mértékek nem ismeretesek, de az érdeklődők kedvéért följegyezzük, hogy a modern nyelveken Vátlaznak nevezett növényből nyert füstölő ára hetvenöt arany Káitar minden Tnúngért (egy Tnúng=0,1875 gramm).]

Kurritlakál Nagyúr hívása a nap és az éjszaka bármely idejében elvégezhető, kivéve pontosan azt a pillanatot, amikor az Ülétl bolygó a Zurúnával ellentétes pozícióban tartózkodik. Ebben az időpontban mágia nem használható! Szintén helyes megvizsgálni az égitestek pozícióit és meghatározni a legmegfelelőbb időt, mégpedig a második hold, a Gayél együttállását a Zurúna bolygóval, feltéve ha egyetlen ellenséges bolygó sem tartózkodik velük egy négyzetben. A második a Rírúchel bolygó együttállása a nappal, valamint szextilis vagy trinális kapcsolata a Shíchel bolygóval. A harmadik az, ha nincsenek négyzetek vagy ellentétek a Zurúnával szemben, amelyet a “mágikus szférának” is neveznek. Így íratott.

A Kurritlakál Nagyúr által leginkább kívánt áldozatok nem emberek, hanem vadállatok. Síkunk minden bestiái közül legjobban a félelmetes Zrnét kedveli, ezután kívánja csak a Sérudlát, a Srót, a Qátqtlát, a Mnórt, a Feshéngát és más erős ragadozókat. Elfogad emberen kívüli értelmes lényeket is, különösen élvezvén a Shén, Tinalíya és más áldozatokat, de undorodik a halálos Ssúktól és Hlüssöktől. Az emberi evokátorok viseljenek bestiák ábrázatához hasonlító bőrmaszkokat, méghozzá olyan fantasztikusat és kifinomultat, amit patrónusunk bőkezűsége megenged! Mindenki öltözzön szőrből és bőrökből varrott köntösökbe és dörzsölje be magát az állatok pézsmájával. Ámbár ezek az elővigyázatosságok a legkedvezőbbek, úgy íratott, hogy a Démonherceg időnként közönséges ruházatú emberekkel is hajlandó egyezkedni, de nem kedveli a sima és szőrtelen arcúakat.

 

Tékumel seregei: Mu'ugalavyá

A kijelölt órában tehát az idéző és társai gyülekezzenek egybe a kiválasztott helyen, miután az áldozatokat biztosan lepányvázták a kör közepén. Legyen legalább tizenkettő a társaságban (beleértve az idézőt magát), de legfeljebb harminckettő, és ugyanez legyen igaz az áldozatokra. Az idéző és csapata egymás mögött álló párokban helyezkedjék el a faszén körén kívül a legdélebbibb pontban. Ketten vigyenek dobot, egy Syút [egyfajta fafuvola], egy pedig Tritínget [apró csengettyűs kasztanyetta bronzból vagy ezüstből]. A többiek hordozzanak fáklyát a bal kezükben és egy Ta’ónt [a Férgek Urának rituáléiben használt vörösréz zeneszerszámot] a jobbjukban. A kör legdélibb pontjából kiindulva az idéző vezesse körbe a csapatát az óramutató járásával ellentétesen, vigyázva arra, hogy ne lépje át a faszén vonalat. Mindegyikük vegyen részt a következő ráolvasás elmondásában:

“Emelkedj, nyugodt vizek fölé árnyékot vető!
Győzelem, számos aspektusok és lények által gyűlölt!
Dicsőség, a Lét Síkjai közötti mélységekben úszó!
Fennség, mély homályos árnyékok földjének uralkodója!
Hatalom, bonyolult hajszálgyökerek fája, kinek ágai feketén virágzanak!
Mindenki dicsőítsen, Durritlámish Nagyúr anyagával és lényegével egy!
Mindenki dicsőítsen téged, kinek étke az élet és kinek eljövetele halál!
Jöjj elő hát közénk, győzelemben! hódításban! uralomban!”

Tizenháromszor járja körbe eképpen a társaság a termet, s soha ne lépjen át a belső faszén vonalon. Minden alkalommal, amikor elhaladnak a déli pont előtt, a vezető rójon jelet a padlóra, mert kevesebb vagy több számú körüljárás ára az idéző és társainak létezése ezen vagy más síkokon.

Amikor a rituálével végeztek, a társaság álljon a kör legdélibb pontjánál, középütt vezetőjük, körülötte félkörben és észak felé nézve a többiek. Ezután mindenki látja majd, hogy belül a padló megremegni, emelkedni, gőzölögni, hullámzani és forrni látszik, amiként azt a tűz fölötti üstben lévő víz teszi. Párák emelkednek ki belőle, bűzhödt gázok buborékjai tűnnek elő és ködök feszülnek a körnek, mintha át akarnák törni — ami nem lehetséges, hacsak nincs a körben véletlenül rés vagy törés. Ebben az esetben nincs orvosság és a csapat tagjainak sorsa nem szövetik tovább!

Az áldozatok ugrálnak, visítanak és rángatják béklyóikat, ahogy az a halált félő bestiáknál természetes. Látni lehet, ahogy lassan besüllyednek a földbe, ami ekkor hatalmas miazmás mocsár képét ölti. Az áldozatok végtagjai égettnek tűnnek, mintha maró folyadékok érnék őket, és elzuhannak és üvöltve fetrengenek ahogy alulról elérkezik a halál. Hamarosan nem lesz semmi jelük, eltekintve a felszín egyenetlenségétől, és ekkor a ködök megsűrűsödnek és kékessé válnak, ahogy Kurritlakál Nagyúr síkjának lápi fényei világlanak.

Tsolyáni nyelvkönyv

Ekkor manifesztálódik a Herceg, és úgy emelkedik ki lassan a kör középpontjából, miként az Akó-Leviatán teszi a tengereken. Hamarosan betölti az egész termet, a kör határainak feszülve. Levegőt vesz, és ez a lélegzetvétel olyan, mint a hegyek csúcsai között üvöltő szél; megszólal, és beszéde olyan, mint Akh-Lijjársha tüzes hegyeinek sikolya; ránéz a megidézőire, és szemei maga lesz az iszonyat, ami akkor tölti meg a férfiak szívét, amikor elsüllyednek a futóhomokban és szájuk megtelik sárral és vízzel, és csak a legbátrabbak hívassanak színe elé, amikor minden erejében és dicsőségében megjelenik.

Beszéljen hát az idéző, de csak azután, hogy a Herceg megjelent. Beszélhet röviden vagy lehet bőbeszédű, mindez nem számít. Beszélhet négyzetekben vagy körökben és ellipszisekben [e kifejezés jelentése nem egyértelmű], lényegtelen. Egyszerűen megnevezheti feladatait vagy úgy is leírhatja őket, ahogy a költő dalol Tahelé [Avánthe egy aspektusa] szépségéről, nincs jelentősége. Mert Kurritlakál Nagyúr megérez minden ambíciót, vágyat, rejtett sóvárgást és rejtett szégyent, ami az ember kebelében lapul. Mindent tud előre és nem mondhatnak neki ellent.

Miután az idéző kifejtette vágyait, a Herceg válaszol. Beszéde gyakran nehézkes és zavaros, mivel szájszerveinek formája eltér az emberétől. De minden átláthatóvá válik a hallgatók előtt. A Nagyúr nagyszerű alkut kíván, általában még több bestiát és azok lelkeit, akikkel feladatai végrehajtása során találkozik. Felajánlhat ezentúl vagyont, pénzt és hatalmi jelvényeket, de cserébe ő is hasonlókat kíván. Óhajai gyakorta furcsák és szeszélyesek. Egyszer könyveket és mágikus eszközöket kíván, másszor lelkek és életek adását, megint másszor az idézőnek feltett fejtörők és rejtvények megoldását, és ezeket meg kell válaszolni a Hercegnek megfelelő módon a feladatok végrehajtása előtt. Kérhet lehetetlen dolgokat, mint például az Idő Tojásának teljes, töretlen héját, a tengereket megtöltő víz cseppjeinek megszámlálását, vagy a Durritlámish Nagyúr templomai alatti katakombákat megtöltő összes holttest nevét és rangjait. Ezekben az esetekben nem tanácsos a Démonherceggel egyezkedni és az idézőnek azonnal ki kell mondania a távozás formuláját, mielőtt még a hatalmasság elvesztené a türelmét. Imígyen írta Chivúyaz, a Varázsló és senki nem mondhat neki ellent. Leírta viszont azt is, hogy gyakran fájdalmas vagy jelentéktelen dolgokat kér. Így feljegyeztetett, hogy a Nagyúr egyszer egy bizonyos ősi varázsló társaságából hatoknak a fallikus szerveit kérte, és amikor azok nem jutottak rögvest egyezségre, mindőjüket megfosztotta férfiasságuktól. Chivúyaz azt is állítja, hogy a Démon egyszer egy Chrí-légy fejét kérte, egyszer egy szűzi kan Chlén-bestia trágyáját, egy frissen elhunyt emberi holttest mellbimbóit és melleit, vagy kilenc rézgarast! Senki sem tudja, milyen célok állnak az eféle követelések mögött. Amennyiben azonban a társaságnak módjában áll a Herceg kéréseinek teljesítése, ígértessék meg neki azonnal és az alku tarttassék be teljes pontossággal! Amennyiben a Démonúr nem elégíthető ki, az idéző mondja el azonnal a távozás formuláját és eképpen nagy gyorsasággal zárja le az ügyet.

Selyemcombú Nayári királynő újabb áldozata

Végsősoron Kurritlakál Nagyúr megbízható lény. Ha már az alku megköttetett, az elejétől a végéig nekilát a végrehajtásának. Amennyiben az egyezség bizonytalanságokat és nem egyértelmű definíciókat tartalmaz, dönthet úgy, hogy ezeket kihasználja a maga örömére vagy táplálására. Éppen ezért a csapatnak alaposan meg kell fontolniuk, hogy miféle kéréssel álljanak elő.

Amikor megkötik az alkut és Kurritlakál Nagyúr eképpen kiált: “Hhú, Nerestóminé, úgy van, ahogy elmondatott!”, az idéző imígyen válaszoljon: “Hhú, Shu’otlánumé, úgy van, ahogy majd megtétetik!”. Ezzel a szerződés életbe lép a felek között. Ezek után nem fontos, hogy mennyi idő szükséges az egyezség valóra válásához, az elvégeztetik.

Ekkor az idéző szavalja el a lent megadott szöveget. A csoport többi tagja járja körül a kört tizenháromszor az előző alkalomhoz hasonló sorrendben, de az óramutató járása szerint. A titkos nevek a következők: Ba’án, Siúsha, Tlé-knáú, Edduélmigá. A formula:

“Misúdlá, Viridá, Charshomá, Tikángu;
Senki ne hallja, senki ne lássa, senki ne érezze
Vizek hullámzását, népek elsüllyedését, Időnek Végzetét!
Nenuggá, Hreskolú, Srakomén, Tikángu;
A kő kettéhasíttatik és porrá tétetik, a por sárrá, sár vízzé, víz semmivé;
Ó, Herceg, Ó, Király, Ó, Uralkodó, Ó, Zavaros Síkok fölötti Hatalmas!
Arestómen, Akhanggóte, Welúdia, Tikángu.”

A Herceg ekkorra eltávozott és az idéző és társai visszavonulhatnak, hogy megvárják amíg a Nagyúr egyezségüket teljesíti. Úgy találtatik majd, hogy mind gyengék és haloványak lesznek számos napig a találkozás után , mivel minden védjel és óvó kör ellenére nagy árat kell fizetniük azoknak, akik Kurritlakál Nagyúr látogatását kívánnák. Pihenjen tehát mindegyikük és étkezzen gazdagon és igya emberi anya tejét és egye a Ngásh-fa gyümölcsét és nyerjen erőt ezáltal.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához