LFG.HU

naheha
Események
Hunyadi János feltűnése a magyar történelemben. 

1441 derekán Magyarországon végre mód nyílt arra,  hogy foglalkozzanak azzal a problémával, amely Ulászló megválasztását eredetileg indokolta; jelesül az oszmán fenyegetéssel.

A szultán ugyanis nem érte be 1439. évi hódításaival. Kihasználva a kettős királykoronázást követő magyarországi zűrzavart, Murád szultán személyesen vonult Nándorfehérvár ostromára. A jól felszerelt és megerősített végvárat ugyan a Tallóci fivérek sikeresen megvédték, az ostrom mégis komoly figyelmeztetés volt a polgárháborúba merült országnak. Ráadásul egy évvel később, 1441 nyarán az oszmánok ismét Szerbiába törtek, és elfoglalták a gazdag ezüstbányáiról híres Novobrdo városát. 1442-ben egyszerre érte támadás Erdélyt és Szlavóniát, ekkor a boszniai Szrebernik várát foglalták el az oszmánok. Az évről évre nagy erőkkel indított hadjáratok jelezték, hogy az oszmán-magyar szembenállás minőségileg más szakaszba lépett.

Magyar oldalon a védelem szervezése két egységre tagolódott. Horvátország és Szlavónia Ulászló alatt is megmaradt a még Zsigmond által kinevezett bánok, Tallóci Matkó, Frank és Petkó, valamint a legifjabb fivér, Jován vránai perjel kormányzása alatt, a délkeleti határszakasz viszont, a temesi ispánság, a Szörényi bánság és az erdélyi vajdaság, kiegészülve a nándorfehérvári kapitánysággal, Hunyadi János kezébe került. (Mindeme tisztségeiben hivatalosan Újlaki Miklós volt a társa, de ő sem ekkor, sem később nem foglalkozott személyesen a határvédelem ügyével.)

Hunyadi pályafutása korábbi szakaszában több délvidéki úr szolgálatában is megfordult, jól ismerte tehát a határvidéki hadviselés körülményeit. Míg azonban a Tallóci fivérek beérték az oszmán betörések lehetőség szerinti kivédésével, Hunyadi kezdettől ellentámadásokkal próbálkozott, és fokozatosan egy nagyobb szabású ellenoffenzíva tervét dolgozta ki.

1441 késő nyarán az oszmán fősereg távozása után betört Szerbiába, ahol kisebb török csapatokat szórt szét. 1442. március 25-én egy török hadtest Mezid bég vezetésével váratlanul Erdélyre tört, de a támadás hírére Nándorfehérvár alól sietve visszatérő Hunyadi útját állta a zsákmánnyal megrakva hátráló ellenségnek, és súlyos vereséget mért rá. Ugyancsak komolyak voltak azonban a magyar veszteségek, és holtan maradt a csatatéren az erdélyi püspök is.

Még ugyanezen év őszén a csorba kiköszörülésére érkező ruméliai beglerbéget (az európai török seregek vezérét) állította meg Hunyadi ezúttal társával, Újlaki Miklóssal együtt Erdély és Havasalföld határán. Decemberben pedig egy villámgyors portya keretében Bulgáriába tört, ahol felégette Vidin városát.

A vajda némiképp váratlan győzelmei új fejezetet nyitottak az oszmánellenes küzdelem történetében. Az új szakasz kulcsfigurája kétségkívül Hunyadi János volt.

Származásával, pályafutásának korábbi állomásaival kapcsolatban sok a homály, a legnagyobb rejtély mégis az, miképpen került ez a máig ismeretlen származású udvari lovag néhány esztendő leforgása alatt az ország kormányzójának méltóságába. Üstökösszerű emelkedésében nyilván szerepet játszott, hogy a köznemesség széles rétegei nehezen viselték Zsigmond király defenzív honvédelmi politikáját és nyugati orientációját. Ők Hunyadi offenzív fellépésében visszatérést láttak I. Lajos dicsőséges balkáni politikájához, és szívesen sorakoztak zászlói alá. Hunyadi új török politikája találkozott a vitatott legitimitású Ulászló király céljaival.

A mélyen katolikus Ulászlótól alkatilag sem állt távol a keresztes háború eszméjének felélesztése, ráadásul a sikeres oszmánellenes harc bel- és külpolitikai téren is segített volna megszilárdítani tekintélyét. Végül Hunyadi malmára hajtotta a vizet a pápaság politikája is, amely éppen ekkor tette az utolsó kísérletet arra, hogy fegyverrel kényszerítse ki a nyugati és a keleti egyház újraegyesítését. E kísérlet ideológiai lelke Giuliano Cesarini bíboros volt, aki Hunyadiban vélte megtalálni a terv kivitelezésére alkalmas, kellően ambiciózus vezért.

Hunyadi János származása és ifjúsága

Magyarország kormányzójának, az oszmánok elleni harc hősének nemcsak a származása, hanem még a születési ideje is máig eldöntetlen viták tárgya. Ami utóbbit illeti, az 1395 és 1407 közötti évek bármelyike szóba jöhet születésének éveként, de ennél pontosabbat már soha nem fogunk tudni. Származásáról a legtöbb „pletykát” Mátyás udvari történetírója, Antonio Bonfini hagyta ránk, aki számos kortárs szóbeszédet feljegyzett.

Ezek egyike az, hogy Hunyadi János egyenesen Zsigmond király törvénytelen gyermeke lett volna. A híresztelést egyes feltételezések szerint maga Mátyás is táplálta, aki sok szempontból császári elődjét tekintette példaképének. Bonfini „hivatalos” verziójában a római Valerius nemzetségtől származtatta Mátyást, apjának általa is említett román eredete és a címerében szereplő holló alapján. Havasalföldi származásúnak mondja Hunyadit a kortárs Turóczi János, és román eredetűnek ismerték őt külföldön is.  Román származását illetően ma már nincs kétség, annál inkább abban, pontosan honnan került Magyarországra, illetve Zsigmond udvarába. Román történészek általában úgy vélik, hogy Hunyad megyei román kenéz családban született, a magyarok ellenben havasalföldi bojárszármazásúnak gondolják, aki esetleg rokonságban állt valamelyik vajdai családdal is (erre utalna, hogy egy ízben maga is használta a havasalföldi vajda címet).

Hunyadi apja, Vajk mint udvari lovag 1409-ben kapta Zsigmondtól az erdélyi Hunyadvár uradalmát, ahol később felépült a család ma is látható nagyszerű vára. Fia, János, ifjúkorában a nevezetes Ozorai Pipo, Lazarevics István szerb despota, majd Újlaki István macsói bán kíséretében tanulta ki a katonai mesterséget. 1430 táján került Zsigmond udvarába, és ebben az évben a király kíséretében hagyta el Magyarországot. 1431 és 1433 között bizonytalan ideig Filippo Maria Vísconti milánói herceg szolgálatában állt, majd az időközben császárrá koronázott Zsigmonddal együtt tért vissza Magyarországra 1434 őszén. Ezután, úgy tűnik, Tallóci Frank mellé került a Szörényi bánságba, és ekkor kezdte birtokai gyarapítását Komjáti mezőváros zálogba vételével. Zsigmond halála előtt még megfordult Csehországban is, végül Albert uralkodása alatt került szörényi bánként a bárók közé. Albert király 1439. szeptember 17-i oklevelét 58 báró és előkelő között még cím nélkül az 54. helyen, az V. László koronázását érvénytelenítő 1440. június 29-i oklevelet már báróként 55 főúr között a 34. helyen erősítette meg az az ember, aki alig hat esztendővel később Magyarország választott kormányzója lett.

 

Linkek:

 

Könyvek:

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához