Nemrég nekiültem Iain M. Banks Anyag című könyvének. Banks könyvei kissé ellentmondásos érzéseket szoktak kelteni bennem, sosem tudom, mit kapok. Úgy minden második könyve tetszik, a közé ékelődőket azonban általában eléggé unni szoktam. Ismeretségünk A játékmesterrel kezdődött, amit rendkívül élveztem, azután viszont voltak kevésbé érdekes találkozásaink is. Mivel régen vettem a kezembe Banks könyvet, már nem emlékeztem, milyen is volt az utolsóról a benyomásom, tehát érdeklődve vártam, ez vajon az érdekes vagy az unalmas szériából való.

Az Anyag két szálon fut, amelyek csak a könyv legvégén futnak össze, ahol aztán kissé zavarossá válnak a dolgok. És ezt nem úgy értem, hogy az események zavarosak a szereplők körül, hanem maga a befejezés elég… hát szűkszavú és nem egyértelmű. De ne vágjunk az események elébe.

Az Anyag pár villanásnyi Kultúra-ügynökösködéssel kezdődik, amely bemutatja, hogyan avatkozik bele ez roppant fejlett civilizáció más, jóval kevésbé fejlett civilizációk életébe a hosszútávú célok – melyekről aztán nem derül ki semmi – érdekében. Rögtön utána viszont belecsöppenünk egy királygyilkosságba, árulásba egy különös világon, ahol gőzkocsik és éppencsak felfedezett elektromosság a technológia csúcsa. Ez a világ egy hagymabolygó egyik élőszintjén található. A hagymabolygó az univerzum egyik régi rejtélye. Egy rég kihalt faj épített egy csomó mesterséges bolygót, szétszórta őket a galaxisban, majd jól kihalt. Egy utánuk jövő meg jól elkezdte elpusztítani őket, de ők is kihaltak. Most meg van egy csomó, rétegesen felépített bolygó, aminek a szintjeit belakták mindenféle fajok, míg mások felügyelnek rájuk és a bolygóra, ráadásul néhány ilyen bolygónak a gépi magjába egy másik, kihalófélben lévő faj tagjai költöztek, de hogy minek, azt szintén a kutya se tudja.

Itt, eme bolygók egyikén játszódik a történet egyik szála, klasszikus árulás, királygyilkosság, trónbitorlás, intrika, menekülő trónörökös stb. Kis különbség: az ide telepített népek mind tudják, hogy ők a galaktikus ranglétra alsóbb fokai ácsingóznak, és bőven vannak náluk jóval fejlettebb, erősebb, hatalmasabb fajok. Így hát a menekülő trónörökösnek is van hová fordulnia.

Mert mit ad isten, a királyi ház egyik sarja, egy lány, már jó régen a Kultúra polgára lett, mi több, egyenesen az RK (Rendkívüli Körülmények – a titkosszolgálat Kultúrabeli megfelelője) ügynöke. Aki apja halálhírét hallva, vonakodva bár, de elhatározza, hogy hazalátogat leróni kegyeletét.

Ez a két szál tart egymás felé a könyv egészén át, miközben Banks jó szokásához híven újabb és újabb adalékanyaggal fűszerezi a történetet, és hamarosan egy újabb galaktikus háború küszöbén járunk, amiről persze hőseink mit sem sejtenek az utolsó pillanatig.

És a végén maga a hagymabolygó is szolgál némi meglepetéssel, hogy ezzel tegye teljessé a királydrámákra jellemző véget, ahol gyakorlatilag csak a súgó marad életben a színészek közül.

Az Anyagnak van epilógusa is, amely enyhén szólva is több értelmű, ha az ember igyekszik komolyan venni Banks korábbi, már-már paranoiába hajló felvetéseit a könyvben. Hogy ezek után ki hogy értelmezi, boldog végként, baljós előjelként, fenyegetésként – azt mindenki döntse el maga.

Az Anyag alapvetően nem rossz könyv, bár kicsit kiszámítható a vége, vagy talán csak kezdem megszokni Banks stílusát, fordulatait és világát. Mindenesetre nem egy könnyű olvasmány sem átvitt értelemben, sem szó szerint, mert van vagy 560 oldal, de elgondolkodtató, és nagyon sok aspektusát veti fel a fejlettség előnyeinek és hátrányainak, úgyhogy akit nem untat az ilyesmi, annak érdemes elolvasnia.

A könyvet az Agave adta ki 2011 őszén.