LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek

Klikk a nagyobb mérethez

Az elsőkönyves Bacigalupi 2009-ben nagy meglepetésre minden fontosabb SF díjat elhozott, pedig nem sokat várt tőle sem ő, sem az a kis kiadó, amelyik végül hajlandó volt kiadni. Máris a nagyokhoz hasonlítják, ő a poszt-cyberpunk új csodagyereke. De vajon miért?

A XXIII. század Bangkokja fülledt, zsúfolt és nyomasztó hely. Miután kifogyott a kőolaj és beköszöntött az energiaválság, összeomlott a globális kereskedelem, az éghajlatváltozás pedig átrajzolta a térképeket, az egykori gazdasági és politikai birodalmak is szétestek. Mindenki magáról kénytelen gondoskodni, amin nem segít, hogy időközben a genetika és a biotechnológia tökélyre fejlesztette a génmanipulált magok és növények piacát. Aki nem akart licencet venni a mezőgazdasági szupervállalatoktól a termékeik elültetésére, azoknak a földjeire mesterséges járványokat és kártevőket eresztettek. A hólyagüszög, cibiszkózis, génhekkelt zsizsik azonban nem álltak meg a szántóföldek határán, hanem világméretű ökológiai katasztrófához vezettek, növény- és állatfajok százai haltak ki. Napjaink biodiverzitása már csak vágyálom, az Édenkerthez hasonló állapot. Helyette éhínség van, az élet üzemanyaga a kalória és az általa termelt joule-ok, amelyeket lendrugókban tárolnak.

A Thai Királyságban génmódosított gigászi elefántok hajtják az energiát termelő kerekeket, minisztériumilag jóváhagyott metánnal főznek és világítanak, a gyáraknak pedig be kell tartaniuk a szénkvótát, már csak azért is, mert ha jön a monszun, a Bangkokot a tengertől védő gátakon és zsilipeken széntüzelésű szivattyúk emelik át a csatornák vizét. Ha a gátak megsérülnek, a Mennyei Teremtmények Városa víz alá kerül. Bár mindenki a bőrén érzi a világméretű pusztítás drámai következményeit és Thaiföld büszke rá, hogy saját génhekkereivel és végrehajtó szervezeteivel ellenáll a külső befolyásnak, mégis hatalmas a feszültség a nyitni szándékozó, korrupt és kapzsi Kereskedelmi Minisztérium, és Környezetvédelmi Minisztérium között, aminek korrupt és kapzsi fehéringesei elvileg még mindig szigorúan védik minden káros, külső befolyástól a birodalmat és lecsapnak az illegális, veszélyes szállítmányokra. Gond nélkül égetnek fel falvakat a fertőzés legkisebb jelére. Nem jó idegennek lenni ebben az országban.

Ebben a fullasztó teknőben próbál a magát gyártulajdonosnak kiadó amerikai kalóriaügynök, Anderson Lake, aki foglalkozása ellenére valahol idealista, rábukkanni a thaiföldiek génbankjára. Itt próbál a malájföldi népirtás elől menekült, de Thaiföldön is megvetett kínai üzletember egyszerű titkárként túlélni, miközben sorstársai az áram és légkondi híján használhatatlanná vált málladozó toronyházakban zsúfolódnak össze a legnagyobb nyomorban. Itt próbál rendet tenni az egykori muaj thai harcosból lett fehéringes végrehajtó, Bangkok Tigrise, a nép hőse és szűkszavú, mogorva hadnagya, akik kompromisszumok nélkül zaklatják a korrupt és kapzsi kereskedőket és gyárosokat.

Ezzel el is érkeztünk a címszereplőhöz, Emikóhoz, aki a dekadens japán eldobott játékszere, egy genetikailag programozott és kitenyésztett szerető és személyi asszisztens. Emiko ugyan hús-vér, mozgása mégis darabos, mint egy felhúzhatós babáé. A thaiok szemében istentelen, lélek nélküli teremtmény, akiket még a kínai menekülteknél is jobban megvetnek. Emiko illegalitásba kényszerülve egy kuplerájban dolgozik, ahol az ő megerőszakolása az esti főműsor. Élete a céltalan túlélésről szól egy olyan világban, ahol minden, még az időjárás is ellene dolgozik.

A regény érzékletesen és hangulatosan mutatja be Bangkok disztopikus világát, amolyan trópusi Blade Runnerként, ahol minden feszültség tapintható, átjön még a fülledtség is, meg az a nyugtalanító érzés, ami egy nyomasztó nagyvárosban elfoghatja az embert. Nem jó egyáltalán itt lenni, ebben a városban. Az író ugyanakkor nem erőszakolja ránk ezt az egzotikus életérzést, nem húzza az időt a világ részletes bemutatásával, hogy lenyűgözze az olvasót. A kirakós darabkáit nekünk kell összerakni, meg kell dolgozni érte. Ez a világteremtés tankönyvi példája.

A génmanipulált növényekkel a világot sakkban tartó vállalatokba könnyű belelátni napjaink szerzői jogi konfliktusait a film- és zenekiadók kapcsán, és kétségtelenül működhet a párhuzam, de Bacigalupi elvégezte a házi feladatát. A levédett magok már manapság is léteznek, a Monsanto körüli botrányok félelmetesek és elkeserítően kevesen tudnak róla. Bár valószerűtlennek hangzik, a könyvnek ez a része már nem a távoli jövő. Olyan elismert dokumentumfilmek foglalkoznak a témával, mint például a King Corn  és a Food, Inc. Ezek után bármilyen bizarrul hangzik, nem is olyan elképzelhetetlen, hogy ezek a mezőgadasági biotech cégek egy ponton fertőzéseket szabadítsanak a konkurencia, vagy akár más országok, kontinensek szántóföldjeire. Nem nehéz elképzelni azt sem, hogy nincsenek tekintettel a következményekre még akkor sem, ha már saját maguknak is a túlélésért kell hekkelniük a géneket, hogy legalább egy lépéssel az általuk teremtett járványok mutációi előtt járjanak, és más országok génbankjaira vadásszanak, hogy visszahozhassák az elveszett biodiverzitást, és mindezt továbbra is a saját anyagi túlélésük és nem a természet egyensúlyának helyreállítása érdekében teszik. Felfoghatatlan, de nem elképzelhetetlen.

A könyv mégsem ettől működik igazán, ezzel “csak” beránt minket ebbe a disztopikus, poszt-cyberpunk atmoszférába, egy apokaliptikus világba, ami kényelmetlenül közeli, ismerős elemekből táplálkozik, de eddig valahogy még sosem jutott eszünkbe. Ez még mindig világvége, de nem látványos, robbanásokkal teli katasztrófa, hanem fájdalommal és nyomorral teli elsorvadás.

Amitől életre kel a történet, az nem más, mint a hihető, gyarló karakterek által, erőlködés nélkül kibontott cselekmény, ahogy a világ hat rájuk és ők elkezdenek hatni a környezetükre. A könyvet elolvasva az az érzés fogott el, hogy az események annyira egymásból következtek, egymásra épültek, hogy nincs olyan pont, ahol a karaktereknek máshogyan kellett volna dönteniük. Rá lehetne fogni, hogy a sorsszerűség mozgatja a szereplőket, de igazságtalan lenne. Még a karmáról beszélgető thai és kínai szereplők is csak észrevételeket tesznek, ők sem az olvasóval moralizálnak, legfeljebb egymással. Arról van szó, hogy a karakterek olyan szervesen épülnek bele a világba, és a történet kezdetén mindenki annyira optimális helyet foglal el térben és időben, hogy a történet magát hozza létre. Nagyon szerves kapcsolat ez, olyan természetesen alakulnak a dolgok, hogy olvasóként tényleg nincs más dolgunk, mint jólesően sodortatni magunkat az eseményekkel. Nincs az a zavaró érzés, hogy a történet beszűkül a főhősökre, akik néha didaktikus módon cselekednek és ezzel hozzák létre a drámai változásokat. A felhúzhatós lányban egyes szereplők sosem találkoznak egymással, mégis hatással vannak egymásra és az eseményekre.

Bacigalupi kapcsán Gibsont, Dicket, Sterlinget szokták emlegetni, a sci-fi és a cyberpunk irányzatteremtőit. Én két nevet adnék hozzá a listához, akik talán nem tűnnek kézenfekvőnek, de én ugyanazt a nosztalgiát, melankóliát és emberi léptékű drámát vélem felfedezni sci-fi köntösbe öltöztetve. Aki olvasta J. G. Ballard A Nap birodalma című regényét, annak ismerősek lehetnek az egzotikusnak gondolt keleti kultúrába csöppenő, dekadens nyugatiak viszontagságai, de még ennél is erősebbnek érzem a párhuzamokat Graham Greene A csendes amerikai című klasszikusával, ahol az idealista címszereplő egy olyan kultúrába és politikai közegbe csöppen bele, amiről keveset tud, meg sem tudja érteni és mégis belekontárkodik, hogy aztán menthetetlenül sodródjon mindenki a végzete felé.

Azt hiszem, valahol hálás is az olvasó érte, hogy nem próbálják lenyomni a torkán a Züzenetet a génmanipuláció és a környezetkárosítás következményeiről, hanem meglehetősen nyersen bemutatják a lehetséges végkimenetelt. És ott motoszkálhat a keserű felismerés az olvasóban, hogy sem a regényig eltelt idő alatt, sem a történetben szereplő emberek nem tanultak a múlt hibáiból, és még ilyen szélsőséges körülmények között is, az emberi természet alapvetően változatlan maradt.  Lehet, hogy most még túlhúzottnak érződnek a könyvben leírt hatások, azok a betegségek, kártevők, kétségtelenül bizarrnak hatnak a felhúzhatósok, kicsit merésznek a gigajoule-okat tárolni képes spirálrugók, de a könyv mégis elegánsan egyensúlyoz a tények és a fikció, a hihető és a hihetetlen határán. Ez pedig nem más, mint a vegytiszta science-fiction.

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány (The Windup Girl)
Kiadó: Ad Astra
Megjelenés: kb. 2012. április 19.
Borítófestmény: Raphael Lacoste

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához