LFG.HU

glowface 2012. április 3
RPG mesélőknek Cimkek

Március 10-én a budapesti Cantina Klubban sor került a sorban harmadik “Hősök Hajnala” 4. kiadásos D&D találkozóra, ahol hét mesélő fenyegetése alatt 40 játékos ütközött meg a Mélység Legyőzhetetlen Piramisával. Fáradtságos munka volt a játék előkészítése, és sok szorongással járt a játékosok toborzása (túl kevesen leszünk…? túl sokan…?).
A sikerünkért külön köszönet illeti legfőbb szponzorunkat, az LFG.HU-t, akik mindenhová elröpítik nevünket, kitűnő virtuális bázist biztosítanak a hosokhajnala.lfg.hu címen – és még etették is a mesélőket; de a Holdfényteam és a Delta Vision is sokat segített a rendezvény hírének terjesztésével.

Ez alkalommal a versenymodul ötlete Megsz barátunk (vagy itteni fórumos ragadványnevén: Sanctus) agyából pattant ki. Az első két Hősök Hajnala történet-centrikus, eseményvezérelt kalandjaival szemben egy igazi, mocskos, talán némileg retró dungeont akart bemutatni a 4. kiadás égisze alatt. A korai tesztelések alapján felmerültek bennünk kétségek, lehet-e a 4. kiadás elnyúló harcai mellett összesűríteni egyetlen délutánra egy komoly kazamata-kalandot. De Megsz groteszk helyszínei és szereplői, és gárdánk teknősszerűen makacs kitartása végül elhárította az akadályokat, és megszületett a Mélység Legyőzhetetlen Piramisa. Csak semmi sallang, semmi bonyolult kerettörténet. Ott álltok a legendás kincsek és veszélyek piramisa előtt… beléptek?

Na jó, végül heveny unszolásunkra, hogy adjunk vezérfonalat a felfedezőknek, Megsz kerettörténetet is szőtt a Piramis köré, számomra meghökkentő és 4. kiadáshoz szokott lelkemnek borzongató fordulatokkal. Minél mélyebbre hatol valaki a Piramisban, annál szokatlanabb és kiszámíthatatlanabb kalandokra számítson!

A modul szabályos D&D4 kaland, 7. szintű kalandozók öt fő körüli csapatára tervezve. Azért a könnyed mesélés érdekében, be kell valljam, csaltunk kicsit: a verseny rövidségére (mindössze 6 röpke játékóra) tekintettel minden ellenfél életerőpontjait lefeleztük a találkozón (kivéve, ahol a modul külön jelezte, mikor milyen életerőszinten kezdi a harcot valaki). Őszintén szólva így éppen ideálisan pergő és izgalmas volt a legtöbb harc, nem bántuk meg.

Minden további ömlengés helyett beszéljen magáért a modul! Most letölthetitek a borzalmas építményt bemutató Kalandot – és a retró hagyományokhoz híven külön csatolt Illusztrációk Füzetét! (Az ábrákat szerény személyem, Glowface követte el, mindennemű művészi szakképzettség tökéletes hiányában, így ne várjatok tőlük többet mint amik: némi laza hangulatkeltést a kalandozáshoz.)

Találkozzunk a Hősök Hajnala 4-en – és addig is a http://hosokhajnala.lfg.hu oldalon!

Klikk ide a letöltéshez!
Hozzászólások

  [Összesen 5 hozzászólás - Ugrás a Fórumhoz]

Nem vagy bejelentkezve

Lépj be vagy Regisztrálj


  1. pp_lord - 2012.04.04. 06:05
    Sajnos a gyorsaság a minőség rovására ment abban az értelemben, hogy a játékosok egy pillanatig sem izgultak a harcok kimenetelét illetően. Szerintem ez nagy baj. Mint chomy-nál, kés a vajon effektus. A mohó hörcsög előjött belőlük a harácsolás közben, és az ismeretlentől való félelem is működött, egészen addig, míg meg nem jelent az adott ellenfél, akit 1-2 kör alatt kivégeztek. De amit legjobban sajnálok, hogy nem tudtam a lezárást követően maradni, hogy a csapattal tovább játszva összeállhasson bennük a kép (három termet kellett volna még felderíteniük)...

  2. Glowface - 2012.04.04. 04:21
    Én azt vettem észre, könnyebbek lettek a harcok, viszont méginkább sokkal gyorsabbak. Ennyit szerintem megért a dolog, pláne így versenymesélésileg.

  3. chomy - 2012.04.03. 13:09

    Hozzászólás olvasásagalu22 írta 2012.04.03, 12:22 -n:


    Nem lett egy jelentősen megkönnyítve egyébként?



    Ami azt illeti, de. Az én játékosaim (akik később elnyerték a "legnagyobb mészárosok" különdíjat) úgy mentek végig a harci találkozásokon, mint kés a vajon. És nem azért, mert lágyszívű mesélő vagyok (bár ez is igaz).

    Otthon/időkeret nélkül mesélve nem felezném meg a szörnyek HP-ját. Az első tesztmesét így próbáltuk, és pusztult is meg karakterem harcban. Itt-ott még további erősítés is simán beleférne.

    Versenyen mesélve persze ez nem működött volna. Tudtommal csak egy csapat volt, aki már képes lett volna elmasírozni a végkifejletig (egyetlen átjáró választotta el őket), de nekik sem maradt rá idejük.

  4. Sanctus - 2012.04.03. 13:08
    Azért nem kellett unszolni a történet felé, a kezdetektől fogva tudtam, hogy mi a kerettörténete a helynek, csak azt nem akartam, hogy ezt a játékosok tudják. Minden igazi labirintusnak van egy története!

    S de, jelentősen könnyítve van a modul, különösen az első vázlathoz képest. De az aránylag alacsony halálozás szerintem annak köszönhető, hogy a játékosok is inkább gondolkodtak, s kreatívan oldották meg a szobákat, nem csak hent volt és perszepsön csekk.

  5. galu22 - 2012.04.03. 11:22
    Átolvastam és nagyon tetszetős az anyag!

    Nem lett egy jelentősen megkönnyítve egyébként?

  [Összesen 5 hozzászólás - Ugrás a Fórumhoz]