LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek

A magyarul Génrejtek címen az AXN-en futó sorozat ránézésre igazi sikertörténet: websorozatként kezdte, amit az első nyolc rész után felkapott egy tévécsatorna és megvette rendszeres sugárzásra. A negyedik évad decemberben ért véget. Túl szép, hogy igaz legyen?

Az elmúlt pár évben egyre többet hallunk a websorozatokról, mert érdekes, új “üzleti modellt” jelentenek: elméletben nagy kiugrási lehetőség lelkes, de pénztelen alkotóknak. Naivan hangzik, tudom, de a Youtube korában az ember nem tudhatja, miből lesz siker. Amikor 2008-ban felröppent a hír, hogy a Csatorna, Amit Egykor Sci-Fi Channelnek Hívtak, Mielőtt Diszlexiát Kaptak Volna lecsapott egy websorozatra és felkarolta, igazolódni látszott az idealista elképzelés, hogy bármi lehetséges… nyilván Amerikára (ez esetben Kanadára) más szabályok vonatkoznak, mint Európa keleti végeire, de mindenből lehet tanulni. Csakhogy, ez esetben van egy kis szépséghibája a dolognak.

 

Websorozat

A Sanctuary valóban websorozatként kezdte 2007-ben, a spórolás jegyében mindent zöld háttér előtt vettek fel, alig használtak díszleteket, a 15-20-perces részeket kéthetente tették fel a sorozat hivatalos oldalára és valóban csak a töredékébe került egy rendes TV-sorozatnak. Ez a töredék azonban még mindig jóval több, mint amit egy igazán amatőr csapat, mint amilyen például a Pioneer One (rájuk hamarosan visszatérünk), megengedhet magának, és amit megspóroltak a díszleteken, annak egy részét CGI renderre költötték. És ez még csak a feje.

A sorozat ötletgazdája az a Damian Kindler, aki az elmúlt 14 évben a Stargate TV-sorozatok gyártásával foglalatoskodott. Nem nevezhető éppen kezdőnek és amatőrnek, ahogy Andy Mikita és Martin Wood sem, mindketten szintén a Stargate franchise rendező-producerei. Hogy biztosra menjenek, főszereplőnek magukkal hozták Amanda Tappinget is, aki a Stargate SG-1 színészgárdájának oszlopos tagja volt a kezdetektől fogva. Na jó, a nagyoknak is lehetnek hobbiprojektjeik, gondolhatná az ember. Volt némi égetnivaló dollárjuk, egy ötletük és nekiláttak megcsinálni a maguk kedvéért. Ha különösen dörzsölten álltak hozzá, akkor backdoor pilotnak is felfoghatták az egészet, az ugyanis valószínűtlen, hogy megugrott volna a pulzusuk, amikor az összes Stargate sorozatot futtató és éppen bedöntő Sci-Fi Channel bejelentkezett és megvette őket kilóra. Valóban sikersztori, de vajmi kevés tanulsággal jár a kezdő/amatőr filmeseknek. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az alaphelyzet és a szereplők kis rosszindulattal Stargate áthallások, csak éppen természetfölöttivel. Ez így nem hangzik túl jól, de ne feledjük – hobbiprojekt, websorozat. Belefér. Ha azonban ezen túllépünk, a helyzet korántsem olyan vészes.

 

Karakterek

Főhősünk Dr. Helen Magnus (Tapping), aki egy titokzatos, Menedék néven futó szervezetet működtet, amely mutánsokat és egyéb, emberfeletti képességekkel rendelkező lényeket kutat fel és próbál menedéket nyújtani nekik, illetve megvédeni a két világot (az abnormálist és a normálist) egymástól. Nincs igazán természetfeletti, csak evolúciós mellékhajtások, genetikai különlegességek, amiket Magnus nem sörétessel próbál kezelni mint egyesek. Ebbe a Menedék programba vonja be védenceként és potenciális utódjelöltjeként a tehetséges, ifjú kriminálpszichológus Will Zimmermant (Robin Dunne), aki elég nyitott gondolkodású ahhoz, hogy ne kapjon hisztériás rohamot néhány pikkelyes-csápos-agyaras állampolgár láttán… vagy legalábbis hamarabb túltegye magát a kezdeti sokkon. Magnus állandó stábjába tartozik még vagány, talpraesett lánya (Emilie Ullerup), egy informatikai és műszaki zseni, Henry (Ryan Robbins) és egy Nagylábú. Igen. Egy Nagylábú.

Adva van tehát egy “monster of the week”-stílusú sorozat olyan politikailag korrekt vezérgondolattal, mint hogy az “abnormálisaknak” nevezett mindenféle mutánsok ugyanolyan létformák, mint mi vagyunk, csak más evolúciós leágazások mentén alakultak ki és mint ilyenek, lehetőség szerint nem levadászni kell őket, hanem megmenteni, vagy egyfajta rezervátumba terelni őket, ahol békében éldegélhetnek vérmérsékletük szerint. Mint megtudjuk, Magnus nem kezdő a szakmában, egyrészt takarosan latin nevekkel kategorizálja felfedezettjeit a rendszerben, másrészt pedig már több mint száz éve tolja. Ezen a ponton kezdi el a pozitívumokat termelni a koncepció.

Történt ugyanis, hogy a XIX. századi Oxfordban, ahol orvosként és tudósként meglehetősen nehéz nőként érvényesülni, az ifjú Helen Magnust apja beavatja az abnormálisok rejtett világába, és a maga kezdetleges Menedék-projektjébe. Hősnőnk ezután újult érdeklődéssel látott neki a tudomány és a biológia határainak feszegetésébe, és tagja lett egy zseniális tudósokból álló, ötfős társaságnak, akik nyitottak voltak az efféle merész kísérletezésre. Jó viktoriánus hagyományok szerint magukon tesztelték különleges szérumukat, és akaratlanul is életet adtak a századforduló fantasztikus irodalmi alakjainak. Magnus “csak” halhatatlanságot nyert, vagy legalábbis nagyon lassan öregszik. Mások alkalmasint Hasfelmetsző Jackek lettek. Vagy vámpírok. Vagy hasadt személyiségek. Vagy zseniális detektívek… vagy láthatatlanok…

 

Világépítés

Nem is igazán a koncepció eredetiségében rejlik az ötlet értéke, bár kétségtelenül szimpatikusabb magyarázat, mint a White Wolf-féle “mindenki vámpír… anyád is” típusú darkulás, hanem abban, hogy kitaláltak egy eseményt, ami elvezetett a legendás alakok megszületéséhez, ráadásul egészen egységes mitológiát tudtak köré teremteni. De még ennél is fontosabb, hogy a másodvonalbeli kanadai színészek szinte kivétel nélkül érdekesen és meggyőzően alakítják ezeket a különleges figurákat. Ami azt illeti, az esetek többségében lejátsszák a főszereplő gárdát a képernyőről, ha megjelennek. Külön említést érdemel a Jonathon Young által megformált, végtelenül sznob, maximálisan egomániás, mérhetetlenül ínyenc, kiszámíthatatlan Nikola Tesla karaktere, a sorozat egyik legszórakoztatóbb hozadéka.

A világépítés az egyik erős pontja a Génrejteknek, kár, hogy nagyon hullámzó színvonalon használják ki a lehetőségeket. A fiktív város, ahol a Menedék áll, ötletes helyszínekkel van tele, leomlott hidak, félkész toronyházak segítenek hangulatos atmoszférát teremteni, de egy idő után mintha elfelejtették volna ezt a vonulatot, vagy talán észre sem vették, milyen karakteres jelleget adtak a városnak. Igaz, később (ahogy nőtt a költségvetésük?) egyre több történet játszódik más helyszíneken és úgy tűnik, vonakodtak visszatérni ehhez a vonulathoz. Említésre méltó még a feketepiaci szereplők, csempészek fel-feltünedezése, akik illegálisan kereskednek mutánsokkal, és ezt elég rendesen körbejárják az évek során. Túl messzire azért nem viszik el, többet is ki lehet hozni belőle. Cserébe a harmadik évadra előhúztak egy klasszikus századfordulós sf-toposzt, a föld alatti világokat, ahol megint szabadjára eresztették a fantáziájukat, ami jót is tett a néha gyengélkedő sorozatnak.

A viktoriánus eseményekre visszautaló epizódokban is látszik az ötlet, és természetesen kapunk világháborús történeteket is. Ezekbe elegendő melót öltek, általában rendesen ki is dolgozták, de más esetekben olyan váratlanul húznak elő komplex történetszálakat és zavarják le alkalmasint egy duplaepizódban, hogy az ember a fejét kapkodja. Más sorozatok legalább egy évadig elnyújtanának egy-egy ilyen ötletet. A dolog jó oldala, hogy egyébként nagyon fárasztó tud lenni, mikor túl sokat rágódnak egy ilyen problémán, vagy ideológián. Általában jellemző a sorozatra, hogy egyes ötleteket, mint például az alternatív valóság, túl hamar sütnek el, mert nem győzték kivárni, míg eléggé felépül a világ ahhoz, hogy bedobhassák az efféle klasszikusokat. Aztán később megint elővesznek egy hasonló helyzetet, ami meg remekül működik.

 

Összhatás

Ettől aztán csapongó lesz az összhatás. Néhány tipikus csapdát ügyesen elkerültek, nem mentek benne túlságosan az olyan Stargate- vagy Star Trek-szerű történetekbe, amikből nem lehet kikeveredni vagy csak szenvelgés lesz a vége, néha viszont váratlanul belefutnak elkerülhető hülyeségekbe. Előbbire példa, hogy ha feltűnik egy új frakció, nem feltétlenül fárasztanak azzal, hogy elhúzódó ideológia csatározásokat kelljen végigszenvednünk és kevés szerepet kapnak vagy lezárják a történetszálat. Utóbbira pedig a kötelező musicales rész a legkirívóbb példa. Szerencsére nincs legyőzhetetlen főgonosz sem, ha van is egy- vagy több évadon átívelő történetszál, azt nem nyújtják a végtelenségig.

Meg is látszik, hol kapott vérszemet a Dyslekszyás Csatorna. Az első két, 13-13 részes évad után a harmadikból 20 részt kértek, ami aztán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a negyedik évad megint csak 13 részes lett. Ráadásul mivel egy ötödik évad sorsa bizonytalan, az utolsó részekben kerek lezárást kap a történet, de ha akarják, tudják folytatni a sztorit. S ha már itt tartunk, érdemes visszatérni még a websorozathoz. Tanulságos ugyanis, hogyan vágatta át kétszer negyvenöt percesre a csatorna az eredeti, nyolc darab 15-20-perces epizódot és hasznosította újra a kimaradt részeket későbbi epizódokban. Ez azonban leginkább azoknak ajánlott, akiket érdekel, mik a gyártási, írási, szerkesztési különbségek amatőr és profi szint között, és az, hogy vajon mit miért vágathattak át, hol toldottak hozzá, miket változtattak meg. A websorozat valóban csikorgósnak tűnik a dupla TV-pilothoz képest, ami feszesebb, összeszedettebb lett. Cserébe menthetetlenül összekuszálja a néző fejét, ha a websorozat után vág bele. Könnyű elveszteni a fonalat, amikor átírnak olyan motívumokat, amiket a websorozatban már megszokhattunk. Lehet, hogy rajongóknak és gyűjtőszenvedély-betegeknek ez fontos, de az egyszeri nézőnek célszerűbb rögtön a nagy sorozattal kezdeni.

Összességében a Génrejtek amolyan “guilty pleasure” kategóriás sorozat: tudjuk, hogy nem kiemelkedő, tudjuk, hogy hullámzó a színvonala, de szerethető és vannak jó pillanatai, amiket érdemes elkapni. Ha valaki el tudja fogadni, hogy alapvetően alacsony költségvetésű, jórészt díszletek nélkül, zöld háttérrel felvett sci-fi sorozatot néz, ami néha lelkesedésből túlvállalja magát, akkor kellemes órákat szerezhet magának. A musicales részt azért célszerű áttekerni.

Trivia:

  • Mielőtt felkérték volna a szerepre, Jonathon Young korábban már színpadon is eljátszotta Nikola Teslát egy életrajzi színdarabban, amit társulatával tíz éve játszanak.
  • Christopher Heyerdahl nem csak a nagylábút, de Hasfelmetszőt is játssza a sorozatban. Bár előbbit titkolni akarták és nem tüntették fel a stáblistán, egy lelkes rajongó lebuktatta őket, aminek Heyerdahl nagyon nem örült.
  • Az epizódokat az áttörésnek szánt, új fejlesztésű RED digitális kamerákkal veszik fel, melynek legnagyobb felbontása majdnem négyszerese (4480 x 1920) a jelenlegi HD tévéknek.
  • Ryan Robbins (Battlestar Galactica, Stargate: Atlantis, Caprica) lassan állandó cikkszereplőnk lesz, eddig feltűnt a Riese és a Mortal Kombat websorozatokban is. 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához