LFG.HU

strato
hírekCimkek

Tudom, a cím kicsit csalóka, ugyanakkor viszont nagyon is találó. Jordan Weisman, az egykori FASA Corporation egyik alapítója ugyanis úgy döntött, hogy, látva Tim Schafer és Brian Fargo kiemelkedő sikerét, ő is megpróbálkozik a Kickstarter segítségével pénzt gyűjteni egy új játék elkészítéséhez. Ez az új játék, amennyiben összegyűlik rá a szükséges összeg, a Shadowrun Returns címet fogja viselni.

Shadowrun Kickstarter

 Mi az a Kickstarter? Egy olyan weboldal, melyen bárki bemutathatja a világ számára a kreatív ötletét, és adományok formájában pénzt gyűjthet a megvalósítására.
A projektindítónak meg kell határoznia az összeget, amit össze kíván gyűjteni, és meg kell fogalmaznia, hogy abból a pénzből mit és mennyi idő alatt szeretne megvalósítani. A Kickstarter külön oldalt biztosít minden projekt számára, amin lehetőséget ad szöveges és videó általi bemutatkozásra, a projekt részleteinek ismertetésére, és a leendő vagy már tényleges adakozókkal való kommunikációra.
A projekt gazdája különböző adományszinteket állapíthat meg, melyekért cserébe ajándékokat biztosíthat az adományozóknak. Videojátékok esetében az első szintek egyike a játék digitális változatát szokta kilátásba helyezni.
Persze a Kickstarter nem csak videojátékokkal foglalkozik. Lehet készülő társasjátékok, zenei albumok vagy akár könyvek és technikai eszközök elkészülését is finanszíroztatni és finanszírozni.
Az adományozók bankszámlájáról csak akkor vonja le a rendszer a felajánlott összeget, ha a projekt megvalósul, azaz összegyűlik a szükséges összeg.

Kilátásban van tehát egy a Shadowrun jövőképében játszódó old school videojáték, melyet az eredeti Shadowrun szerepjáték készítői és regényírói fognak kalap alá hozni, ha abba a bizonyos kalapba összegyűlik legalább 400 ezer Dollár.
A legkisebb felajánlható összeg 1 Dollár, de aki szeretne valamit kapni is a pénzéért, az inkább célozza meg az első adományszintet. Ez 15 dollárt jelent, amiért cserébe már jár a játék DRM mentesen letölthető és játszható példánya és egy exkluzív háttérkép.
Azért érdemes végignézni a többi szintet is, mert érdekes és egyedi ajándékokat lehet bezsebelni, ha valaki komolyabb adakozásra szánja el magát. A legdrágább, ugyanakkor egy rajongó számára a legcsábítóbb ajánlatért cserébe Mike Mulvihill, a Shadowrun egyik atyja maga látogat el az adományozóhoz, hogy lemeséljen neki és öt barátjának egy Shadowrun kalandot (és még némi rágcsálnivalót is hoz magával :).

A játékot jelenleg PC, Android és iOS platformokra tervezik kiadni angol nyelven, de ha a vártnál több pénz gyűlik össze, akkor a Mac platform és más nyelvek is szóba jöhetnek (elsősorban a német, hiszen a Shadowrunnak elég nagy rajongóbázisa van Németországban).
Egy régi vágású 2D játékra kell számítani, melyben egy elég komoly történetet játszhatunk majd végig, és amiből természetesen a karakterfejlődés és egyéb RPG elemek sem maradnak el. Ahogyan az elvárható, a harc körökre osztott lesz, szóval bőven lesz időnk kiválasztani, hogy melyik célpontot minősítsük át pörkölthússá a Ruger Super Warhawkunkkal.

Négy különböző karakterrel vághatunk neki a történetnek (mely nem kisebb nevekhez fűződik, mint Tom Dowd vagy Mel Odom), akik nem csak képességeikben és használati tárgyaikban különböznek egymástól, hanem abban is, hogy hogyan tekintenek a világra:

  • Dekás: látja a digitális hálózatát érrendszerét, melybe a megfelelő módon beavatkozva hatással lehet a fizikai világ tárgyaira, gépeire.
  • Sámán: jelen van az asztrális síkon is, így látja az emberek valódi természetét, illetve minden élőlényt el tud különíteni az élettelen háttértől.
  • Utcai szamuráj: őt egyfajta taktikai látásmód segíti, mely figyelmezteti az ellenfelek veszélyességére, megmutatja a jó fedezékeket, és megkönnyíti a fegyverek használatát.
  • Harci mágus: látja a mágikus aurákat, mely segít azonosítani a varázslatokat és a varázstárgyakat, illetve megkönnyíti a mágikus erővonalak kereszteződéseinek megtalálását, melyek kevésbé kanonikus módon a varázserő újratöltésében segítenek.

A játék Kickstarter projektje jelenleg körülbelül félúton tart a gyűjtésében, de még van több mint 20 nap, hogy összejöjjön az összeg. Aki kedvet érez, hogy támogassa egy régi motorosokból álló banda készülő új videojátékát, annak nem kell mást tennie, mint regisztrálni a Kickstarteren, a projekt oldalán kiválasztani az adni kívánt összeget, az Amazon pénzügyi rendszerén keresztül elintézni a piszkos anyagiakat (sajnos más lehetőség nincs, de ez is megvan egy gyors regisztrációval), és remélni, hogy van elég hasonszőrű játékos ahhoz, hogy sikeresen záródjon a projekt.

Az Shadowrun videoitt feltöltött videóban Jordan Weisman a saját szavaival (és néhány aranyos kiszólással) mutatja be az elképzeléseit.
További információkért látogassátok meg a projekt Kickstarter lapját,Harebrained Schemes honlapját, vagy a Facebook lapját! A Kickstarter oldalon be lehet kapcsolni a projekt követését is, így e-mail formában is megkaphat az ember minden frissítést.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához