LFG.HU

Boreger
novellaCimkek

A támadók 8. rajának a parancsnoka körbetekintett, a csatamezőn. A láthatáron két csavarodott ágyúcső meredezett, amiket az előző éjszaka sikerült kilőniük. A törzs megelégedett ezzel a sikerrel és visszavonta, a rajt éjszakai pihenőre. Nem volt várható, hogy az éjszaka újabb erősítés érkezzen az ellenség részére. Ez volt a támadás harmadik napja, és az első napok lelkesedése még ott mindig lobogott a katonákban. Az alaposan kidolgozott haditerv több év munkájának a megkoronázása volt. A politikusaik évekig figyelték, a szomszédos állam haderejének a leépülését, és most a kedvező politikai helyzet, megadta a lehetőséget, hogy végleg eltöröljék a hunokat. Ahogy végigpásztázta a távcsöve a 10 kilométerre lévő gyalogsági állást, furcsa halmokat vett észre. A távcső kijelzője alapján két méter magasak lehettek és egymástól száz méteres távolságra helyezkedtek el. Óvatosan megböködte az alatta ülő rádióst.
– Őrmester maga minek véli azokat a buckákat?

A százados kimászott a T-72-es tornyára, hogy helyet adjon a rádiósnak. Az pár percig szemlélődött, majd visszaadta a távcsövet.
– Talán megerősített, legénységi szállások. Ha jól látom némelyikből füst kígyózik kifelé.
– Lehetetlen, nincs olyan idióta gyalogsági-parancsnok aki egy páncélos támadás közepette, gyalogsági szállásokat építtet.
– A magyaroktól minden kitelik, százados úr.
A parancsnok megcsóválta a fejét.
– Kérjen támadási engedélyt a törzstől. – majd gonoszul elvigyorodott – Megnézzük mi van abban a buckákban.

Az engedély perceken belül megjött. Jól dolgoztak az izraeli rádiók. A százados megindította a raját. A harckocsija előtt öt másik páncélos tűnt fel, amik eddik a facsoportok fedezékében rejtőztek.
– Vonal harcrend, kétszáz méteres tagolódással. – utasította a többi páncélost.
A T-72-esek széthúzódtak, és a sík terepnek köszönhetően hamarosan elérték a maximális 45 kilométeres sebességüket. Négy kilométerre voltak, amikor a tüzér felkiáltott. Az ellenséges állásoknál mozgolódás támadt. A buckák lábakat növesztettek és felálltak. A parancsnok döbbenten nézett a célzótávcsőbe. A szögletes, szemből koporsó formájú felépítménnyel rendelkező szerkezetek lábai közt, groteszkül, ágyúcsövek meredtek előre. A zömök törzs két oldalán két fegyvertartó konzol volt rögzítve. Mindegyiken két gépágyúval. Ahogy elfordította a távcsövet, sorban végigtekintett a szoborként álló, páncélosokon. Jól kivehető volt mindhármon az ék alakú felségjel és azonosítók. Hiúz, Cicus, és Cápa.
– Mi a francok ezek? – morogta, a hadjárat eleje óta, most először bizonytalan volt. Ha megvárja míg a törzstől választ kap, akkor egy órát is veszíthet, ha parancsot ad a támadásra, akkor könnyen elbukhat, hisz nem ismeri az ellenfél erejét. Megkérdezheti a mellette haladó tankban lévő helyettesét, de azzal elárulná bizonytalanságát.

Még egyszer belenézett a távcsőbe. A három gólem, ahogy hirtelenjében elkeresztelte a gépeket, továbbra is mozdulatlanul állt. Ránézett a távolságmérőre. Két és fél kilométer. Bármik is legyenek, ha még most sem tüzelnek, akkor nem lehetnek komoly ellenfelek.
– Tüzelési sebesség, ék harcrend cél a – egy pillanatra megakad – megerősített lövegállások. Tűznyitás 800 méterről.
A rádiós továbbadta a parancsot, majd kérdőn nézett a felettesére.
– Százados úr, megnézhetem?
A parancsnok félrehúzódott. A fiatal őrmester belenézett a távcsőbe, majd falfehéren nézett a századosra.
– Parancsnok úr, ezek mech-ek!!! – kiáltotta rémülten.
– Mik?!
A válaszra nem maradt ideje, mert megszólalt a rádió egy idegen akcentusú hanggal. Gyorsan átkapcsoltam, hogy a többi harckocsizó is hallja.
– … vagyok a páncélos szabadcsapatok Hiúz rajának parancsnoka. Önök behatoltak az országunk területére. Felszólítom önöket az azonnali távozásra! Minden, nem a visszavonulásra utaló megmozdulás, támadást von maga után. Kérem forduljanak vissza!
A távolságmérő kijelzője ezer alá kúszott. A százados arcán megkeményedtek az arcvonások.
– Tűz!!!

A páncélos meglódult a lövés hatására. Amikor ismét a távcsőbe nézett, csak a felszaggatott talajt látta a mech helyén. Ahogy kicsit elfordította a távcsövet, három futó alakot látott. Melyek sebesen közeledtek feléjük.
– Utolsó figyelmeztetés! Még visszafordulhatnak! – szólalt meg ismét az idegen hang.
A százados kitépte a döbbent rádiós kezéből a mikrofont.
– Soha!!! – üvöltötte.
A három rohamozó alak, egy pillanatra megtorpant. A ágyékukra szerelt ágyúcsövekből láng tört előre. A parancsnoki T-72-es vezetője gyors elkerülő manőverbe kezdett, mert az előtt haladó tank megtorpant, szikra és repeszeső csapott ki belőle. Ugyanez történt a 6-ossal és a 9-essel, az ék két szélén haladó tankkal. A 6.-os lánctalpa szétszakadt, a páncélos megpördült és megállt. A 9.-esről eltűnt a torony aktív páncélzata a csővel együtt.
– Zárótűz!!! Szétlőjük a mocskokat!

Még két lövésre maradt idejük, de egyik sem talált. A gyorsmozgású mech-ekről páncéltörő rakéták indultak és csapódtak be, a megmaradt két tankba. A két szélen haladó mech eltávolodott. A “Cápa” rövid géppuskasorozatokkal tönkretette a 6.-os épen maradt tornyát. A “Cicus” közben megpróbált a parancsnoki tank mögé kerülni, hogy hozzáférhessen a kényesebb részekhez.
– Célváltás, a “Cicus”-ra! – üvöltötte a százados. Ekkor csattogó, kopogó zaj hallatszott előröl, a tüzér feje szétrobbant, a rádióst megpördült és lefordult a székéről. A tank egy zökkenéssel megállt. Hirtelen csend lett, fülbántó csend. A százados felpillantott. Elöl a golyó tépte lyukak fényében meglátta a halott harckocsivezetőt. Balra a tüzér fejetlen torzója hevert. A jobboldalon a rádiós magzati pózba görnyedt testtel. Valami nedveset tapintott a ujjai közt. A szeme elé emelte a kezét, vér volt rajta.
“Ki innét!!!” – üvöltötte egy hang a fejében. Eszelősként lökte fel a csapóajtót. A tank mellett két mech állt a gépágyúit a mellének szegezve.
– Uram, a Magyar Köztársaság nevében, önt hadifogolynak minősítem. A varsói-szerződés idevágó rendelkezései értelmében, joga van orvosi ellátást igényelni magának és a bajtársainak. – hallatszott a Hiúz megafonjából.
– Én soha…- akarta mondani, aztán minden elsötétült előtte.

Pár perc múlva visszatért az eszmélete. Nehézkesen lehámozta magáról a sisakot, amit egy sunyin vigyorgó technikus vett el tőle. A félhomályos szobában lassan felismerte a többieket akik a biztonsági üveg túloldalán beszélgettek, egy magasrangú tiszttel. Nehézkesen feltápászkodott, a székéből és kissé imbolyogva csatlakozott a többiekhez.
– Nos, százados, hogy tetszett a mi kis játékszerünk?
– Hát, Szabó tábornok figyelmeztetett, hogy élethű lesz. De hogy ennyire…- rázta meg a fejét a százados – Csak a végén azok a mech-ek, vagy micsodák, voltak kissé eltúlozva.
– Ugyan, a berendezés csak a valós dolgokat képes élethűen leképezni. De erről majd az ebéd közben részletesen szót ejtünk. Uraim, kérem kövessenek.
Az ezredes elindult az ajtó felé, nyomában a vendég tisztekkel. Az ajtónál álló őr tisztelgett és kinyitotta a vasajtót előttük. Odakint hétágra sütött a nyári nap, annak a bunker közelében, amiből kiléptek, félkörben rádió-konténerek voltak felállítva, és a bunkerrel egy kis teret vettek körbe. A tisztek elégedetten nyújtották ki elgémberedett izmaikat. Távolról nagy teljesítményű dieselmotorok zakatolása hallatszott, amibe hidraulika vinnyogása vegyült. A hangok gyorsan közeledtek, és a bunker mellett, előbukkant két mech. A “Hiúz” és a “Cicus”. A fegyvereiket a tisztekre irányították.
– Üdvözlöm uram! – harsant fel a Hiúz megafonjából az ismerős hang – Remélem, nem izzasztottuk meg túlságosan.
És ekkor a százados elkezdett félni, úgy mint életében még soha…

***Az író megjegyzése: Ez egy hirtelen felindulásból elkövetett mű . Az adatok a valóságtól való eltérése, nem a véletlen műve…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához