LFG.HU

csokker
VegyesCimkek

Az Őrség idején volt az LFG.HU harmadik novellapályázata, és több szempontból is rendhagyónak bizonyult. Az egyik a rekord számú nevezés, összesen érkezett annyi pályamű, mint durván az előző két alkalommal együtt; a másik, hogy most először döntöttünk úgy, nem osztjuk ki az első három helyezést. Ezzel kapcsolatban számos véleményt kaptunk, akadt, aki „bátor tettnek” minősítette, akadt, aki korrektnek, és olyan is, aki nem tudta, talán most sem tudja elfogadni ezt a döntést. Csak azt mondhatom – egyes zsánerirodalmi pénzdíjas, megjelent műveknek szánt elismerésekkel szemben –, ez a jövőben sem fog változni. Szerintünk nem bátorság kérdése, hanem evidencia: amennyiben nem találunk arra érdemeset, az olvasók érdekében nem fogjuk díjazni a beküldött „legjobbakat”.

Hosszútávon szeretnénk az ismertebb, gyakorlottabb hazai zsánerírók körében presztízst teremteni, hogy ők is úgy gondolják, az LFG.HU tematikus pályázata nem „csak egy a sok közül”; az írói pályájuk elején járó szerzők pedig – szemben számos más pályázattal és megjelenési lehetőséggel – végre érzékeljék, hogy írni nem olyan egyszerű, mint amilyennek első látásra tűnik. A részrehajlás-mentességet (tehát azt, hogy itt tényleg nem számít, ki kit ismer) a jelige is biztosítani igyekszik – a hazai pályázatokat (és könyvkiadást) elnézve sajnos ez sem gyakorlat.

Szeretnénk, hogy az LFG.HU pályázatain helyezést elérni, még ha az „csak online” megjelenés is, számítson, legyen értéke, idővel szolgáljon iránymutatásul írónak, olvasónak, más honlapok, sőt, akár magazinok szerkesztőinek egyaránt. Azt gondolom, valójában ez áll az írók érdekében is, nem az, hogy csalóka, kétes értékű helyezésekről higgye azt, hogy azok jelentenek valamit. Egyszóval: jó okunk van nem csak úgy „osztogatni” az első három helyezést.

Hogy mihez mérünk? Ahhoz a rengeteg nagyszerű történethez, amit olvastunk; és mérünk a korábbi pályázatok legjobbjaihoz is. Elképzeléseink nem változtak, nem lettünk szigorúbbak, mint korábban, és – ha már említettem, e pályázatunk rendhagyó, íme egy harmadik szempont – a zsűri véleménye most volt a leginkább egyöntetű.

A pályázaton kívül küldött novellákat sem tesszük ki, ha nem tartjuk publikálásra alkalmasnak, ezért nem eshet más elbírálás alá a pályázatra érkező, helyezésre vagy közönségszavazásra ki nem választott mű sem. Nem fogunk novellákat közreadni annak reményében, hogy a szerzők a honlap lelkes olvasóitól majd építő kritikát kapnak – az ilyen hozzászólásoknak valójában csak elenyésző része hasznos, és nem várhatjuk el az olvasóinktól, hogy végezzék el azt a munkát, ami a mi dolgunk, szerkesztőké (jelesül a válogatás).

Ilyenkor szokott az felvetődni, hogy akkor a szerkesztők írjanak mindenkinek „magánban” részletes elemzést, hogy az írók legközelebb már jobbat tehessenek le az asztalra. Egyrészt erre nincsen semmiféle garancia, különben nem írnám ezt az összefoglalót a korábbi után több ponton ismételve magam, másrészt egyszerűen nem lehet elégszer hangsúlyozni: az LFG.HU nem írói műhely. Nincs kapacitásunk részletes szerkesztői véleményt adni sem a novellapályázatra, sem a hozzánk egyébként érkező novellákra. Aki ilyet kíván, keressen amatőr írói műhelyeket, holnapokat, böngésszen írástechnikai anyagokat, fizessen hivatásos szerkesztőnek, hogy nézze át az írásait, vagy keressen magának éles szemű, olvasott barátokat, akiket rá tud venni egy alapos elemzésre.

Mindezek ellenére azt ígértük, hogy egy kicsit részletesebben igyekszünk megvilágítani, általában mi volt a problémánk a beérkezett pályaművekkel. Sokszor éreztük úgy, hogy számos pályamű a szerző élete első novellája lehetett. Én személy szerint abban bízom, hogy azok, akik nem teszik le lantot, akik szeretnének „íróvá válni”, talán nem is olyan rövid idő múlva belátják: jobb is, hogy az e pályázatra küldött zsengéjük (esetleg gyakorlottabb író esetén a gyengébben sikerült műve) nem került ki. Lássuk az okokat.

A 93 beérkezett pályaműből – ha azt nem nézem, milyen sokat kellett (volna) amiatt kizárni, mert az őrség témáját nagyon messziről közelítették meg – olvasatlanul zártuk ki, így a statisztikámban sem szerepel az a novella, amely a Warhammer univerzumra íródott (valamennyi pályázatunkra „világfüggetlen”, saját kútfőből származó műveket várunk), de kizártuk azt a két novellát is, melyeket két kattintással megtaláltunk az interneten. Kérjük a szerzőket, legalább távolítsák el a pályázat idejére az internetről a novellákat, mert nagyon könnyű ezt ellenőrizni! Ugyancsak kizárást vont maga után a terjedelmi korlát durva átlépése (az engedett, bővített 22 ezer leütéshez képest nem olvasunk el 26 ezer leütéses történeteket, mert nem fair a többiekkel szemben).

Ha már terjedelem… korábban is, ennél a pályázatnál is kaptunk olyan hozzászólásokat, amelyek szerint a (szóközökkel együtt) 22 ezer bővített leütés túl kevés. A pályázatot elnézve e terjedelmi korlátot akár lentebb is tornászhatnánk: 6 novella 5 ezer leütéses volt, vagy az alatti. 5 ezer leütés felett, 10 ezer leütéssel bezárólag 24 történetet kaptunk, 10 ezer felett, 15 ezer karakterrel bezárólag 18-at, csupán 31 pályázó használta ki a 15 ezer leütés feletti, 20 ezerig terjedő karakterszámot, és a 93-ból mindössze 10 novella volt olyan, amelyik meghaladta a 20 ezer karaktert, és a bővített határon belül maradt. 10 ezer leütés körül és az alatt legfeljebb csattanóra, rendkívül eredeti ötletre lehet alapozni, úgy, hogy a megírás módjának is különlegesnek, hatásosnak kell lennie – mondanom sem kell, hogy ez nem sikerült a pályázóknak. Volt olyan, akinél nagyon hiányzott az a maradék „kihasználatlan” leütés szám, hogy kerek legyen a történet.

Érzésem szerint legalább 15 ezer leütés kell egy átgondolt novellához, amiben már megcsillannak a karakterek, fel lehet vázolni egy érdekes háttérvilágot, amiben már alkalmazható a fokozás, lesz tetőpontja, és még levezetésre is marad hely. Azt gondolom, arányaiban meglepően kevés, hogy a pályázóknak durván az 1/3-a írt csak 15 ezer leütés feletti, de 20 ezer leütést meg nem haladó történetet. Ugyanakkor azok, akik még a +10%-ba beleestek, már egy kicsit „gyanúsak”, a szövegen érződik a „kicentizés” (a Word „szavak száma” opció folyamatos nézegetése), miközben mindig van mit húzni. Nem is keveset.

Kigyűjtöttem a nézőpontokat. 22-en választották az egyes szám első személyű narrátort, 66-an az egyes szám harmadik személyűt. Az E/2. továbbra sem fekszik senkinek, sőt, ezúttal a nézőpontok keverése, váltogatása, mint lehetséges (legegyszerűbb) írói eszköz sem merült fel igazán. Akadt olyan novella, amelyben a nézőpontot – tekintve, hogy a történet „dráma” jelleget öltött – nem lehetett megállapítani.

Mindössze 17 novella esetében volt tisztában a szerző a párbeszéd jelölésével. (4 novellában nem volt párbeszéd). Hibás variációk egy témára:

- Szeretném megtanulni a párbeszéd jelölését. – mondta Jani.

- Szeretném-kezdte Jani-megtanulni a párbeszéd jelölését.

- Azért olvasom ezt a cikket, – mondta Jani. – hogy tanuljak valamit a párbeszéd jelöléséről.

- Azért olvasom ezt a cikket – mondta Jani, – hogy tanuljak valamit a párbeszéd jelöléséről.

 

Mivel párbeszédben több helyen szóközt, gondolatjelet (és nem kötőjelet), sőt, olykor még vesszőt is alkalmazni kell, a pályázók (leszámítva azt a 17 novellát) teljes mértékben összezavarodtak az írásjelek helyét, funkcióját illetően.

 

– Szeretném megtanulni a párbeszéd jelölését – mondta Jani.

– Szeretném – kezdte Jani – megtanulni a párbeszéd jelölését.

– Azért olvasom ezt a cikket – mondta Jani –, hogy tanuljak valamit a párbeszéd jelöléséről.

 

Tehát:

(nagykötőjel, szóköz) Azért olvasom ezt a cikket – (szóköz, nagykötőjel, szóköz) mondta Jani –, (szóköz, nagykötőjel, vessző, mert itt van vége az első tagmondatnak) hogy tanuljak valamit a párbeszéd jelöléséről. (Pont, itt van vége a mondatnak). Ez a séma variálódhat, amikor a második gondolatjel után nem a „mondta Jani”, hanem értelmileg, tartalmilag egy új mondat következik:
- Szeretném megtanulni a párbeszéd jelölését. – Jani elvigyorodott, mert viccelt.
***

Internetes publikálás esetén a gondolatjel-kötőjel (–, -) használata nem feltétlenül bír jelentőséggel, mert nem biztos, hogy valamely honlap szerkesztőfelülete technikailag képes különbséget tenni a két írásjel között (az LFG.HU igen, mint az fentebb is látszik), de a szóközök, más írásjelek helyét, megjelenését nem változtatja meg az online felület sem. A gondolat- és kötőjel használatának ott lesz különös jelentősége, ha valaki nyomtatásban szeretne megjelenni. Nekik jó észben tartani: a tabulátor a tördelőt megőrjíti, vagyis ne hagyjátok a szövegszerkesztőnek, hogy automatikusan felsorolásba tegye a párbeszédet.

Mindezekből az is következik, hogy a magyar nyelvtan helyesírási szabályai szerint nem idézőjellel jelöljük a párbeszédet, azt hagyjuk meg az angolszászoknak.

Párbeszédben továbbá ne alkalmazzuk a – (…) kombinációt olyankor, amikor a másik szereplő nem tud mit felelni, és a gondolatok párbeszédszerű jelölése sem túl jó ötlet a ~ jel használatával.

Kérjük a pályázókat, ha a jövőben komolyan foglalkozni kívánnak az írással, tanulják meg a párbeszéd jelölését és a központozást! Ne felejtsetek el szóközt tenni oda, ahová kell, és törölni onnan, ahol felesleges; a hármaspont álljon három pontból, ne következetesen kettőből (ilyen nincsen); a kettőspont mennyiségét érdemes visszafogni, egy mondaton belül pedig szintén ne legyen belőle, csak egy. Ne vegyétek félvállról a vesszők fontosságát, mert ha egy is hiányzik, a mondat értelme megváltozhat.

Az ilyen hibák nem csak a szövegszerkesztő program minimális ismeretéről tanúskodnak, de azt ordítja a szerkesztő felé, hogy a szerző nem elég igényes a munkájára. Ha pedig valaki az írásjeleket sem tudja megfelelően használni, annak hogyan magyarázzunk írástechnikai fogásokat? Nem arról van szó, hogy valaki tudatosan használta helytelenül a magyar nyelvet, mert ezzel ki akart valamit fejezni (pl. a szerző nem használ központozást egyfajta „gondolatáramlás” ábrázolása érdekében), hanem arról, hogy a szerzők nem ismerik az alapvető nyelvtani szabályokat. Azt pedig sejthetitek, ha csupán elütésekkel találkoztunk volna, nem elemeznék itt olyan nyelvtani hibákat, amelyeket a Word nem jelöl be.

A pályázók közül egyesek nem érzékelték azt sem, hol ér véget egy bekezdés. Olvashatatlan, összefolyó tömbök keletkeztek gondolati egységek, vezérelvek nélkül. Gondoljuk végig tudatosan, mit akarunk átadni abban az adott bekezdésben, és nyomjunk többször entert!

Nem érv (bár sokan szeretnék, ha az lenne), hogy az ötlet a lényeg, nem a helyesírás. A szerkesztőnek (és ez nem csak ránk, a zsűrire vonatkozik) erőszakot kell tennie magán, hogy elolvasson egy olyan történetet, amelyben hemzsegnek a nyilvánvalóan szándékolatlan, értelemzavaró helyesírási hibák. Gondoljatok bele abba, hogy egyetlen vesszőhiba miatt azt sem lehet azonnal eldönteni, hol van a hangsúly a mondatban! A rossz helyesírás falat húz a szerkesztő és az író közé, pedig nem elég nehéz mindkettejük dolga e nélkül is? Ha rossz a helyesírásod, egyrészt tegyél meg mindent a tudatos javítása érdekében, másrészt kérj meg valakit, aki írásban jól tud magyarul, hogy olvassa át alaposan a munkád. (És minél rosszabb a helyesírásod, annál több sörrel/csokival tartozol neki).

Mindezek a „lényegtelennek tűnő”, ámde tendenciózus problémák nagy átlagban (szinte kivétel nélkül) igenis előrevetítik a pályaművek irodalmi szintjét (azaz: színvonaltalanságát, hiszen ha valaki nem ismeri a magyar nyelvtan szabályait, hogy fog játszani annak lehetőségeivel?), és a mögötte rejlő tartalomra nézve is rossz ómennek bizonyulnak – erről a holnapi második részben fogok írni.

 

Folyt. köv.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához