LFG.HU

Nocturna
RPG mesélőknekCimkek

“The Travesty”
Amikor a rémálmok elszabadulnak egy Isten háta mögötti kis fogadóban…

 Írta: Chris Clepac & John Tynes

Call of Cthulhu 1920 kalandmodul 3-5 Nyomozó részére

Fordította & átdolgozta: Nocturna

 A történetről

 Az alábbi oldalak egy kidolgozott Call of Cthulhu történetet és egy rövid játékbeszámolót (afféle kedvcsinálót) tartalmaznak.

A történet az1920-as évek érájában, Amerikában játszódik, lemesélése 3-4 Nyomozó részére ajánlott. A kalandmodul kampányba való beillesztését nem javaslom, szerintem tipikusan „one-shot” történet, meglehetősen igénybe veszi és amortizálja a Játékos Karaktereket. A Játékosok nyugodtan alakíthatnak kezdő szintű Nyomozókat, a természetfelettivel korábban még nem találkozó karakterek indítása csak élvezetesebbé teszi a játékot. Mivel az alább szereplő rejtély Mítosz-független, alighanem az olyan Játékosok számára is képes majd meglepetést nyújtani, akik már jó pár Call of Cthulhu történeten megedződtek korábban. Maga a kalandmodul meglehetősen egyszerű, a cselekmény jobbára egyetlen helyszín és egy nagyon hosszúra nyúló éjszaka történéseit foglalja magukba. Az egyszerű háttér dacára szerintem nagyon hangulatos, főleg lélektani horrorra épülő történetet lehet kerekíteni belőle. A hangsúly főleg a Nem Játékos Karakterek megformálásán és mozgatásukon van, és azon, hogy a Mesélő képes legyen érzékeltetni a fokozatosan elhatalmasodó pánikot és őrületet. Egy bizonyos pont után már nincsen konkrét történetszál, az eseményeket ekkor már jobbára a Nyomozók haladása és a Nem Játékos Karakterek reakciói befolyásolják. Maga a történet (szerintem) maximum közepesen nehéz, a Nyomozóknak összefogással viszonylag jó esélyeik vannak a túlélésre. A Mesélő részéről javasolt a Nyomozók hátterének, fóbiáinak és lelkületének alapos ismerete, a történetben szereplő horror ugyanis úgy az igazi, ha mindenkinek a személyes rémálmává válik…

A történet eredetileg a Pagan Publishing által kiadott Of Gates & Keys kötet második moduljaként szerepel.


Bemesélés

 A bemesélésen nincs nagy hangsúly, minden Mesélő saját feladata, hogy a csapata ismeretében az Isten háta mögötti Goodrest Vendégfogadóba, a kalandmodul helyszínére terelje össze a Nyomozókat. A történet szempontjából kifejezetten előnyös, ha a Játékos Karakterek nem ismerik egymást, mivel a különös események nagy valószínűség szerint hamar összeterelik majd a józanul gondolkodni próbáló, megoldást kereső karaktereket – ugyanakkor az ismeretlen alakok egymás szemében is gyanússá válhatnak. Elképzelhető, hogy egyik-másik Nyomozó már járt itt korábban: lehetnek a nagyvilág elől visszavonulni vágyó, menekülő, alkotói szabadságra vágyó alakok, vadásztrófeákra utazók, az alvilági figurák számára pedig a szesztilalom ideje alatt virágzó alkoholcsempészet nyújt mindig ideális bemesélési lehetőséget.  Az is lehetséges, hogy az adott karaktert személyes ismeretség révén egy rövid levélben maga a szállodatulajdonos, Robert Toleson kéri fel a látogatásra (amennyiben ismerőseiről, esetleg visszatérő vendégeiről, bizalmasairól van szó – az okot lásd később). Alternatíva lehet, hogy a Nyomozók egyike-másika ettől függetlenül, véletlenül kapcsolódik be a nyomozásba (ha pl. a hivatása ezt indokolttá teszi, Toleson őt is felkérheti, mint jelenlévőt), esetleg a tulaj kedvenc rokona. Állítása szerint a közelmúltban különös dolgok történtek a Goodrest Vendégfogadóban, és azt szeretné, ha a Nyomozók diszkréten a végére járnának a problémáknak.

 

A helyszín, a körülmények

 1923, december 19. Wisconsin megye (főváros: Madison; legnagyobb város: Milwaukee), a Felső-tó partja, a Goodrest Vendégfogadó, a kanadai határ közelében. A fogadóhoz legközelebb eső kisváros, Russell, innen mintegy 12 mérföldre fekszik, déli irányba. Russell a legtöbb lényeges intézménnyel (rendőrőrs, orvosi rendelő, könyvtár, templom, színház, éttermek, fegyverbolt, stb.) rendelkezik, a forrásait használni azonban leginkább a történet beindulása előtt, illetve az elején lehetséges. A környező szigetek és a partszakasz jó része érintetlen vadon, egy nemzeti park részét képezi. A havazások miatt az itteni utak csak lovas szánnal járhatóak biztonságosan, de ez nem ritkaság errefelé, így a közeli Russell-ből viszonylag könnyen megoldható a közlekedés. Szánnal mintegy másfél-két óra az idejutás, és a közös utazás jó alkalom lehet arra, hogy a Nyomozók egy része még a történet elején, a városban összeismerkedhessen. Ha ragaszkodnak hozzá, úgy a tehetősebb Nyomozók saját automobiljukkal is nekivághatnak az útnak, ám erről igyekszik őket mindenki lebeszélni, mert az elakadás és így a fagyhalál veszélye nagyon is reális rémkép ilyen körülmények mellett.


Háttértörténet

 Wisconsin megye szóban forgó területe a fehér emberek ideje előtt az Algonquin indiánokkal rokon Menomini törzsé volt. Az 1800-as évek elején egyre szaporodtak az erőszakos konfliktusok az őslakosok és a fehér telepesek között, minek következtében az egyik kis csoport sámánja rávette népét arra, hogy járják el az álomtáncot, a „ni-mihe-twan”-t. A tánc célja az volt, hogy felébresszék az egyik Őrző Szellemet, hogy az majd elűzze a fehér telepeseket.

A szellem megjelent, és három telepes famíliát – akik már egy ideje a területen éltek – azonnal le is mészárolt. Az egyetlen korabeli szemtanú elbeszélése szerint a lény, amely a borzalomért felelős „olyan volt, mint egy csontváz ember, bőr nélkül, borzasztó szemekkel”, „az ember megcsúfolása („travesty”), torz képmása”. A kegyetlenkedés miatt a törzs megharagudott a sámánra, és rávették, hogy hívja vissza a szellemet. Az meg is tette, ám a túlvilágra visszaküldeni nem tudta, így az Őrző Szellemet egy tóparti magányos hegy, a Szent Hegy mélyére börtönözte (~1807).

A „cese-ko” kultusz, amelynek a sámán a tagja volt, szerves részét képezte a Menomini indiánok vallási életének. A sámánjaikat a fehérek megvetően csak úgy emlegették, mint „mutatványosokat” („jugglers”), talán azért, mert miközben a sátraik mélyén a szellemekkel beszéltek, a sátorlapok reszkettek, és különös fények villództak mögöttük. A szörnyű mészárlás híre hamar szóbeszéd tárgyává vált a környéken, és a tettes, a leíró szemtanú szóhasználata alapján összemosódott a mutatványosok nevével.

Az eseményeket követően egy évtizeddel a földet végleg elkobozták az indiánoktól, az államtól pedig – igen jutányos áron – Garrett Moss és családja birtokába került (~ 1820). Moss nem törődött az átkozott hegyről szóló mendemondákkal, masszív házat épített a dombon és letelepedett családjával. Hamarosan azonban ráeszmélt arra, hogy a terület nem véletlenül nyerte el rosszhírét. Egy különösen hosszú tél, betegeskedés és szerencsétlenségek sora után a szellem kapcsolatba lépett Moss-szal a férfi álmain keresztül. Víziókon keresztül hatalmat ígért neki saját szabadságáért cserébe, amibe a férfi egy éjszaka, részegségtől tompa aggyal bele is egyezett. Az útmutatás szerint alászállt a domb mélyére, feltörte a mágikus pecséteket, így engedvén szabadjára az Őrző Szellemet. A lény nem teketóriázott sokat, Moss szeme láttára lemészárolta annak családját, az alkuból viccet csinálva. A férfit azonban igazán keményfából faragták, és valahogyan sikerült visszaerőszakolnia a lényt a másvilágra, ahonnan érkezett, a pecséteket pedig sebtében helyreállította, amennyire képes volt rá. Moss tudta, hogy az összetákolt rajzolatok nem tartanak örökké, így miután később újra megnősült, a tudását továbbadta az új frigyből született fiának, Deryl-nek. 1870-ben a lény kezdett újra elszabadulni, de Moss fia emlékezett apja szavaira, és még idejében elejét vette a borzalmaknak, visszatoloncolva a kreatúrát a verem mélyére. Tudását egyetlen fiára, Timothy-re hagyta, aki azonban a történet kezdete előtt néhány évvel (1915), utód nélkül halt meg.

Örökös nem lévén, néhány évre rá Robert Toleson vásárolta meg az épületet Russell önkormányzatától (1917), és vendégfogadóvá átalakította át, mit sem tudva a föld alatt raboskodó lényről. Napjainkban a pecsétek újra kezdik erejüket veszíteni, a lény pedig – őrei nem lévén – készen áll a szabadulásra…

A Kreatúra

 A lény hegymélyi börtönéből terjeszti ki hatalmát a vendégfogadó gyanútlan lakóira, némelyikük már történet indulásakor a befolyása alatt áll. Az embereket játékszerekként kezeli, a félelem, fájdalom és a halál élteti, de leginkább az őrület ízét szereti – így célja, hogy a hotel lakóit lassan őrületbe taszítsa, tort ülve az agóniájukon. A Kreatúra képes Fattyakat nemzeni, amelyek emberi testrészek bizarr egyvelegeként, különböző undorító alakokban jelennek meg. A Fattyak nagyjából bárhol felbukkanhatnak az épületben vagy a dombon, ez a Mesélőre van bízva. Megpillantásuk (eleinte) 1/1d3 Épelme veszteséget okoz, a történet végéhez közeledve azonban a Nyomozók már valószínűleg eléggé rezignáltak lesznek ahhoz, hogy megpillantásukat a Mesélő ne honorálja feltétlenül kötelező Épelme vesztéssel (szükség lesz még azokra az Épelme pontokra!). Statisztikák: alak- és megjelenés függő.

A Kreatúra maga számos különböző alakban jelenhet meg, az ötleteket az általa megkínzott emberek elméjéből meríti, de mindegyikre jellemző, hogy kinézetükben groteszk paródiái egy emberi lénynek. Ha a Mesélő másként nem látja jónak, akkor a legtöbbször a Halál Bolondjaként (1d3/1d6+1) jelenik meg (ld. a mellékelt képet): egy óriási, torz, bőrnélküli ember képében, a fején csörgős bolondsipkával. Megjelenését dramaturgiai okokból javasolt inkább a történet utolsó harmadára hagyni.  Komolyabb Épelme veszítés, esetleg átmeneti őrület beálltakor a Bolond megjelenhet egy-egy Nyomozó előtt (csak neki), és elkezdi őt komolyan a befolyása alá vonni…

A történet legvégén a Kreatúrát valódi alakjában is megpillanthatják, amennyiben alászállnak a hegy gyomrába, hogy bezárják a Kaput. A forma kiötlése a Mesélő fantáziájára van bízva, csápjai azonban valószínűleg vannak. J

A Kreatúra az emberek őrületbe kergetéséhez a Fattyakat és a Valóságtorzítás (Warp Reality) képességét használja, emellett – lévén afféle természeti szellem is – rendelkezik még a Villám Hívása (Call Lightning) varázslattal is, de erre aligha lesz szüksége (legfeljebb odaát, a hegy gyomrában).

 

VALÓSÁGTORZÍTÁS:

A szörnyeteg legerősebb fegyvere. E képessége révén a Kreatúra az idő és tér alapvető szabályait is felrúghatja. Félig valóságos víziókat teremt, melyek a házban tartózkodók félelmeiből táplálkoznak. Minden szituáció fájdalmas és kifacsart emlékeket, megváltoztatott múltbéli szituációkat, fóbiákból, félelmekből, lelkiismereti problémákból táplálkozó konfliktusokat eredményez, melyek vélhetően Épelme vesztéshez vezetnek (1/1d3+1). Maguk a víziók nem teljesen valóságosak, de ahhoz eléggé, hogy a bennük ragadt emberek annak véljék őket. Az álomképek által okozott fizikai sebesülések és hatások (pl. mérgezés, fulladás) a víziók végeztével, jóval enyhébb mértékben ugyan, de megmaradnak (az egyén saját magára gyakorolt afféle agykontroll hatásaként). Kitörni az egyes víziókból a Kreatúra elleni sikeres AKE próbával lehetséges (a lényé 22-es), a siker esélye az Ellenállásai táblázatból számolható). Több karakter részvételével és együttműködésével az AKE értékük is összeadódik, így a sikerre sokkal nagyobb esélyük van! Másképpen a Valóságtorzításból kitörni nem lehet, pl. az adott szituáció szabályait felhasználva. A Kreatúra mindig hagy valami látszólagos megoldást, menekülési útvonalat, valamit, amiért lehet küzdeni – de soha nem hagyja azt elérni. Mindegy egyes sikertelen kitörési kísérletnél átmenetileg eggyel csökken a szenvedő alanyok Akaratereje, és eggyel nő a szörnyé. Így sokáig vergődve a víziók között a résztvevők esélye egyre csökken kijutni.

Amennyiben eközben egy kívülálló érkezik a helyszínre, úgy jó eséllyel őt is beszippanthatja a látomás, ám így a küzdő felek száma (és az esély a sikerre) természetesen megnő.

A Valóságtorzítás hatása mindig lokális, többnyire egy helyszínre (szoba, folyosó, lépcsőház, stb.) szorítkozik, azonban a jelenlévők kollektív hallucináció és vizionálás áldozataivá válnak. A Valóságtorzítás hatása olyan erős, hogy az ilyenkor szerzett sérüléseket a Nyomozók valóban elszenvedik, köszönhetően az agykontrollnak: a különbség legfeljebb annyi lehet, hogy pl. egy lőtt seb nyílt sebszájai összehúzódnak (akár a kilőtt golyó is eltűnhet!), de a nyomában maradó fájdalom igenis valós…


Helyiségek a Goodrest Vendégfogadóban

 Mesélő! Az alábbiakban csak néhány, lényegesebb helyiség leírását közlöm, a részletek természetesen személyre szabhatók az aktuális JK-k és NJK-k ismeretében. A fogadó térképét keresd a mellékletek között!

Maga a vendégfogadó egyemeletes faépület egy magányos domb tetején, pazar kilátással a tóra. Csak az alapja kő, a felépítmény és a tetőszerkezet gerendából épült. A ház ránézésre lehet már vagy százéves, és bár patinás, de jó állapotban van. Ajtajáig kocsifelhajtó visz fel, de havazás idején sem automobilok, sem a nagyobb szánok nem képesek felhágni a tetejére.

A dombot mintegy 40-50 méternyire irtás övezi, ezután a fenyőerdő az úr, legfeljebb fakitermelők földútjai tekeregnek a fák között. Az irtás peremén egy régi, a fenyőerdő peremén egy omladozó harangláb ácsorog magányosan, még a hó sincs letaposva a környékén (ez a régi kor egy mementója: még a régi telepes családok emelték, nem sokkal a vérengzést megelőző években). A harangláb kb. 5-6 méter magas, gerendákból összerótt épület, alul egy ablak nélküli 3×3-mas helyiség, fölötte egy torony, de harang már nincs benne.

A felhajtó tövében fából épült garázs áll: rézsútos tető, rönkfalak és vaskos lakattal óvott farostlemez ajtó. 3-4 automobil férhet el benne, jelenleg üres. Kb. 90-100 méterre van az épülettől, a domb tövében.

A domb tetején, fogadó épülete mellett, egy kisebb, gerendákból épült gazdasági épület kapott még helyet: fáskamra, faaprító bak, szerszámos fészer, kis szeneskamra, lomtár és nem romlandó élelem tárolására szolgáló helyiségek. Az ajtók mindig zárva.

Robert Toleson jelenleg teljesen maga viszi az épületet, annak minden munkájával egyetemben. Ez meg is látszik rajta, egy perc nyugta vagy szabadideje sincs, de persze soha nem mondana le egy vendégről sem emiatt. Az áldatlan állapotok másfél-két hete tartanak, mikor kirúgta a néger inasát – amikor ugyanis a furcsa események kezdtek megszaporodni, és dolgok eltünedezni, kézenfekvő volt először a négerre fogni az egészet, és megválni tőle.

Előcsarnok, földszint

(Az alább sorolt grafikákat és képeket keresd a mellékletek között!)

Meghitt és kellemes, visszafogott eleganciával és kényelemmel. Látszik, hogy Toleson nem sajnált sem időt, sem pénzt és fáradtságot a lakályossá varázslására. Lambéria burkolat mellmagasságig, felette krémszínű, csíkos, elegáns tapéta. A falakon Currier & Ives litográfiák sorakoznak – noha Toleson azon gondolkodik, hogy lecserélje őket Emmett Kelly „Szomorú bohóc” képsorozatára (J), amely sokkal divatosabb manapság. Ebben kikérheti vendégei véleményét is. A fentebbieken túl néhány kép Toleson dolgozójában a Krákent ábrázolja.

(Ez utóbbiak a fogadó egyik vendégére, Ms. Delbar-ra elég nagy hatást tesznek, és ezt nem is rest szóvá tenni: „Inkább azokat cserélné le, Mr. Toleson, a jó ízlés nevében! Apropó: fogtak már patkányt a csapdái?”).

Kényelmes kanapék, vaskos, kárpitos, háttámlás székek, kőből kirakott andalló, kártyaasztal, bőrfotelek, felhalmozott tűzifa. A kandalló párkányán rádió, a mellette lévő szekrénykén telefon.

Toleson szobája, dolgozószoba

Vendégkönyv, főkönyv (legálisan könyvelve minden), adásvételi szerződés (hat évvel ezelőtti), egy üveg kanadai viszki a fiók mélyén. Vadászpuska és töltények a szekrény mélyén. A fiókok mindig zárva.

Csapóajtó a konyhában

A konyhában a vendégeknek Toleson engedélye nélkül tilos a járás, ez az ő birodalma. Innen nyílik egy csapóajtó, félig egy rongyszőnyeg és az asztal alatt, nem feltűnő, csak kereséssel kerülhet elő. A csapóajtó alatt egy poros, pókhálós kőlépcső visz a sötétbe, egészen egy szívós tölgyfaajtóig, melyhez Toleson-nak nincs kulcsa (Betörése: Erő próba 25 ellen, pajszerrel könnyebb). Talán a régi tulaj kacatjai lehetnek odalent, Toleson maga mindig is le akart menni oda, de aztán soha nem került rá sor. az ajtó mögött a régi raktár található.

Régi raktár

Csupa por és piszok lomhalmaz, régi bútorok, kerti szerszámok, hordók, molyrágta ruhák, krikett ütők, bicikli, egymásra halmozva, még a Moss család idejéből. Alaposabb kutatás után egy bőrkötéses, olajos rongyba tekert, kézzel írott, penészes könyvecske is előkerülhet innen: a néhai Garrett Moss feljegyzései (ld. később), mely kulcsfontosságú a történet sikeres megoldása szempontjából.

Egy kis helyiségben, pár lépcsővel lejjebb, láncok és kampók lógnak csak, a hely egyébként üres (innen lehet majd lejutni a hegy mélyére!).

Érkezés a Goodrest Vendégfogadóba

 Mesélő! Javasolt, hogy a Nyomozók még az est leszállta előtt jó néhány órával érkezzenek meg a fogadóba, hogy az események beindulása előtt lehessen módjuk megismerkedni a helyszínnel, egymással és a jelen lévő Nem Játszó Karakterekkel, esetleg nyomozgathassanak is egy kicsit, ha úgy tartja kedvük. Az éjszaka ugyanis már meglehetősen sűrű lesz majd…

Az érkezés után Robert Toleson pár tiszteletkör, és a szobák lefoglalása után az irodájába invitálja a Nyomozókat, majd – a megfelelő Nyomozóknak – hamarosan előáll a problémájával. Meglehetősen ideges, mivel az események a hely rosszhírét kelthetik, és ez könnyen a vállalkozása végét is jelentheti.

Minden kb. 3 héttel ezelőtt kezdődött, de ezt csak így, utólag rakja össze, mivel a kezdeti események nem voltak jelentősek:

  • A vendégek eleinte arra kezdtek panaszkodni, hogy kisebb holmik tűnnek el a szobáikból, egyes tárgyak nem ott vannak, ahol hagyták őket, stb.
  • Nem sokkal ezután történt, hogy a felszolgált étel romlott volt, noha Toleson maga készítette el, az alapanyagokat pedig mindig jégen tartja.
  • Azután a különös zajok jöttek, 1 héttel ezelőtt: Toleson maga nem látott és hallott semmit, de a vendégei panaszkodnak. Majd az egyikük (Virginia Dalbar, a szentfazék) sikoltozva rohant le a lépcsőn egy éjjel, mert azt állította, hogy az ágya alatt van valami. Toleson persze semmit nem talált, de azért kihelyezett pár patkányfogót – patkányt persze nem fogtak. Sőt, semmi egyebet sem, egészen a mai reggelig, amikor Toleson a konyha sarkában lévő patkányfogóban egy emberi ujjat talált…

Ezt Toleson csak vonakodva hajlandó megmutatni, és csakis olyan valakinek, akiben a legjobban bízik! A dolog érdekessége az, hogy hozzáértő tanulmányozás alapján kiderül, hogy az ujj az állapotából ítélve már legalább 2-3 napos lehet, a csapda mégis ma reggelre fogta… A testrész természetesen az egyik Fattyú maradványa

  • Egy másik vendég (Dr. Maxwell Smythe, az antropológus és vadász) pedig néhány napja, alokonyatkor egy hatalmas macskát látott a tetőn lapulni. Bizonyára egy puma lehetett, bár a fickó szerint akkora volt, mint egy póniló.

Reggeli és ebéd tetszés szerint, vacsora pontban 19:00-kor.

 

Nyomozás a Goodrest Vendégfogadó után

 Az alábbiakban a háttér felderítéséhez szükséges információkat közlöm, néhány lehetséges forrásból.

  • Russell város Városházán (Meggyőzés, Mellébeszélés, Könyvtárhasználat):

Nem túl valószínű, hogy a Nyomozók ezt a forrást igénybe tudják venni, mivel a történet nagy részében a fogadót már nem lesz módjuk elhagyni, de soha nem lehet tudni.

Az épület

Kb. 100 évvel ezelőtt épült, Garrett Moss építette, majd harminc év után a fia, Deryl örökölte, utána pedig Timothy Moss tulajdonába került, aki 1915-ben hunyt el, örökösök nélkül. 1917-ben vásárolta meg Robert Toleson, aki vendégfogadóvá alakította.

A földterület

Garrett Moss vásárolta az államtól, méghozzá nagyon kedvező áron (a korabeli árakkal összevetve), bár arról nincsen feljegyzés, hogy miért juthatott hozzá ilyen olcsón. A Magános Hegy (az indiánok nyelvén Tokai-kwa-to) körüli föld eredetileg a Menomini indiánok területe volt, de őket rezervátumba telepítették.

  • A Russell Városi Főkönyvtárban

A fogadóról itt szinte semmit nem találni, azonban sikeres Szerencsedobással előkerülhet egy régi levél, amely helytörténeti adatokat tartalmaz. Ebben találni adatokat a vidékről, és azonosítani lehet a dombot, amelyen ma a fogadó áll („Magányos Hegy”, „Szent Hegy”). Az indiánok valamilyen oknál fogva elkerülték ezt a helyet, mert rossz híre volt. Ezen a nyomon haladva sikeres Könyvtárhasználat eredményeként előkerül egy korai telepes, James Mothwood naplójának egy részlete (ld. alább).

  • A Goodrest Vendégfogadóban

A legvalószínűbb, hogy a Nyomozók más forrásokat nem tudnak majd igénybe venni, így itt van egy alternatíva a házban is elszórt információkról.

Régi harangláb és az épület kora: utal a hely régi múltjára, valamint arra, hogy a környéket régebben telepesek lakták.

Toleson dolgozója: a falon (a Kráken mellett) lóg egy bekeretezett, megsárgult tusrajz még 1806-ból, amely a környék korabeli térképét ábrázolja (ekkor még nem volt nemzeti park). Ezen feltűnhet:

  • a környéken több korabeli tanyát (pl. Mothwood tanya) ábrázol (ezen telepes családok jó részét mészárolta le a medidézett Őrző Szellem),
  • hogy a domb neve Magányos Domb (alatta indián elnevezés Tokai-kwa-to” valamilyen szent helyre utal, de ezt Smythe érti csak, és a „cese-ko” kultusz neve is fel van tüntetve),
  • és hogy ekkoriban még állt rajta épület (~1806).

 Robert Toleson: a telket és a házat Russell önkormányzatától vásárolta, nagyon olcsón (1917). A ház korábban a Moss család birtokában volt, de a család mára kihalt. A ház tele volt régi lomokkal és bútorokkal, ezek nagyját ócskásnak adta vagy elégette, de a pincékkel soha nem volt ideje foglalkozni.

Dr. Smythe: James Mothwood (egy korai telepes) naplójának egy részlete (1807) az ő birtokában van: egy órába, és sikeres Angol dobásokba (helytelen és régi angol, jövevényszavakkal, stb.) kerül kisilabizálni. A napló említést tesz három telepes család kegyetlen lemészárlásáról, valamint arról, hogy a felelős egy indián „szemfényvesztő”, de az nem derül ki, hogy melyik törzsből. A tettesről: „olyan volt, mint egy csontváz ember, bőr nélkül, borzasztó szemekkel”, „az ember megcsúfolása, torz képmása”.

Mesélő! Ez a leírás vagy szófordulat mindenképpen utal arra a rajzra, amelyet az őrült Edward Teller készített a Halál Bolondjáról (lásd az NJK-nál és a mellékletek között)! Ha ez nem ugrik be a Nyomozóknak, akkor Smythe asszociál rá, helyesen!

 

Dramatis Personae: a vendégek a hotelben

 Alább következzen néhány részletesen kidolgozott Nem Játékos Karakter, a vendégfogadó jelenlegi lakói. Ötleteket is adok a mtivációikra, személyes félelmeikből pedig több esemény is táplálkozik majd a cselekmény során. A mellékletek között legtöbbjükről találsz portét is, ám a néhány legfőbb Jártasságon túl itt más értékeket nem közlök. A további statisztikákat igazítsd az igényeid szerint.

 Randolph SCHWARTZ

Profi ökölvívó.

Nagydarab, majd’ kétméteres férfi, a 30’-as éveinek elején jár. Fekete sörtehajú, szögletes állú, lapos orrú férfi. Profi ökölvívó Illinois államban (a déli oldalon szomszédos állam, Chicago, St. Louis), a nyomorból küzdötte fel magát a hírnévig. Szülei német bevándorlók, kétkezi munkások, ő maga már idekint született. A médiában, mint „Balhorog Schwartz”-ot emlegetik, aki hosszú éveken át veretlen volt, egészen 2 hónappal ezelőttig, amikor is a tudtán kívül elbundázták egy meccsét és a padlóra került. Schwartz jelenleg azért van itt, mert a menedzsere szerint pihenésre van szüksége. Másfél hónapja tartózkodik a hotelben, így a legrégebbi lakója.

Alaptermészetét tekintve jámbor, kedves, de nem túl eszes figura, sokszor olyan, mintha be lenne lassulva. Előzékeny és segítőkész. Ez nem is csoda, mivel éppen most jönnek ki rajta a doppingszerek elvonási tünetei, és ezt nyugtatók szedésével próbálja csillapítani. Mivel a nagyvárosi sportéletet ekkoriban eléggé átszövi a szervezett bűnözés, ezért van rá esély, hogy az alvilág tagjait felismerje – az ilyen alakokkal előbb-utóbb négyszemközt próbálja meg „tisztázni a dolgot”, ugyanis paranoiás képzete, hogy az illető az ő nyomában van, esetleg benne volt a bunda szervezésében. (Minden természetesen csak akkor érdekes, ha van ilyen Játékos Karakter a csapatban).

Mivel ő van a legrégebben a fogadóban a mostani vendégek közül, a Kreatúra mostanra teljesen legyűrte az akaratát, bábként használhatja fel, ha úgy kívánja (Épelme = 0). Ezért van az, hogy Schwartz nem tapasztal semmi szokatlant, és nem is panaszkodik semmire, általában halál nyugodt – őt már többé nem hatják meg a látottak. Rezignált, közömbös, főleg az alapösztönök irányítják. Baljós nyugodtsága, egykedvűsége dünnyögő tőmondatai és látszólagos „immunitása” a felfordulásra nagyon baljósan hathatnak egy-egy feje tetejére állított szituációban! A Kreatúra általában békén hagyja, időnként azonban bizarr dolgokat szólhat ki a szájából, melyekre Schwartz nem emlékszik. Néha indokolatlanul, és mereven bámul egy-egy Nyomozót, nőkkel szemben kifejezetten segítőkész (zavaró mértékben). Noha nyíltan nem tesz keresztbe senkinek, és sokadjára sem látszik másnak, mint egy udvarias, ám kissé bumburnyák óriás, lényéből valamilyen tompa fenyegetés árad. A későbbiekben kifejezetten bizarr lehet, hogy az elszabaduló borzalmak közepette is csak dudorászgat magában, az ajkát biggyesztve pislog, és hidegen hagyják az események. Aki hosszasabban beszélget vele, egy nagyon jól sikerült Pszichológia képzettség dobással megállapíthatja róla, hogy a tekintetében csendes őrület lappang (mindazonáltal én nem javaslom Schwartz „leleplezését” egyetlen kockadobással!). Komoly agresszió van benne lefojtva, gyakorlatilag olyan, mint egy puskaporos hordó.

Napi rutin (Randolph Schwartz)

Reggeli után, illetve koradélután kimehet a környékre futni, és edzeni. Ilyenkor pár mérföldre távolodik el a hoteltől, különböző ösvényeken fut, időnként megáll edzegetni, árnyék bokszolni, stb.

A szobájában szinte soha nem tartózkodik, kiválóan elvan maga is a hallban, ahol a kártyaasztalon végtelen türelemmel rakosgatja a passziánszt.

Ötletek:

  • Schwartz meg van róla győződve, hogy a két hónappal ezelőtti veresége bunda miatt történt, és valamit belekevertek a frissítőjébe, amitől eltompult. A meccset Atlantic City-ben játszotta, és ismerős lehet neki az egyik JK ábrázata.
  • A hallban lévő telefonon különös hívások történhetnek az éjjel: ilyenkor előfordulhat, hogy Schwartz némán formálja maga elé a szavakat, amelyet a kagylóban hallhatók (Észrevétel!).
  • A végjátékban totális őrület lesz rajta úrrá, egy Everlast atlétát húz, felveszi bokszkesztyűjét és bajnoki övét, majd egy bajnoki fináléra képzelve magát, véres ámokfutásba kezd a hotelben.

ÉP: 17, Sebzés bónusz: +1d6, Erő: 17, Ügy: 15, Ake: 9. ÉPE: 0. Öklözés: 85%, Birkózás: 55%, Kitérés: 40%, Észrevétel: 40%.

Edward TELLER

Ex-adótanácsadó, jelenleg munkanélküli, amatőr művész.

Iowa államból származó fekete férfi, a negyvenes évei végén jár. Vékonydongájú, göndör hajú, borostás, eléggé nyúzott és nagyon kialvatlannak tűnik. Három hónappal ezelőtt még egy nagy biztosítási cégnél volt biztosítási ügynök és adó tanácsadó, azonban egy hirtelen szívroham miatti hosszú lábadozás az állásába került. Jelenleg az egzisztencia peremén egyensúlyoz, utolsó pénztartalékaiból kivette ezt a szobát, hogy nyugodtan alkothasson – Teller ugyanis különösen jó a térbeli ábrázolások területén, rajzai főleg geometriai és térbeli paradoxonokat ábrázolnak (~Escher). Egyelőre még nincsen ügynöke, tervei szerint valahogyan megpróbál majd boldogulni a rajzaival. Az alkotáshoz időnként marihuánát szív, ezt mindenképpen titokban tartja – már, ha tudja. Ez persze előkészíti a terepet a Kreatúrának. Egy hete van itt, alig mozdul ki.

Jelenleg ő a Kreatúra játékszere, az őrület határán jár (Épelme = 7). A képzetei miatt egyszerűen képtelen elhagyni a hotelt, noha ez volna már leghőbb vágya. Akárhányszor kimerészkedne a folyosóra, az mindig lehetetlen geometriai formációkat vesz fel, végtelen ciklusba lép, labirintussá válik, ahol minden egyes ajtó valamilyen szörnyűségre nyílik (pl. tátongó űr, feneketlen mélység; egy bohóc, ami megfordul, és Edward fejét veti neki oda; denevérek, minden mennyiségben; stb.). Amennyiben valamelyik Nyomozó a társaságát keresi, úgy ő is áldozatául válik a Valóságtorzítás hatásának, és átéli Edward vízióit.

Napi rutin (Edward Teller)

Az utóbbi két napban már egyáltalán nem mozdult ki a szobájából, még a közös étkezésekre sem jött le. Ha keresik őt, idegesen kiabál az ajtó mögül, és elküld mindenkit a búsba. Türelemmel, ígéretekkel (Pszichológia, Meggyőzés) elő lehet csalni a szobájából, az agresszióra, fenyegetésre hisztérikusan reagál. Doktori jelenlét erősen ajánlott.

Motivációk (Edward Teller):

  • éhes és szomjas, így le lehet csalni a konyhába kajáért (ekkor azonban jönnek a víziói a végtelenül csavarodó lépcsőházról…);
  • ha ki is jutnak a lépcsőházból, igen valószínű, hogy Teller az első adandó alkalommal vinnyogva rohan vissza az odújába;
  • rohadtul fél a „Bohóctól” (neki jelent meg egy korábbi este), és az összes nyílászárótól – ezeket (pl. szekrényajtók, stb.) le is szerelte a szobájában (persze Toleson erről nem tud);
  • nehéz a bizalmába férkőzni, eleinte főleg az ajtó alatti rajzokkal kommunikál, illetve az ajtó előtt hagyott élelmet veszi be magához;
  • Rajzai: pl. végtelen lépcsőlabirintus, a mélyén egy börtönablak mögött üvöltő alakkal (ő maga az); későbbiekben előkerülhet tőle a Bohóc rajza (melléklet!), stb.
  • ha rá akarnak törni, akkor azt blöfföli, hogy lőfegyver van nála (nem igaz, legfeljebb linómetsző kés);
  • nappal a tudata tisztább, de sokszor THC hatása alatt állhat (Szerencse próba).

Ötletek:

  • Teller gyűlöli a kormányhivatalnokokat, mivel miattuk veszítette el az állását egy „átszervezés” miatt. A szobájában lóg is egy rajz, amire célba szokott dobálni a késével (ha van ilyen Nyomozó, ez lehet konkrétan ő maga).
  • Vízióiban megsejt pár dolgot a múltból (indiánok, szellemtánc), és kusza rajzok formájában jeleníti meg őket – később akár saját magán, a linókéssel.

ÉP: 8, Erő: 9, Ügy: 9, AKE: 10. ÉPE: 7, Rejtőzködés: 70%, Rinyálás: 85%, Észrevétel: 50%.

Virginia DELBAR:

Biblia árus és önkéntes hittérítő, ügyeletes szentfazék és aggszűz.

Az állam egyik déli nagyvárosában, Milwaukee-ben dolgozik, az Irgalmas Nővér katolikus misszióban.

30’-as éveinek elején járó, meglehetősen ijesztő megjelenésű nőszemély. Magas, vaskos testalkatú, feltűnően nagymellű, arca és alakja olyan, mintha kőből faragták volna. Vallásos, kemény, hajlíthatatlan, végletekig erkölcsös nőszemély, mindig visszafogott, zárt ruházatban. Mentsvára a Szentírás, ha zaklatott, mindig ebben keres megnyugvást. Hajlandó beszélni a Nyomozókkal a hotelben történt furcsaságokról, ha kellő tisztelettel bánnak vele. A négereket, mexikóiakat és úgy a bevándorlókat általában utálja. A szesztilalmat teljes odaadással helyesli, tagja a Nők Keresztény Absztinencia Egyesületének is („az alkohol állattá alacsonyítja az embert”). 5 napja van itt.

Motivációk (Virginia Delbar):

  • Virginia szerint a Gonosz van jelen a helyen, de az őrangyala vigyáz rá.
  • Víziói a Biblia képeiből (Kráken) és a kárhozat, ítéletnap motívumaiból táplálkoznak.
  • Sokat imádkozik, a szörnyűségeket a hite próbatételekként foghatja fel, a legdurvább dolgokról (éjjeli történések) pedig simán meggyőzi magát, hogy csak álmok voltak („… mert midőn Krisztusunk, a keresztsége után Szentlélekkel eltelve a pusztába ment, hogy negyven napig legyen közösségben a Mindenható Atyával, a Sátán is megkísérté őt”. „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével, mely az ő szájából származik.” „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!”, stb.)

3 nappal ezelőtt arra ébredt, hogy valami csiklandozza a lábát, és mocorog az ágyterítő. Azt hitte, hogy patkány, és odavágott neki egy keményet. Mire lámpát kapcsolt, nem volt ott semmi. Visszaaludt, de ekkor az ágya alól kezdett zörejeket hallani, és amikor lenézett, egy szem bámult rá vissza a sötétből. Halálra rémült, és segítségért szaladt Tolesonhoz. Persze nem találtak ott semmit, Toleson egérfogói meg semmit nem érnek.

2 nappal ezelőtt az éjjelen arra lett figyelmes, hogy szárnyak suhogását hallja a szobában, és érezte is, ahogyan a léghuzat meglegyinti az arcát. Mire lámpát kapcsolt, már semmit nem látott, egy tollat talált a padlón mindössze (ami már nincs meg, hiába is keresi). Virginia szerint egy angyal látogatta meg őt.

A történet éjjelén Virgina egy víziójában egy „angyal” látogatja meg, aki védelmezőn magához öleli őt az ágyában – legalábbis a nő így érzékeli. Valójában az egyik különösen nagyméretű Fattyú az, ami teherbe ejti a nőt. Ha valamelyik Nyomozó éber, és éjszaka a folyosót járja, úgy fül-, és esetleg szemtanúja lehet a szentségtelen fogantatásnak. Ha ekkor harcra kerül a sor, úgy an „angyal” mellett egy-két további Fattyú jelenik meg, és próbálják a szobából való ki-bejutást megakadályozni, amíg nem végeznek az alkalmatlankodókkal. Ez igen kemény harc lehet, mivel a kis helyen menekülni sincs nagyon hová. Ha ez még nem lenne elég, úgy Virginia egy talpas feszülettel a kezében rátámad mindenkire, aki az „őrangyalát” (kificamodott, törött szárnyak, csomókban hullik belőlük a toll, fekete szempár, szutykos test, stb.) bántani próbálja.

Napi rutin (Virginia Delbar):

14:00 óráig a hotelben illetve a szobájában tartózkodik. Ezután beutazik Russell-be, ahol a városi templomba, misékre és a Biblia-körbe jár, a helyi katolikus csoporttal kokettál. Vacsoraidőre mindig visszaér a fogadóba.

ÉP: 13, Erő: 12, Ügy: 9, AKE: 14. ÉPE: 70, Rejtőzködés: 40%, Hallgatózás: 50%, Pszichológia: 35%, Öklözés: 40%, Angol: 70%, Papolás: 70%.

Dr. Maxwell SMYTHE:

Antropológus, kontár okkultista és egzotikus vidékek kalandora.

Dr. Smythe, az Oxford Egyetem Antropológia tanszékének docense, negyvenes éveinek végén jár. Magas, tetőtől talpig úriember, kimért és begyakorolt gesztusokkal, gondosan borotvált bajusszal. Szőke haját kettéfésülve hordja, jobb szemén gyakori az okuláré. Sznob, a protokollhoz mindenekfelett ragaszkodó, hithű anglikán, udvarias, a jenkiket lenézi. Leginkább az intellektuális Karakterekkel hajlandó kommunikálni. Két hete van itt, de alig tölt időt a fogadóban, sokszor eljárkál.

Jelenleg azért tartózkodik a hotelben, hogy kutatómunkáját összegezze, és befejezze végre a kézirata utolsó fejezetét. Kutatásában az Új-Világ számos különböző természeti (ekkoriban még primitívnek nevezett) népének temetési szertartásait, a halott eltávozásának vallási vonatkozásait vizsgálta. Jelenleg éppen a Nagy Tavak egyes indián törzseinek folklórját kutatja – a Russell Városi Főkönyvtárban ugyanis, annak ellenére, hogy parányi, igen érdekes irodalma van az őslakosok folklórjának, és korabeli telepes feljegyzésekből az is kiderül, hogyan látták mindezt a keresztény telepesek.

Nagyon szeret a saját munkáiról, kutatásairól mesélni (Mesélő: ehhez a mellékletek között találsz némi forrásanyagot), egy biztatásnak szánt félmondat is elragadtatott monológokat csal elő belőle…

  • „Tudták, hogy egyes helyeken, ahol igazán kemény telek dúlnak, a halottakat bőrökbe bugyolálják, és emelvényekre helyezik? Így még évtizedek múltán is megőrzik épségüket, sőt, néha még ki is járnak hozzájuk. A prérifarkasok így nem férhetnek hozzájuk”.
  • „No és a jégmúmiák, Dél-Amerikában? A barbár népek, mint pl. az inkák életében hétköznapi esemény volt, hogy gyermekeket áldoztak isteneiknek. Sőt, általában a legszebbeket, mivel azt hitték, hogy a gyermekek, haláluk után maguk is azonnal újjászületnek, és védelmező, jóságos istenekké válnak. Az Andok fagyos csúcsai tele vannak ilyen sírokkal, lefogadom! Merthogy a hideg konzerválja a testeket, még a testnedvek is megmaradnak! Csak meg kell ezeket a sírokat találni…”
  • „No és a jivaro indiánok, Ecuadorban? Ölnek azok lándzsával, söréttel – de a méregkeveréshez értenek a legjobban! A legyőzött ellenségeik fejét pedig összezsugorítják egy különleges eljárás során, magam is szemtanúja voltam, öklömnyi méretűre aszalják a fejeket. Merthogy a jivarók a gyilkosságot előbb-utóbb mindig megbosszulják: szemet szemért – ez a dzsungel törvénye.” (ld. a mellékelt forrást)
  • „De a környékbeli vadakat sem kell ám félteni a kegyetlenkedés terén: a keresztények ellen foggal-körömmel védték a földet, amely valójában soha nem is volt az övék (Virginia: „Szaporodjatok és sokasodjatok! Ím, ezt a földet adom néktek!”). A sámánjaik gonosz ördöngösök voltak, totemeket imádtak, táncokat jártak, és Őrző Szellemeket idéztek a keresztények ellen. (Épp a nemrégiben olvastam egy telepes feljegyzéseit, miszerint az ilyen őrszellemek sok telepest lemészároltak, itt, a környéken is. Ő, állítólagosan szemtanúja volt az egyik ilyen esetnek. Az ilyen gyilkosokat „mutatványosoknak”, vagy miknek („jugglers”) nevezték akkoriban – ez bizonyára valami faragatlan tájszólás lehet, át kell még tennem a királyi angolba.”)

 Dr. Smythe szobája tele van a témába vágó könyvekkel, szakrális és okkult irományok is akadnak közöttük, emellett egy sereg holmi, melyekre egy árverésen tett szert Bayfield városában, egészen véletlenül. A tárgyak egy kisebb része Helytörténeti Múzeumból származik, tanulmányozás céljából kapta őket kölcsön, néhány napra (jó kapcsolatai és ajánlásai révén).

Egy méretes utazóládában vannak a kincsei: festett tipi vászna, halotti maszk, pipák, tollkoszorús fejdísz, harci maszk, zsugorított fő, agyagedények, ékszerek, stb. Egy kiváló minőségű, nagy kaliberű vadászpuskával is rendelkezik.

 Motivációk (Dr. Smythe):

  • Az első adandó alkalommal körbekérdez, hogy van-e fényképész a Nyomozók között, mert hálás lenne érte, ha egy Fényképészetben járatos Nyomozó esetleg megörökítené neki a tárgyi emlékeket… Ez kiváló alkalom arra, hogy a bizalmát elnyerhessék, és információkat szerezhessenek tőle.
  • Maxwell sötét titka az, hogy Dél-Amerikában járván összefeküdt egy indián nővel, majd amikor az feleségül akart hozzá menni, Maxwell természetesen hallani sem akart róla. Az asszony állhatatos volt, így a férfi egy hirtelen dulakodás során véletlenül halálra sebezte az asszonyt. A testtől megszabadult, senki nem tud róla, de a lelkiismeret azóta is gyötri a tudóst, emellett a jivaro bosszúja visszatérő motívum a rémálmaiban…
  • Másik emlékezetes élménye egy párductámadás volt, amelynek nyomait még mindig magán viseli. A nyakában lógó párduckarom is ebből a találkozásból fakad (nem ő lőtte le, ő berezelt). Tarkóján mindmáig látszanak a karomnyomok, idegességében hajlamos is a tarkóját simogatni.
  • Víziók: párás dzsungelek, lapuló párduc (a nagymacska a tetőn), bennszülöttek, dobszó, fúvócsövek, mérgezett nyilak, egy különös maszk, a jivaro bosszúja…
  • A végjátékban előtántoroghat összevarrott szemekkel és szájjal (akár a fejzsugorítás procedúrája).

Amikor már kezd elszabadulni az őrület, Smythe még mindig civilizált viselkedésre, és tudományos, tényeken alapuló hozzáállásra szólítja fel a jelenlévőket. Az alternatív magyarázatok közül azokat próbálja megragadni, amelyeknek van valamilyen természettudományos alapja. Az ő alternatívája az eseményekre:

  • Poltergeist jelenség: szerinte egy kopogó szellem az oka a jelenségeknek. „A poltergeist német eredetű szó, és a közhiedelemmel ellentétben nem a túlvilág megnyilatkozásáról van szó, az badarság. Tudták, hogy egy alternatív magyarázat szerint ez a jelenség nem tudatos pszichokinetikai jelenség? Legtöbbször érzelmileg instabil egyének – különösen a nőszemélyek – okozzák maguk körül…”

Napi rutin (Dr. Smythe)

Du. 10:00 és 18:30 közt távol van. Puccos éttermekben vacsorázik, színházba látogat, könyvtárakban és régiségekkel kereskedő boltokban múlatja az idejét. Ha a szobájában van, akkor tanulmányaival foglalkozik. Esetleg elmehet farkasra vadászni.

ÉP: 11, Erő: 10, Ügy: 14, AKE: 16. ÉPE: 86, Észrevétel: 50%, Hallgatózás: 40%, Vadászpuska: 60%, Öklözés: 35%, Okkult: 55%, Cthulhu Mítosz: 3%, Meggyőzés: 60%, Latin: 60%, Francia: 50%, Néhány egyéb egzotikus nyelv: 10-20%, Antropológia: 70%, Könyvtárhasználat: 70%.

 

Garrett Moss jegyzetei

 Garrett Moss jegyzeteinek megtalálása (lezárt pincehelyiség) és értelmezése nélkül a történetet nem lehet sikerre vinni. A dramaturgia szempontjából az a jó, ha a Nyomozók ez a jegyzetet az éj leszállta előtt nem olvashatják el.

Mesélő! Ha valamiért túl hamar megtalálnák, akkor nyugodtan húzd egy kicsit az időt: tisztítani kell, száradnia kell, stb.

A jegyzet folyékony nyelvezetű, az íráskép gyakorlott kézíróra vallás, a nyelvtan is helyes, bár a lapok igen rossz állapotban vannak. Sikeres Angol nyelv képzettség dobások csak akkor kellenek, ha az olvasónak nem anyanyelve az angol. Egy óra átnézni a jegyzeteket, a jutalom 1d3 Épelme elveszítése, +3% Okkult.

  • Korabeli életkörülmények, a telepesek és a helyzet viszonyai. Keresztényi világkép.
  • Említést tesz a hellyel kapcsolatos babonákról, melyek a környékbeli telepesek között keringtek, de ő csak nevetett ezen. Házat épít a magányos hegyen (1820).
  • Egy különösen hosszú, kemény telet említ, amikor furcsa álmai, víziói voltak. Téli depresszió tünetei (Moss nyilván nem így nevezi), folytonos küzdelem az elemekkel. „Valami” kapcsolatba akart lépni vele az álmai révén. Valami, ami a hegy mélyén szunnyad. Az indián fiatalok szerint egy kegyetlen szellem lett oda börtönözve. Őrző / Bosszúálló Szellem?
  • Moss azzal, hogy feltöri az óvó pecséteket, szabadjára engedi a lényt majd szemtanúja lesz, ahogy a kreatúra lemészárolja a családját. Valahogyan sikerül neki visszatoloncolni a lényt a verem mélyére, és a rituáléval úgy-ahogy összefércelni a bebörtönző rajzolatokat. A pecsétet időről-időre meg kell újítani, ezt a tudást szánja továbbadni leendő fiainak! Utóbb már nem érti, hogyan lehetett képes egyáltalán feltörni a rajzolatokat, hogyan mehetett bele a szörnyű alkuba…
  • Moss újranősül, Deryl fia megszületik, akinek továbbadja a tudását.

„… így hát ereszkedj alá a ház legmélyebb pontjára, és mártsd az amulettet lángoló vérbe. Állj pontosan a helyiség közepére, és pörgesd a fejed fölött, soha nem lankadó lendülettel. Ezután a lépcsőkön ereszkedj alá a sötétségbe, de soha le ne térj róluk, és menj addig, míg meg nem leled a vermet. Ha elérted, frissítsd a lángoló vért az amuletten, és pörgesd, egyre csak pörgesd magad körül, soha meg ne állj. Ha a jelek néhol megtörtek vagy megfakultak, nagy a baj: ekkor nem késlekedhetsz, azonnal meg kell őket újítanod. Mindeközben AZ talán megpróbál majd kitörni a Veremből – minden lelkierőddel bent kell őt tartanod. Ha elbuksz a feladatodban, minden elveszett…”

A hátsó borítóban, a kötés egy elfeslett részében egy amulett van (Észlelés): tenyérnyi méretű, csontból faragott és egy geometrikus ábrákkal díszített halotti maszkot ábrázol. Egyszerű rézláncra függesztették.

Események

Az alábbiakban néhány indítóeseményt és lehetséges szilánkokat közlök – ezeknek nincsen szigorú sorrendje, a Mesélő szabadon bővítheti őket, főként ötletadóknak szánom. A Kreatúra játékainak nincs szabálya, de a dramaturgiának jót tesz, ha először csupán apró, félreérthető, ám még megmagyarázható jelenségek, zavaró furcsaságok történnek. Majd a játék szép lassan bedurvul, és egy pont után a racionális magyarázatok már csődöt mondanak…  A lény próbál mindenkit gyanúba keverni, időnként egymás ellen fordítani, manipulálni a házban lévőket. Ha a Nyomozók a Nem Játékos Karakterek, vagy esetleg egymás között is keresik a hunyót, akkor már tudhatod, hogy jó úton jársz. J Ha valakire túlságosan és egyöntetűen gyanúznának, akkor ne légy rest, és feketíts be nyugodtan mást is!

Lényeges, hogy figyelj oda a Játékosaid elszórt közléseire és jegyzetelj, mert nagyon jó ötleteket lehet meríteni egy-egy meggondolatlan kijelentésből! J Az én kedvenceim mindig az „ó, csak nehogy…” kezdetű mondatok.

Toleson még a történet legelején előhozakodik a farbával, és a megbízhatónak ítélt (presztízzsel bíró karaktertípusok: rendőr, hadsereg tagja, tudós, orvos, vagy egyszerűen csak rokon stb.) Nyomozóknak beszámol az elmúlt hetek eseményeiről. Diszkréciójukat és segítségüket kéri. Megmutatja a patkánycsapdában található ujjat is, amelyet felettébb zavarba ejtőnek tart: a józanész azt diktálja, hogy ez valakinek hiányzik…

Ha a Nyomozók azon a nyomon indulnak el, hogy a mutatóujj gazdáját akarják megtalálni, akkor hadd legyen egy kis sikerélményük: egy elmosódott kéznyom az ablakon vagy párás tükrön eléggé beindíthatja a fantáziájukat!

A Nem Játékos Karakterek zömével még a délután során lehet ismerkedni, beszélgetni, a nyomozás megkezdése esetén már ekkor beszámolhatnak saját tapasztalataikról.

 

Már a vacsora előtt történnek kisebb, idegesítő, zavaró dolgok. Ezek jellegükben leginkább enyhe Poltergeist jelenségre utalnak: eltűnnek tárgyak, máshonnan kerülnek elő, tükröződések, leskelődő alakok, visszhangok, párbeszédek, a hóban sehonnan-sehová vezető nyomok a ház körül, stb. A lényeg az, hogy személyes, érzelmeket kiváltó tárgyakat, eseményeket érintsenek az esetek. Ha hivatalos személy is jelen van, akkor ez akár szobakutatást is maga után vonhat, ami eléggé kínos lehet, Tolesonnak legalábbis mindenképpen.

A Nyomozók azt is találhatják, hogy valaki kutakodott a holmijuk között. Esetleg rábukkanhatnak olyan dolgokra, melyek nem voltak náluk: fényképek, gyanút keltő és kétértelmű üzenetek kiválóan megteszik kezdetnek!

● Hóvihar – alkony után nem sokkal köszönt be, bár a szánok kocsisai, Toleson vagy akár a rádió korábban is említést tehet a közelgő hóviharról. Az este folyamán az utolsó vendég, dr. Smythe még éppen a vihar előtt érkezik vissza, egy csomó fura könyvvel a hóna alatt. Toleson már korábban, homlokráncolva hallgatta a rádió híradásait, és a közelgő hóvihar biztosan beszédtéma lesz a hallban. A vihar miatt másnap valószínűleg nem lehet majd közlekedni.

● Rádió és telefon – a vihar beállta után akadoznak, majd megsüketülnek a vonalak. „Érdekes” hívások történhetnek az éjszaka közepén, a telefonközpontból nem mindig oda kapcsolnak, ahová a hívó fél szeretné… Hogy ki mit hall, az erősen személyiségfüggő, de a vonal másik felén könnyen felbukkanhat egy-egy hőn szeretett, ám megboldogult rokon, barát, házastárs, vagy valamilyen paranoiát keltő jó barát, a tanácsival. Természetesen segítséget hívni, a külvilággal kommunikálni a telefonon keresztül lehetetlen, mikor már beindul a show.

● Vacsora – pontban 19:00-kor, közben a világítás ingadozik néha. Mindenki jelen, kivéve Edward Teller-t, erről szó is esik az asztalnál. Teller épelméjűségét többen kétségbe vonják, Toleson az egészsége miatt aggódik, hiszen az utóbbi étkezéseken már nem jelent meg. Időnként hallani, hogy tesz-vesz a szobájában, így (ha még eddig nem került rá sor) Toleson legkésőbb itt megkérheti az egyik empatikusabb Nyomozót (esetleg orvost, pszichológust, rendőrtisztet), hogy próbáljon hatni rá, és csalja ki a szobájából, amint lehet.

                        Alkohol nincs, a Coca-Cola a favorit!

Mesélő! A vacsorán nem árt, ha Dr. Smythe viszi a prímet, és ha belelovallja magát, elmesél mindenfélét az utazásairól – a jivaro indiánok és a fejzsugorítás módszere pl. nem kimondottan vacsorához illő téma, de kiválóan alkalmas arra, hogy a Nyomozók beleláthassanak kissé a doktor képzeletébe, tapasztalataiba (és később azonosíthassák a vízióit!), illetve hogy a beszélgetést a helyi folklórra és történelemre terelje.

 

Még több móka és kacagás

 ● Éjjel a Másvilágon – itt már eléggé bedurvulnak az események, ezért ez a jelenet szükség szerint későbbre is időzíthető (pl. egy lebeszélt éjjeli kártyaparti és konyakozás a vacsora utáni ejtőzésben, amikor minél többen a hallban vannak).

A vacsoráról elsőként távozó Ms. Delbar figyel fel a kinti világ megváltozására. Mindenkit érintő víziók az ablakokon túl: fekete, viharos, ősi tenger, óriási hullámok, gigászi villámok cikáznak, a mélyből faoszlopok merednek ki, a távolban mintha hatalmas csápok és uszonyok tekergőznek elő (1/1d2 ÉPE, a személyesen érintett félnek 1/d3+1). Virginia dermedten és megbabonázva szaval, egyre csak egy verset motyog maga elé (ld. alább, A Kráken c. vers). Az egész víziónak olyan a hangulata, mint valami történelem előtti, Bibliából kilépett festménynek, és a legjobban teszik, ha minden függönyt és spalettát bezárnak, jó szorosan.

Virginia Delbar szavalja rémületében Alfred Tennyson versét, az első közös vízió után:

 A Kráken

„A dübörgő felszín alatt, a mélyben,
A feneketlen tengerben alussza
Álomtalan, ősi álmát a Kraken;
Napfénypászmák derengenek elúszva
Komor alakján, és évezredekből
Nőttek rá roppant szivacsállatok;
Messze a bágyadt fényben kavarog
– sok csodás üregből és grottamélyből –
Tömérdek irdatlan polip, karokkal
Kavarnak az álmos, vízmélyi zöldbe;
A Kraken csak alszik a századokkal,
Így táplálják a nagy tengeri férgek,
Míg a végső tűz nem éri a mélyet:
Ember s angyal látja akkor, üvöltve
Felbukkan és el is pusztul itt fönn azonnal.”

 ● Odakint – ha ezután valaki kimerészkedik, akkor az ablakból őt követők azt látják, hogy valamilyen szörnyűség történik vele (AKE ellenállás vs. Kreatúra), és elveszik. Mindeközben a kint lévőnek meg kell birkóznia a tomboló elemekkel, és a rárontó Fattyakkal. A Fattyak megpróbálják kivonszolni a szerencsétlent a hóviharba, ahol rövid úton bekövetkező fagyhalál garantált.

● Változó képek odakint – a mindig az adott illető rémképeiből merítve (világháborús csatatér egy veteránnál, stb.). Toleson pl. magát látja, amint fuldoklik a vízben (gyermekként majdnem a tóba fulladt).

● „Szeplőtelen fogantatás” – Virginia esete az „őrangyallal” (ld. Ms. Delbar ismertetésénél). Az eseménynek lehet hosszú távú eredménye is, amennyiben Ms. Delbar túléli az éjszaka eseményeit, és méhében egy Fattyú magzatával távozik a Goodrest Vendégfogadóból…

● Hóvihar a folyosón: a fenti, folyosó végi ablak kivágódik, és a süvítő szél dermesztő hideget és havat sodor be. Az ablak felé induló Nyomozók távolságtorzítás hatása alá kerülnek: hiába menetelnek, az ablak csak nem kerül közelebb, miközben a hó egyre csak gyűlik, a falakat jégpáncél kezdi burkolni, a padló csúszóssá válik, a szélnek feszülve alig lehet haladni. A jelenlevők nagyon hamar elkezdenek átfagyni, belassulni, lemerevedni és Életerőt veszíteni. Az elő-előbukkanó ajtónyílások nem vezetnek sikerre, ha a Nyomozók nem tudnak kitörni innen az Akaraterejükkel (esetleg nem jönnek rá), egyedül a szobájában lapító Edward Teller lehet az, aki segédkezet nyújthat. Egy ilyen szituáció kiválóan alkalmas lehet arra, hogy egyik-másik átfagyott Nyomozó az őrült Teller vackában találja magát…

● Bezáruló, végtelen lépcsőfeljáró – avagy a lejutás az emeletről igen problémássá válik. Ez a vízió az egyik legdurvább az összes közül, Teller geometriai paradoxonjaiból és kijutási képtelenségéből táplálkozik. A folyosó vagy lépcsőház mindig egyre újabbat kanyarodik, látszólag végtelen ciklusban: a plafon és a becsatlakozó folyosók értelmetlen szögben futnak és kanyarodnak, ráadásul a sarok mögül kaparászó hangokat hallatva, vagy a plafonon araszolva feltűnnek az első Fattyak is… hogy idővel a boltívek alól, folyosók mélyéről Fattyak kezdenek el özönleni kifelé. Ha innen nem tudnak kijutni idejében, könnyen halálcsapda lehet, ráadásul Teller is könnyen vélheti úgy, hogy rászedték (a Nyomozók a Bohóc ügynökei), és egy linókés mindig akad a nadrágzsebében…

● Fattyak támadásai – a napló elolvasása után mindenképp bekövetkezik: kopogás az ajtón, de a padló magasságában (ezt megállapítani sikeres Hallgatózás függvénye), majd lesből támadnak. De előkerülhetnek a Teller-féle vízióban is: ha Tellert kicsalogatják, és lefele indulnak vele a hallba, akkor arra lehetnek figyelmesek, hogy a folyosón egyre újabb és újabb (korábban nem létező) kanyarok vannak, és önmagába fut. A szituáció alkalmas lehet arra, hogy a sarok mögül kaparászó hangokat hallatva, vagy a plafonon araszolva feltűnjenek az első Fattyak…

● Schwartz ámokfutása – a földszinten az Everlast pólót viselő, bekattant bokszoló várja a partit, és Tolesonhoz hasonlóan hidegre tesz mindenkit, akit csak ér.

 

Végjáték

 Nincs mese, le kell menni a pincébe, és megkeresni a ház legmélyebb pontját, majd a naplóban leírtak szerint eljárni. Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni: az a „jó”, ha eddigre a ház már fenekestül fel van fordulva – minél erősebb az őrület, annál erősebb, kiterjedtebb és maradandóbb a valóságtorzítás. Az is elképzelhető, hogy a ház egyes helyeit már permanens, átalakult helyszínek uralják, a maguk borzalmaival… A földszint pl. ködös dzsungellé változhat, ahol a fekete párduc cserkel, és a jivaro indiánok portyáznak, míg a pincelejáró sötétjében Fattyak lapulhatnak… és akkor nem említettem még Schwartzot, aki magában dudorászva lapul a sötétben (persze, ha eddigre él még).

Az amulett bevonásához 8 ÉP vér szükséges, és bármilyen gyúlékony anyag hozzáadása megteszi. Odalent, a leírás szerint pörgetve a falak és a padló lassan anyagtalanná válnak, és mindenki, aki a legalsó kis helyiségben tartózkodott, egy oszlop tetején találja magát. Innen csigalépcső visz le az anyagtalannak tetsző sötétbe. Semmilyen más forrás nem adhat világosságot, csak az amulett vöröses fénye. A Verem a lépcső alján lévő téren van, egy tízágú csillag közepén, csúcsain gyertyák. Már messziről sejteti a hollétét az, hogy néma villámok csapnak le a közelében. Az Őrző Jelet megkopott, geometrikus ábrák övezik (festék kell a helyreállításukhoz, ha erre nem gondoltak, akkor  nagy bajban vannak! Ebben az esetben azonban a saját vérük is megteszi…). Az amulett kialszik, újra meggyújtván a gyertyák is meggyulladnak, a veremből pedig üvöltés dübörög elő, jön a dög…

Az amulettet 4 teljes körig kell pörgetni, miközben a jeleket is helyreállítják – a Verem csak így zárulhat be, a Kreatúrát eddig kell odabent tartani.

  • Visszatartani koncentrációval lehet: a Nyomozók kombinált AKE vs. Kreatúra AKE sikere esetén a lény nem tud kijönni. Aki koncentrál, mást nem cselekedhet (kivéve az amulett pörgetése). Ha a Kreatúra 2x is felülkerekedik a Nyomozók akaratán, akkor végleg kijut a pecsétek mögül.
  • Ha a lény kijutott, visszaerőszakolni újabb sikeres AKE próbával, vagy egy harci fordulóban min. 20 pontnyi sebzéssel lehet. Ez nem egyszerű, lévén a Kreatúra nagyon ellenálló minden fizikai sebzéssel szemben, és minden sebzéskockából a minimális sérülést szenvedi csak el (vagy, ahogy a Mesélő jónak látja). Amíg odakint tartózkodik, a Verem nem zárul össze, a 4 környi időt odabent kell eltöltenie! Kijutván hozzálát a csapat lemészárlásához, az amulett hordozó 8 pontnyi páncéllal bír ellene.

A pecséteket megújítva ugyanaz az út várja őket visszafelé, ami lefelé is, ekkor már nincsen semmilyen meglepetés. Ha a Mesélő még egy kicsit gonoszkodni akar, akkor húzhatja a Játékosai idegeit azzal, hogy a lépcső tetején állva és az amulettet pörgetve a Kapu egy ideig nem jelenik meg, a pincehelyiség nem materializálódik körülöttük… J

 

Fhtagn & Happy End

 

Játékbeszámoló és kedvcsináló a történethez
Az alábbiakban egy emlékezetes Call of Cthulhu játékunk (a fentebb olvasható „The Travesty”) utolsó órájának kívánok emléket állítani. Anélkül, hogy az előzményeket, a játék rengeteg bravúros apróságát, és nem utolsósorban a Játékosok megoldásait egyáltalán csak megpróbálnám csokorba szedni és visszaadni, álljon itt annak az összefoglalója, hogyan váltak a szép remények néhány perc leforgása alatt a bukás krónikájává… egyben pedig remélem, kedvet csinál a történet lemeséléséhez másnak is!

 Figyelem, az alábbi beszámoló spoilereket tartalmaz a történetről, tehát leendő Játékosként semmiképp ne olvasd el! Továbbá a leírtak értelmezésében sokat segít, ha már ismered a modul eseményeit, kulisszáit és szereplőit, mert ezekre nem térek ki a most következő kis összefoglalóban.

 Játékos Karakterek

 Jimmy Darmody (Giltintur): feltörekvő gengszter és szeszcsempész Atlantic City-ből, meglehetősen hányattatott családi háttérrel, háborús veterán, jobb lábára sánta.

Richard Cray, dr. (Aleister): jó lelkű és józaneszű hadiorvos, családos ember, jókora kormányszintű összeesküvési elmélettel megverve. Eltűntnek hitt barátja nyomában.

Vincenzo Verano (Syrocco): olasz felmenőkkel rendelkező helyszínelő fotós és frissen felszarvazott férj. Átlagon jócskán aluli fizikai képességekkel és fegyvertípusokban való teljes körű járatlansággal.

Mesélő: Nocturna

Történet: The Travesty, Call of Cthulhu, 1920-as évek

Az alábbiakban pedig következzék a végső összeomlás krónikája…

Avagy hogyan omlik össze a kártyavár egy pillanat alatt, néhány szerencsétlen fordulat és döntés következtében)

Játékidő szerint valahol éjjeli tíz óra magasságában…

… A lélekben mostanra kissé megcsapzott trió, miután Ms. Delbar-t kíméletes kényszerpihenőre küldte az emeleti szobájába, dr. Smythe társaságában visszavonult, hogy magukhoz vegyenek egy keveset Jimmy csempészárujából, amely jóféle kanadai és ír viszki formájában pihent a gengszter ágya alatt. Kis megnyugvással konstatálták, hogy a függönyt félrehúzva odakint látszólag eltűnt a háborgó, ősi tenger az iszonyatos Krákennel (tehát nem volt hiábavaló ötlet Ms. Delbar-t nyugalomba helyezni), ugyanakkor nyugtalanul várták, hogy ezután mi következik majd. Végül a viszki nem várt felismerést hozott, mert dr. Cray ekkor számolt be a többieknek arról, amit az őrült Teller motyogott neki az ajtaja mögött, és leírta nekik azt a rajzot is, amit a férfi szobájában látott, és ami azt a „valamit” hivatott ábrázolni, ami Teller szerint időről-időre megjelenik előtte és kínozza, egyre csak kínozza őt (a groteszk Bolond rajza). Az orvos szavai nyomán dr. Smythe fejében világosság gyúlt, mert a leírásból és szóhasználatból eszébe ötlött, hogy a minap a Russell Városi Főkönyvtárban, egy korabeli telepes feljegyzéseiben találkozott hasonló kifejezéssel, valami múltbéli mészárlás kapcsán.

Mivel az antropológus ennél többet nem tudott felidézni, ezért a trió a doktor lépcsőfeljáró melletti szobájába vonult vissza, hogy utánajárjon a sejtésnek. Az ajtót jól magukra zárták, mivel nem sokkal ezelőtt, a lépcsőfeljáróban kis híján a párás dzsungelben rekedtek, a jivaro fejvadászok mérgezett nyilai és gyilokszerszámai (azaz dr Smythe rémképei) között. Szerencsére még idejében sikerült a tudóst észhez téríteniük, és rábírniuk, hogy velük együtt kapaszkodjon a valóságba minden lelki erejével, így a fejvadászok és a dzsungel, ha lassan is, de csak visszavonult… egy időre. Jimmy ekkor jól megszorongatta a derék angolt, aki megtört, és a gengszter vasmarkában végül könnyek között vallott múltbéli, sötét titkáról, arról, hogy miért is lehetnek a nyomában indián fejvadászok. A csapat tehát a tudós a kisebb múzeummal is felérő, bizarr tárgyakkal és egzotikus vidékek fegyvereivel zsúfolt szobájában gubbasztott a könyvtárból kölcsönzött jegyzetek fölött, és lassan, de csak előkerült a szűkszavú és zavaros feljegyzés a ládák mélyéről, mely a telepes családok lemészárlásáról és a groteszk gyilkosról tanúskodott.

Abban a pillanatban, hogy ez kiderült, Jimmy-be villámként hasított a felismerés: Ms. Delbar-t, bár csukott ajtó mögé helyezte, az ablaktáblákat elfelejtette bezárni rá, így odakintről, a tornác tetején át bárki vagy bármi hozzáférhet az eszméletlenül fekvő asszonyhoz! (Jimmy játékosának a tornác és az ablak volt az egyik visszatérő vesszőparipája a játék folyamán, így hát hagytam, hadd legyen igaza!) 45-ös Coltjával és vaskos káromkodások közepette, a meglepődött többieket faképnél hagyva viharzott át a folyosón, egyenesen be Ms. Delbar szobájába… hogy éppen a szentségtelen fogantatás kellős közepébe csöppenjen.

Ami az asztali lámpa nyújtotta félhomályban szeme elé tárult, attól kis híján földbe gyökerezett a lába: az asszonyt egy gusztustalan férfialak ölelő karjaiban találta az ágyon, nyögve és reszketve. A Ms. Delbar-on vonagló alak sötét, büdös tollakkal borított, kificamodott és megtört, megcsonkult szárnyakat viselt a hátán, testét kosz borította, csapzott hajkoronájában pedig töviskorona – és szemmel láthatóan éppen azzal volt elfoglalva, hogy utódot nemzzen az asszonynak, aki talán védőangyalát láthatta a Fattyúban. Jimmy, miután felocsúdott, azonnal beleeresztett egyet a tintafekete szemű „angyalba”, aki erre lependerült az ágyról, és a maffiózóra vetette magát, csak hogy a második lövés a szárnya után a vállát szakítsa át. Jimmy hiába próbált volna kivetődni az ajtón, mivel a lába előtti homályban újabb Fattyú lapult, ezúttal alaktalan húsmassza képében, és az ajtóra vetette magát, hogy tömegével eltorlaszolja, betapassza azt. Jimmy-nek csupán arra volt érkezése, hogy a fegyveres Nyomozótársa, Richard után üvöltsön.

A kis szobában kialakuló közelharcban Jimmy-nek hatalmas szerencséje volt: az „angyal” csak egyszer tudta őt megborítani méretes szárnyaival (melynek eredményeképpen a gengszter nyakába és képébe rothadó tollak fúródtak), mielőtt a férfi egy kiemelkedően sikeres lövéssel, közvetlen közelről a szemközti falra loccsantotta a lény agyát. Örömre azonban nem lehetett ideje, mert a térdeire csukló, szárnyaival vadul kaszáló lény mögül fúriaként vetette rá magát a tajtékzó Ms. Delbar, és a meglepetést kihasználva egy méretes talpas feszülettel le is taglózta a gengsztert. Jimmy átborult az asztalon, az egyetlen fényforrást sötétítve el a szobában. Mind az ajtóban terpeszkedő Fattyú, mind pedig a védőangyala megmentésére érkező nő a földön fekvő férfire vetette magát, és utóbbi minden bizonnyal agyon is verte volna őrületében, ha Jimmy vissza nem nyeri a lélekjelenlétét, és át nem lövi a szentéletű Ms. Delbar-t. A massza azonban ekkor már rajta volt, és a férfi combját marcangolta – mivel Jimmy így a pisztolynak már nem sok hasznát vehette, a markolattal ütlegelt.

Richard-nak és Vincenzo-nak együttes erővel ebben a pillanatban sikerült bezúzniuk az ajtót: a folyosóról beeső fényben az eléjük táruló csatatér látványát ugyan nem sikerült feldolgozniuk, de azt látták, hogy az erejének legvégén járó Jimmy (eddig háromszor sikerült megdobnia az ájulás elleni mentőt) halálos veszélyben van. Richard itt mérlegelt, majd a veszélyt vállalva, gondosan célozva úgy döntött, hogy belelő a közelharcba – és itt kezdett rohamosan apadni Jimmy eddigi szerencsesorozata. A felmentő sereg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: Richard lövedéke egy arasz híján kilyukasztotta a gengsztert, Vincenzo pedig hiába vetette bele magát a közelharcba – kezében egy mérgező jivaro nyíllal –, mivel közelharcban sem volt képzettebb, mint a lőfegyverek használatában. Jimmy hiába ütlegelte a rajta tajtékzó masszát, az fel sem vette, így a férfi úgy döntött, mégis megpróbálkozik, és kilövi az utolsó golyót is a tárból. Ha ezt nem teszi, Richard biztosan túléli a csatát, és talán az éjszakát is, így azonban az óriási balsikerrel eltévedt golyó a doktor mellkasát szakította át, aki azonnal holtan rogyott össze a küszöbön. Vincenzo-nak és Jimmy-nek végül sikerült a masszát együttes erővel levakarnia a gengszterről, aki a szekrényt a szörnyre borítva végre egy szusszanásnyi levegőhöz juthatott. Már alig állt a lábán. Ekkor szembesült csak iménti tettének következményeivel: Richard holtan feküdt a küszöbön, alatta méretes és sebesen terjedő vértócsa terpeszkedett.

A tudattól, hogy az ő segítségére siető bajtársa halálát okozta (mellékesen az egyetlen Nyomozóét, aki talpra állíthatta volna), az őrület köde ereszkedett a már egyébként is megdolgozott Jimmy elméjére. Eltompult aggyal lépdelt vissza a szobájába, ahol akkurátusan összeszerelte Browning-ját, majd vette kalapját, kabátját, néhány üveg viszkit és kibicegett a folyosóra (ekkor már egy ideje egyetlen Életerő Pontja volt csak). A gengszter ízzé-porrá lőtte az iménti szobát, a doktor tetemén lakmározó masszával egyetemben, majd Vincenzo felé fordult: az elborult tekintetű, véres képű, megtépázott őrültet látván a tehetetlen olasztól nem tellett többre, mint hogy vinnyogva a nadrágjába vizeljen. Jimmy azonban megkímélte, és tovább sántikált a folyosón.

Ekkor penderedett elő mögüle a fertelmes, bolondsapkát viselő Halál Bolondja, aki mélyen meghajolt a férfi előtt, megpöckölte a sipkáján lévő csengettyűket, majd az antropológus doktor szobájának ajtókerete köré feszült, és előzékeny mozdulattal a szobába invitálta a füstölgő puskacsővel bicegő őrültet – annak pedig nem is kellett több buzdítás. A festett bennszülött pajzsok mögött menedéket kereső és lándzsát szorongató dr. Smythe-t és szobáját szintén egy egész tár képében érte a pusztulás. Jimmy ezután lesántikált a lépcsőn, Vincenzo pedig tipródva követte őt, tisztes távolban lemaradva tőle.

A hallban Mr. Schwartz, a nehézsúlyú ökölvívó bajnok várta (már Everlast atlétában és bajnoki övében, készülve a „nagy fináléra”), aki éppen most paskolta meg a fotelben ülő szállodatulajdonos, Mr. Toleson kobakját. Jimmy látta, hogy a mamlasz óriás úgy cselekedett, ahogy korábban megkérte rá: figyelt Mr. Toleson-ra, és annak gyanús mozdulatára álomba küldte a férfit. Hogy Mr. Toleson nyaka egy kissé lehetetlen szögben csavarodott oldalra pihenés közben, olyan apróság volt, amely már nem igazán jutott át a gengszter elméjén terpeszkedő ködön. A két férfi intett egymásnak, majd Jimmy a bejárati ajtó felé vette az irányt. A Bohóc most újra megjelent, mire a kandallópárkányon eddig süketen hallgató rádióból kellemes, vidám jazz-melódia kezdett csorogni; a férfi elé billegett, és suta tánclépések közepette az ajtóig vezette őt. Itt egy intésére kinyílt a lezárt bejárati ajtó, majd Jimmy kilépett a tomboló hóviharba, és elnyelte őt az éjszaka… Ekkor látta őt utoljára ember fia.

A tétován pislogó, összevizelt nadrágú Vincenzo és a hústorony Schwartz egymásra néztek, majd Vincenzo két pohár és egy üveg szesz társaságában leült Schwartz-zal szemben a kártyaasztalhoz. Összeszedte a férfi imént félbehagyott pasziánszát, és a meghitt jazz muzsikával a háttérben leosztott egy huszonegyet kettejüknek. A lapokra meredve Schwartz megkérdezte: „Húsz. Mi lesz?” Erre Vincenzo: „Tudod mit? Húzok rá.”

Így zárult hát a Goodrest Vendégfogadó december végi, és kétség kívül szebb sorsra érdemes látogatóinak krónikája…

Letöltés PDF-ben, mellékletekkel
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához