LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek

Régen volt már igazán minőségi űr-horror a mozikban, a rajongók kénytelenek voltak beérni olcsó, másodvonalbeli próbálkozásokkal, amelyek általában nagy nevek nélkül készültek és csendesen ki is múltak. A sok Nyolcadik utas a halál koppintás a kritikusoknál és a közönségnél sem talált kedvező fogadtatásra.

Úgy tűnt, kiment a divatból a műfaj, és bár akadtak filmek, amik egyszer nézhetőek voltak, kultusz egyikből sem lett, folytatások után senki nem sír. A Nyolcadik utas… és a Bolygó neve: Halál voltak a bezzegfilmek, amihez mindent viszonyítottak, és a rajongók évtizedek óta vágyakoznak rá, hogy Ridley Scott vagy James Cameron esetleg visszatérjen a műfajhoz. Harminchárom évvel a korszakalkotó, első film után végül a brit veterán készített újabb filmet a témában. A közönség őrjöngeni kezdett és megindult az önpusztító hype.

Az ötletes kampány egyik legjobb mozzanata az a TED oldalára is feltöltött vírusvideó volt, amelyben Peter Weyland (a markáns arcú Guy Pearce) tart előadást 2023-ban a cége jövőjéről. Akik ismerősek az Alien-filmek világában, tudják, hogy a Weyland-Yutani nevű cég fontos tényező a filmek jövőjében, nekik dolgoznak az első két rész szereplői. A felfokozott elvárások persze csak nagyon ritkán tesznek jót egy film végső fogadtatásának, a túlsztárolás többnyire csalódást okoz és megosztja a közönséget. Valószínűleg most sem lesz ez másként.

Ridley Scott pedig talán elégedetten bólint majd, és örülni fog neki. Ő ugyanis, szerintem, nem akart senkinek megfelelni ezzel a filmmel. Ha valóban ki akarta volna szolgálni az újabb Alien-filmekért ácsingózókat, akkor egy újabb Alien-filmet csinált volna. Sokan akkor is kapták fel a fejüket először a film kapcsán, mikor Scott úgy nyilatkozott, hogy kidobták az “alienes” részeket a forgatókönyvből és egy teljesen másik irányba indultak el, ami már neki is meghozta a kedvét. Miután felmosták a szívbajt kapott 20th Century Fox befektetőket, azok mégis zöld utat adtak ennek a változatnak is, mondván “mindegy, csak csináljon valamit”. Aki nem tudja értékelni a Prometheus erényeit, valószínűleg elfeledkezik arról, hogy klasszisokkal jobban jártunk, mintha Alien-folytatással próbálkoztak volna.

Az egész Alien-mitológia ugyanis egy aknamező. A második rész után görcsösen erőltetett folytatások messze nem arattak osztatlan sikert, kaptunk egy művészieskedő börtönfilm-videoklipet és egy “löszar’om”-kategóriás vizuálorgiát a francia Jeunet-Caro párostól. A képregényben sikeres Aliens vs. Predators sorozatot jégcsákánnyal abuzáló két mozifilmet gleccserek alá fogják temetni és Antal Nimród sem tudott elég jó és sikeres Predator-folytatást csinálni. A Foxnál valószínűleg már bármit megtettek volna egy népszerű változatért, csak hogy életben maradjon a franchise, ezért lehettek hajlandóak bármibe belemenni, amit Ridley Scott akart. Ő pedig jött és megmutatta, hogyan kell aknamezőn elegánsan táncolni.

Felszabadultan nyúlhatott hozzá a témához, és ugyan néhány kritika epikussággal és egyéb grandiozitással dobálózik, a film nem az. Lehet, hogy 120 millió dollárba került (ami ahhoz képest nem nagy összeg), de összesen tizenhét szereplője van és lényegében csak két helyszínen játszódik. A látványra nyilván nem lehet panaszunk, de azt azért érdemes megjegyeznünk, hogy ugyan készpénznek vesszük manapság, hogy egy ilyen film képi világa rendben legyen, azért amit a vásznon látunk, nagyon nagy ínyencség. Egy bizonyos ponton túl már nehéz értékelni, hogy mennyire jó a díszlet, a fényképezés és a trükkök, de higgyük el: ezúttal igazi mestermunkával van dolgunk. Pont attól működik az egész, hogy nagyon kifinomult eszközökkel, de visszafogottan dolgozik. Ez nem parasztvakítás, ahol a látvánnyal kitoljuk a néző szemét, hanem minden a történetet és az atmoszférát szolgálja.

Biztosan lehetne hasogatni a szőrszálakat, rugózni a mitológián, az ellentmondásokon és elemezgetni a mellényúlásokat, de őszintén: ki nem szarja le? Hagyjuk meg az ilyesmit a kockafejeknek. A magam részéről a film kapcsán is csak azt tudom negatívumként felhozni, hogy egyáltalán próbálkozik mitológiát csempészni a történetbe és megmagyarázni dolgokat. Igen, több lehet tőle a film, pláne ha készül folytatás is, de nincs rá szüksége.

Michael Fassbender karaktere gyönyörűen illeszkedik az első két filmek androidjai mellé, mint minden eddiginél hátborzongatóbb, kifürkészhetetlen, látens pszichopata teremtmény, amely felveti a jól ismert ellentmondásokat és kérdéseket a teremtésről, az emberségről, felelősségről és következményekről, de nem baj, ha valaki nem ismeri a másik kettőt. Vitathatatlanul a film legerősebb eleme ez a karakter és a színészi játék is egészen kiváló, mint ahogy Noomi Rapace karaktere is tökéletesen felidézi Sigourney Weaver korábbi karakterét, de ez is csak kellemes adalék azoknak, akik ismerik az eredetit. Bár Scott valószínűleg nem csak azoknak készítette a filmet, akik ismerik az előzményeket, a Prometheus önállóan is megállja a helyét. Én ahhoz a táborhoz csatlakozom, akik szerint végre egy régivágású, filozofikus sci-fi-thrillert kaptunk friss köntösben.

Számomra ez volt a film legnagyobb erénye: lehet, hogy csak belemagyarázom, de szerintem Scott fogta ugyanazokat az elemeket és ötleteket, amikből az első filmet felépítette, és egyszerűen újra összeállított belőlük egy másik, nagyon hasonló történetet, tanulva a elmúlt harminc év tapasztalatából és kihasználva az azóta sokat fejlődött technológiát. Nem kellett visszafognia magát, megléphetett ugyanolyan merész és sokkoló húzásokat, mint annakidején. Nincs céltalan és értelmetlen vérfürdő és gusztustalankodás, de van helyette néhány régi motívum, frissen tálalva. “Ez az én filmem, és ha velem tartasz, tök jó, de ha nem tetszik, az sem érdekel” – már a Szárnyas fejvadász idején is ez volt Scott filozófiája.

Igazi jutalomjáték ez egy olyan mesterembernek, akinek a kisujjában van a szakma, több stílusteremtő filmet is jegyez, kettőt közülük ráadásul ebben a műfajban, akit sokan próbáltak utánozni, és mindig is nagyon határozottan tudta, hogy mit akar. Sokat elárul, hogy erőpozícióból vághatott neki a projektnek és végül sikerült mindent elérnie, amit akart, a stúdió pedig hagyta dolgozni. Így lehetett, hogy nem zavartatta magát a csapdáktól és hidegvérrel, elegánsan végigvitte, amit akart és készített egy kisebb mesterművet, amit másokhoz nem, csak saját korábbi filmjeihez lehet mérni. Ez az év egyik legfontosabb filmje, egy emlékeztető arról, hogyan kell sci-fit és horrort csinálni.

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához