LFG.HU

naheha
RPG mesélőknekCimkek

A hosszú hétvégék és anyák napja okozta időtörések után végül május 13-án, vasárnap megrendezésre került a Négykapu Társaság M.A.G.U.S. versenysorozatának 4. fordulója.

A kalandmodul az eddigiekkel ellentétben nem annyira nyomozásra, vagy intrikára, esetleg egy áruló leleplezésére épült, sokkal inkább rövid kémkedésre, aztán pedig James Bondot is megszégyenítő akciókra.

A csapatok derekasan küzdöttek, a hangos kockacsörgetés mellett bonyolultabbnál bonyolultabb ötletek is szárnyra kaptak azt illetően, hogyan kapják el végül Orwella híveit. Külön szeretnénk gratulálni a három helyezettnek: A klán, a Bosszúállók és a Slayers csapatának, a különdíjasoknak, valamint minden játékosnak.

A versenyzők dolga a következő fordulóban sem lesz ennél könnyebb, hisz a nyomok minden kétséget kizárólag az immár öt esztendeje az élőholtak kezén lévő nyugati kapu belső erődjéhez vezetnek.

Versenybeszámoló + spoiler
Miután a csapatok számára világossá vált, hogy a Kitaszított hívei sírrablók segítségével hihetetlen mennyiségű pénzt csempésznek ki az erioni Nekropoliszból ősi szertartási tárgyak képében, azonnal a csempész-útvonalak lezárására indultak. Ez persze nem ment olyan egyszerűen, mint gondolták, hisz valószínűleg nem sejtették, hogy üldözés közben az erioni Nekropolisz falainak kellemetlenebbik oldalán találják majd magukat. Igaz, voltak olyan társaságok is, akiknek a fejére kellett gyújtani Orwella híveinek a fészkét, hogy átlépjenek a modul fő NJK-ja, Omar Molla által nyitott kapun, de a csapatok nagy többsége azért bátran vette üldözőbe az eretnekeket.

Azok pedig akik a modult szeretnék elolvasni, vagy esetleg lejátszani, megtalálják PDF formátumban a Letöltés rovatunkban:

Túl a Falon – versenymodul

 

Hangulatkeltő

- Őrmester! Biztos, hogy jó helyen vagyunk? Nem úgy néz ez ki, mint valami orwellánus tanya. – tette fel Omal a kérdést, ami már régóta foglalkoztatta. A környező utcákban elhelyezett emberekkel együtt harmincad magával készült az Illatos út és a Fényösvény sarkán álló raktár lerohanására.

- Miért, szerinted hogyan néz ki egy orwellánus tanya? Asszentségit, há’ én még az orwellánust sem ismerem fel ha elém rakják! Ekvites inkvizítor azt szedte azokból a nyomorultakból, hogy ez itten márpedig egy hamis pénzverde és nemcsak, hogy rontják a herceg aranyát, de még a kígyószívűeket is pénzeli. Nekem ez elég ahhoz, hogy rájuk tépjem a tetőt, a keservit! – sziszegte vissza az öreg Ramal, kinek ráncos arca és ősz haja békés, öregapós külsőt sugárzott. Igaz, a gárda egyetlen tagja sem merte volna Apónak szólítani, az öreg még mindig képes volt, ha kellett, puszta kézzel koponyákat lékelni, a kedvenc fegyverével – a vassal kivert ólmos bottal
- pedig még mindig ördögien bánt. 

- Nézd csak meg fiam, az ott nem sima fa kapu. Látod azokat a vöröses ereket benne, nah az drakkfa. Ha nem vigyázok még az én Bessym is elroppanna bele, ha szét akarnám verni. – simogatta meg szeretettel bunkóját az öreg

- Honnan telik ilyeneknek erre, ha annyira böcsületesek, mi? Én mondom, bűzlik ez, mint a szűcsök-vargák utcája szélcsendben. Noh, de hol van már az a jelzés? Meddig tart három osztagnak felfejlődni, a kutyaúristenit má’ neki!?

Bagzó macska vernyákolása vágott át az éjjeli csenden. Ezen a környéken normális esetben éjszaka is zajlott az élet, de most, hogy harminc gárdista bérelte ki magának az utcát, nem vitatkozott senki ez ellen. A jelre Ramal intett és két hegyomlásnyi gárdista a Fényár utca feléről kocogni kezdett. Ahogy haladtak előre – köztük embernyi faltörő kossal – sorban zárkóztak fel mögéjük az eddig kapualjakban lapuló gárdisták. A bontó páros egyre gyorsabb ütemet diktált, de a földnek csapódó csizmák alig keltettek nagyobb zajt, mint mikor az ember csak úgy kocog valahová. Mögöttük árnyként zárkóztak fel társaik. 

- Készüljetek és ne felejtsétek! Nyelveket kell vinni, mert őinkvizítorsága beszélgetőtársakra vágyik! – Adta ki az őrmester az utasítást, majd ugrott is a fiaival együtt, mert a faltörő kos elérte a raktár duplaszárnyas kapuját. Lehet, hogy az ajtószárnyak drakkfából voltak, de belül a keresztgerenda csak valami korhadt ág lehetett, vagy a gárda bűvölői végeztek igen jó munkát az öklelővel, de a raktár kapuja zsanérjairól leszakadva, iszonyatos robajjal repült be, s két irányba vagy három embert letaroltak az elszabadult szárnyak. A gárdisták hangos üvöltéssel rontottak be, az első nyolc ember a párost követve – kik a lendületükből mit sem veszítve robogtak tovább, egyenesen egy csoport rémült embernek - két irányba szakadva vették birtokba a belső teret, azonnal csontokat törő ütéseket osztogatva. A bentiek sem voltak restek. Az első döbbenettől egy pillanatra leblokkoltak, de az első társaik még el sem feküdtek, mikor a többi kardot, baltát rántott és elkeseredett kiáltással estek a berontó városőröknek. A hirtelen megelevenedő haramiák majdnem maguk alá gyűrték a közéjük rontó tíz gárdistát,
 mikor a beszakadt kapun át megérkezett a városőrök második hulláma, élükön Ramallal és kedvesével Bessyvel, aki kezdésnek úgy csókolt szájon egy felé forduló csempészt, hogy az a fogait köpve döntötte le két társát is. Iszonyatos adok-kapok vette kezdetét, kardok és balták csattogtak a pajzsokon, ólmos botok és tompa buzogányok puffantak a testeken. A gárdisták szakszerűen intézték a dolgot, ha az egyikük kivédett egy alattomos szúrást, mindig volt, aki helyette odacsapjon a gaz latornak, csak hogy utána az első gárdista zúzzon oda az őt segítő társa ellenfelének egy térdroppantót. Pár másodperc alatt a pénzverde emberei nyöszörgő testekként hevertek a raktárban, s a gárdistáknak csak két sebesültjük volt, igaz az egyiknek ketten tartották a beleit. Kardba szaladhatott az szerencsétlen, nem volt már sok neki hátra.

- Mind megvan-e? Aztán beszélni fognak-e még tudni? – üvöltött körbe Ramal, majd - csak úgy a nyomaték kedvéért – úgy rúgott gyomorszájon egy földön fekvőt, hogy abba a nyöszörgés is bennszakadt.

– Ti ketten, nyissátok ki azt a hátsó ajtót, aztán nézzetek szét ott van-e még ütnivaló! Vigyázzatok, meg ne lepjenek titeket! Hát ez meg mi?! – fordult hátra a felhangzó lármára az öreg, majd olyat káromkodott ami a kocsisoknak is becsületére vált volna. Kint az utcán négy bandita menekült, valahogy átcsúsztak a kint hagyott embereken.

- Valaki kapja már el őket, hogy a kórság vágjon közétek tetű banda! Hát ilyen védőgyűrűt kell vonni egy raktár köré, hogy a nyüvek rágják meg a májatokat! Nah azért! - kurjantott Apó, mikor a négy menekülő szinte
egyszerre esett össze. Mindegyik combjából egy-egy számszeríj vessző meredezett. Mire magukhoz tértek volna már rajtuk is voltak a katonák, s pár botütéssel ráébresztették őket, jobb a földön fekve békességben elnyúlni.

- Nincs hátul senki őrmester, csak a ládák. Kinyissuk- e őket?

- Várjál fiam a sorodra majd én kinyitom. Nem a te szemednek való az a sok pénz, még megvakulsz tőle, én meg már amúgy is alig látok. – tolta félre Ramal a gárdistát, majd tőrét a láda teteje alá tolva, egy rántással tépte fel azt. Majdnem tényleg meg is vakult, mert a mellette tartott fáklya fénye szembántó ragyogással verődött vissza a ládában megbújt drágakő berakásos arany kelyhekről, láncokról, tányérokról és miegyéb csodás kincsekről.

- A keservit, pénzverő mi?! Ide vele! – kapott ki egy serleget a ládából és egy pattintással szedte ki tőrével a félhüvelyknyi rubint a foglalatából.

- Jelentsétek, hogy aranyat találtunk fiúk! Temérdek aranyat, de csak aranyat, világos? A mai első kört pedig én állom!

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához