A hosszú hétvégék és anyák napja okozta időtörések után végül május 13-án, vasárnap megrendezésre került a Négykapu Társaság M.A.G.U.S. versenysorozatának 4. fordulója.

A kalandmodul az eddigiekkel ellentétben nem annyira nyomozásra, vagy intrikára, esetleg egy áruló leleplezésére épült, sokkal inkább rövid kémkedésre, aztán pedig James Bondot is megszégyenítő akciókra.

A csapatok derekasan küzdöttek, a hangos kockacsörgetés mellett bonyolultabbnál bonyolultabb ötletek is szárnyra kaptak azt illetően, hogyan kapják el végül Orwella híveit. Külön szeretnénk gratulálni a három helyezettnek: A klán, a Bosszúállók és a Slayers csapatának, a különdíjasoknak, valamint minden játékosnak.

A versenyzők dolga a következő fordulóban sem lesz ennél könnyebb, hisz a nyomok minden kétséget kizárólag az immár öt esztendeje az élőholtak kezén lévő nyugati kapu belső erődjéhez vezetnek.

Azok pedig akik a modult szeretnék elolvasni, vagy esetleg lejátszani, megtalálják PDF formátumban a Letöltés rovatunkban:

Hangulatkeltő

- Őrmester! Biztos, hogy jó helyen vagyunk? Nem úgy néz ez ki, mint valami orwellánus tanya. – tette fel Omal a kérdést, ami már régóta foglalkoztatta. A környező utcákban elhelyezett emberekkel együtt harmincad magával készült az Illatos út és a Fényösvény sarkán álló raktár lerohanására.

- Miért, szerinted hogyan néz ki egy orwellánus tanya? Asszentségit, há’ én még az orwellánust sem ismerem fel ha elém rakják! Ekvites inkvizítor azt szedte azokból a nyomorultakból, hogy ez itten márpedig egy hamis pénzverde és nemcsak, hogy rontják a herceg aranyát, de még a kígyószívűeket is pénzeli. Nekem ez elég ahhoz, hogy rájuk tépjem a tetőt, a keservit! – sziszegte vissza az öreg Ramal, kinek ráncos arca és ősz haja békés, öregapós külsőt sugárzott. Igaz, a gárda egyetlen tagja sem merte volna Apónak szólítani, az öreg még mindig képes volt, ha kellett, puszta kézzel koponyákat lékelni, a kedvenc fegyverével – a vassal kivert ólmos bottal
- pedig még mindig ördögien bánt. 

- Nézd csak meg fiam, az ott nem sima fa kapu. Látod azokat a vöröses ereket benne, nah az drakkfa. Ha nem vigyázok még az én Bessym is elroppanna bele, ha szét akarnám verni. – simogatta meg szeretettel bunkóját az öreg

- Honnan telik ilyeneknek erre, ha annyira böcsületesek, mi? Én mondom, bűzlik ez, mint a szűcsök-vargák utcája szélcsendben. Noh, de hol van már az a jelzés? Meddig tart három osztagnak felfejlődni, a kutyaúristenit má’ neki!?

Bagzó macska vernyákolása vágott át az éjjeli csenden. Ezen a környéken normális esetben éjszaka is zajlott az élet, de most, hogy harminc gárdista bérelte ki magának az utcát, nem vitatkozott senki ez ellen. A jelre Ramal intett és két hegyomlásnyi gárdista a Fényár utca feléről kocogni kezdett. Ahogy haladtak előre – köztük embernyi faltörő kossal – sorban zárkóztak fel mögéjük az eddig kapualjakban lapuló gárdisták. A bontó páros egyre gyorsabb ütemet diktált, de a földnek csapódó csizmák alig keltettek nagyobb zajt, mint mikor az ember csak úgy kocog valahová. Mögöttük árnyként zárkóztak fel társaik. 

- Készüljetek és ne felejtsétek! Nyelveket kell vinni, mert őinkvizítorsága beszélgetőtársakra vágyik! – Adta ki az őrmester az utasítást, majd ugrott is a fiaival együtt, mert a faltörő kos elérte a raktár duplaszárnyas kapuját. Lehet, hogy az ajtószárnyak drakkfából voltak, de belül a keresztgerenda csak valami korhadt ág lehetett, vagy a gárda bűvölői végeztek igen jó munkát az öklelővel, de a raktár kapuja zsanérjairól leszakadva, iszonyatos robajjal repült be, s két irányba vagy három embert letaroltak az elszabadult szárnyak. A gárdisták hangos üvöltéssel rontottak be, az első nyolc ember a párost követve – kik a lendületükből mit sem veszítve robogtak tovább, egyenesen egy csoport rémült embernek - két irányba szakadva vették birtokba a belső teret, azonnal csontokat törő ütéseket osztogatva. A bentiek sem voltak restek. Az első döbbenettől egy pillanatra leblokkoltak, de az első társaik még el sem feküdtek, mikor a többi kardot, baltát rántott és elkeseredett kiáltással estek a berontó városőröknek. A hirtelen megelevenedő haramiák majdnem maguk alá gyűrték a közéjük rontó tíz gárdistát,
 mikor a beszakadt kapun át megérkezett a városőrök második hulláma, élükön Ramallal és kedvesével Bessyvel, aki kezdésnek úgy csókolt szájon egy felé forduló csempészt, hogy az a fogait köpve döntötte le két társát is. Iszonyatos adok-kapok vette kezdetét, kardok és balták csattogtak a pajzsokon, ólmos botok és tompa buzogányok puffantak a testeken. A gárdisták szakszerűen intézték a dolgot, ha az egyikük kivédett egy alattomos szúrást, mindig volt, aki helyette odacsapjon a gaz latornak, csak hogy utána az első gárdista zúzzon oda az őt segítő társa ellenfelének egy térdroppantót. Pár másodperc alatt a pénzverde emberei nyöszörgő testekként hevertek a raktárban, s a gárdistáknak csak két sebesültjük volt, igaz az egyiknek ketten tartották a beleit. Kardba szaladhatott az szerencsétlen, nem volt már sok neki hátra.

- Mind megvan-e? Aztán beszélni fognak-e még tudni? – üvöltött körbe Ramal, majd - csak úgy a nyomaték kedvéért – úgy rúgott gyomorszájon egy földön fekvőt, hogy abba a nyöszörgés is bennszakadt.

– Ti ketten, nyissátok ki azt a hátsó ajtót, aztán nézzetek szét ott van-e még ütnivaló! Vigyázzatok, meg ne lepjenek titeket! Hát ez meg mi?! – fordult hátra a felhangzó lármára az öreg, majd olyat káromkodott ami a kocsisoknak is becsületére vált volna. Kint az utcán négy bandita menekült, valahogy átcsúsztak a kint hagyott embereken.

- Valaki kapja már el őket, hogy a kórság vágjon közétek tetű banda! Hát ilyen védőgyűrűt kell vonni egy raktár köré, hogy a nyüvek rágják meg a májatokat! Nah azért! - kurjantott Apó, mikor a négy menekülő szinte
egyszerre esett össze. Mindegyik combjából egy-egy számszeríj vessző meredezett. Mire magukhoz tértek volna már rajtuk is voltak a katonák, s pár botütéssel ráébresztették őket, jobb a földön fekve békességben elnyúlni.

- Nincs hátul senki őrmester, csak a ládák. Kinyissuk- e őket?

- Várjál fiam a sorodra majd én kinyitom. Nem a te szemednek való az a sok pénz, még megvakulsz tőle, én meg már amúgy is alig látok. – tolta félre Ramal a gárdistát, majd tőrét a láda teteje alá tolva, egy rántással tépte fel azt. Majdnem tényleg meg is vakult, mert a mellette tartott fáklya fénye szembántó ragyogással verődött vissza a ládában megbújt drágakő berakásos arany kelyhekről, láncokról, tányérokról és miegyéb csodás kincsekről.

- A keservit, pénzverő mi?! Ide vele! – kapott ki egy serleget a ládából és egy pattintással szedte ki tőrével a félhüvelyknyi rubint a foglalatából.

- Jelentsétek, hogy aranyat találtunk fiúk! Temérdek aranyat, de csak aranyat, világos? A mai első kört pedig én állom!