Kezembe került a Kvantumtolvaj Hannu Rajaniemitől, amely a neten keringő sztorik szerint az első 24 oldalával kiérdemelt egy három kötetre szóló szerződést. Ha valami már az első fejezet alapján ekkorát tudott durrantani, és a magyar kiadásért felelős kiadó a küldetésének tekinti, hogy friss meg kiemelkedő sztorikat tegyen közzé, gondoltam, én is elolvasom a cuccot, hadd tudjam, mi számít kurrensnek.

Ha veszünk egy nagystílű csalót, egy ipari mértékben fanatikus menyecskét meg egy mesterséges intelligenciával felruházott hajót, és bezavarjuk őket egy, az egész naprendszerre kiterjedő összeesküvésbe, ott az ember akciót, frappáns párbeszédeket, esetleg románcot és árulást vár. Mit tesz Isten, ezekből akad épp elég a sztoriban. Amikor Jean le Flambeurrel megismerkedik a nyájas olvasó, főhősünk egy ravaszul kialakított, és irdatlan hatalmú gépesített rémek által őrzött fegyintézetben lézeng, ahová korábbi gazemberségei miatt zárták. Hogy hogyan és miért jut ki, és mit akarnak tőle a szabadítói – ugye senki nem gondolta, hogy ilyesféle jótettek ingyen is járnak? – az ezzel kapcsolatos felismerések, döntések, és látványos akciójelenetek adják a Kvantumtolvaj vázát.

Amikor azt mondom, látványos, akkor nem a lobogó bőrkabátban lassítva balettozós jelenetet értem alatta, hanem azt a fajta durvulást, amikor valakit arcba nyomnak egy kitépett görög oszloppal. És utána elkezdenek igazán elfajulni a dolgok. Van itt minden, kérem. Űrharc, kibernetikus iszapbirkózás, emberen túlira turbózott lények akaszkodnak össze egymással, meg olyasmikkel, amik sosem voltak emberek. Az egyik fő helyszín, ahol a legnagyobb bulit csapják hőseink, a Mars, a mozgó városaival, meg az emberi és emberen túli lakóival, meg egy különös társadalommal. Az egyszeri ember a transzhumán őrjöngésben már eléggé elveszítette a fonalat, gépesített dadáitól kapja még az emlékeit is, ahogy a munkával vásárolt halhatatlanságát is. És ez még egy egész visszafogott koncepció a könyvben. Ez nem rossz, sőt – egy technológiáját tekintve ennyire fejlett civiliációt olyanformán megcsonkítani, hogy közvetlenül értelmezhető legyen mindennapi ismereteink alapján, nem csak stílustalan, de ostoba dolog is lett volna.

Ha bűnügyi történetnek tekintem a dolgot, márpedig végső soron az, akkor egész jól működik. Ami viszont erősen megzavart, hogy az információadagolás eléggé esetleges, van olyan, amikor a könyv legelejétől használt fogalmat csak a sztori kétharmadánál definiált. Az információadagolás nehézségéből fakad az is, hogy minden olyan technika, ami említésre kerül a könyvben szerepet is kap, amitől olyan érzésem támadt, mintha a civilizációs trükktárat pont annyira töltötte volna fel az író, hogy minden legalább egyszer felhasználásra is kerüljön. Ettől aztán a világ valószerűsége is kicsit csorbát szenvedett nálam, de csak zavaró volt, nem hangulatgyilkos. Van egy-két bicsaklás is a történetben, de a végén mindig sikerült valahogy visszanyernie az egyensúlyát. Kiemelném a fordítást, tényleg jó munka, bár hozzátartozik, hogy az eredetit nem olvastam, magyar szövegnek viszont jó volt.

Összességében, azoknak tudom ajánlani a Kvantumtolvajt, akik szórakozásból böngészik a tudomány és technika rovatot. A tolvajnyelvet nem árt ismerni kicsit előtte, de a könyv értelmezéséhez nem szükséges PhD.
Fogyasztható, jó sci-fi, az übertech díszletek ellenére emberi, a kisebb buktatói ellenére nem bántam meg sem a rászánt időt, sem a rászánt pénzt.